Zemplén, 1926. július-december (57. évfolyam, 48-99. szám)
1926-07-25 / 55. szám
Ctvenhetedik évfolyam. 55 szám. Sátoraljaújhely, 1926. julius 25. Megjelenik hetenként kétszer szerdán éa asombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely (Vármegyeház udvar) I Telefon : M. T. 1. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 108. szám Zemplén I POLITIKAI HÍRLAP | Előfizetési ár: Negyedévre . . 20000 K. Hirdetések: négyzetcentiméterenként. NyUttér soronként 2000 K. FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF Telefon: M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. szám. Hiszek egy Istenben hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen. arányos és helyes adóztatás Ez a cime és mottója annak a körlevélnek, amelyet most küldött szét a pénzügyminisztérium a pénzügyigazgatóságokhoz. Érdé kés és szokatlan olvasmány legfőbb pénzügyi hatóságunknak ez a körirata! Uj levegő, uj szellem látszik áradni belőle. Ha a végrehajtás nem teszi akadémikussá, hanem átengedi hatolni a való életbe, akkor meg lehet állapítani, hogy ezen a téren uj rendszer kezdődik. Egy alapgondolat és egy főszempont csendül ki az uj adókivetés szelleméből, az, hogy illetékes helyen nyugalmat kívánnak bevinni ebbe a kérdésbe, ki akarván azt ragadni a demagógia olcsó zsákmányai sorából. Adót fizetni bizony senki sem örömest fizet. Ám, ha az adó kivetésében meg tudják közelíteni az igazságot és arányos mértéket, akkor a szenvedély kivész az adó elleni ösztönből és helyet ad a viszonylagos megnyugvásnak, mert mindenki tisztában van azzal, hogy a modern állami élet terhét viselni kell. Elsősorban azoknak, akik ennek nagyobb előnyét élvezik. A kormánynak kétségtelenül nehéz itt a helyzete. Megkérdezte az érdekképviseleteket. Szorgalmasan tartott ankéteket s kapott indítványt, javaslato*, tervezetet, bőségesen, amikből saját ösztöne, kormányzati éleslátása, igazságérzete kiválasztotta azt a megoldást, amely a fiskális szempont mellett a közteherviselés igazságos megosztására törekszik. Ez a követelmény benne van a pénzügyminiszter most szétküldött körlevelében. Azt lehet mondani, hogy szerencsés politikai, termelési és társadalmi ösztön sugalta ezt a körlevelet, amely az adókivetések küszöbén uj szempontok alapján Írja elő a jövedelemadó kivetését. Nagy az ut az elgondolástól a végrehajtásig s nem kell hozzá sok kételkedés, hogy biztosra vegyük, hogy az uj szellem bukdácsolni is fog, miközben eljut a rendelet papirosától az élet nyers követelményéig. Hiszen nemcsak a gazdákat érdekli és érinti ez a kérdés, hanem az összes termelő- j ágakat is, mert elsősorban a kormánynak azt a súlyos feladatot kellett megoldania, hogy megállapítsa az egyes termelőágak teherviselésének keretét. Már itt is sok volt az akadály és számos az ütköző pont. A kormánynak figyelembe kellett vennie a gazdasági igazságosság szempontjából, hogy azok az arányok, amelyeket a béke előtti állapot a tehei viselésben az egyes termelőágak között megállapított s amelyeket a mostani átmeneti helyzet tartósan nem befolyásolhat, ne tolódjanak el olyanformán, hogy az egyik termelő ág aránylag többet legyen kény télén a közterhekből a másiknál viselni. Ha aztán ezen már túl vagyunk, akkor jön a másik súlyos feladat, felosztani az egyes termelőágakra kivetett adókeretet az érdekelt adóegyedek között. Aki ezt szerencsésen és igazságosan oldja meg, az nemcsak a saját lelkiismeretét nyugtatta meg ezzel, hanem hozzájárult a köznyugalomhoz is. A pénzügyminiszter leirata e ponton kétségtelen jóakarattal kutatta a megfelelő utat. A körrendelet kimondja, hogy a jövedelem megállapításánál arra kell igyekezni, hogy minden adózónak a tényleges valóságos jövedelmét ; nyomozza ki az adókivető hatóság. Ez igy első pillanatra ridegnek ée keménynek látszik, de nyomban megenyhül, ha a későbbiekből az tűnik ki, hogy a pénzügyminiszter csak egyik kezét tartja a szigorú adósrófon, másik kezével azonban enyhébb adókulcsot illesztett be a sróf alá. A körlevél itt érdekes olvasmánnyá válik, mert első pillanatban zsonglőrségnek tetszik, amidőn azt fejti ki a pénzügyminiszter, hogy felemelte átlag 25°/o-kal az adóalapot és mégis kevesebb lesz az adókivetés. Ennek az a nyitja, hogy a kivetés kulcsa szállt alá, úgy, hogy végeredményében min denki kevesebb adót fog fizetni a valódi jövedelme után, mint ameny- nyit ugyanezen alapon az előző kivetés nyomán fizetett volna. Ebben egy jól átgondolt állambölcsesség mozgató ereje látszik és az az intenció, hogy