Zemplén, 1928. január-június (59. évfolyam, 1-48. szám)
1928-03-04 / 18. szám
( tvenkilencedfk évfolyam. 18. szám. Sátoraljaújhely, 1928. március 4. Megjelenik hetenként kétezer inercián éa szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely (Vármegyeház II. ndv) El6fizetési ár; Negyedévre . . 2 peng# Hirdetések: négyzelcentiméterenként. NyUttér soronként 20 fillér Telefon : FŐSZERKESZTŐ FELELŐS SZERKESZTŐ Telefon : M. T. 1. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. Etám Báró MAILLOT NÄNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF M. T. 1. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. esem. „Magyarország ellenségei óriási pénzösszegeket áldoznak propaganda célokra“ — mondja az említett levél, de kétségtelen, hogy a trianoni szerződés reviziója 1928 folyamán mindenütt, ahol államférfiak és politikusok összegyűlnek, megbeszélés tárgya lesz, ha még messze is vagyunk attól, hogy a kérdés hivatalosan a népszövetség elé kerüljön. Mi hát a teendő addig is? A magyar népnek redület- lenül kitartva igazsága mellett kötelessége a maga propagandáját kifejteni, „de ne várjon a magyar nemzet ebben a kérdésben mindent a kormánytól, amelynek szükségkép megfontoltnak és elővigyázatosnak kell lennie, hanem legyen felkészülve kormánya támogatására“, mert csak igy érhetjük el, hogy az egész világ közvéleménye oldalunkra álljon. i) bortermelés és az antiolhoholizmus Irta: Dr. Baross Endre, a Magyar Szőlősgazdák Orsz. Egyesületének igazgatója Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen. Rőtemére a lűrBlmBtlenkedőhliOz A hazai nyilvánosság előtt mind gyakrabban bukkannak fel türelmetlenkedő hangok, amelyek támadják a kormányt avval a hangulatkeltéssel, mintha a hivatalos politika ellene volna a békereviziós társadalmi mozgalomnak. A békétlenséget rendszerint arról az oldalról fütik, ahol kicsinyes párttaktikák eszközei közé be tudják sorozni — és úgy látszik minden lelkiismeret- furdalás nélkül — azt a merőben nevetséges feltevést is, hogy a nemzeti újjászületés építő munkásai Bethlen István gróf miniszterelnök vezetésével távol érezik magukat a trianoni gazság mielőbbi jóvátételének követelményétől. Csak elvakult ellenzékiség nyugtalaníthatja a magyar társadalmat eféle hóborttal és bizonyos, hogy a külföldön mindenki teljesen tisztában van azzal, hogy érzelmileg nincs még egy gondolatnyi különbség sem magyar és magyar között a békereviziós törekvés tekintetében, álljon bár valaki a felelős kormányzat felső lépcsőfokán, vagy pedig mint szabad polgár ha zafias céljainak korlátlan véleménynyilvánítási területén. Újabban itt-ott a türelmetlenebb sajtóban is, máskor egyesületi gyűléseken, majd agitációs alkalmakkor éket próbálnak verni a hivatalos kormányzat és a társadalmi felfogás közé avval, hogy a miniszterelnök tartózkodik harcias kijelentésektől, a belügyminiszter nem engedi meg irredenta propagandagyülések tartását, külképviseletünk pedig tartózkodik az idegen államokban ébredező békerevi ziós ligák támogatásától. Ha már most ezekre a hangokra parlamentből, vagy kormány- nyilatkozatokból adódnék meg a felelet, a türelmetlenkedők és ellenzékieskedők a maguk malmára hajtanák a vizet avval, hogy ime, megerősítette a hivatalos nyilatkozat, hogy Magyarország kormánya a magyar társadalom mozgalmában nem vesz részt. Lehet-e kétség afelől, pláne a miniszterelnök urnák a törvényho zás házában adott ismételt kijelentései után, hogy az egész nemzetnek osztatlan törekvése és követelése az igazságtalanságok reparációja, elszakított fajtestvéreink önrendelkezési jogának biztosítása, nemzeti egységünk helyreállítása és lehet-e kétség a felöl, hogy mély hálával adózik a nemzet mindenki iránt, aki ennek az igazságtalanul romlásba döntött és összezúzott országnak ügyét a világ lelkiismerete elé tárja. De amit mozgalmak szervezésével, társadalmi agitációk életrehivásával megtehet az ország népe, azt csak nagy