Zemplén, 1928. január-június (59. évfolyam, 1-48. szám)
1928-03-11 / 20. szám
Ctvenkilencedik évfolyam. 20. szám. Sátoraljaújhely, 1928. március 11. Megjelenik hetenként kótxxer szerdán ée exomhaton Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely (Vármegyeháx II. ndv) JSlőflxetóel ár: Negyedévre. . 2 pengő Hirdetések: négyzetcentiméterenként. Hyllttér soronként 20 fillér Telefon : FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Telefon : M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. BX0.m. Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. gx&m. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Ámen. 3 gazdasági helyzet Irta: Havas Jenő A pénzügyminiszter költségvetési expozéjában a gazdasági helyzetet optirniszti- kusan Ítéli meg. Valóban, ha összehasonlítjuk a mai gazdasági viszonyokat a négy év előttiekkel, lehetetlen nem konstatálni, hogy időközben határozottan javult a helyzet. Örömmel vesszük tudomásul, hogy az ország pénzügyeinek legfelsőbb őre bizakodóan néz a jövő elé, mert bizony az utóbbi időben, egyre-másra halljuk a pesszimista jóslatokat. Szinte jelszóvá vált, hogy az államháztartást szanálta a kormány, de a mezőgazdaságot tönkretette. Ez szép és nagyon hangzatos frázis. Nem igaz ugyan, de a népre lehet hatni vele. A közönség szereti, ha sajnálják. Mindenki azt hiszi, hogy neki van a legtöbb baja, jól esik neki, ha hallja, hogy ő mennyire sajnálatra méltó. De minden ilyen jelszó hatásának van határa, s végül is a józanul gondolkozóknak be kell lát- niok, hogy minden siránkozás dacára ma jobban élünk, mint az inflációs években és ha a szanálás súlyos adóterheket rótt is a polgáságra, végeredményben, ennek az országnak dolgozó társadalma látta hasznát. Az államháztartás egyensúlya biztosította a magyar pénz stabil értékét és, hogy a pengő, ma az egész világon jó hitelnek örvend, azt is a szanált állami pénzügyeknek köszönhetjük. Igaz adót azt fizetünk, sőt sokat fizetünk. De legalább tudjuk, hogy mire. Hallottuk, hogy az utolsó három évben 726 millió pengőt fordított a pénzügyminiszter, az adózók pénzéből és a népszövetségi kölcsönből produktiv beruházásokra. Ezek, mindennél jobban járultak a magángazdaság talpraállitásá- hoz, hiszen az ipart és a kereskedelmet munkával látták el olyannyira, hogy a munkanélküliek száma minimálisra csökkent. Alig van ország Európában, aholaránylagolyan kevés munkanélküli volna, mint nálunk. Már pedig, ahol kevés a munkanélküli ott nem igen lehet állítani, hogy az állam nem segítette a magán- gazdaságot. De vannak más példák is. A fizetésképtelenek száma 1927-ben összesen 1060 volt az 1924. évi 2500-al szemben. Ezzel szemben a takarékbetétek emelkedtek, a fogyasztás és a termelés egyaránt növekedett és horribile dictu a többszöri adóleszálli- tás dacára az állam bevételei emelkedőben vannak. Persze a siránkozók azt mondják: Látjátok milyen ravasz az állam, leszállítja az adót és mégis többet vesz be, mint azelőtt. Holott a dolog olyan egyszerű csak egy kis őszinteségre van szükség. Ha többet termelünk, akkor többet is fogyasztunk; s ha többet fogyasztunk, akkor jobban is megy a dolgunk, akkor az állami fiskusnak is jobban megy. Mert hát az adófizető és az állam házastársak. Nem mondom, hogy nincsen ennél ideállisabb házasság, de hiszen a házasságban a realitás a fontos, mert ideálizmusból nem tudunk megélni. De az állam se ! Különösen nem ez a szegény magyar állam, amelynek annyi nyugdíjast, menekültet, rokkantat és beteget kell eltartania és segélyeznie. Senki le nem tagadhatja, hogy az utóbbi időben az állam fokozottabb mértékben veszi ki részét ebből a szomorú kötelességből és sok könnyet törölt le segítő keze a szenvedők arcáról. Elég itt rámutatni a szociális biztosítás kiterjesztésére és a kórházépítésekre, melyek mind a szegénysorsu dolgozók érdekét szolgálják. Ma erre több pénzt fordít az ország, mint a háború előtt, mert felismerte az állami segítségének szükségességét. Áttérve a