Zemplén, 1926. július-december (57. évfolyam, 48-99. szám)
1926-10-03 / 75. szám
2. oldal. a vármegye közönségének a kinevezés ténye fölötti örömének, melyet azért is táplál, mert a kinevezéssel olyan kiváló szaktekintély került a vármegye kormányzatának élére, akinek irányítása mellett a közigazgatás színvonala csak emelkedhet. — Ez a vármegye önálló életet akar élni — folytatta tovább az alispán — mert amint már beigazolta erre csonka állapotában is képes, sőt ennek megóvása érdekében már áldozatokat is hozott. Megvan győződve az egyesítés hírének valótlanságáról s hiszi, hogy a főispán díszes állásában mindig megfogja védeni az ősi vármegye féltve őrzőtf önállóságát. Fölkéri a főispánt a hivatalos eskü letételére. Széli József főispán Abauj vármegye zászlójára a főjegyző előolvasása után az esküi letette, mely aktus után a vármegye öt főszolgabirája őt székében fölemelte. Az eskütétel után a főispán el- mondottta az itt egész terjedelmében közölt beiktató beszédét, melyet a- közönség végig feszült figyelemmel s gyakran megnyilvánuló tapssal és feltörő lelkesedéssel fogadott. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Amidőn Magyarország Kormány- zója Ő Főméltóságának magas elhatározásából és alkotmányos kormányunk bizalmával Abauj-Torna vármegye főispánjává kineveztetvén, e dicső múltú — és erős hitem szerint nagy jövendőjü — vármegye főispáni székét ezennel elfoglalom, engedjék meg, hogy elsőbben is szivem mélyéből melegen üdvözöljem e vármegye hazafias Közönségét. Férfiút kötelező nyíltsággal ismerem be Önök előtt, hogy e pillanat büszkeséggel és emellett bizonyos aggodalommal is tölti el benső világomat. Érzem, hogy méltán lehetek büszke arra a tényre, hogy élére állíttattam e nemes vármegye kormányzatának, amely nem csupán az alfabétikus sorrend esetlegessége folytán az első Csonka Hazánk megmaradt — bár meglépve, megcsonkítva, de mégis nekünk megmaradt — vármegyéi között, de amely régi Nagymagyarország- unkon is mindenkor a legelsők közzé tartozott természeti szépségeinél. magyarvéráztatta földjének történelmi múltjánál és fejlett kultúrájánál fogva. Hiszen bárhol üssük is fel küzdelmes történelmünk lapjait, úgy találjuk, hogy e vármegye lobogóját mindig elől hordozták, valahányszor harc és küzdelem volt a magyar sors a haza védelméért, a magyar szabadság kivívásáért, vagy ezeréves alkotmányunk megmentéséért. Az előbb azt mondottam, hogy bizonyos aggodalom is fog el e percekben. És ez utóbbi valóban igy is van ! Aggódom pedig azon, vájjon képes leszek-e megfelelni azoknak a nagy feladatoknak, amelyeket e nehéz időkben felelősségteljes tisztem elém állít ? Képes leszek-e megfelelni a váraZEMPLÉN 1926. október 3. kozásoknak annyi jeles hivatali elődöm, úgymint Darvas Imre, Szalay László, Puky Endre és különösen közvetlen hivatali elődöm Rakovszky Endre Öméltósága után, ki köztudomás szerint a magyar közigazgatás egyik kimagasló értéke. Az ő kiválóan nagy érdemeivel szemben méltán nyilatkozott meg a bucsuzás során a vármegye közönségének osztatlan spontán sajnálkozása amiatt, hogy jelenlegi egészségi állapota nem engedi meg a további hivatali tevékenységgel járó fáradozást. Én tehát teljesen tudatában vagyok annak, hogy ebben az újabb állásomban — melyet nem kerestem s melyet csupán felsőbb kívánságra vállaltam el — mily fontos kötelességek teljesítése és mily munka elvégzése várakozik reám. Hogy pedig azt aggodalmaim ellenére mégis elvállaltam annak egyedüli oka az, hogy — meggyőződésem szerint — a jelenlegi viszonyok közepette, országunk mostani helyzetében minden magyar agy, minden magyar kar megfeszített munkájára van szükség s aki magasabbra állitta- tik, annak még többet kell produkálnia munkára