Zemplén, 1928. július-december (59. évfolyam, 49-92. szám)

1928-08-01 / 56. szám

Ötvenkilencedik évfolyam. 56 szám. Sátoraljaújhely, 1928. augusztus 1. Megjelenik [hét énként kétezer «serdán és aiombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely (Vármegyeháx II. udv) I Zemplén EISA* été el ár: Negyedévre 2 pengő POLITIKAI HÍRLAP hirdetések: H négyzetcentiméterenként. Nyllttér soronként 20 fillér Telefon : FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ Telefon : IM. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. eaám. Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. Hám. zel hírlapi vitának szolgál­tassa ki azt, ami vitán felül áll, vagyis a régi Magyaror­szág helyreállításának szüksé­gét, amelyet a félszázadon át hü szövetséges birodalom­nak 80 millió németsége is el kell, hogy ismerjen annál : is inkább, mert legyőzetése j után vele ugyanolyan igaz­ságtalanságokat követtek el a békét diktáló hatalmak, mint hazánkkal. Az osztrák izgatok vissz­hangja az, amit Loebe ur mondott, de nem ismerjük el a német nép kijelentésének, mert annak nevében egykori hadvezérei Hindenburg, Mack­ensen, máskép beszélnek, mert máskép éreznek. A hul­larabló szomszéd felett bizo­nyára méltó bírálatot gyako- ról az igazabb németségnek az a szelleme, amely fölé helyezi a becsület kérdését az önző érdekeknek. Várjuk és hisszük, hogy a megtör­tént kisiklást korrigálni fogja a német nemzetnek hivebb vissza tükröződése, majd azok­ban az elkövetkezendő órák­ban, amidőn a szégyenteljes papirrongyok felett ítéletre ül össze a népek igazságérzete és lelkiismerete. Félszázad a vármegye szolgálatában Dongó Gyárfás Géza vármegyei főlevéltárnok ma érte el szolgá­latba lépésének ötvenedik év­fordulóját Így mondották nekünk, igy is kell lennie, mert hitelt érdemlő okirat is bizonyítja és mi mégis alig akarjuk elhinni, hogy az az élénk szellemű úriember, aki a vármegye székházának északi szár­nyában olyan szorgalmasan gyűj­tögeti és olyan éles itélőtehet- séggel dolgozza fel a vármegye múltjának adalékait, már ötven éve áll Zemplénvármegye szolgá­latában ! Ötven év ! Nagy idő az ! Ötven évi szakadatlan szellemi munka megőrli, megtöri a legtöbb em­ber munkabírását is és a mi fő­levéltárosunkon megsem látszik annak a nyoma. Pedig a levéltári foglalkozás sem olyan nyugalmas, idegkímélő munkakör, mint ami­lyennek látszik. Ki van ugyan írva a levéltár ajtajára, hogy hic mor­tui vident et mutui loquuntur és az is bizonyos, hogy a megsár­gult foliánsok olvasása közben megelevenedő halottak megadás­sal tűrik, akármit állítunk is ró­luk, elnémult szavaik — ha papi­roson olvasva — újra beszéde­sekké válnak is előttünk, a mi Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen. Nyugatmagyarország Az újabb jelenségek nyo­mán is vissza kell térnünk arra a disszonanciára, melyet a bécsi német dalosünnep hangjaiba vitt az a tapintatlan elhatározás, mellyel a Magyar- országtól elszakított nyugati területre, a most Burgenland néven szereplő vidékre, elvit­ték a nagynémet résztvevők hivatalos képviselőit, hogy tőlük ott kiprovokáljanak olyan nyilatkozatokat, amelyek hazánknak egy nagyon fájó sebét szaggatják fel. Mig egyfelől a Magyaror­szág megcsonkitói közé beállt Ausztriai részéről tudatos volt ez a demostráció, hogy vele meghamisítsa az ott élő ős­lakosság jólismert nemzethü felfogását s vissza kivánko- zását az ezeresztendős anya­országhoz, addig a német birodalmi gyűlés elnökének az üdvözlésre adott válasza csak politikailag tapintatlan lépésnek minősíthető, mely mögött meggyőződésünk sze­rint nem áll Németország osztatlan közvéleménye, még kevésbé állhat a német biro­dalmi törvényhozás. Leser osztrák tartományi főnők szerepének lehet indító okául megjelölni hivatali mi­nőségét, mellyel szemben azonban nem magyarázható semmivel az a rosszhiszemű­ség, ami a szokásos hivatalos üdvözlés udvariassági formáin tulmenőleg a történeti