Zemplén, 1928. január-június (59. évfolyam, 1-48. szám)
1928-03-28 / 24. szám
2. oldal. ZEMPLÉN 1928 március 28 És jönnek-mennek az évek és látszólag semmi sem változott. De az elhintett magból mégis csíra lett minden ember felébredt öntudatában, Instancia m. t. cim alatt a „Zemplénvármegye“ felhívást intéz a helyi sajtóhoz, hogy egységesen karolja föl a tokajhegyaljai kérdést és annak megoldási módját. Javasolja laptársunk cikkírója, hogy „a sajtó önmaga közt ankétezze meg e kérdést, szakemberek itélőszéke előtt döntse el: egyedül helyes elgondolásból indul e ki az akció, vagy nem.“ Úgy kívánná végül laptársunk, hogy amennyiben a Tokaj- j hegyalja válságának leküzdésére alkalmas egyetlen módot megta- j lálnák .abba kell akasztani min- | den erőnek a tengelyvégszegét, azt kell a pegazus és minden pegazus szárnyas táltosának a diadalok tej utján győzelemittasan végigröpi- teni. * Nem akarjuk, hogy laptársunk cikkírója azzal a váddal illethessen bennünket, hogy felhívása nálunk süket fülekre talált, meg kevésbé akarjuk az udvariatlanság ódiumát magunkra venni s így röviden válaszolunk e felhívásra annak dacára is, hogy annak semmi közelebbi értelmét nem látjuk. Nem pedig azért, mert nemcsak mi, a Zemplén, hanem a többi helyi laptársunk is — kivétel nélkül — mindenkör és minden alkalommal, minden rendelkezésére álló eszközzel szolgálta a Tokaj- hegyalja rekonstrukciójának ügyét. Kétségtelen továbbá, hogy minden alkalommal, mikor ez az ügy közelebbről szőnyegre kerül, a helyi sajtó semmit nem fog elmulasztani, hogy a nyilvánosság előtt az ügyet megfelelően képviselje. kulturigényében és valami nagy, egyetértő törekvésben ápolja ki-ki a maga zsenge palántáját és halad, fejlődik a világ az ideálok felé. j I strukciója ügyében más belátásra bírja. Nem ankétezés, nem uj tervek csiholása, nem uj módozatok kigondolása kell ide, hanem főispánunk ismeretes tervezetének — amelyhez ma is minden pontjában ragaszkodik — keresztülvitele. Jól tudjuk, hogy erre az a válasz, hogy hiszen ez után sóvárog a Hegyalja egész közönsége, de a sóvárgás nem elég; a Tokaj- hegyalja minden befolyásos erőjének, minden tényezőjének és egész érdekeltségének — ismételjük — a kormány erre legilletékesebb tényezőjénél közvetlenül is kell az eszközök rendelkezésre bocsátását kérelmezni. A magunk részéről tehát el kell utasítanunk laptársunk instanciáját, azzal a kijelentéssel azonban, hogy azt a kötelességet, ami a Hegyalja ügyének szolgálatában reánk is hárul, ezentúl is hűen fogjuk teijesiteni. B. lisztás, illetve nyugdíjas tanítók figyelmébe. A Vallás- és közokt. Miniszter Ur a folyó évi február 28-áft 16 347 — 1928. szám alatt kelt rendeletével intézkedett, hogy azon tanerők, kik a létszám csökkentés során Önhibájukon kívül helyeztettek nyugalomba, a megüresedett nem állami elemi iskolai tanítói állások betöltésénél a kezdő, rendes tanítói szolgálatban nem álló tanerőkkel szemben előnyben ré- szesittessenek, hogy ezen nyugdíjas tanerőknek az üres tanítói állásokon való elhelyezése folytán az államkincstár azon tehertől, melyet e tanerők nyugdija képez, mentesüljön. Egyben a kir. tanfelügyelőségek utján hívja fel a Miniszter Ur a szóbanlévő s a tényleges szolgálatba visszatérni kívánó tanerőket, hogy a meghirdetett állásokra pályázati kérvényüket kellően felszerelve az illetékes iskolaszékhez nyújtsák be és kérvényükhöz a nyugdíjazásukra vonatkozó rendeletet is csatolják. Azon