való készségében, elméje megfeszítésében, valóban szive minden dobbanásával. Hiszen újabb Mohácsunk után ismét tragikus válaszúton áll nem zetünk: Halál vagy — élet! A Magister Vitae, a történettudomány azt tanítja, hogy: „Minden nép meghai, amely süket a teremtés magasabbra hivó szózatára, rest a tökéletesebb létért való bajvivásra, merev az uj helyzetekhez való hozzásimulásra és csökönyös a túlélt létformákhoz való ragaszkodásban“. E tanítás pedig elsősorban nekünk, magyaroknak szól. A természetnek a korszellemben megnyilatkozó szózata az európai kultúra mostani válságos fordulópontjánál minden népet fokozott munkára, nagyobbszerü munkateljesítésre hív a folyton tökéletesbülő létért való küzdelemben és kettőzött mértékben hívja, szólítja, inti erre a magyart, ha él még hite nemzete felsőbb- rendű hivatásában. Mert elveszthettük területünknek csaknem háromnegyedrészét, lakosságunk mintegy háromötödét, elveszthettünk erdőt, mezőt, hegyet és folyót, drága vért és kincset, ámde helyén maradt mégis erdő, mező, hegy és folyó s a természet örök törvényei szerint élnek és működnek ezek tovább — csak hitünket ne veszítsük el soha felsőbbrendű hivatásunkban és e hitünket a nemzeti komoly nagy munkában való tevékeny és fokozott részvételünkkel bizonyítsuk. A közelmúltban egy nagy angol a következő sorokkal fejezte be egyik világtörténelmi könyvét: .Mindaz, amit az emberiség végbevitt, mindaz, ami a népeknek büszkesége — nem egyébb, mint eddig elért apró diadalok s az egész történelem, amelyet itt lepergettünk, csak előjátéka annak, aminek teljesítése a világ népeire még vár . . . .“ Ezeresztendős múltúnkból merítem rendíthetetlen hitemet, hogy az előjátékkal mi sem zártuk még le történelmünket, s hogy „megfogyva bár, de törve nem“ nézünk továbbra is — az idők végezetéig is — nemzeti feladatunk, nemzeti munkánk, nemzeti hivatásunk elé. Jelen pozíciómban reám váró kötelességeimnek legjobb erőmből igyekszem — törvényes munkakörömben és hatáskörömben — megfelelni. Mint a kormány bizalmi politi kai szerve, önként értetődően a kormány politikáját képviselem, nem csupán annálfogva, mert tagja vagyok az egységes pártnak, hanem legfőképen azért is, mert lelkem legjobb meggyőződése szerint a mai súlyos helyzetünkben, a világszerte észlelhető forrongások, felfordulások, nehézségek, válságok közepette magam is csak egy kivezető irányzatot látok helyesnek, üdvösnek, időszerűnek, megvalósíthatónak: azt az utat, irányzatot, amelyet gróf Bethlen István miniszterelnök képvisel, az a férfiú, kit világszerte ismernek és tisztelnek, mint a magyarságnak európai látókörű komoly reprezentánsát. Meggyőződésem az, hogy Magyarországon a törvényhatósági önkormányzati intézményre közjogi szempontból még ma is szükség van, tehát, hogy az hivatását, jelentőségét ma sem vesztette el. Ámde nem csupán közjogi, hanem közigazgatási szempontból is szükségünk van rája. Hiszen mi más az önkormányzat, mint a végrehajtásnak az állampolgárok által helyi kapcsolataikban, rendes társadalmi foglalkozásuk mellett és a köz iránti oda adásból való ellátása ? És a történelem tanulsága szerint éppen az önkormányzati szervezet a legalkalmasabb arra, hogy minden közigazgatás benső lényege és tartalma — t i. az állami felada toknak közvetlen, konkrét megvalósítása — a legcélravezetőbben éressék el. A magyar önkormányzati rendszernek érdemei mellett kétségtelen hibái is vannak, de azt tartom róla, amit Széchenyi István a a magyar népről mondott, hogy : „szeretnünk kell hibáiban is“. A helyes szeretetet pedig bizonyára a Rousseau-i értelemben kell gyakorolni, hogy t. i. a káros hajtásokat igyekezzünk a jobb irányba terelni. És erre az elvi álláspontomra utalok most, amikor rá