Zemplén, 1928. január-június (59. évfolyam, 1-48. szám)
1928-05-16 / 37. szám
Ütvenkilencedlk évfolyam. 37. szám. Sátoraljaújhely, 1928. május 16 Megjelenik hetenként kétezer szerdán ée exombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely (Vármegyeház II. udv) POLITIKAI HÍRLAP Előfizetési ár: Negyedévre . . 2 pengé Hirdetések: S négyzetcentiméterenként. Nyílt tér soronként 20 fillér Telefon : FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Telefon : M. T. I. Kirendeltség és . szerkesztőség, kiadóhivatal 109. szám. Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. szám. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek] [Magyarország feltámadásában Ámen. Ipari termelési! A Zemplén számára irta: Dr. Oörgey István országgyűlési képviselő Kereskedelmi mérlegünk passzivitását valamiképen meg kell szüntetnünk. Az utolsó hét év kereskedelmi mérlegének passzivitása kereken 1.500 millió pengőt tesz ki, amelyből eddig legfeljebb 500 milliót törlesztettünk. Az azonban teljes lehetetlenség, hogy kizárólag mezőgazdasági exportunktól várjuk passzivitásunk eltüntetését, hanem igenis, oda kell törekedni, hogy meglevő iparunkat teljes egészében foglalkoztassuk. Hamis jelszó az, hogy Magyarországon csak annak az iparnak van létjogultságá, amelynek nyersanyagai itt vannak, tehát első sorban a mezőgazdasági iparnak. A Népszövetségtől is azt a tanácsot kaptuk, hogy csakis mezőgazdasági iparunkat fejlesszük de tapasztalhatjuk, hogy ez akadályokba is ütközik Malomiparunkat jóformán kénytelenek vagyunk feláldozni, egyéb mezőgazdasági iparunk termékeinek exportja évről-évre nehezül és ezek az iparok évről-évre kevesebb munkához jutnak. A cukoripar, talán a mezőgazdasági iparágak közül az egyedül egészséges ipar, amely tényleg prosperál és az utolsó három évben cukoriparunk átlagban csak 60%>-ig volt foglalkoztatva. Malomiparunk csak 30, szesz és szalámli iparunk 30, söriparunk 25, a növényiparunk 15, a magyar konzerv iparunk pedig csak 10-12 %-ig. Ha ezzel szemben állítjuk azt, hogy milyen hatalmas tőke, nemzeti vagyon, fekszik ezekben a gyárakban, akkor szomorúan konstatáljuk, hogy ennek a nemzeti vagyonnak több mint fele kihasználatlanul, parlagon hever, mert képtelenek vagyunk azt fruktifikálni. A mezőgazdaságot nem tudjuk úgy és olyan gyorsan átszervezni, hogy ezzel a világpiacokra rövidesen kijussunk s mindent el kell követnünk, hogy nemcsak a mezőgazdasági ipáit, hanem azokat az iparokat is, amelyek kapacitása lényegesen nagyobb, mint a belföldi szükséglet, kihasználjuk arra, hogy ezt a nemzeti vagyont tőkévé értékesíthessük és exportfejlesztő tevékenységünket ipari téren is organizáljuk. Ennek a kérdésnek van egy másik kényszerítő momentuma is és ez a szociális momentum, a népszaporodás kérdése, amely minket arra késztet, hogy emberíeleslege- inket az iparban helyezzük el. A külföldi államok sem tudták emberfeleslegeiket máskép elhelyezni, mint az iparosodás utján és a legiparibb _ államok is csak akkor indusz- triálizálódtak, amikor a növekvő népsűrűség ezt nekik kényszeritőleg előírta. Az indusztrializálódás mellett az emberfeleslegnek még két elhelyezési lehetősége van. Az egyik a kivándorlás, amely az értékes elemeknek a nemzet testéből való leszakitása s igy ez mindenképen elkerülendő, a másik pedig a földnek, bizonyos további el- aprózása, vagyis a földreform, a nagybirtoknak kísbirtokká való átalakítása. A statisztika azt mondja, hogy 1900-tól 1910 ig, az 1,600.000 főnyi természetes szaporodásnak épen a fele, vagyis 800.000 ember kényszerült kivándorolni és a nép- szaporulatból csak 1 -8% ot tudott a mezőgazdaság elhelyezni és foglalkoztatni, a többit az ujjonnan keletkezett ipar volt kénytelen felszívni. Pedig 1910-ben Magyarország még teljesen agrárállam