Zemplén, 1928. július-december (59. évfolyam, 49-92. szám)

1928-11-11 / 80. szám

4. oldal ZEMPLÉN 1928 november 11 KÖNYVISMERTETÉS József Királyi Herceg Szana­tórium Egyesület „Egészség Naptára-“ József királyi herceg Őfensége védnöksége alatt működő Szana­tórium Egyesület több mint negyed század óta küzd az országban mindjobban terjedő tüdővész ellen- A gyulai és debreceni szanató­riumok és számos dispensair sok beteget mentett meg az életnek és adta vissza egészségét, hogy ismét munkabíró polgára lehetett az országnak. Tudjuk, hogy a nyomasztó gaz­dasági helyzetben alig-alig áldoz­hatunk a jótékonyság oltárán, mégis ezen célra mindenkinek áldoznia kell. Mindnyájunk közös ügye ez a nemzet jobb jövőjéért, melynek létalapja egy egészsége­sebb generáció; de önmagáért is áldoz, aki azáltal, hogy megvásá­rolja a naptárt, elősegíti munkás­ságát az egyesületnek, mert ma még egészségesek vagyunk, de holnap mi is rá lehetünk szorulva a segítségre. Az egészségügyi naptár, mely­nek bevezető sorait a hercegprímás Őeminenciája, az előszavát pedig Vass József miniszter Írták, a ma­gyar irodalom legkiválóbbjait, — úgymint József főherceg, Lukács György, dr. Dréhr Imre, Rákosi Jenő, dr. Raffay Sándor, dr. Balthazár Dezső, dr. Nemes Antal, Csathó Kálmán, Harsányi Zsolt, Hevesi Sándor stb, — szólaltatja meg lapjain. Emellett egy általá­nos egészségügyi útmutató, ame­lyik „Első segélynyújtás a beteg­szobában“, a speciális megbetege­dések és mindennapi élet egész­ségügyi kérdésein keresztül az öregkorig tájékoztat afelől, hogy minden adott esetben mi is az első teendőnk. Tehát bőséges el­lenértéket kap az. aki ezen naptár megvételével kötelességét rója le a szerencsétlen tüdőbetegekkel APRÓ HIRDETÉSEK Hirdetési dij: 10 szóig 80 fillér, minden további szó 8 fill. Vasta­gabb betű két szónak számit. — Többszöri hirdetés esetén (szö­vegváltozás nélkül) 25% árked­vezmény. Az apróhirdetés dija a feladáskor fizetendő, vidékről bélyegben is beküldhető. GROSZ SOMA CUKRÁSZDÁ­JÁBAN minden pótanyagtól men­tes, tiszta teavajjal készített, ízletes tortát és süteményt kap. Szolid árak, figyelmes kiszolgálás I BORRAKTÁROZÁS, mintaszerű borkezelés az ÁLLAMI KÖZPIN­CÉBEN. Szüreti kölcsönhordók kölcsöndij ellenében. Kezelésre mustot is átveszünk. — Hordó és palackokban tetszés szerinti meny- nyiségben (kicsiben is) asszu, szamorodni és asztali borok min­denkor kaphatók. 8—6 DOMENYIK rendelésre készült cipői minőség és olcsóságban utolérhetetlenek. Kedvező fizetési feltételeket nyújthatok t. vevőim­nek. Fő ucca 10. BÉRAUTÓ. Telefon: 73. Három személyautóm és teherautóm ál­landóan úgy éjjel, mint nappal a' m. t. közönség rendelkezésére áll. Tárczy Jókai ucca. KIADÓ a Központi kavéház épületben egy üzlethelyiség. — Érdeklődhetni a Kossuth házban a háztulajdonosnál. Városi Mozi Kedden, november 13-án Szerdán, november 14-én Négy fivér Epizód a népek háborújából 10 fejezetben. Főszerepben: