Zemplén, 1928. január-június (59. évfolyam, 1-48. szám)

1928-02-19 / 14. szám

1928 február 19 ZEMPLÉN 3. oldal A földmiveléstlgyi miniszter a Gazdasági Egyesület jelentése alap­ján Deák Andor borászati főfelü­gyelőt bízta meg az ügy legszi­gorúbb kivizsgálásával. Értesülé­sünk szerint a főfelügyelő már megállapította, hogy az üres gönci hordók kiszállítása valóban nagy mértékben folyik, miért is azok ellen, akik a nagymértékű hordó- kiszállitásban részt vesznek, a megtorló eljárást haladéktalanul folyamatba téteti. Megállapításait jelentés formájában máris felter jesztette a földmivelésügyi minisz­terhez, aki ennek alapján minden valószínűség szerint akként fog intézkedni, hogy az eredménnyel a Tokajhegyalja gazdaközönségé­ben és a legális kereskedőkben egyaránt megnyugvást keltsen. xa:i be ee: — üansz teadéluláu a lapközi Otthonban. A Ma­gyar Asszonyok Nemzeti Szövet­sége újhelyi csoportjának vezető­sége szerdán szépen sikerült tea­délutánt rendezett a Napközi Otthonban. A tagok mintegy het­venen gyűltek össze és örvende­tesen minden társadalmi réteg képviselve volt. A háziasszonyi tisztet a csoport elnökének dr. Oláh Istvánnénak vezetése mellett Albrecht Ernőné, Benkő Sándorné, Bónis Berta, Csutkay Béláné, Dubay Istvánné, Gáli Barnáné, özv. Haraszty Vincéné, dr. Illkovics Endréné, Kovács Imréné, Kalten­bach Rezsőné, Mattyasovszky Kál­mánná, dr. Nyomárkay Ödönné, Oláh Ella, Pataky Ferencné, Si- moga Istvánné, Szeniczey Ödönné, dr. Szombathy Béláné, Taugner Józsefné, Uher Viktorné, Ujváry Zoltánná látták el nagy figyelmes­séggel és körültekintéssel, ami azután meg is hozta gyümölcsét és az összejövetelt kellemesen ben­sőséges találkozássá fokozta. — Magyar cserkészek üli uepe Munkácson. A munká­csi kereskedelmi akadémia magyar ifjúságának kebelében alakult Tál­tos és Arvaleányhaj nevű férfi és női cserkészcsapatok gyönyörűen hímzett zászlóit vasárnap szentelte fel Az ünnepélyes zászlószentelés és cserkészavatást matiné követte. Az ünnepségen részt vett dr. Serényi Ferdinánd tanár, magyar cserkész főparancsnok is. — Muiinz választmányi ülés. A Magyar Asszonyok Nem­zeti Szövetségének helyi csoportja csütörtök délután fél 4 órakor a vármegyeháza kistermében választ­mányi ülést tart. — A helyi cso­port évi közgyűlését március kö zepén tartja. — Esküvő. Kracson János és Pavlovits Margitka f. hó 18 án tartották esküvőjüket a helybeli rom. kát. templomban. — Szövetséget alakítot­tak a hadikölcsöntnlajd'»- no*o k. A sátoraljaújhelyi hadi- kölcsönjegyzők f. hó 12-én dél­után népes értekezletet tartottak a városháza tanácstermében. Illés- házy Endre kir. gazdasági taná­csos többek hozzászólása mellett határozati javaslatot olvasott fel, melyet az értekezlet egyhangúlag elfogadott és ezzel kimondotta a Zemplénvármegyei Hadikölcsön jegyzők Szövetségének megalaku­lását, melynek elnökéül lllésházy Endrét, titkárául Somogyi János ny. máv. felügyelőt, jegyzőjéül Sándor Bélát választották meg. — Jótékonycéln szinielö- adás TállyAu. Atállyai Katolikus Kör és Magyar Férfiak Szentkorona Szövetség tállyai csoportja f hó 19-én Tállyán, a Fekete Sas ter­meiben jótékonycélu, szinielőadás- sal egybekötött táncmulatságot rendez. A szinielőadáson a kör tagjainak közreműködésével: A piros ougyelláris 3 felvonásos nép színmű kerül bemutatásra. — Egy német cég veszi át a Kláber cég hegyaljai sző lőií. Annak idején nagy feltűnést keltett a hatalmas Kláber cég ősz szeomlása. A Kláber cég, — mely Tokajhegyalja legnagyobb szőlő- birtokosai közé tartozik, — most ötven százalékos kényszeregyez­séget kötött hitelezőivel. Az egyez­séget a Kláber-család egy német- országi barátja garantálta, aki át­veszi a cég birtokához tartozó hegyaljai szőlőket. — A Mozdonyvezetők Kö­rének mtisoro« estélye. A sátoraljaújhelyi Mozdonyvezetők Köre f. hó 11-én a Kör helyisé­geiben rendezte műsoros estélyét és ezzel felújította azokat a kel­lemes estéket, melyekkel a múlt­ban magához tudta vonzani a közönséget. Geleta András, a Kör elnökének megnyitó beszéde után Kása Gizi egy Ábrányi költeményt és a „Miénk a föld“ c irredenta költeményt szavalta el átérzéssel. Szabó Vilma a Jassy“ operettből énekelt nagy tetszéssel. Szabó Ica amerikai charleston és klasszikus tánca rendkívüli tehetséget árult el. Zimmermann László, Hazs- linszky István, Titkó Gyula, Gegyu, Kruczik Béla a „Hoidkorosok“ c. egyfelvonásos kitűnő előadásával tetőzték be a sikert. A műsoros es­télyt reggelig