Zemplén, 1928. január-június (59. évfolyam, 1-48. szám)
1928-06-06 / 42. szám
C tvenkilencedik évfolyam. 42. szám. Sátoraljaújhely, 1928. junius 6 Megjelenik hetenként kétezer «zárdán és szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely (Vármegyeház II. udv) Előfizetési ár: Negyedévre . . 2 pengő Hirdetések: négyzetcentiméterenként. Nyilttér soronként 20 fillér Telefon : FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Telefon : M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 108. Hzam. Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. aiam. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen. Tán megszólalt a lelkiismeret Prágában nagy készülődés folyik az árulások és intrikák sorozatával megalkotott cseh respublika tiz éves fennállásának megünneplésére. Hát bizony, ha pontosabban megnézzük, hogy milyen kilátások között is indul meg ez az ünneplés, bízvást mondhatjuk, hogy az annyi furfanggal összetákolt dicső állam keretein belül súlyos bajok ütő- getik fel a fejüket. Itt van mindjárt a legelső és legsúlyosabb ellentét, a tótság és a Felvidék közönséges bekebelezése Csehszlovákiába a megígért, de meg nem adott tót autonómia helyett. A ravasz Benesnek s munkatársainak sikerült ugyan bizonyos emberi gyöngeségek és kapzsiságok kihasználásával a tót autonomista mozgalom vezetőit pénzzel és előkelő hivatalokkal lekenyerezni, de a tót nép a maga egészében kiirtathatatlanul és egyre érzi azt a csalást, amely az egyesülés „szent“ pillanatában meg- fogamzott reményeit oly csúful elhervasztotta. Azután az a szegény földretiport, megszégyenített, kifosztott Magyarország sem bizonyult annak a könnyű zsákmánynak, amit az utódállamok vezérei benne látni véltek, mert a magyar faj törhetetlen életereje, ha nehezen és lassan is, de diadalmaskodik a nehézségeken s ma már ott tarttunk, hogy a Rothermere akció ellensúlyozására Benes az ősi ellenséghez, Németországhoz fordul, de nem sok sikerrel. Ennek a tiz esztendős jubileumi ünnepségnek egyik fénypontjául szánták az egykori magyarországi „nemzetiségi elnyomás“ legfőbb hirdetőjének Scotus Viatornak a látogatását. Ezzel a látogatással és ezzel az ünnepléssel, amelyben őt részesíteni akarták, azonban egy kis baj történt. A fenkölt program s a sima rendezés megcsúfolására Scotus Viator a legváratlanab- bul az iránt kezdett érdeklődni, hogy mi igaz a magyarok elnyomásából s kijelentette Pozsonyban, hogy bizony a magyarok panaszai indokoltak és figyelmeztette a cseheket, hogy iparkodjanak jobb belátásra térni. Az elké pedést, amely a cseh részről követte ezt a meglepő inter- mezzot, megtudjuk érteni, de nem egészen tudjuk megérteni Scotus Viator lelki állapotát, amelyből ez az intermezzo fakadt. Tán felébredt benne a lelkiismeret? Ha ez igy volna, akkor ez a tény egész élete müvét döntené romba, hiszen rá kellene jönni, hogy egy olyan állam szétrombolásához járult hozzá, amely sokkal különb volt a helyébe alakult utódállamoknál. Pedig, hogy nagyón komoly dolgokat mondott, arra bizonyíték, hogy Romániában a kolozsvári cenzúra az ottani magyar lapkból törölte Scotus Viator nyilatkozatát, a Slovák pedig Scotus Viator Genfben most ülésezik a Nép- szövetség, mely a magyar-román optáns perben a jog vágányaira kell, hogy terelje ezt a rég húzódó kérdést s mikor Európa lapjai hangosak az e kérdésben folyó jogvitáktól, viliámütésképpen csap le Anghelescu román kultuszminiszter jogtipró rendelete az erdélyi és bánáti magyar iskolák bezárásáról. Nem találunk szavakat ennek a minden képzeletet felülmúló kultur bestialitásnak jellemzésére. A magyar kisebbségek romániai helyzete csakugyan olyan keserű pohár, amely csordultig telt meg Anghelescu rendeletével. A kolozsvári református gimnáziumot majdnem négyszáz évvel ezelőtt alapította Bethlen Gábor s egyike volt Magyarország és Erdély kultur büszkességeinek. Évente öt-hatszáz diák nevelődött benne a háború előtti időkben s