Zemplén, 1927. január-június (58. évfolyam, 1-46. szám)
1927-03-20 / 21. szám
í.. UiUtíl L C /VI r L C ÍN ismerésének a folyó évben azzal acVt a vármegye közönsége illusztris kifejezés1, hogy a Felsőház tagjává választotta. Hűséges élettársa, miklósvári Miklós Lujza a legharmonikusabb családi élet örömeivel és szerető gondosságával könnyítette meg a közpálya rögös utjain acélos kitartással feltörő férfiú útjait, több gyermekkel ajándékozta meg s ma négy unoka és hat dédunoka ígéri tovább sarjadzását annak a dús hajtású családfának, melynek Meczner Béla egyik legméltóbb és legkiválóbb reprezentása. Soha nem volt szükségesebb mint napjainkban - amikor a cél nem kisebb, mint a hazának a temetkező sir széléről való visz szarántása — hogy erkölcsi és értelmi erőt gyűjtsön a nagy feladatokra elhívott nemzedék azoknak példájából, akiknek életéből az értelem, a jellem, a kötelesség- teljesítés egyensúlya sugároz áldást és életet. Ezt fogja példázni a március 23-iki ünnepség is, | melynek programját az alábbiak- | ban közöljük: 8 órakor harangozás. Gyülekező ének. Himnusz. Főének. A Ref Énekkar éneke. Imádkozik Kiss i Ernő esperes. A Ref. vegyeskar éneke. Kiss Ernő esperes megnyitja az egyházmegyei közgyűlést. Janka Péter egyházmegyei főjegyző üdvözli Meczner Béla egyházmegyei gondnokot 40 éves jubileuma alkalmából. Meczner Béla válasza. Testületek üdvözlő beszédei. A templomban tartott diszgyülést az egyházmegyei közgyűlés követi a Városháza tanácstermében. Délután fél 2 órakor ünnepi ebéd a Magyar Király szállóban. Este kilenc órakor a Ref. Nőegylet teaestélye a Kaszinóban. Amint értesülünk, a ref. egyház számos kitűnősége, püspökei is részt vesznek a rendkívül bensőségesnek ígérkező ünnepségeken. lijheiy nyaraló város Öreg fejjel nem azért veszem negyedszer kezembe a tollat és irok e cim alatt negyedszer cikket, mintha hirlapirói babéikoszo- rukra vágynék. Más az oka ennek. Tisztába jöttem azzal, hogy itt van az ideje az első legfontosabb lépés megtételének és hát: „addig üsd a vasat, amig meleg“. Most meleg. Most a város mi nimális áldozatával és jelentéktelen kormánysegitséggel még ez évben inegépithetnők a Vitézi Szék részére a tiszti nyaralót, amelyben egy gondnoki lakáson, (1 szoba, konyha, éléskamara) egy 8—10 méteres közös ebédlőn kívül 9—10 nyaraló szoba és az emeleten két fedett verenda lenne. A turisták nyaralóján kívül egy ily közös nyaraló, ez éppen elég arra, hogy ez akciónak hatalmas lendületet adjon. Meg akarom mondani, mi az a minimális áldozat, ami a városra vár, és mi az a kormánysegitség, amit ki kell eszközölnünk, ezért irom e cikket. Elgondolásomat közöltem a város főmérnökével, Gruber Károllyal, ő azt kivihetőnek tartja. Sze retné ugyan, ha pompázóbb volna a kezdet, de ha a város polgárai úgy ítélik meg a helyzetet, mint én, hogy csak szerény keretek között szabad ezt az akciót meg- inditani, akkor is vállalja annak kivitelét. * A város áldozatai a következők lennének: Elsősorban ad a város 2 hold körüli területet a ;ajta levő fával. A nagy cél mellett bagatell dolog. Odaadja azután a Vörös Ökör lebontásából előálló anyagok közül a használható ajtókat (14—15 ajtó) az ablaklámákat, az ajtógerendákat, a tetőszerkezethez szükséges gerendákat, a léceket és a etőcserepet. Ha kotya-vetyén eladja ezt a 1 város talán pár milliót kap érte, ha azonban beépíti a nyaralóba, | tízszeres értéket nyújt azzal. Kevés átalakítással ezeket mind | jól felhasználhatják és sem az épület szépségét sem állékonyságát nem fogja befolyásolni az, hogy használt anyagot épit be a \áros az épületbe. Ad a város ingyen követ. Ez pénzbe nem kerül a városnak. A 1 kőfejtés diját már a kormánysegi- tésből fedezné, persze a segítség nein lehet jövedelemhozó a városra, tehát csak szigorúan a munkások diját kapná meg a város e címen. A Popelyás melletti kőbányát helyezné üzembe, ez esik a legközelebb a vitézi nyaraló ter- i vezett helyéhez. j A vörös ökörbeli anyag és a ' kőfuvarozáshoz venne a város 3 pár hegyi mokány lovat Annak pár hónapi tartása és a vesztesség, amelyet a lovak eladásánál szenvedne esetleg, ez lenne a legnagyobb áldozat, amit hozna a város. Meg a homoknak a Ronyva mederből és a Vinyikről való fel fuvarozása. Mindent összevéve egy év folyamán előreláthatólag húsz millió i korona körüli effektiv kiadás hárulna ezekből a városra, holott I 100 milliót igen sokkal megha- j ladó értéket adna. Ennyit adna a város, legfeljebb í még egy pár köbméter tölgyfával toldaná ezt meg, ha szükség len ne erre a nyitott veranda építéséhez. Az államtól 20.000 pengő segítséget kellene kieszközölni. Tria non koldusa, Ujliely, eddig semmiféle segítségben nem részesült. Ha olyan gyönyörű célra, mint a I vitézi intézmény nyaralója, kér i Ujhely ily nem nagy összeget, , megtagadhatja e ezt a kormány? j Hintsetek hamut a fejetekre és 1 szaggassátok meg a ruháitokat újhelyiek, ha ez veletek megtörténhetik Kőből épitenők egészben az emeletes nyaralót. Mész, cement, padló és menyezet deszka, stuka- tur anyag, ajtó-ablak borítások stb. és a munkadijak kellenek még a házhoz. Ezek a város mérnöke szerint kihozhatók 20.000 pengőből. Ha ez igy van — pedig a város főmérnöke szerint igy van - szabad-e egy napig is késieked nünk, hogy e nyaralótelep megvalósítása érdekében most már komoly lépéseket tegyünk? Soha se lesz erre többé ily jó al • halmunk. Soha se leszünk olyan helyzetben, hogy sok milliót érő olyan anyagot adjunk, amelyért a közszállitási szabályzat e'őirta ko tya-vetyén csak néhány milliót kapunk. Hogy mást ne mondjak, az újonnan 10-15 millióba kerülő 15 ajtóért, ugyan mennyit kapna a város? Azt hiszem nem tévedek, ogy ezt az összeget legfeljebb egy pár százezer koronára becsülöm, mig ha egy olcsó. mester ember kissé átalakítja e különben kifogástalan állapotban levő ajtókat és újonnan befestik, 1—2 millió kiadással jelentős éltéket adna a város. így van ez minden mással. A legkifogástalanabb tetőszarufáért csak egy ötöd, egy hatod értéket kaphat a város. Lesz-e még valaha alkalma a városnak, hogy a város polgárainak megterhelése nélkül megtehesse az első legfontosabb lépést, természeti kincseinek kiaknázása, a nyaralóváros létesítése felé? Soha ! Megcsinálhatjuk még a nyaraló- várost, de csak súlyos áldozatok árán és Isten tudja mikor Ha nem kapunk most e kitűnő aikal mon, nem bizom benne, hogy valaha is megcsinálnék. Ránk zúdulnak majd az uj terhek és mi örülni fogunk, ha megtudunk élni, uj és súlyos áldozatot viselni nem tudunk. Nem bánom ha magamra zúz ditom is egyesek haragját. Kimon dóm: a legsúlyosabb felelősséget venné magára a képviselőtestület, a város vezetősége, ha elszalasz- taná e pompás alkalmat, ha tápot adna ama folytonos szemreháHANGSZEREK! Huzóharmonikák: P 6.75-tól* Hegedűk 5.85 „ Klarinétok 10.60 „ Gitárok . 1*1.75 Qitárciterák 13.20 „ Beszélőgépek 28.— stb. stb. •Közvetlen szállítás n g y a r i á s i for r c.} 14 000 elismerölevél! Külön magyar osztály 1 Kérje levelezőlapon 16 Ml. bélyeg) KÉPES FÖÁRJEGY- ZÉKÜN- ET, melyet díjmentesen küldünk. MEINEL ÉS HEROLD HANGSZERGYÁR KL1NOENTHAL 17. 