Zemplén, 1927. január-június (58. évfolyam, 1-46. szám)
1927-06-05 / 41. szám
2. oldal ZEMPLÉN 927. junius 5. nesen az Andrássy uccának vette útját. A trafikosnő házának uccai ajtaja nyitva volt. De nyitva volt a lakásba vezető ajtó is. Ezen benyitva maga előtt találta Károlyi- nét, akit torkon ragadott, előkapta a nadrágjába dugott borotvaéles, nyeles evőkését s elvágta szerencsétlen áldozatának nyakát, aki mindössze egy sikolyt hallatott. (Erre a sikoltásra van is a nyomozásnak egy tanúja.) A halálos metszés után a trafikhelyiségben összeszedte a mintegy 1C3 pengőre tehető pénzkészletet s az éjszakában a vasút mentén nekivágott az ismeretlennek. A vasúti síneken éles kését kicsorbitotta s járta tovább mindmostanáig csavargó életét, mig a véletlen az olaszliszkai csendőrőrs karjaiba nem hajtotta. Ma már az ügyészség fogházának lakója. ZE3IX KE 3Z A magyar társadalom országos tiltakozása a trianoni kényszerbéke ellen. A Társadalmi Egyesületek Szövetsége az ország összes társadalmi Egyesületeinek közreműködésével országos megmozdulást készített elő, hogy a trianoni béke- parancs aláírásának mai évfordulója alkalmából az osztatlan magyar társadalom méltó és komoly formában adjon kifejezést tiltakozásának Magyarország igazságtalan megcsonkítása miatt. A mai tiltakozás azonban csak első mozzanata annak az országos megmozdulásnak, melynek célja, hogy azt a nemzeti keserűséget, mely sebesre marta a szégyen-béke óta minden magyar szivét, ébren- tartsa és fokozza mindaddig, mig nemzeti önérzetünk szent haragja és egyetakarásunk félelmetes ereje el nem sepri a trianoni papiros határokat. ... És hogy ez a szent tűz a soha nem felejtő, tettre kész magyar milliók szivéből állandó táperőt nyerhessen, a nemzeti gyásznak, a dicsőséges nagy múltra való szüntelen emlékezésnek szimbóluma, mementójaképpen a Társadalmi Egyesületek Szövetsége Ízléses, fémből készült jelvényeket készíttetett, melyeket önköltségi 40 filléres árban bocsát közre, hogy minden magyar: a legszegényebbek is, a legkisebbek is szivük felett viselhessék azokat. A TESz. elnöksége úgy az ösz- szes társadalmi alakulatokat, mint az egyházak, vármegyék, iskolák vezetőit felhívta a mozgalomhoz való csatlakozásra és a felhívásra naponta érkeznek a legmelegebb hangú feleletek. Úgy a főváros, mint az ország minden részéből tömegesen rendelik meg a tiltakozó jelvényeket és az előjelekből ítélve a TESz. elnöksége bízik benne, hogy néhány héten belül nem lesz magyar ember, ki szive fölött ne viselné a nemzeti gyász, a tiltakozás, a soha nem felejtés szimbólumát. A TESz. elnöksége felhívja az egyházak, a társadalmi alakulatok, vármegyék, iskolák, szövetkezetek vezetőit, úgyszintén a kereskedőket is, hogy a jelvények rendelésével forduljanak közvetlen az Elnökséghez (Budapest, V., Géza ucca 4. Telefon Lipót 902 — 68.), mely a rendeléseket a beérkezés sorrendjében késedelem nélkül fogja teljesíteni. — Lapunk legközelebbi száma nyomdatechnikai okok miatt junius 12-én, a rendes időben jelenik meg. — Bankett Bond Ferenc pénzügy-igazgató helyettes tiszteletére. Abból az alkalomból, hogy Monó Ferenc pü. taná esőst a pénzügyminiszter igazgató helyettessé nevezte ki, tiszttársai az Erzsébet királyné-szálló kerthelyiségében rendezett vacsora keretében