Zemplén, 1926. július-december (57. évfolyam, 48-99. szám)
1926-10-10 / 77. szám
ZEMPLÉN L 926. október 10. 2. oldal. i SANAN-BEHOZATAL N\f UGATINDIAI BANÁN íG JOBB TÁPLÁLÉK mnmonMzBs ható olyan egyén nyilatkozatát, akik a kérelmezőt az átcsatolt területen is ismerték és a folyamodó erkölcsi életét és megbízhatóságát igazolják. Igazolni kell az állampolgárságot, ha oem magyar állampolgár, a visszahonosítási eljárás folyamatba tételéről szóló igazolást, vagy az opció bejelentéséről szóló igazolványt. Az átcsatolt területen lakó nőnek, aki Magyarországon lakó magyar állampolgárral lép házasságra saját személyét illetőleg szintén beköltözési engedélyt kell kérnie, azonban a felsorolt igazolásokat férje személyére vonatkozóan kell teljesítenie. Szabályozza még a rendelet a megszállott területről behozott ingóságok behozatala körül követendő e'já rást, amelynél szintén több előirt igazolás szükséges. Kincskeresők Furcsa embereket láttam a vasúti sínek mentén. Lehorgasztott fejjel, lassú léptekkel bandukoltak. Egyikük a sínek között, egy-egy a töltés jobb- és baloldalán. Kezükben hosszú bot, azzal piszkálgatták időnként a kavicsokat, füveket, bokrokat. Úgy mentek, mintha nagy bánatuk lett volna, vagy — mintha keresnének valamit. Hát csakugyan! Amint beszédbe ereszkedem velük, elmondják, hogy azokat az ékszereket keresik, amiket egy amerikánus hölgy szórakozottságában kidobott valami ételmaradékokkal együtt a vasúti kocsiból. Hetven milliót fizet a megtalálónak. Hát azt keresik. Összeálltak hárman, megosztozkodnak, ha megtalálják. És mikor szórakozott el annyira az amerikánus, hogy kidobta a kincseit? Bizony már három napja és a keresés is igen bőséges: Tiszaluc és Ujhely között ! No nem sok reményük van, de végigjárják az utat. Megtart három napig is, mert lassan haladnak. Kincskeresők 1 Háromszor három munkára szánt napot dobnak oda, a kétes reménynek. Hátha ! Mégis csak könnyebb lassan szaglálódva haladni, mint nehezen dolgozni. És ha megtalálják, hosszú ideig nem kell dolgozni. Ez a fontos szerintük. No hát, jó munkát emberek 1 Lehorgasztják a fejüket és lassan piszkálódva botjukkal, haladnak tovább, amerre a hiú reménység, a könnyű pénzszerzés vágya csalogatja őket. P. L. — Tüdő-, s*iv-, gyomor , vese-, vér-, női betegek kezelésének uj módja Dr. Balog|mtézeí beu Budapest Or. Zichy .Teuö-uíea 2!t. Levélre felel. — A ZEMPLÉN legközelebbi száma, nyomdatechnikai okokból szombaton, okt. hó 16-án a rendes időben jelenik meg. — A közigazgatási bizottság ülése. Zemplénvármegye közigazgatási bizottsága hétfőn, október hó 11-én d. e. 10 órakor tartja Széli József főispán elnöklete alatt október havi rendes ülését. —■ Személyi hir. Hegedűs Sándor főfelügyelő, a tarcali vincellériskola iskola igazgatója szabadságáról visszaérkezve, hivatalának i vezetését átvette, j — Halálozás. Mint részvéttel értesülünk, legenyei Pintér Jenő ny. honvéd huszár ezredes hosszas szenvedés után Sopronban f hó 8-án, 55 éves korában elhunyt. Városunk szülöttjében a nagyszámú rokonságon kívül Pintér István ny. árvaszéki elnök, kormányfőtanácsos testvéröccsét gyászolja. Temetése október 10-én Sopronban lesz. — Huszonöt éve* jubileum. A szerencsi állami elemi iskola tantestülete Horváíhy László igazgató vezetése alatt a felekezeti tanítósággal és a polgári iskola tanárságával karöltve az elmúlt vasárnap meleg ünneplésben részesítette Durcsinszky Erzsébet állami tanítónőt 25 éves szolgálati jubileuma alkalmából. A szeretetteljes bensőséggel és ügyesen rendezett szép külső keretben teljesített ünneplés az elemi iskola egyik virággal dúsan díszített termében folyt le, ahol az ünnepelt kartársain és tanítványain kívül Gosztonyi István főszolgabíró gondnoksági elnökkel az élén megjelent az iskola gondnoksága és a kis város intelligenciájának számottevő része is. Gosztonyi István a tanítóság nemzetnevelő | munkáját teljes elösmeréssel mél- | tató tartalmas beszéddel üdvözölte j az ünnepeltet, majd az egyes társiskolák megbízottjai s növendékei köszöntötték fel a jubilánst, aki hálás szavakkal viszonozta a barátságos elösmerő ünneplést. Ko- lumbán Lajos Zemplénvármegye királyi tanfelügyelője ez alkalomból