3z. (Síi.zor Uác. j I I 1 l f L 2/. március 20. nyásunknak, hogy amikor meglehette a kezdő lépést Ujhely felvirágoztatása érdekében, nem telte azt meg. Ha kisül, hogy a kormánytól még ezt a csekély áldozatot sem kapja meg Ujhely, úgy persze hiábavaló minden, de legalább egyikünk se meakulpázhat. De nem tudom ezt hinni. Végre is, mikor április 14 én Pesten külön előadásban fogja az országos turista egyesület alelnöke ismertetni az újhelyi leimészeíi szépségeket, mikor igy már országos elismerést fog nyerni az, hogy nincs Csonkamagyarországon egy város, amelyhez 5 — 10 petcnyire csodás vidéken (10—20 kilométerre városoktól van iiy szép vidék és ily pompás levegő, de ily messzire városoktól céltalan a nyaralótelepek létesítése) üdülést nyerhetnek az emberek. Nem tudom elhinni, hogy azok, akik hivatva vannak e város érdekeit előmozdítani, ne tudnának a kormánynál ennyit kivinni. Nem hiszem, mert kívülünk még a vitézi intézménynek is hasznot nyújtanánk, ez pedig a legfelsőbb köröknek is kedves dolog. Kimutattam, hogy egyáltalában nem fantaszta álom az, hogy már egy év alatt adhatunk e célra egy kész épületet. Nem álom az sem, hogy ha e tiszti nyaralót átadjuk, akkor megkérhetjük a Vitézi Széket, kötelezze magát néhány év alatt a második (legénységi) pavilion megépítésére. A Vitézi Széknek vagyoni erejét most igen igénybe veszi az, hogy Örkényben a Horváth-féle alapítványon földműves iskolát iéíesitetf, de pár év alatt kimódolják majd a második paviüon megépítését is. Sokat lehet számítani a vitézi kapitánynak, Aranyossy alezredesnek energiájára is. * A nagy publikum joggal kérdheti, hol lenne hát ez a nyaraló felépítendő? Ha a város polgáraitól kérnök erre a felelelet, biz myára sokféle volna a felelet, volna aki a zsó- lyomkai völgyet, aki a szárhegyi völgyet ajánlaná, sokan más helyeket is javasolnának. Elösmerem, hogy igen sok hely volna erre alkalmas De egyet nem szabad elfelejteni. E nyaralónak szép völgyben, erdő mellett és legfőképen járható, aütóközlekedésre is berendezett ut mellett, portól, füsttől távol kell lennie. Az utat külön kell hangsúlyoznom. Intelligens ember nem megy nyaralni, ha olyan ufón kell mennie nyaralójába, ahol kitörheti a lábát a vízmosásokba, dugványokba, kátyúkba. Ebből az következik, hogy olyan helyet kell az első nyaralóra keresni, ahova a vezető utat meg lehet csinálni azzal a 15 millóval, amely a dülőutak rendbehozására bent vari a vár város polgáraii legalább i^az z el kell kerülni, hét bizalmat g szolidsága iránt Ilyen hply cí az, amit .^vitéz a legmegfelelőb szárhegyi völgy leje melletti fen Ez a íjiig í addig egy nen mellett fekszik, 1000 méter ho László szőlőjét«? hozni. Az igaz télben adhat 2 van a városnak, tévedek, ha igy pénztárában hu rendbe hozható! A nyaraló vár jának ez a leg; van már a heg> séges helyen I viszont jó utón 8—10 percinvire csón csak idáig teni az utat (a a útja például so kerülne), célszer helyre lehetne- fe nyaralót. ) Amig meg. ne raló telep é? a * dését, addig ind mithatunk arra, tézmény is épit telepet. Hogy más n< lehet azt elképz boiesmegye agil kérjük, jöjjön el a szaboicsmcgyei Nyíregyháza tiszt vitézi telek melle vezetgeljük őt, napjáig megemle Ha a vitézi tel« dig az ut meg hívhatunk oda b hatjuk neki, a jó 1- 200 méter ul megbeszélhetjük pitését és azt, ki de addig kötve ki jón erre vállalko: A Zempléni Uj kemben rámutatl alapot kellene er alap viselhetné az terhét. Ez alap mellel dolog elképzelni vezetne a Kovács ; szárhegyi völgybe a zsólyotnkai völ; ; vén ezzel egy esi j tésenek lehetőségi Hogy nyáron a j lepi el a völgyekt télen pedig a turií