meleg ünneplésben részesítették. — Az ünnepelt érdemeit Zboray Károly pénzügyigazgató méltányolta elsősorban, példaképül állítva őt tisztviselőtársai elé. Földes Albeii pü. ig. helyettes, Szabó Kálmán számvevőségi és Bucsi Antal adóhivatali főnökök köszöntötték még hivatali személyzetük nevében az uj helyettest, aki meleg szavakkal mondott hálás köszönetét tisztviselőtársai ragaszkodásáért és megbecsüléséért. — UJ jogi doki or. Hellinger Andor jogszigorlót a szegedi egyetemen a jogtudományok doktorává avatták. — Kilátótorony avatás. A Magyar Turista Egyesület Hegyaljai Osztálya pünkösd másodnapján d. e. fél 11 órakor tartja a Magashegyen emelt kilátótornyának felavató ünnepélyét, amelyre városunk hazafias közönségét tisztelettel meghívja a vezetőség. Indulás a Magyar Király szálló elől fél 9 órakor. A Magashegyre újonnan készített, kényelmesen emelkedő szerpentinut vezet a zsólyomkai völgy felől. Felavatás után ebéd a hátizsákból a nyu- godói geisir-sziklánál a Keleti szőlője felett. A felavatásra úgy a fővárosból, mint a vidékről igen sok turista jön el. Az ünnepély részletes sorrendjét plakátok hirdetik. — Eljegyzés. Kun Bözsikét eljegyezte Jtircsó László banktiszt • viselő. — A kegyesrendi reálgimnázium Bihari János és Vajda János irodalmi emlékünnepe. A kegyestanitó- rendi reálgimnázium Bihari János a magyar Beethoven és Vajda János modern lírai költészetünk megalapítója emlékére, jun. 7-én este fél 8 órakor a városi színházban irodalmi ünnepet rendez a következő műsorral: 1. Bihari: Primitialis Játssza a reálgimnázium zenekara Lipcsey Tivadar vezetése alatt. 2. Ady: Találkozásom Gina költőjével. Szavalja Róth Ferenc VIII. o. t. 3. Bihari: Huszár to- borzó. Táncolják Olchváry Baba és Bárczy Dezső IV. o. t. 4. Bihari: Kuruc dalok. Énekli a reálgimnázium Kazinczy-cserkész csapata. 5. Vajda: Luzitán dal. Szavalja Kocsis János VIII. o. t. 6. Bihari: Requiem fia halálára. Előadja hegedűn Korcsiák Ede k. r. tanár, zongorán kiséri Nagy Béla V. o. t. 7. Vajda: Őszi tájék. Szavalja Bárány Andor Vili. o. t. 8. Vajda János élete és irodalmi működése. Irta és felolvassa Kontraszty Dezső k. r. tanár. A felolvasást élőképek fogják illusztrálni, amelyeknek szereplői : Ábrahám Edith, Demjéni Irén, Gecsei Alice, Glück Lili, Glück Irén, Gyarmathy Annie, Homlokos Klarissz, Klein Olga, Klein Vera, Kőszeghy Ica, Petra- sovszky Gyogya, Rozenberg Magdolna, Stofián Ica, Szirmay Sári, Tocskó Lolla. 9. Bihari: Koroná- ciós magyar. Játssza a reálgimnázium zenekara. — Jegyek előre válthatók a Hlavathy tőzsdében. Az ünnepség tiszta jövedelme a Diáksegélyző javára szolgál. — A te lek könyvelt éa más Iratok kicserélése a csehekkel. Tegnap délben aláírták a magyar külügyminisztériumban a Magyarország és a Csehszlovák köztársaság között a köz- igazgatási iratanyagok kölcsönös kicselésére vonatkozó megállapodást. A megállapodás végrehajtása során a vasutak, a posta, a táviró és távbeszélő, a közlekedési és viziutak, a földadó kataszter, a vízrajzi, a vízépítési, kultúrmérnöki és meterologiai szolgálat és a katonai szervek iratanyagát, továbbá a bírósági ügyiratokat telekkönyveket és állami anyakönyveket fogják kölcsönösen kicserélni. — Torna- és atlétikai verseny. A sátoraljaújhelyi kö zépfoku iskolák