akarok térni a vármegye közönségének arra a köztudomású aggodalmára, amelyet tisztelt barátom az alispán ur az imént érintett — mintha az én kineveztetésem mintegy annak a tervnek előjele volna, hogy ez a vármegye az egyik szomszédos törvényhatósághoz csatoltassék Abban a helyzetben vagyok, hogy ezt a feltevést a leghatározottabban megcáfolhatom. Köztudomású dolog az, hogy az illetékes tényezők ezen vármegye különálló törvényhatósági jellegét a vármegye területének nagymérvű megcsonkítása ellenére két okból hagyták meg. Elsősorban méltányolni kívánták Abauj-Torna vármegye történelmi múltját, amely a magyar lélek teremtőerejét, hivatását, hóditó tartalmát északifény-szerüen állítja elénk. Másodszor figyelemmel voltak arra, hogy ez a vármegye a benne levő erkölcsi, kulturális és gazdasági érlékek erejénél fogva még mindig önálló erős egységet képez és még ma is egyik erős vára a legmegbízhatóbb nemzet- fenntartó elemnek: a független magyar középosztálynak. Biztosítom a tisztelt Törvényhatósági Bizottságot, hogy én ezeket a szempontokat mindig tiszteletben fogom tartani. Sőt felfogásom szerint a nemes történelmi tradíciók nem csupán tisztelni és becsülni valók, hanem azok egyúttal az utódókra kötele- lezettséget is rónak abban az irányban, hogy hozzájuk a jelenben és a jövőben alkalmazkodjanak. Egy jeles történettudósunk mondotta : „A történelem a tegnap politikája — a holnap történelme“ És valóban ennek az alkalmazkodásnak nem puszta kegyeletből kell történnie, hanem igenis attól a meggyőződéstől kell áthatva lennünk, hogy a tradíció, a hagyomány a nemzet leikéből lelke- zett, attól elválaszthatatlan eleven erő, mely a haza szolgálatában vaskapcsokkal köti egybe az egymásra következő generációkat, csakúgy, amint az élettani átöröklés törvényénél fogva szellemi örökségünket is a messzi múltból hozzák magukkal az egymást felváltó nemzedékek. Már pedig a haza fogalma a mi szemünkben is az kell legyen, ami a régiekre nézve volt: „az a fénysugár, amely őseink államalkotó és államfenntartó elméjét be- ragyogta, a magyar kard pengéje, amely a legnemesebb acélból való, amelyet acélos karok egy évezreden át vitézi lendülettel forgattak a Szűz Máriás lobogók alatt.“ Köztudomású az, hogy ez a vármegye — melynek szentelt földében pihennek Rákóczi ham vai — a múltban mindig annak az isteni tűznek egyik csipkebokra volt, amelyben a magyar szabadság szent lángja mindannyiszor messze világitóan lobbant fel, valahányszor nemzeti függetlensé günk veszélybe jutott. Másrészt jól tudom azt is, hogy ez a vármegye c: kisebbedett meg, nem csonkult mej erkölcsi és közélet tétében. Legfőbb kötelese- tartani azt, hogy i zönségével vállvetv netán bármely old minden oly szánd' vést, amely Abauj gye önálló törvén; gét a legcsekélyet érinteni kívánná, tabban ellenezzek közönségét önvé minden erőmből Általában tőre arra, hogy egész vékenységemet a ság szellem^ hí azzal együtt mine dek méltányosai Törekedni fogok turális és gazdas. nek erősítésére, I lönösen pedig ar hivatásomat képe közigazgatás jó, legyen. Ez utóbbi azo és fegyelem nél hető el. Egy szellemes dotta, hogy az í boldogság, ha . Sággal harmónik Azt tartom, h( tás vezetőinek le sége éppen abb elv egyensúlyát És ezért kérei gye tisztviselőka jövendő murka nekem lehetővé rend és fegyelei ben biztosítható el nekem, hogy éren is megérti kük átérzi a mi kezünkre bízott nemzetépitő mi a köz érdekébe végzett köteless emelő voltát: í rülhetnek fel f tünk. Amennyire férfi életéi a < éppen annyira Háztartások t jó árut A vásárlót kedvezően a k JYÍagyar 3i fogyasztás €rtékerv8 mert sátoi J ban valóbá» csemege és ital tartási cikkeket árakon, kedv telek n Minden com ■ x e r e a * szükséglet pénzt
