Zemplén, 1927. január-június (58. évfolyam, 1-46. szám)
1927-01-12 / 3. szám
2. oldal ZEMPLÉN 1927. január 12 A választások ezen eredménye a hivatalos üszta teljes győzelmét jelentette, melynek összeállítása az eredményből megállapithatólag is a törvényhatósági bizottsági tagoknak teljes megelégedésével találkozott. Báró Waldboít Kelemen megválasztása egyik legkomolyabb vármegyei értékünknek bejutását jelenti az országgyűlés felsőházába. Férfikora teljében, munkaereje teljes birtokában élte őt a törvény- hatóság bizalma. Báró Waldboít Kelemen egyik legerősebb, legtevékenyebb s ahol erre szükség van gerinces és akaraterős tényezője gazdasági életünknek, különösen azokon a téreken, ahol ez a Tokajhegyalja érdekeivel érint kezik. Igen sok esetben adta már bizonyságát, hogy a Hegyalja közönségének érdekeit szivén viseli és egyénisége a legteljesebb garancia arra, hogy ezekhez az érdekekhez magas törvényhozói méltóságában sem lesz hütelen. Id. Meczner Béla mögött a gazdag és tevékeny közéleti múlt áll minden diszével, méltóságával és eredményeivel. Egyik legrégibb birtokosa vármegyénknek, aki mint országgyűlési képviselő, mint főispán és mint a régi főrendiház tagja szerzett mindenkor méltánylandó bokros érdemeket. Teljesen hozzá van nőve vármegyéjéhez, ma is aktiv részt vesz annak életében s előkelő múltja, nagy tudása, gazdag tapasztalatai prae- desztinálják a törvényhozói feladatra. Dr. Kovaliczky Elek kir. kor mányfőtanácsos, kir. közjegyzőben a szorgalmas, kitartó, becsületes, munkás élet emberét honorálta bizalmával a vármegye közönsége. A közjegyzői kar egyik tekintélye, akinek egyenes vonalakon haladó politikai pályája megérdemelt elismeréshez jutott a törvényhatóság bizalmával. Barthos Tivadar cs. és kir. kamarás, ny. államtitkárt a családi összeköttetések nagyon sok szálai fűzik a vármegye közönségéhez. Családjának tagjai nagyon jelentékeny szerepet vittek — népszerűségtől és szeretettől övezve a megyében. Mindezek és intakt tisztviselői pályája nagyon is érthetővé teszik, hogy olyan szép számban sorakoztak fel mellette a törvényhatósági bizottság tagjai. A hivatalos lista különben sem hatott meglepetésként. A választást előzőért a főispánnál tartott értekezlet ugyan nem látszott kellően méltányolni báró Harkányi János vármegyei nagybirto- (okos hivatalos jelöltségét, holott főispánunknak minden nyomós érv rendelkezésére állott a jelöltség támogatására, mert általánosan elismert, hogy báró Harkányi országos közgazdasági életünknek egyik legjelentékenyebb faktora. De nem állhat meg az az állítás sem, hogy annak idején,, mikor kereskedelemügyi miniszter volt, j semmit sem tett Zemplén vár- j megyééit. Amint kinevezték keres- j kedelemügyi miniszternek azonnal I folyósított a vármegyének 40 000 j korona rendkívüli inségsegélyt közúti célokra és Zemplén vármegye abban az évben Nagy magyarországon az egyetlen volt amelyik ilyen segélyhez jutott. A j Szerencs és Bekecs közötti addig < járhatatlan állami útszakaszt állandó kőburkolattal ő építtette ki, de ezen kívül is állandóan támogatta a vármegyét tárcája keretében. És hogy mennyire érzi zempléni vonatkozásait, igazolja az itt közölt válasz távirat is, melyet Széli József főispánhoz intézett abból az alkalomból, hogy főispánunk őt a felsőház