látogatottsága még a megszállás után is felUl emelkedett a háromszázon. címére nyílt levelet közql, amelyben panaszt tesz a cenzúrának a tót sajtóval, de főleg a Slovákkal szemben tanúsított gyakorlata miatt. Kéri, hogy igyekezzék biztosítani a sajtó szabadságát. Mi mindenesetre felfigyelünk Scotus Viatornak erre a rendkívül érdekes megnyilatkozására, de súlyos helyzetünkből adódólag meg akarjuk várni, hogy vájjon ez csak pillanatnyi fellobanás, avagy taktika volt-e nála, vagy pedig felfogásában beállított komoly változás. Magyarország barátai napról-napra szaporodnak, ez letagadhatatlan tény. Nem gondolnók, hogy Scotus Viatort valamikor is barátaink közé számíthatnánk, de az ő nyilatkozata a legjobb bizonyíték arra, hogy milyen rettenetes igazságtalanság történt Magyarországgal s milyen szörnyű az elszakított területeken a magyar kisebbségek helyzete, ha ez az ősi ellenség is jobb belátásra tér és azok előtt firtatja a magyar kisebbségek súlyos helyzetét, akiknek létet és országot adni maga is nagy segítségére volt. Elgondolni is szörnyűség, hogy ezt a régi és kitünően felszerelt főgimnáziumot egyetlen intézkedéssel el lehessen törölni a művelődés színteréről, azt az intézetet, amelyben négyszáz év óta hazánknak számtalan jelese tanult és nevelkedett. A sepsziszentgyörgyi Mikó Kollégiumot a Bach korszak alatt alapította gróf Mikó Imre s központja lett a székely ifjúság művelődésének. Rövid idő alatt mesz- sze földön hiressé lett ez a főgimnázium is, mely modern és mintaszerű felszerelésével bátran vetélkedhetett Európa bármelyik gimnáziumával. Mit szóljunk a temesvári s a többi bánáti iskolák bezáratásához,amelyek megannyian az európai műveltség fáklyahordozói voltak. Ismételjük, csak elszörnyedés foghat el minden kultur embert Anghelescu meg-* döbbentő vandalizmusára. Teljesen érthetetlen előttünk az a gondolatvilág, amelyből a román kultúrpolitika e rémtetteit eredhetnek. Nem tanulnak ezek az emberek történelmet, amelyből kiviláglik, hogy a művelődés és pláne a magasabb műveltségű fajok kultúráját erőszakkal elnyomni nem lehet? Hogy az ilyen barbár erőszak hihetetlen ellenhatást vált ki a legbárgyubb nációkban is, milyent fog akkor kiváltani az erdélyi magyarságban, a fajára büszke székelységben? Még kevésbé értjük azt, hogy éppen a genfi tárgyalások időpontjában mernek a románok ilyen módon az európai művelődésnek arcába keztyüt vágni. Legkevésbé értjük azonban azt, amikor nap nap mellett érkeznek a tények és bizonyítékok afelől, hogy az egész román kultúrpolitika lényegileg óriási humbug, hogy a román gazdasági helyzet minden pillanatban katasztrófával fenyegeti ezt a kierőszakolt tákolmányt, hogy a mikor a politikai és társadalmi erkölcs magukban a románokban is felébreszti a nemzeti jövő mach- beti rémlátásait: akkor merészel egy ilyen jött-ment kulturkalandor ős magyar főgimnáziumokat és iskolákat ilyen módon elpusztítani. Csak az őrület országában történhet ilyesmi s reméljük, hogy az európai művelődés őrei gondoskodni fognak ez immár közveszélyessé vált őrülteknek nemzetközi ártalmatlanná tételéről. fi Zemplénvármegyei fi\l Tanítóegyesület közgyűlése Folyó hó 4-én a vármegye tanítói kara évi rendes közgyűlését tartotta Sátoraljaújhelyben. Mintegy 150—180 tanító gyűlt egybe az állami polgári leányiskola tornatermében Molnár Gyula sátoraljaújhelyi áll. elemi iskolai igaz- gató-tanitó elnöklete alatt. A gyűlésen megjelentek ; Petreczky Jenő kir. tanfelügyelő a tanfelügyelőség tisztikarával; Bernáth Aladár alispán, dr. Orbán Kálmán polgár- mester ; az egyházak részéről Kiss Ernő ref. esperes, dr. Dómján Elek ev. főesperes, Róth Sámuel izr. főrabbi és több vendég. A gyűlés a Himnusz eléneklé- sével vette kezdetét. Ezután Molnár Gyula elnök tartotta meg magas- szárnyalásu megnyitó beszédét, amelyben elsősorban Klebelsberg Kunó gróf vallás- és közoktatás- ügyi miniszternek a neonacionaÄ kulturkalandor rémtettei
