Zemplén, 1926. július-december (57. évfolyam, 48-99. szám)
1926-10-31 / 82. szám
Ctvenhetedik évfolyam. 82. szám. Sátoraljaújhely, 1926 október 31. Wegjelenik hetenként kétezer izerdán és szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely (Vármegyeház udvar) I Zemplén POLITIKA! HÍRLAP Előfizetési ár: Negyedévre. . 20000 K. Hirdetések: négyzetcentiméterenként. Nyllttér soronként 2000 K. Telefon : M. T. 1. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. szám. FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF Telefon : M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. szám. Hiszek egy Istenben hiszek egy hazába^ Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásába!:. Amen Helytelen értelmezés A minap gróf Apponyi Albert a felsőházi javaslat során nagy beszédben fejtette ki álláspontját, amit érthető módon nagy érdeklődéssel hallgatott a Ház minden oldala. Ennek a beszédnek volt egy kitétele, ami semmiképen sem illett bele abba a komoly és Apponyi Albert grófot jellemző okfejtésbe, amelyik egyébként a beszéden, ismerve az ő mentalitását, végigvonult. Apponyi Albert beszédét a parlament baloldala különös szimpátiával fogadta s nem egyszer, amikor az ősz politikus az ő kárörömüknek megfelelő módon szegezte le álláspontját, közbeszólásokkal és tetszésnyilvánításokkal za várták a szónokot. Ez a magatartás a többségi pártot is közbeszólásra ingerelte, aminek az lett a következménye, hogy Apponyi Albert olyan kijelentést tett, amelyik semmiképen sem volt beleilleszthető okfejtésébe. Az egyik képviselő felé fordulva, emelt hangon jelentette ki: én a jogfolytonosság alapján akarok demokratikus politikát csinálni s önök forradalmi alapon reakciót szolgálnak. Bizonyára Apponyi Albert is észrevette, hogy ez a kijelentése alkalmat szolgáltat a baloldalnak arra, hogy abból napokig táplálkozva, nyomban a többségi párt mellének szegezze Apponyi kijelentését, úgy állitván azt be, mintha a szónok kitételeit reájuk értette volna. Alig telt el huszonnégy óra ezután a kijelentés után, amikor gróf Apponyi Albert szükségesnek tartotta megmagyarázni szavait. Én nem a miniszterelnök urat és nem a kormányt, de még az egységes pártot sern vádolom azzal — rektifikálta a félreértést Apponyi, hogy forradalmi alapon áll és reakciós. Apponyi Albert, mint a jogfolytonosság hirdetője mondotta el beszédét s a forradalmi és reakciós kijelentést amint ő később nyilatkozatában kijelentette — azokra értette, akik az ő követelményét megtagadják. Maga Apponyi is tudja nagyon jól, hogy nagyon kis csoport szedhető össze a jelenlegi magyar parlamentben, akiket az ő vádja esetleg illethet. Gróf Apponyi Alberttól elvártuk ezt a kimagyarázást, mert megdöbbentő lett volna tapasztalni épen az ő részéről egy ilyen vád hangoztatását. Az a nimbusz, amely a nemzet patriarcháját körülveszi, súlyos követelményeket támaszt az ő személye iránt, akitől higgadtság, komoly okfejtés és kijelentések tétele tekintetében sokkal többet kíván meg a nemzet, mint sok más fiatalabb, kevesebb élet- tapasztalattal és politikai rutinnal biró politikustól. Apponyi kijelentését tehát olyannak kell tekintenünk, amelyik alkalmat adott az ellenzék számára, hogy azt helytelenül értelmezze s ha most kihúzzuk tagadhatatlanul nagyhatású beszédéből ezt a rögtönzött és indokolatlan kitételt, akkor a beszéddel való vitánk is alkalmazkodni kényszerül ahhoz a tónushoz, ami eltekintve a fenti intermezzó- töl