tagjává történt megválasztása alkalmából üdvözölte: — Szives gratulációt igen köszönöm. Felsőházban kötelességemnek fogom tartani az országos j érdekek mellett -- mint megye- j beli — Zemplén érdekeit is tőlem | telhetőleg előmozdítani. Hazafias üdvözlettel báró Harkányi János. Főispánunk tehát a vármegye jól felfogott érdekét vélte szolgálni, mikor báró Harkányit az ; értekezleten javaslatba hozta. Az a körülmény, hogy báró j i Harkányi Jánost a főnemessé*.; a ! | felsőházba beválasztotta, kizárta, ! j hogy a törvényhatósági bizottság j j döntse el 9 kérdést; az eredmény I annyiban mindenesetre örvendetes, hogy báró Harkányi János mellett áll most már a felsőházban a zempléni érdekek propagálásában báró Waldboít Kelemen erőteljes egyénisége is. A rendkívüli közgyűlés másik tárgya Bernáth Aladár alispán előterjesztése volt az adómérséklésre vonatkozó törvényjavaslat azon szándékolt intézkedéseivel szemben, melyek valósággal az elevenébe vágnak a vármegye autonómiájának. A javaslat indokolását dr. Szir- may István főügyész terjesztette elő, meggyőző erővel és javasla tára egyhangúlag elhatározta a közgyűlés, hogy a törvényjavaslat sérelmes intézkedései ellen felír az országgyűléshez és a kormányhoz, átiratot intéz a társíörvényhatósá- gokhoz, s a vármegye országgyűlési képviselőit és felsőházi tagjait felkéri, hogy a javaslat tárgya lása alkalmával a vármegye állás- pontják képviseljék. Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének T. É. B. E.) hivatalos pengeátszámitási Táblázata a legmegbízhatóbb és legkönnyebben kezelhető. Kapható mindenüt. — Ára 20 fillér Föbizományos : Értékforgalmi Bank r. t. Budapest, V. Zrinyi-u. 14. I Viszontelárusitóknak árengedmény, i Reflexiói! dr. Grosz Dezső cinéhez Dr. Grosz Dezső az Újhelyi Hírlap legutóbbi számában az 1926. évnek Sátoraljaújhely párosára vonatkoztatott eredményeiről értekezve az ő kissé epés és gúnyos modorában állapítja meg, hogy az elmúlt esztendő a város fejlődése szempontjából teljes meddőségben telt el. A lap szerkesztője a cikkel szemben maga is megjegyzi, hogy az abban foglaltak az ő nézeteivel is szemben állnak s így annál inkább fűzhetünk mi némi reflexiókat a cikkhez, akik nagyon sok tekintetben egészen más megvilágításban látjuk és vizsgáljuk a dolgokat. Meg kell állapitanunk mindé nekelőtt, hogy a város vezetősége semmit sem mulasztott el arra vo natkozólag, hogy a város fejlődése szempontjából már az 1926. évben eredményeket mutathasson föl. Dr. Grosz Dezsőnek is jól kell tudnia, hogy sok milliárdos beruházások ügye nem vihető máról-holnapra dűlőre s mig ezek a beruházások a kivitelre megérhetnek, nagyon sok szűrőn kell keresztül esniök. Azt is jól tudja dr. Grosz Dezső, hogy a városi villanygyár építési ügye nem a városnál és nem a vármegyén feneklett meg. A halasztást, a késedelmet a Tröszt ajánlatai okozták, melyek felett nem térhetett a város vezetősége sem egyszerűen napirendre. Nem volt oka a halogatásnak az állandó választmány sem, még kevésbé a törvényhatóság, mert tudvalevő, hogy a törvényhatóság a városi határozatokat jóváhagyta, azokat az illetékes kormányhatóságokhoz a legsürgősebben felterjesztette s bizonyára nagy része volt abban is, hogy .az illetékes kormányhatóságok az ügyet a legsürgősebben a város érdekeinek