tartó tánc követte. — A növényvédelem idő­szerű feladata. A polgármes­ter értesíti a gazdaközönséget, hogy a növényvédelem időszerű feladatainak a köztudatba minél szélesebb körben való átvitele ér­dekében szükséges, időszakonként elvégzendő növényvédelmi mun­kálatok ügyében a Növényvédelmi és Növényforgalmi irodának színes képekkel ellátott hirdetménye a város területén a hirdetési táblá­kon van kiragasztva. — Vakard meg a kom­munistát,ktbujika zsaroló. Egy évvel ezelőtt nagy port vert fel Eperjes környékén Kubicskó Mihály kommunista képviselő zsa­rolási ügye. Megállapították, hogy a képviselő, mint a magántulajdon esküdt ellensége, pénzeket kért és kapott a burzsujoktól, főként nagy- birtokosoktól és ennek ellenében megígérte, hogy a nagybirtokosok birtokának felosztását hátráltatni fogja. A zsarolás leleplezését kö­zölték a lapok is és természetes, hogy hangos volt rá a kommu­nista válasz, mely cáfolni igyeke­zett a lapokat, mondva, hogy a zsarolás nem igaz és hogy a ma­gyar lapok politikai hajszát indítot­tak a kommunista párt ellen. A bíróság most ítélt és megállapí­totta a zsarolás tényét s a kom­munista képviselőt három havi fogházra ítélte. — Becsületes megtaláló. L. 1. ny. tanító február 14-án az olaszliszkai postahivatal helyiségé­ben este, zárás előtt egy 50 pen­gős bankjegyet kiejtett a zsebéből. Sipos Mártonná ottani háztartási alkalmazott másnap reggel seprés közben a bankjegyet megtalálta és a jelentkező károsultnak készség­gel visszaadta. A becsületes asz- szony megérdemli, hogy példás cselekedete a nyilvánosság elé hozassák. —- Ményüeregyezség. A sátoraljaújhelyi kir. törvényszék Stern Miksa sátoraljaújhelyi órás és ékszerész ellen a kényszer­egyezségi eljárást megindította. Vagyonfelügyelő : dr. Bajusz Ernő. Ha már elmulasztotta 1927-ben, pótolja az idén és tegyen egy próbautat az 1928 -as typusu Mercedes-Benz-ei llj helyiségeinlc Budapest lvváci ucca 24 szára Telefon: T. 229-94. és T. 140-70. Mercedes-Benz automobil R. T. — A Magyar vidék szük­ségletei és* a Budapesti Nemzetközi Vásár. A magyar tavasz 23 év óta megismétlődő nagy gazdasági eseménye a Buda­pesti Nemzetközi Vásár, melyet ez évben április 28-tól május 7-ig tartanak ineg. Több évtizedes múltja ellenére ez az intézmény minden évben uj és gazdag oly anyagot tár a bevásárlók elé, mely a vásár felkeresését mindenkor hasznossá és tanulságossá tette. Ez évben, mintha a vásár egészen különleges hangsúllyal a magyar vidék érdekeit szolgálná. Az álta­lános ipari bemutatón felül ugyan­is kőzségfejlesztési, útépítési, me zőgazdasági gép , tenyészexport- és malomipari csoportok is léte­sülnek az idén. Április 28-án nyí­lik meg az idei vásár és május 7-én zárul. A magyar vasutak ál­tal ez idén is nyújtott féláru uta­zási kedvezmény érvénye azonban már április 23-tól kezdődik és egészen május 13-ig tart. Bőséges alkalom kínálkozik tehát vidékünk lakói részére, hogy a kedvezmény igénybevételével felkeressék a vá­sárt és elintézzék üzleti ügyeiket Budapesten. — Rejtélyes körülmé­nyek közi eltüut egy pesti úri lány! Ismertetőjele: színésznő akar lenni. „Klári gyere haza! Minden meg van bocsátva!“ a cime Bus Fekete László izgalma­san uj regényének, amely a Szín­házi Élet e heti számában indul. Incze Sándor népszerű hetilapjá­nak uj számába Erdős René „Pa­lermói kert“ címen irt kis regényt és Herczeg Ferenc, Németh Má­ria, Hatvány Lili, Farkas Imre, Harsányi Zsolt, Szép Ernő, Egyed Zoltán, Nádas Sándor, *. jusuij. Kálmán Jenő, Stella Adorján. Palóczy Edgár Írtak cikket, ripor­tot, novellát. Darabmelléklet, kotta, két regény, mélynyomásu mellék­let teszi még gazdagabbá az uj számot, amelynek ára 1 pengő, negyedévi előfizetési dij 10 pengő. Kiadóhivatal: Budapest, Erzsébet körút 29. — Működéiben a barom* iiketrecck. tolvajai. A rend­őrségre egymást kővetően érkez­nek olyan feljelentések, melyek azt tartalmazzák, hogy ismeretlen tet­tesek garázdálkodnak a baromfi­ketrecekben és különös előszere­tettel viseltetnek a püjkák iránt A feljelentések alapján a rendőr­ség erélyes nyomozást indított a tettesek kézrekeritésére. A közön­ség saját érdekében helyesen cse­lekszik, ha baromfiketreceit jó zár alatt tartja — A N/.oc. Misszió 'fár- sulat helyi szervezetének veze­tősége őszinte és hálás köszönetét mond mindazoknak, akik a febr. 2-án tartott családi est sikerét nagylelkű adományaikkal és áldo­zatos lelkületűkkel biztosították.

Next

/
Thumbnails
Contents