Zemplén, 1928. július-december (59. évfolyam, 49-92. szám)
1928-10-17 / 74. szám
2. oldal ZEMPLÉN 1928 október 17 Dókus Gyula temetése A vármegye közönségének osztatlan, őszintén mélységes gyásza kisérte vasárnapi utján utolsó nyugvóhelyére Nagyzemplénvár- megye utolsó alispánját. A gyász szélesen impozáns keretei, ezer és ezer főre rugó közönség részvétele a temetésen dokumentálták, hogy az elköltözött Dókus Gyula milyen mélységben és melegségben feküdt a zempléni szivekben s mily erős, a halál által sem szétszakítható kötelékekkel fűzte a vármegye közönségéhez a legnemesebb érzések és indulatok kapcsolata. A vármegyeháza udvarán vasárnap délután végbement temetésen több ezer főre menő közönség vett részt. Széli József főispánnal élén a Törvényhatósági Bizottság, a vármegye belső és külső tisztviselői, Payer Ferenc ált. püspöki helynök, Damjanovich Ágoston kanonok, Dómján Elek főesperes, Roth Sámuel főrabbi, az egyházmegye és a sárospataki főiskola képviselete, a honvéd és csendőr tisztikar, Lehóczky Sándor kir. törvényszéki elnök, kúriai bíróval a kir. törvényszék, Zboray Károly min. tanácsos, kir. pénzügyigaz gatóval a pénzügyi tisztikar, dr. Orbán Kálmán polgármesterrel a városi képviselőtestület és a hivatalnoki kar, Petreczky Jenő kir. tanfelügyelővel a kir. tanfelügyelőség s az iskolák tanári, tanítói személyzete és a többi állami, közigazgatási hivatalok vezetőikkel sürü sorokban állták körül a vi- rágkoszorukkal elhalmozott ravatalt A gyászszertartást a sárospataki főiskola énekkarának gyászéneke vezette be, megható előzményeként Kiss Ernő esperes meghatóan elé- gikus képekkel átszőtt, az elhunyt nagy életét átölelő gyönyörű gyászbeszédének. Janka Károly egyházkerületi főjegyző az egyházmegye és a sárospataki főiskola nevében búcsúztatta el a nagy halottat, körülszórva a ravatalát a mindenkori hálás emlékezés, a mindig tartó szeretet és megbecsülés hervad ■ hatatlan virágaival. Majd „égő könnyel szemeiben, fájdalmas és bánatos érzéssel szivében“ id. Meczner Béla felsőházi tag vett könnyekig megindító búcsút az ifjúkori barát és tanulótárstól. Közel 70 éves barátság és szeretet fűzte egymáshoz a két kortársat s lehet e meginditóbb, tiszteletreméltóbb kép, mint amikor az árván maradt barát küzd az őt is itthagyottnak ravatala mellett fel-feltörő könnyeivel, elborítva a nagy múlt közös emlékeitől ? A Törvényhatóság, a vármegyei tisztikar nevében dr Szirmay István t. főügyész mondott a történeti távlatokba is bepillantó s a közelmúlt egyik súlyos történelmi tévedését a Dókus Gyula közigazgatási múltjának nemes igazságával megcáfoló s itt egész terjedelmében közölt búcsúbeszédet: Tisztelt gyászoló Közönség! Kedves Barátaim! Atyámfiái! Holló szárnyaival lebeg felettünk a zordon enyészet és pusztító erejét újból meg újból ránk viharozza dühe . . . Alig két hete, hogy ugyanezen a helyen búcsút vettünk egy tisztársunktól, aki kiváló rátermettséggel Írogatta Zemplénvár megye történetét, gyűjtögette annak adalékait és ma ismét temetünk... Temetjük Nagyzemplénvármegye utolsó alispánját, aki hosszú évtizedeken át irta is és csinálta is ennek a nagy múlttal dicsekvő vármegyének a történetét. Dókus Gyulát temetjük, akinek teste is, lelke is megroppant, mikor Európa újdonsült urainak parancsára ketté szakadt az ősi vár megye és a Labore völgyét, az Ondava és Tapoly lankásait cseh zsupán kezdte boldogítani. Tartózkodó büszke úri természete mindig idegenkedett a parvenüktől. idegenkedett még akkor is, mikor ezek hódolva hajlongtak előtte. Azt tehát, hogy neki parvenük parancsoljanak, az impériuma alá tartozott vármegyének jó kétharmadrészét parvenük rabolják el tőle — persze, hogy nem birta elviselni. Persze, hogy össze kellett törnie testben is, lélekben is, mikor eléje meredt a dermesztő valóság, hogy a „quinquaginta annorum fideliter* peracta“ hiába teltei. Amit épített összeomlott; amit még építeni akart, annak ideig óráig le nem bírható erő állja útját. Nincs már angyalos magyar címer a