igaz­ságba gázolt belé. Beszédé­ben eltulajdonította mindazo­kat az értékeket, akiket a magyar Génius termelt ki és adott a világ kultúrájának köztük Liszt Ferencet, akinek magyar rapszódiái a legke­vésbé igazolják a késői tar­tományi politikus által állított osztrák származást. Minden, ami az elszakitott Nyugat Magyarországon értékes és szép, emléke a magyarsághoz való tartozandóságnak és bizo­nyítéka annak, hogy ez a terület is része volt Magyarország művelődésének és minden len­dületét, minden fiát a magyar nemzetnek köszönhette. A szónoklatok mögött meg­húzódó tendencia azonban pillanatra nagyobb figyelemre inti a hazai közvéleményt. Észre kell vennünk, hogy itt a háborús német bajtár- siság megtagadásával, mind­azoknak a vonzalmaknak elhomályositásával egy olyan uj iránynak kimélyitése folyik, amely valaha igen élénk köztudatban élt s a fegy­vertársi becsület tartozéka volt. A grandiózus német faji egységnek tiszteletre méltó gondolata azonban ab­solute nem tételezi fel, hogy Magyarország érzelmi világa megsértessék helytelen és il- loyalis kijelentések által s hogy épp a legfájóbb és leg­érzékenyebb ponton: az el­szakitott Nyugatmagyarország kérdésében érintessék a né­metséggel való viszony eddig barátságos és kölcsönös tisz­telete. Tiltakozunk az ellen, hogy bárki, legyen, az akár a német birodalmi gyűlés elnöke, akár más, az osztrák Anschluss problémájába bele­vigye a magyar állami és nemzeti integritás külön po­litikumát és gyengédtelen kéz­a „ZEMPLÉN“ EREDETI TÁHCiÜÍ A hóhér Irta: H. Balzac Franciából fordította: Eperjessy Gyula. 11. Parancsa megszegésére magya­rázatot keresett s bárha ezért a lakosságot tette felelőssé, az egész dolog nagyon rejtélyesnek tűnt fel annál is inkább, mert a ren­dőri felügyelettel megbízott tiszt­jeinek megparancsolta, hogy egész éjjel virrasszanak s a lakosságot állandó cirkálások közben figyeljék. Észrevett egy posztot, amely a városnak a kastély felőli bejáratá­nál volt felállítva, oda akart le­szaladni. A fiatalság gyors elha­tározásával egy faágba kapasz­kodva éppen keresztül dobta magát a terasz párkányán, hogy igy a sziklákon által hamarább érjen céljához, mikor a fasor ho­mokjában könnyű női lépteket hallott csikorogni. Visszafordította fejét, de ott semmit sem látott; | szemeit azonban ehelyett az óceán j különös villogása ragadta meg. Ez 1 azonban számára olyan nagyon kellemetlen látvány volt, hogy a meglepetéstől egy percig földbe gyökerezett lábakkal mozdulni sem tudott, feje is csak arra volt képes, hogy érzékszerveit csaló­dással vádolja. Tőle elég nagy távolságban a hold fehéres suga­rainak fényében vitorlák szárnyai bontakoztak ki... Megremegett s igyekezett saját magát meggyőzni arról, hogy ez a látomás csak optikai csalódás, melyet a hullá­mok és a hold játéka idéz elő.— Ebben a percben egy rekedtes hang ejtette ki a nevét. Arra felé nézett s látta, hogy nagy óvatosan az a katonája búvik elő, kivel előzőleg a kastélyba kísértette magát.- Ön az, parancsnok? — Igen, nos? — szólt letom- pitott hangon a fiatal tiszt, akit valami előérzet arra intett, hogy ! titokzatosan, óvatosan viselkedjen. — Ezek a gazok úgy nyüzsög- I nek itt, mint a hernyók s enge­delmével ide siettem, hogy közöl­jem Önnel az én kis megfigyelé­seimet. — Beszélj — felelte Victor Marchand. — Éppen most idáig kisértem egy kastélybeli embert, akinek egy lámpás volt a kezében. Ez a lám­pás nekem nagyon gyanús 1 Nem hiszem én, hogy ennek a jó ke­reszténynek éppen ebben az órá­ban volna szüksége arra, hogy gyertyát gyújtson .. . Ezek tán minket akarnak felfalni, mondtam igy magamban, s mindjárt utánna lopózkodtam, hogy egy kicsit a körme alá nézzek. Hát mondom, ahogy igy utánna nézek, hát tény­leg, parancsnokom, fel is fedeztem harminc lépésre innen egy lapos szikla tetején egy hatalmas mág­lyát . . . Egy vérfagyasztó kiáltás, amely­től az egész város visszhangzott,

Next

/
Thumbnails
Contents