megfelelően elintézték. A miniszteri döntés teljesen a városra bízta, hogy jó! felfogott érdekeinek megfelelően döntsön a villanytelep kérdésében, amint ez a döntés — információnk szerint — a legrövidebben meg is történik. Erős kilátásai, a Tröszt ismételt ajánlatai folytán, ügy sem voltak annak, hogy a villanytelep az 1926. évben felépülhessen De annak minden feltétele adva van már, hogy az építkezés és berendezés a tavaszi alkalmas időben végrehajtassák. A halogatások iolytán eddig a várost ez ügyben nem két milliárd hanem 400 millió kamatveszteség érte Ismételve, a leghatározottabb cá folatát kell nyújtanunk annak, mintha a villanytelep építését az állandó választmány javaslatai akadályozták volna meg, hiszen lapunkban le is közöltük — szó- szerint a törvényhatóság azon határozatát, mellyel a város egyhangú határozatait jóváhagyta. A Vörös Ökör telkén tervezett építkezés is kivitelre kerül a ta- ; vasszal. A terv készen van, a : kölcsön folyósítása — a fővárosi lapok közlése szerint — még e hónapban megtörténik s így az építkezést az sem gátolja, hogy j „miiyen kedvvel ébred az állandó j választmány“ mert ez a bizottság, amely kéidés elintézésére különben sem illetékes — kedvező javaslatait annak idején — soron- ! kívül — már megtette. A vármegye tatarozását is nehéz- ményezi dr. Grosz Dezső. Ennek azután a legfőbb ideje volt. Vagy talán jobb volna, ha a vármegye- háza még most is az évtizedek ; alatt tűrt elhanyagoltság szomorú ' képét mutatná, büztelepeivel, a ' hygienikus szempontok teljes figyelmen kívül hagyásával. Úgy ; látszik dr. Grosz Dezsőt itt az a ■ szempont vezeti, hogy ami rossz — ; jó volt évtizedeken át, amit elmu- | lasztottak hosszú időn át a vármegye rendbehozatalára, az maradhatott volna továbbra is rossz I és mulasztás. Bernáth Aladár al j ispán a vármegyeházát a megta- I karitásokbói hozatta rendbe, anélkül, hogy a vármegye közönségét a legkevésbbé is megterhelte volna. Úgy látszik Grosz Dezső dr. vagy nem látta, vagy nem jól nézte meg a velencei Doge palotát, mert í különben nem ragadtatta volna I magát annyira merész hasonlatra, í És azt se felejtse el dr. Grosz Dezső, hogy.az 1926 évben ada ’ tott át a közforgalomnak az Uj- | heiyre annyira fontos Bodroghid, az 1926. év folyamán készültek el a Bodroghidhoz vezető Bodrog- : közi utak földmunkálatai, az Olaszliszka—Erdőbénye, Tokaj— Bodrogkereszturi kozutaknakazár- J vizszine fölé emelése. Megkezdődött a pénzügyi palota építkezése s i teljes erővel folynak az előkészületek a vármegyei külföldi kölcsön fölhasználásával, több Ujhelyt is nagyon közelről érdeklő beruházásokra. Nem kellene figyelmen kívül hagyni, hogy a vármegye távbeszélő hálózata is teljesen kiépült. A Hegyalja rekonstrukciójának ügye sem szünetel. Főispánunk állandóan napirenden tartja a kérdést s ha nincs szanálás, Smith Jeremiás, választások — ma már bizonyára eredményekről számol- hainánk be. Gróf Bethlen István miniszterelnököt különösen lekötöttek az országos ügyek az utóbbi időben. Legutóbbi Zemplénben létekor is Ígéretet tett Széli József ^ispánnak, hogy a kérdést evidenciában tartva, mihelyt időhöz jut, napirendre tűzi az ügyet.-HÍMZÉSEKBŐL választékot küldök. Megrendelést elfogadok. Viszonteladókat keresek. REICH EMILNÉ Mezőkövesd. — Válaszbélyeg.