egységesen vonult végig Apponyi Albert beszédén. Ez a beszéd bár nem egyezett a mi álláspontunkkal, de mi sohasem kárhoztatjuk azt, ha komoly birálat tárgyává teszik ellenzéki részről a kormány javaslatait. Minél több oldalról világítanak a kérdésekre, annál inkább tisztázódnak az eszmék s kap közéletünk és alkotmányunk a gyakorlatban is teljesen kifogástalan s jól beváló törvényeket. Stí tó IPemctcfu cukorka Szónokoktiá Képezi hi a cseh kormány a községi és körjegyzőket A csehszlovák kormány a na pókban szigorúan bizalmas körrendeletét intézett a felvidéki községi és körjegyzőkhöz melyben felhívja őket, hogy egy kisérőirat pontos kitöltése kapcsán jelentsék be, hogy részt akarnak e venni az Ymca pozsonyi épületében rendezendő szónokkiképző tanfolyamon. A felhívás szerint a résztvevők nek a csehszlovák agrárpárt titkárságánál kell jelentkezniök, mert a szónokká kiképző kurzusnak az lenne a feladata, hogy a cseh kormánypárt szekerét tolják kisimított szónoki mivoltukkal. Csehszlovákiában tehát megtörtént az a jogállamban páratlanul álló eset, hogy a kormányt legerősebben támogató csehszlovák agrárpárt behívóját előmutató jegyzőknek főnökeik szabadságot fognak adni a kurzuson való részvételre, miáltal a legfontosabb állami és községi feladatokat végző közigazgatási szerveket el fogják vonni hivatalos teendőik teljesítésétől csak azért, hogy politikai pártok propaganda céljainak eszközévé váljanak. A bizalmas körlevelet a legnagyobb indignációval tárgyalja a Felvidék közönsége és értesülésünk szerint interpelláció készül a következő kérdésekkel: 1. Tud-e a cseh kormány erről a bizalmas köriratról ? 2. Ha igen, mit szándékozik tenni, hogy a községi-, körjegyzőket ne vonják el fontos hivatásuk teljesítésétől s végül: 3. Hajlandó-e a legszigorúbban felelős ségre vonni azokat, akik éppen a körirat intencióira való figyelemmel adtak szabadságot alantasaiknak s igy maguk is hozzájárultak ahoz, hogy a közigazgatást a legdurvább pártpolitika szolgálatába állították. Újabb árvizeh pusztitanah a Felnidében A Ronyva is veszedelmesen megduzzadt A tartós őszi esős időjárás következtében a Latorca, Labore, Ung és Bodrog annyira megáradtak, hogy medreikből kilépve a környék' éli területeiket döntötték. Különösen nagy pusztítást vitt végbe az árvíz Nagymihályban a Labore mellett eiterülő községekben és Besztercebánya környékén (Garam) ugyannyira, hogy sok házat is összedöntött az áradat. A Felvidéken az árvíz folytán ismét nagy a kár az őszi veté sekben. A takarmányt vaggon- számra hordta széjjel az árviz Az árvíz oka megint csak az, hogy nem fognak hozzá a vizszabálvo- zási munkálatokhoz s a töltések kiépítéséhez. A kotrási munkálatok szünetelése folytán az iszap teljesen behorIta a folyók medrét s ez is nagyobbá és állandóbbá teszi az árvizveszedelmet A napokban a Ronyva is veszedelmesen feljött s ismét nagy nyugtalanságot keltett az árvtzte- rületen fekvő városrészben. Az érdekelt lakosság nagyon erős kir fakadással élt ezúttal is a csehek ellen, akiknek akadékoskodása áll még mindig útjában a Ronyva szabályozásának. ffern jogadta el a kormány a főispán lemondását A kormány lemondásakor az alkotmányos formáknak megfelelően főispánunk is benyújtotta a két főispáni álj lásról való lemondását. Amint ! mo§i értesülünk a kormány nem fogadta el a főispán lemondását s a belügyminiszter felkérte őt mindkét megye főispáni állásának megtartására. Egrire© S:zám ára jLOOO 3SI.