magángazdaság helyzetére, az államvasutak és a pósta beruházásai, az újjáépítések, mezőgazdasági termelésünk fokozása és az általános építkezés megindulása mind a magángazdaság javát szolgálja. Azoknak, akik a könnyű pénzkeresés hívei, akik inflációs tőzsdei hirtelen meggazdagodásra várnak, tér mészetesen a mai állapotok nem konveniálnak. De ne feledjük el, hogy ezeknek a munkanélkül szerzett tőzsdei nyereségei, az ország dolgozó népétől elvont pénzértékekből eredtek. Ha nincs is nagy tőzsdei nyeresség, az nem baj, a fontos az, hogy a tej és cukorfogyasztás emelkedik, mert ez arra mutat, hogy a dolgozók, lassan, de állandóan, magasabb életnívót tudnak maguknak biztosítani. Ez a Az utóbbi időben feltűnően sokat foglalkoztak, különösen politikai körökben, a forgalmi adó kérdésével s az elhangzott panaszokból és óhajtásokból nem egyszer csapott ki a túlfűtött izgatás és demagógia hangja. Most történt meg első alkalommal, hogy ez a kérdés a kormányzópárt plénuma elé került, ahol szakavatott megvitatás tárgyává tették. A párt köz- gazdasági és szociális bizottsága ugyanis javaslatot tett némi módosítások tekintetében, amit azonban a miniszterelnök és pénzügyminiszter tájékoztatása után határozat alá nem bocsátottak, mert belátta a párt, hogy ezt a kérdést nem lehet olyan formában tárgyalni, a mint az legutóbb közéletünk különböző területén történt. Arról van ugyanis szó, hogy hogy azok a kívánságok, amelyek ezzel az adónemmel kapcsolatban felmerültek, a jelenlegi viszonyok mellett semmiképen sem teljesíthetők az államháztartás egyensúlyának kockáztatása nélkül. Ha a forgalmi adó gyökeres revíziója tényleg ilyen nagy áldozattal járna, valóban nagyon meggondolandó hogy néhány esztendő közgazda- sági és pénzügyi eredményét feláldozhatjuk-e azért, hogy néhány politikus és bizonyos pártszempontok sikereket mutathassanak fel. Ez a szempont különösen figyelembe veendő akkor, amikor köztudomású az a- tény, hogy a forgalmi adóval kapcsolatos panaszok tulajdonképen nem azok részéről magasabb életnívó pedig, szilárd alapokra fektetett állami pénzügyek nélkül, soha nem lett volna lehetséges. Ami a jövőt illeti, mi bizalommal fogadjuk Búd János optimista kijelentéseit, mert látjuk, hogy a közgazdasági Programm újra jelentékeny beruházásokkal siet a magán- gazdaság segítségére, de egyben ne feledjük el, gróf Bethlen István intőszavait, hogy az állam csak akkor segíthet, ha dolgozó polgárság és a munkásság szorgalmasan teljesiti kötelességét, mert csakis az egyén és az állam jóaka- ratu együttműködése biztosíthatja az ország boldogulását. hangzanak el, akik ezt az adónemet fizetik, hanem akik azt beszedik. A magyar államnak épugy, mint minden külföldi országnak, egyik legnagyobb jövedelme a forgalmi adóból tevődik össze, ami nálunk több mint százmilliót jelent, amihez hasonló tétel csak a vámmal kapcsolatban áll elő. Valóban indokolt volt az egységes párt előtt annak a kérdésnek felvetése, hogy bele mehet-e az állam olyan könnyítésekbe, amelyek társadalmunknak csak egyes rétegeit érintik előnyösen s ha ez a tehermentesítés részükre megtörténnék, ugyanakkor a többi rétegek, de maguk a kedvezményben részesülők is, veszélyes helyzetbe sodródnának. A közös teherviselés elve magában véve kizárja azt, hogy akár a kisiparos, vagy a kiskereskedő társadalom előnyöket élvezzen más rétegekkel szemben akár a forgalmi adó tekintetében is. Egyébként ezen a téren az utóbbi időben épen elég könnyítést adott már kormányzatunk, nemcsak akkor, amikor a legszükségesebb élelmicikkekre vonatkozólag engedélyezte az átalá- nyozási rendszert, de ezt megelőzőleg is, amikor a forgalmi adó százalékát leszállította. Mindamellett, hogy az állam görcsösen kell hogy ragaszkodjon ehhez az adónemhez, a kormány nem zárkózik el az elől, hogy eme adónem behajtása körül felmerült panaszokat meg ne vizsgálja s az indokolt kívánságokat ne teljesítse. EgT3r©s szám eira- IC fillér 9 forgalmi adót nem nélkülözheti az állam