felvidéki iskolákon, nincs már „magyar nyelvet és népnevelést terjesztő egyesület“ Zemplénvármegyében! Ugyan mit érezhetett a kivégzésre ítélt Magyarország egyik legnagyobb vármegyéjének alispánja, mikor a rettenetes összeomlás után azt is kellett olvasnia, hogy Magyarország feldarabolását a magyar közigazgatás készítette elő? A zsarnokoskodó magyar közigazgatás, amely elnyomta a nem magyar ajkú nemzetiségeket!? Sehol e világon nem lehetne nyu godtabb lelkiismerettel szemébe nézni ennek a förtelmes vádnak, mint éppen a Dókus Gyula ravatalánál. Tetemre hívom itt az elszakított Felvidék minden lelkészét, minden tanítóját, minden egyes lakóját: jöjjenek és tegyenek tanúságot, hogy zsarnok volt-e Dókus Gyula? Hogy elnyomta-e őket a Dókus Gyula által irányított megyei köz- igazgatás? Nem, erre a vádra nem lehet tanút kapni az elszaki tott zempléni részeken Dókus Gyula is ápolgatta ugyan a magyar kultúrának odafent a Kárpátok aljában elültetett gyenge hajtásait és örült a lelke, ha megjutalmazhatott egy-egy tanítót, aki eredményt tudott felmutatni a magyar nyelv tanításában, de zsarnok sohasem volt és nem engedett zsarnokoskodni másokat sem. Ellenkezőleg, szinte a tulságig azonosította magát azzal a végzetesen engedékeny kormányzati szelemmel, mely a mi nemzetiségi politikánkat irányította. Nem erre a helyre való ennek a politikának a bírálata, de any- nyit talán csak szabad mondani, hogy a nemzetközi fórumokon demokráciáról és felszabadításról szavaló uj néptribunok bizony egészen más és sokkal drasztikusabb kormányzati eszközökkel sietnek beolvasztani az uralmuk alá került magyarságot, mint amilyenekkel a Dókus Gyulák ápolták a hazaszeretetet nem magyar ajkú testvéreink szivében. És azt az elégtételt mindenesetre kötelességünk itt is megadni végleg elköltözött alispánunk emlékének, hogy mi bátran bocsátjuk akár az egész világ ítélete alá Nagyzetnplén vármegye igazgatásának azt az időszakát, mikor Dókus Gyula volt az ön- kormányzat feje. Nem féltjük sem magunkat, sem az ő emlékét a marasztaló ítélettől. Dókus Gyula régi, kipróbált tradíciókat vett át kitűnő elődeitől és szigorúan hűséges maradt azokhoz. A hagyományosan liberális magyar gondolkozás szövét- neke mellett követte az ősök nyomdokát. A római jogász kegyetlen tantételét : fiat justitia et pereat mun- dus a zempléni alispánok — és ezek között Dókus Gyula — sohasem tették magukévá. Itt máskép hangzott a közigazgatás legfőbb elve: fiat justitia ut ne pereat patria . . . A „patria“, a haza, a salus rei publicae — melynek fogalmához a Rákócziak és Kossuth Lajos földjén már régóta hozzátartozott a „salus miserae plebis contri- buentis“ fogalma is: ezek voltak a régi zempléni alispánok sacra- mentumai; ezeknek a szentséges fogalmaknak oltártüze világította be a Dókus Gyula pályafutását is, A pálya immár végéhez ért, de a fény, melyet a buzgón élesztett oltártüz árasztott, nem hunyt ki. A fény megmaradt: „mengyen“* előtte és megvilágítja neki az örökkévalóság kapuját. Kedves elköltözött alispánunk 1 Akiken olyan sokszor és olyan büszke örömmel hordoztad körül tekintetedet, megint itt állanak előtted. Itt áll a tekintetes Törvényhatósági Bizottság és az engedelmes vármegyei tisztikar. A nagy tanácsterem, amelyben any- nyiszor zúgott feléd az „éljen“, leszállott ide az udvarra, hogy még egyszer bizonyságot tegyen irántad érzett és most tájdalomba fűlt szeretetéről. Az ő nevükben intézem Hozzád utolsó szavaimat; Ha már Te is odaát vagy és — mint megígérted — szószólója leszel a magyar siralom-völgyében szenvedőknek, hiszem és hirdetem, hogy — feltámadunk! És azután végig a Kazinczy uccán — a közönség sorfala között elindult utolsó útjára Nagy- zemplénvármegye utolsó alispánja. A sírboltnál dr. Orbán Kálmán polgármester Sátoraljaújhely város közönsége nevében vett búcsút a város díszpolgárától. Nemesveretü gondolatokban gazdag beszéde méltó kerete volt az elhunyt és szülővárosa közötti bensőséges kapcsolatoknak. * Azt, hogy milyen általános