volt, ami kitűnik abból, hogy Magyarországon a négyzetkilo- méterenkinti népsűrűség épen 1910-ben ért el azt a határt — négyzetKiióméterenkint 647 főt — amikor egy állam iparosodni kezd. Ez 1920-ban felemelkedett 86-ra, 1920-ban 91-re és jelenleg négyzetkiló- inéterenként a lakosság sűrűsége 93 fő. Amikor tehát azt látjuk, hogy a legközelebbi 10 esztendő alatt több mint fél millió magyart kell valahol elhelyeznünk, akkor keresnünk is kell nagyon azt a módot, hogy miképen tudjuk ezt az embertöbbletet elhe lyezni. Isten őrizzen, hogy a kivándorlásra számítsunk, mert azt tapasztaltuk, hogy azok a véreink, akik azokba az államokba vándoroltak ki, ahová az lehetővé volt téve, elpusztultak, tönkrementek, vagy pedig mint Törökországból és Franciaországból, súlyos áldozatok árán a magyar kormánynak kellett őket visszahozni és megmenteni. Azt mondhatnánk, hogy itt van a földreform kérdése, tessék a szaporulatot újabb .földbirtokreformmal elhelyezni. A kisbirtokokra való el- parcellázás azonban nemcsak hogy nem javítja a megélhetést, hanem még rontja is. Reichenback közgazdasági egyemi tanár megállapítja, hogy 100 holdason felüli birtokos kezén ezidőszerint, 3.360.000 katasztrális hold szántó van és ezen kereken 168.000 szegődményes bérescsalád él. Ezeknek évi járandóságát átlagosan 1.500 pengőre számítja. Ezzel szemben 840.500 kisgazda kezén 6.216 ezer katasztrális hold föld van, vagyis egy kisgazdára jut 7-4 katasztrális hold. Ha holdan- kintí 200 pengős brutto hozamot veszünk alapul és ebből 50% ot számítunk a kisgazdának és családtagjainak munkájára, keresetére, akkor egy négytagú kisgazdacsalád évi keresete csak 747 pengő lesz. holott a nagybirtokos szegődményes béresei 1.500 pengőt keresnek. Feltéve tehát, hogy a még meglévő közép- és nagybirtokokat is felparcelláz- nók, igy se tudnók a szaporodó lakosságot elhelyezni, hanem csak a jelenleg alkalmazott mezőgazdasági cselédeket és alkalmazottakat és még ezeknek is határozottan lerontanék a megélhetési standardjukat. Ez tehát kétségtelenül nem orvosság. Azokban az államokban maradtak meg a nagybirtokok, igy elsősorban Angliában és Németországban, melyekben az indusztrializálódás hamarabb kezdődött, ahol tehát az emberszaporulatot az ipar, idejében fel tudta szívni s nem kellett a me- gazdaságot folyton tovább elaprózni. Dániát, mint a kisgazdaállamok mintáját emlegetik. Dániának ritka szerencsés földrajzi helyzete van: két nagy ipari ország közé van beékelve úgy, hogy minden mezőgazdasági terményét nagyszerűen értékesítheti. Dánia azonban ezidőszerint már nem is any- nyira agrárország, mint ameny- nyire mi hisszük. Dániában aránylag sokkal kevesebben foglalkoznak mezőgazdasággal, mint Magyarországon. Dánia sokkal jobban indusztira- lizálódott, mint mi hisszük, mert az emberfeleslegeket ott is el kellett valamiképen helyezni. Dánia talán kisbirtokos ország és 1,524.000 keresőjéből csak 475.000 ember, vagyis 312% él a mezőgazdaságból; e 475.000 keresőből is 280.000 a munkás, tehát nem önálló kisbirtokos, vagyis a mezőgazdasággal foglalkozók 57%-a nem önálló. Dánia voltaképen ma már kisbirtokos államnak sem tekinthető, mert szövetkezeti élete ideálisan van organizálva; közös az értékesítés, közös a gépi művelés, az anyagok beszerzése stb., ennek folytán a kisbirtokosok az ideális nagybirtoknak intenzivitásával tudnak gazdálkodni. Nálunk 840.000 kisgazda van, Dániában csak 205.000; a lakosság számához viszonyítva tehát nálunk sokkal több és a mi kisgazdáinknak ugyancsak szövetkezeti alapon kell szervezkedniük a termelés intenzív fokozása végett. További földosztás utján az emberfelesleget nem tudjuk elhelyezni s nem marad más hátra, minthogy szükségszerűen igyekezzünk iparosodni és törekedjünk az ipari termelés fejlesztésére.