nyugdíjas tanerők, akik helyhez nem kötötten bármely — akár állami, akár az 1926. évi \tfl. t. c. alapján 'létesített s a Miniszter Ur által betöltendő nem állami elemi iskolai tanítói állást óhajtanak elnyerni a tényleges szolgálatba való visszavétel iránti kérvényüket akár a hivatalom utján, akár közvetlenül a vallás- és közokt. minisztérium Vili. b. ügyosztályába haladéktalanul nyújtsák be. Kérvényükben a következő adatok tüntetendők fel: A folyamodó életkora, vallása, családi állapota, gyermekeinek száma és életkora, tanítói oklevelének kelte, nyugdíjazását megelőzően tényleges működésben eltöltött szolgálati éveinek száma, nyugdíjazásának időpontja, a részére megállapított nyugdíj összege, esetleg külön képesítése, kántori képesítés esetleg annak a feltüntetése is, hogy vállalja-e a kántori teendők ellátását s végül annak a feltüntetése, hogy tényleges szolgálata alatt a folyamodó nem részesült e fegyelmi büntetésben. A fegyelmi büntetésben részesült tanítók kérése csak akkor lesz figyelembe vehető, ha büntetésük minősítési táblázatukból már tö Töltetett (ebben az esetben a fegyelmi büntetés feltüntetése a pályázati kérvényből is kihagyható) — vagy ha a még meg nem történt, törlés iránti kérvényüket az illetékes kir. tanfelügyelő utján a Miniszter Úrhoz benyujták s kérésükre a törlés elrendeltetik. Azok a tanítók, akik szolgálatképtelenség miatt helyeztettek nyugalomba, azt a körülményt, hogy szolgálatképességüket visszanyerték laptársainkhoz De nem látjuk annak éppenséggel semmi értelmét, semmi célját, semmi hasznát, hogy a helyi sajtó „önmaga közt ankétezze meg e kérdést. “ Mert őszintén meg kell vallanunk, hogy semmi esetre sem vagyunk annyira önhittek, hogy a. helyi sajtó tanácskozása egy olyan megoldást találhatna, mely jobb és célravezetőbb utakat, módokat jelölhetne meg a rekonstrukcióra mint amilyeneket erre főispánunk nagyszabású, ismeretes memoranduma megjelölt. Mi azt vallottuk és azt hirdetjük ma is, minden további ankétezés nélkül, hogy a T okaj hegyalját egyedül azoknak a javaslatoknak teljes mértékben való honorálása mentheti meg, melyeket főispá nunknak az illetékes helyekre fölterjesztett elaboratuma felölel. Nincs ma abban a Tokajhegy- aiján véleménykülönbség, hogy Széli József < főispán memorandumában lefektetett elvek megváló sitása mentheti meg egyedül a Tokajhegyalját s nézetünk szerint laptársunk javaslatai helyett inkább arra volna szükség, hogy a Tokajhegyalja közönsége a legteljesebb összefogással, akár egy monstre küldöttség utján is, igyekezzék a kormány erre legilletékesebb tényezőjét a Hegyalja kérdésében megértőbb állásfoglalásra birni. A helyi sajtó minden „tengely- végszeg akasztása“ nagyon kurta ahoz, hogy a földmivelésügyi kormányt, de inkább annak illetékes ügyosztályát, a Hegyalja rekonPersze ezzel szemben gyakran az ellenkező is igaz. Amikor a fiatal Voltaire londoni tartózkodása alatt egyszer azt kérdezte Popétól, aki minden idők egyik legjobb verselője volt, hogy miért nem írta Milton az „Elveszett paradicsom“-ot rímes versekben ? Pope röviden csak azt válaszolta: „Mert nem tudta!