tiszteletben, nagyrabecsülésben részesült a b. e. Dókus Gyula, semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy a gyászoló családhoz százával érkeznek a részvétnyilatkozatok az ország minden résziből, a társa* Ezt az igét Dókus Gyula mindig így használta. dalom különféle köreiből. Azok között, akfk kegyeletüknek, mélységes tiszteletüknek kifejezést adtak, a legelsők között volt: gróf Bethlen István miniszterelnök, báró Wlassics Gyula, az országgyűlés Felsőházának elnöke, Scitovszky Béla belügyminiszter, Wekerle Sándor pénzügyminiszter, a nagy Zemplénvármegyének Nagyasszonya, báró Sennyey Pálné egész családjával, Széchenyi- Wolkenstein Ernő gróf és grófné, báró Waldbott Frigyes és neje Mária Alice kir. hercegő, Ravasz László, Balthazár Dezső, Révész Kálmán ref. püspökök, Balogh Jenő volt igazságügyminiszter, Dréhr Imre, Darányi Kálmán, Blaha Sándor államtitkárok, Széli József főispán és neje, Benedek Sándor, a közig, bíróság másodelnöke és sokan mások. Szüretünk küszöbén Amennyiben e héten nagyon sokan megkezdik szüretjüket, igen időszerű felvetnem furmintunk kiválogatásának kérdését! Ha u. i. figyelmesen megnézegetjük furmint tőkéinket, tapasztalni fogjuk, amit régi szőlősgazdáink nagyon is jól tudnak, hogy azok egyik-másikán szép, nagy bogyóju, tömött fürtök, nagyon sok részén azonban többkevesebb apró bogyóval kevert kisebb-nagyobb fürtök, mig ktilö- nösképen ez idén még több tökén igen apró szemű, madárkés, rongyos fürtök találhatók. Ezen különböző terméseket hozó tőkék között azután vannak olyanok — s ezt 15 éves rendszeres megfigyelés után állíthatom —, amelyek évente hol ilyen, hol olyan fürtöket teremnek s ilyformán több és pedig feltérképezés segélyével kijelölt tőkét nem lehetett biztos jótermőnek elfogadni. És ezen jelenség nem is csupán csak az úgynevezett változó furmintnál volt tapasztalható! Már- már kilátástalannak látszott, hogy ebben a dologban rendet lehessen teremteni, mig azután az idei tavasz s a szőlő viritásakor járt lehetetlen időjárás segítségünkre jött. Azt hiszem u. i., hogy amely tőke ez idén is kifogástalan és még hozzá sok fürtöt hozott, tehát nagy bogyóju, tömötteket, az kiállotta a legkeményebb próbát s igy a természet segített kiszelektálni a jő termést nyújtó, biztos furmint tőkéket. Sajnos, legalább a közvetlen megfigyeléseinkre szolgáló 15 holdas szőlőtelepünkön, melynek ugyan 4- 5 holdja fagykárt szenvedett ez évben is, aránylag igen kevés ilyen biztos termésű furmint tőke található, mert a 40.000 db. tőkéből 100 darabot sem merek annak elfogadni 1 Sőt legjobban szeretném csupán azon 10 tőkéről elszaporitani a Tokajhegyalja szükségletét, amelyet másfél évtized óta akarva nem akarva folyton szem előtt lévén azok, annyiszor megfigyelhettem jó Erről a- .0 t időbe kerülne í ritani, hogy azt demleges menn hessen késziten kéről 10 szál n beérett vesszőt mindenikén 20 gyet, akkor is i a tízről pedig c oltvány állítható tőkék hajtásait tűk le karó m; minél hosszabl hessünk róluk.) A 2000 oltvá biztos kezű mt azokat, nem sz mint 1000 db.-r; a második évbe hetünk oltásra kony ripáriák fr legalább 6000 < madik évben n több és több tünk. Közben i 'eredeti 10 tőké 1000 db. oltván Ha azonban többen megprt alább a saját s állíthatnak, avag vesszőjükből ké hogy hiányaikat mést adó oltvá; ják. Esetleg mái nak is segítségé Mert mit is j< Az említett t ma 23 fürtöt sz súlya 2-270 klg ezzel szemben ( vert bogyóju tői klg.-ot, egy mad; pedig csak 1*5 Vagyis ez azt kát. hold 4000 t. i. mind tömö hozó lenne, 90 dik esetben 70 60 mm, termés Ezzel szemben a tömött fürtö mérve 17%, a í a madárkásnál klosterneuburgi Ugyanekkor egy ről leszedett 23 18-*%-os minő szont egy kát. h mést jelentene, gyünk azonban Ha a négyféle nyát veszem, an dón egyforma fürtü, fél madár kás és hárslevt azaz mindenikbő kereken, akkor 1'6 kg. termés i dánként 64 má pedig 50 hl. i hető 1 Mi az ok vesebb a termé a túlságosan se sok tengődő tők ken van a termi sok beoltatlan ri fiatalkorú pótléi