pünkösd másodnapján d. u. fél 3 órai kezdettel, a dohánygyár mögötti sportpályán évzáró torna- és atlétikai versenyt rendeznek. A részletes műsor a Gyógynövényeket a legmagasabb napi árban vásárolunk! Ezidő szerint székfüvirág, szarka- lábvirág, pipacsszírom, búzavirág- szirom, fehérárvacsalánvirágszirom, csalánlevél, kerekmályvalevél, orvosi bolyhos pemetefű, bodzafavirág később kőrisbogármaszlaglevél, belén- deklevél és hársfavirág gyűjtendő. Szíveskedjék készletét minta kíséretében nekünk felajánlani és gyűjtéséről bennünket állandóan tájékoztatni. Csomagoláshoz a szükséges zsákokat mi adjuk és nagyobb meny- nyiséget a feladóállomáson veszünk át HYDROFLOBA r. t. gyógynövényosztálya, Budapest, VI, Király ucca 12. flRTFfl gyógyfürdő Klimatikus g y ó g y h e 1 y. Vérszegényeknek, női bajok ellen, idegeseknek, rheumá- soknak és a légzőszervek hurutjainál a legkiválóbb orvosok által javalva. I Teljes napi pensló a ' főszezonban Ke 35.— Csehszlovákia legolcsóbb fürdőhelye. — Uj cseh-szlovák menetrend szerint elsőrangú vasúti ösz- szeköttetés és visszautazásnál itten 50% vasúti kedvezmény. Kérjen prospektust: IGAZGATÓSÁG BARDIOVSKÉ KUPELE (B á r t f a.) FLY-TOX pályán kapható. — Tánctanfolyam. Sugár Ödön fővárosi tánctanár, aki elismerten legjobb módszerrel tanítja az összes táncokat s aki már néhány év óta jó nevet érdemelt ki magának ezen a téren f. év junius hó 7-én tánckurzust nyit a Magyar Király szálló udvari külön termében. Tanit baba, diák és felnőtt csoportokat. Jelentkezések Kazinczy ucca 19 szám alatt. — Jó karban lévő varrógép olcsón eladó Bretz Gusztávnál. felhő megöl legyet, szúnyogot, molyt, hangyát, bolhát, poloskát, svábbogarat, tetőt stb. Az amerikai Mellou institute találmánya. Emberre és állatra veszélytelen. De biztos halál férgekre és rovarokra.Nem hagy foltot. Hatása garantált. Háztartásokban, gazdaságokban, üzemekben nélkülöz- ' hetetlen. — Óvakodjunk utánzatoktól. Más tzort ne fogadjon el. Ügyeljünk a Fly-Tox (kiejtve : Fláj tox) névre. '<. literes üveg szájfujtatóval ......P 3'40 2 literes bádogtartály .............P 24'— 1 darab kézipermetező ................P 5'50 Mindenütt kapható! Magyarországi vezérképviselet : Révész Ernő és Társa,Budapest, V, Nádor ucca 30.Tel.: L. 998-25 Prospektust kívánatra küldünk. Telefon : 44. Telefon t 44. Felhívás A vásárló közönség figyelmébe! A Keresztény Kisgazda Szövetkezet bolthelyisé gében Sátoraljaújhely Széchenyi-tér 51. Éhlert gyógyszertárral szemben — mindennemű fűszer, gyarmatáru, csemege, bor, szeszes italok a legolcsóbban szerezhetők be Elsőrendű áruk ! Pontos kiszolgálás ! Saját érdekében kérjen árajánlatot. TlMztvigelOk részére könyvvábArláki rendszer I A nagyérdemű közönség szives pártfogását kéri a Keresztény Kisgazdák Szövetkezete. NYILT-TÉR. E rovat alatt közöltekéit nein vállat felelősséget a szerkesztőség. Dr. Petrovics, Fiume, írja: „T. Mohai Ágnes-forrás kutke zelősége Moha. — Örömmel értesítem, hogy a mohai Ágnes-forrás használata után régi gyomorbajom (Dyapepsia) tetemesen javult és a jelek után ítélve hiszem, hogy a javulás tartós marad. Az Ágnes- forrás tehát nemcsak mint kellemes üdítő ital, de mint gyomorbajnál hathatós gyógyszer is nagy fontossággal bir.“ A Mohai Ágnes-forrásviz mindenütt kapható I