a következő levelet intézte I Durcsinszky Erzsébethez : „Az ot- | tani áll el. iskola igazgatójától értesültem, hogy Nagysád tanítói működésének negyedszázados évfordulójához ért s ebből az alkalomból tanító munkatársai szeretettel ragadják meg az alkalmat, hogy szolgálatának ezen igen fontos határkövénél a tovább folytatandó nemzetnevelő munkásságához uj erőt és sok lelki örömet kívánjanak. Hivatalom, mely a tanító sors öröméből és munkájából egyaránt ki óhajtja részét venni, megelégedéssel állapítja meg, hogy Nagysád mindenkor hasznosan, kartársi szeretettel igyekezett a népnevelés előbbre vitelében eljárni. Úgy a magam, mint hivatalom tisztikara részéről fogadja ez alkalomból üdvözletünket és további munkálkodásán is legyen Istennek áldása. Saujhely stb." — Hat és egy negyed milliárd korona (500,000 pengő) készpénz; Az uj 17. m. kir. osztálysorsjáték szenzációja, hogy minden másik sorsjegy nyer és a lehető legnagyobb nyeremény egy sorsjeggyel 6 és 7* milliárd korona. A jutalom 3 és 3A milliárd, a főnyeremény 2 és V* milliárd, ösz- szesen 36,000 nyeremény több mint 69 milliárd korona összegben kerül kisorsolásra és fizetik ki készpénzben. A nagy érdeklődésre való tekintettel a megrendeléseket nem tanácsos halasztani. Mindenki anyagi viszonyaihoz mér ten vehet részt a játékban, mert egész sorsjegyen kívül — mely 250.000 koronába kerül — fél 125.000 koronáért, negyed 62,500 koronáért és nyolcad 31,250 koronáért az összes árusilóknál kapható. — Fogházra ítélt segédjegyző. Taray Sándor állásától felfüggesztett s.-jegyző egy rendbeli hivatalból üldözendő rágalmazás és két rendbeli sikkasztással vádolva állott pénteken az Emődy tanács előtt. Taray a füzérkomlósi korcs- ; mában azzal vádolta meg felettes : körjegyzőjét, hogy a szegényeken j könyörtelenül végrehajtja az adót, ; mig a gazdagoknak kamatot sem ; számit, de ő majd megmutatja, ! hogy foglalni is fog az uradalmakban. Két asszonytól pedig kisebb összegeket vett át, de megbizásaijj HITÜHŰ HIRDETÉSI 9LMMM! I Hirdessen az 1927 évi j ZEMPLÉN NAPTÁRÁBAN i Egy álló esztendeig szolgálja hirdetése ! üzleti érdekeit j hirdetéseket fölvesz a Zemplén kiadóhivatala Vármegyeháza III. udvar. ! kát nem teljesítve a pénzt saját céljaira fordította. A tanács a büntetett előéletű s.-jegyzőt egy havi fogházra, 100.000 K. pénzbüntetésre és három évi hivatalvesztésre ítélte. — Az Unghváry László r. t adománya, ötven éves jubileuma alkalmából' nagyjelentőségű közérdeket szolgáló adományozást tett, az Unghváry László r. t. Gyóni 80 holdas törzsgyümölcsösét ingyenesen ajánlotta fel a földmive- lésügyi minisztérium kertészeti osztályának felügyelete alatt közcélú í használatra olyan értelemben, hogy ebből az állami intézmények számára tetszés szerinti mennyiségben szemző galyakat és annak terméséből tanulmányozás céljaira gyümölcsöt bocsát rendelkezésre. Fennállásának jubileumát felhasználta arra is, hogy 80 holdas törzsgyümölcsösét, amely egyedüli az egész országban és európai hírre tett szert, a kormányzó en gedélyével, Horthy Miklós törzsgyümölcsösnek nevezze el. — Vettük a következő panaszos levelet: A rendőrhatóság szives figyelmébe. Most amikor mindenfelé a háború okozta romok eltakarításán dolgoznak s mikor minden háztulajdonos igyekszik háza tájékának külső képét emelni — s ezáltal a város kinézését is tetszetősebbé tenni, szinte megbotránkoztató az a nemtörődömség, amellyel a Széchenyi tér 2 sz. ház tulajdonosa viseltetik, amikor megtűri, hogy a háza előtti gödrökből álló járda ott ék telenkedik s a járó-kelőket lábtöréssel fenyegeti. Tekintettel, hogy ezen egyik legforgalmasabb utcán történik a vasuttali közlekedés, kérjük a tek. Rendőrhatóságot, hogy ezen botrányos járda rend behozására a háztulajdonost kényszeríteni méltóztassék. Tisztelettel: több Széchenyi téri lakó. A panasz alapos voltáról magunk is meggyőződtünk. szőrméz ve Himalája velour gyap- 7Rft ! jóból, vígig bélelne.. ■ “U ........———————i ezer Tiszta gyapjutrihá és 20(1 szövetruhák.... u"U ......... -.......pypr K-tól kezdve Grepdeschin Hibák, bársony pongyolák, aljak, blúzok igen jutányos árban Scheiber Sándor I cégnél [ Budapest [Belváros] Eptem-u. 7.