a pénzügyminiszter közelebb akarja vinni az adóproblémát az adóerkölcs megszilárdításához. Nagyon hangsúlyozza ugyanis a miniszter, hogy engedményt csak úgy lehetett tenni, ha mindenki helyesen és igazságosan vall, mert az állam terhe egy vállról sem vehető le, csak abban a mértékben, ahogyan e teher más váltakra igazságosan áthelyezhető. Ugv látszik, az állam mégis megtalálja a számítását, bár a körlevélhez csatolt példák szerint pl. egy 20 holdas birtok amelyen az 1924-es termelési eredmény alapján 900 aranykorona volt az adóalap, 1925-re 25%-kal nagyobb adóalappal bírna, de viszont, miután a kivetési kulcs mérséklődött, adója nem lesz 19, hanem csak 14 aranykorona. Ugyanezen az alapon pl. egy 80 holdas birtok adója 106 aranykorona helyett 90 koronára mérséklődik. Az uj adókulcsot úgy állapították meg, hogy az adóteher nem növekszik a jövedelemmel arányosan. Tévedés lenne azonban az, ha ebből azt következtetnénk, hogy az uj kivetési rendszer a nagy jövedelmet kíméli. Ellenkezően a körlevél külön figyelmezteti az adóhivatalokat, hogy a nagyobb jövedelem adóterhének helyes megállapítására figyelmet szenteljenek. Ugyanakkor viszont arra is rámutat a körlevél, hogy s kisemberek, a legkisebb adózók pár koronás erőltetett adólöbblete, ami rendszerint a lealkudás taktikázására van szánva, nem ér fe azzal a hátránnyal, amit a kisemberek elkeseredésénél tekintetbe kell venni. Ez az uj kivetési és adóztatási lEgrsree szám ára ÍOOO KL A proletárdiktatúra Zemplén vármegyében Irta: Dr Kossuth János. (186) VI. Befejezés visszapillantás. Ázsiából némi bőripari ismereteken kívül alig is hoztak mást magukkal s a kovács mesterségből annyit, hogy lovaikat meg tudták patkolni. István király németekkel próbálkozik a bajon segíteni. Áldott keze nyomán népesedik be a Szepesség, a bányavárosok vidéke és az erdélyi szász föld Rendszerető, fegyelmet ösmerő emberek a „király vendégei“, akik megnyitják a bányákat s dolgos kezük nyomán jólét fakad. Magukkal hozzák fejlett közigazgatásuk intézményeit, úttörő munkát végeznek, aminek a hasznát megérzi a magyar delevény is. Ösz- tönszerüleg ragaáikodnak a stabilitáshoz, miért is a király leg- igazabb támaszai. Nyelvük idegen marad, lelkűk ^agyarrá válik. Mikor a pángermánizmus emlegette, hogy számon tartja az idegenbe szakadt fajtestvéreit, a Szepesség tiltakozott minden kéretlen tolakodó gyámkodás ellen, értésükre adták, hogy ők süketek a I „Deutschland Deutschland über alles“-re, más hang dobogtatja meg az ő szivüket, az hogy: „a nagyvilágon e kivül nincsen számodra hely." A nyugatmagyarországi németajkú magyarok is fényes példáját szolgáltatták a magyarsághoz való törhetlen ragaszkodásuknak. Visszatérve a kiindulási ponthoz. Annak, hogy a magyar köz- igazgatás a nemzeti erő akkumu- lálásában és helyes irányításában középkori történelmünk folyamán csak kivételesen vehetett részt, kétségtelenül a központi hatalom megszilárdulását illuzóriussá tevő trónöröklési rend volt az oka, amely hatását éreztette még jóval későbben is, sőt akadálya volt köz- igazgatásunk korkövetelte egészséges fejlődésének is. A rakoncát- lanságot nemzeti erénnyé avatta a megszokás. A rendbontás úgyszólván intézményesen állandósit- tatott. Az oligarchia féktelenkedhetett tetszése szerint, a misera plebs contribuensnek még panaszkodnia sem lehetett. Az oligarchia közterhe de facto alig volt szóra érdemes, a nép, amely a tudatlanságba és szegénységbe sülyedt, I alig volt képes faját propagálni. I Ilyen előzmények után igazán Isten csudája volt, hogy Magyar- ország túlélte a középkort. Az időnkint mutatkozott enyhülés, erőre kapás, egy-egy erősebb kezű uralkodó rövidéletü uralmi sza kára esett, amit a visszatérő za- bolátlanságba való visszaesés váltott fel, amikor megint a saját vérében gázolt a nemzet A magyar Anjouk kihalásával a zűrzavar, a trón villongással kapcsolatos korteskedés ismét pártokra szakgatja az országot, pedig akkor már az ozmánságréme közeledett Egy tüneményes alakja történelmünknek, Hunyadi János gátat vet az ozmán árnak, de — oh fátum — nagy tettekben dús élete rövid volt arra, hogy erős kezével maradandó rendet teremthessen. Ami azután következett, hatalmas fellángolása volt a magyar dicsőségnek, amely egyben a leg- eklatánsabb példája annak, hogy egy nép erejét csak ahoz értő ember erős keze nyomán képes államfentartó munkára egyesíteni. Mikor a tizennyolc (némelyek szerint csak 15 éves) Mátyás elfoglalja a trónt, siralmas helyzetben találja országát. (Folyt, köv.1)