körültekintéssel, a külpolitikai lehetőségek mérlegelésével és az erőviszonyok számbavételével teheti meg a felelős kormány, „amelynek szükségkép megfontoltnak és elővigyáza tosnak kell lennie“, amint maga a revíziós gondolat legfőbb önkéntes külföldi harcosa a nemes Rothermere lord mondja most nyilvánosságra hozott legutóbbi levelében. Ezt az intelmet jó lesz megszívlelnie elsősorban azoknak, akik nemcsak türelmetlenségükben, hanem heves pártszempontjaiktól indíttatva a kormányban akarják mindenáron felismerni a reviziós törekvések kerékkötőjét s elakarják marasztalni legjobbjainkat ilyen balga és magyartalan lelkű szándékossággal. A nemzeti összetartás és önfegyelem erénye az, mely magyar ügyet előre viheti a megvalósulás utján és ha már hiányzik az ösztönös összefogásnak érzése sokakból társadalmunkban, akkor legalább az elfogulatlan és minden bizonnyal tárgyilagos Rothermere lordnak figyelmeztető szava hasson közre abban a munkában, amelynek az ellentéteket ki kell küszöbölnie, s a lelkeket össze kell kovácsolnia. A válsággal küzdő magyar sző - lőgazdaságnak uj ellensége jelentkezett pár hőnap előtt az antial- koholizmus formájában. A nyolcvanas években a filokszéra, legutóbb az értékesítés válsága, a borfogyasztási adó és végül a fagykárok támadtak a magyar szőlőművelés exisztenciájára. Most pedig kezd rátámadni egy mozgalom, amely elméleti és kiforratlan, sőt ellenőrizhetetlen célok érdekében üzen hadat 400.000 holdnyi magyar szőlőterület további hasznosításának. Sietek megállapítani, hogy a magyar antialkoholista mozgalom, amely a jószándéku szobatudomány levegőjében kezd levelezni, támadásaival egyidejűén bizonyos jó tanácsokat is adott nekünk szőlősgazdáknak. Azt javasolják erről az oldalról, hogy próbáljuk a szőlőt nyers gyümölcs formájában értékesíteni, készítsünk belőle szőlőlekvárt, jamet, sterilizált mustot, szörpöt és más fogyasztási cikkeket. Megvallom, hogy mi szőlősgazdák is foglalkoztunk már a javasolt átalakulás kérdésével, sok szellemi és anyagi áldozatokat is hoztunk ezért, de félúton meg kellett állnunk, mert a mai terheket sem bírjuk, nemhogy fedezni tudhatnánk egy ilyen mélyreható — s amellett kérdéses kimenetelű — reform költségeit. Az antialkoholisták eféle tanácsait tehát nem fogadhatjuk meg, mert továbbra is kérdőjel maradna a változásokból előállható szociális és gazdasági krízis mikénti megoldása. Ez az, amire az antialkoholista mozgalom nem tud nekünk megfelelni s arra vonatkozóan is adós marad a véleménnyel, hogy egy belterjesebb mezőgazdasági ágabrmint amilyen a bortermelésre alapított szőlőművelés, felszabad-e cserélni egy külterjesebb termelési irányzattal ? Pedig ha itt elhibáznánk a dolgot, akkor sok százezer szőlőmunkásnak kellene vagy a külföldre, vagy az ipari centrumokba vándorolnia. Kérdezem, akad-e magyar ember, aki ilyen kilátásokkal szemben bármilyen külföldi világmegváltó eszme érdekében a lét és nemiét kérdése elé állítaná a magyar szőlőmunkásság százezreit ? Ami az amerikai példát illeti, azzal különben is óvatosan kell bánni. Köztudomású az, hogy Amerikában megbukott a „száraz“ irányzat és ma földalatti kocsmák, pálinkafőzők, borpancsolók ezreitől hemzsegnek ott úgy a nagyvárosok, mint a vidék. Ám vegyék tudomásul, hogy amily mértékben letörték odaát a borfogyasztást, olyan mértékben nőtt a sűrített szeszek fogyasztása. Önkénytelenül felmerült itt az a kérdés, hogy vájjon Amerikában nem ludasok-e a bor elleni hadjáratban azok az ipari trösztök és kartellek, akiknek az antialkoholizmus megváltó eszméi csupán eszközül szolgálnak a durvább fajta alkohol elterjesztésére? Szabad-e már most ilyen kétes célokért feláldozni nálunk egy termelő ágat, amiből annyi ember él ? Szabad-e pálinkával helyettesíteni a bortermelés és bor- fogyasztás rendszerét, amiből nemcsak gazdasági érdekek, hanem az emberiség szebb korszakainak köl- tőisége is táplálkozott. Mit adott az emberiségnek ezzel szemben az