Margaret Mann, James Hall és June Collyer Mélységesen megható, gyönyörű ez a film. Egy hős anyának négy szép fia a háború forgatagába kerül. Az egyik fiú tragikus kö­rülmények között, mint ellenség találkozik a legkisebb öccsével. Mind között legnagyobb hős a glóriás anya. A film hatása rend­kívüli. A könny és a kacagás egy­mást érik a nézőtéren. Az anyai szív felmagasztalását igy még nem játszották meg. MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ GRANADA FOX HÍRADÓ Csütörtökön, november 15-én Gond anyó SUDERMANN világhírű regénye 10 felvonásban. GOSZTONYI HUSGS9RHQKÚB9N Miskolc, Városház tér 22. 20°/o árleszállítás! Párizsi — — — P 2.60 fill. Vadász — — „ 3.— „ Krinolín — — „ 2.60 „ Nyári szalámi — — „ 4.— „ Téli szalámi — — „ 6.— „ Mortadella — — „ 4.— „ Szafaládé nagy 11 dgr. „ 0.26 „ Bécsi nagy — — „ 0.26 „ Bécsi és szafaládé kicsi „ 0.20 „ Hidegmájas — — „ 3.— „ Pástétom - — „ 3. - „ I. r. sertéshús kolbász „ 2.60 „ Marha- és sertéshús kolbász — — „ 1.30 „ Száraz sertés-kolbász, szalámi módra készült „ 4.— „ Prágai módra készült gyógysonka — - „ 7.— „ Gépsonka — — „ 6 — „ Kassai sonka — — „ 4.— „ Rollsonka — - „ 3.80 „ Sajt - - - „ 2 50 „ Császárhus — „ 5 — „ Karaj — — — „ 4.— „ Csülök - - - „ 3.- „ Oldalas — — — „ 2.60 „ Hentesáruim 1924-ben aranyéremmel kitüntetve Gosztonyi József. NyomdalielyisÉgünlt Vármegyeház Il-ik udvar első emelet. SINGER varrógépek r«q bevált jó mir\Ö»égben M e d i - e t ő figeté&i fettételek S1NGF.R VA RRÓGÉP KÉSZVÉNYTARSAAAC Sátoraljaiijhely Rákóoxl uooa 19 MEGHÍVÓ ! Magán- vagy üzleti ügyekbeni utazások alkalmával Budapesten a legkellemesebb otthont nyújtja a legelőnyösebb feltételek mellett a Keleti pályaudvar érkezési oldalával szemben levő grand Jíotd Park Jíagyszálloöa Budapest, VIII Baross-tér 10 mert 20% engedményt kap mint ezen lap előfizetője olcsó szoba-árainkból, 10% engedményt kap olcsó éttermi árainkból, (Kitűnő házi konyha) 5 pengőt megtakarít autótaxi költséget, mert gyalog át­jöhet egy perc alatt a pályaudvarról Nálunk otthon érzi magát 1 Elsőrendű kiszolgálás, szigorúan családi jelleg Saját érdeke ezen előnyök folytán, hogy okvetlenül nálunk szálljon meg. — Előzetes szemben. Hasított tölgyfából kézzel bészitrtt príma hordók kiforrázva, szüretelő edények, puttonok stb. legolcsóbban beszerezhetők az Első Sátoraljaújhelyi Hordógyárnál Telefonszám: 2. SÁRKÁNY JÁNOS gflzerflre berendezett kelmefestő és vegytisztító műhelye Toniptt ucca 1«. v/.áiu alatt Felvételi üzletem: Molnár István ucca 5. sz. alatt (Pannónia szállóépület.) Vállalom: Női és férfi ruhák, selymek, függönyök, butorhuza- tok, szőnyegek, fejkendők, kézimunkák stb. vegyi tisztítását, minta után bármily színre való festését. 6allérok, kézelők tisztítását. Gyászruhák festését Z4 óra alatt. ff9áMPM Mát semmisemörágább HflnfiU I «tMllAU mint másutt, sőt mindent nála vásárolhat legolcsóbban! w telefon 126.

Next

/
Thumbnails
Contents