“ Darmay eleinte csak tapogatód- zott, hogy mit írjon: verset-e vagy prózát ? Sárosy Gyula özvegye egy al kálómmal megmutatja neki férjének egy kéziratban hagyott „A királyné titka' című drámáját és a 16 éves Darmay siet Pestre a kézirattal, hogy azt személyesen bemutassa Jókainak, amiről mindjárt egy cikket is ír a „Nefelejts'-ben (1867. febr) 17 éves korában pedig az apja asztal melletti beszélgetései alapján megírja „Huszáraink a forradalom kitörésekor“ c. értekezését, olyan komoly ábrázattal, hogy később, évtizedek múlva, az író fiatalságát észre sem vette a jó Henthaller Lajos és vígan idézte „Kossuth és kora“ című munkájában. Hiszen egyébként Henthallernek erre az értékelésére jól rászolgált akkor is, később is, a szegény jó Darmay! .< Neki Kossuth (no meg Petőfi!) volt már a gymnasiumi padokon az ideálja és mindjárt ott, az iskolában okoz neki bajt. Furcsa eset! A nagyapja kon zervativ, hiszen 1842-ben még a pallosjogot is gyakorolta, — az apja ugyan 1848/49-iki honvédtiszt, de Görgeynek adott igazat és a detronizálást elitélte, — ő maga, Darmay pedig minderről semmit sem akar tudni, hanem csupa Kossuth imádatból még gyerekfejjel beléköt valamelyik K. K. tisztbe . . . Mit lehet csinálni ilyen gymnasiumi tanulóval ? Párbaj még nem járt neki, hát ott kellett hagy nia Kassát. Ettől a gyerekkori kisiklástól kezdődik igazi poétasága és talán martiromsága 1 . . . Még alig 17 éves korában (1867- ben) írja: „Hiába küzdők, oh hiába minden, Magam a célhoz el nem juthatok, Ha nincs ki terhes kínomon segítsen, Az út elején összeroskadok.* És egy másik költeményében : „Hová visz ember magas röptű vágyad' Küzdelmeid tövises utain ? Gát visszatart, hegyes kő vérzi lábad, S tépett szivedben úgy sajog a kin. Ne menj. ne lépj a kész veszély elébe, Meg nem ment attól ingatlan hited, A világ téged levonhat a mélybe, De te magaddal őt fel nem viszed.“ A középiskolát azután a szülei házánál: Kozmán mégis csak elvégezte és már jogászkodik is Eperjesen, de a hangulata mégis ilyen borongós: „Engem egy perc ki nem elégít, S hitem alig van a jövőre, Nem bírom egy lét szenvedésit És ezer vágy ű*, hajt előre Sejtem, hogy el kell buknom, esnem, S a diadalért mégis küzdők. Nincs amiért ezt vagy azt szeressem 8 szivemben égő lángok, öszkők “ 20 éves koráig irt legalább 30 —40 eféle bánatos hangú költeményt, közöttük egy-kettőt olyat hogy némely versgyűjteménybe (például az Endrődyébe) is belekerült, de hogy mi lehetett az ő szomorúságának abban az időben az oka, nem lehet tudni, mert ő maga is eltitkolta : „Oh hallgass, mindörökre hallgass, Te szegény szív a múlt felől, Ne tudjon senki, senki lelkem Boldogtalan küzdelmiről.* 1871-ben már Pesten van az egyetemen, vagy inkább Endrődy Sándor, Benedek Aladár, Ábrányi Emil és Szabó Endre társaságában, akik szintén pengetik a lantot. Ha pedig Pestről haza megy Iá togatóba szüleihez, akik időközben Lasztóczra tették át lakásukat, mindennapos vendég a költő Szemere Miklósnál, aki szintén ott lakik Lasztóczon. Ilyen környezet mellett most már önmagától adódott a megöl dás : az rói tehetséggel bőségesen megáldott Darmaynak költőnek kellett lennie ! Igen ám, de hogyan ? Hiszen amig az egyetemi évek tartottak a szülők ellátták a szükséges pénzzel, hát addig kedvére írhatott; — de azután ! Hát meg lehetett-e még egy olyan termékeny lírikusnak is mint amilyen Darmay volt, kizárólag a tolla után élni ? Pedig az apja nem volt hajlandó őt az egyetemi évek leteltével anyagilag tovább is támogatni, egyrészt azért, mert több gyermeket kellett még felnevelnie, másrészt a közöttük fenforgó és mindinkább növekvő ellentétek miatt. Az ellentéteket Darmay pálya- választása okozta, amely apjának nem tetszett és eltérő politikai né zeteik súlyosbbitotték
