Zemplén, 1924. július-december (55. évfolyam, 53-102. szám)
1924-09-17 / 74. szám
Ötvenötödik évfolyam. 74. szám Sátoraljaújhely, 1924. szeptember 17. Megjelenik hetenként kétszer szerdán és szombaton j Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely (Vármegyeház udvar) I í Zemplén POLITIKAI HÍRLAP Előfizetési ár: Negyedévre . . 20000 K. Hirdetések: négyzetcentiméterenként. Nyllttér soronként 1500 K. Telefon : (szerkesztőség) Báró 63. inam Hiszek egy istenben hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen. Rét bajsisó Ma már, amikor gróf Apponyi Albert és gróf Bethlen István Genfben megtartott beszédének nemcsak szövege, de azoknak a konferencián és a világsajtóban tett rendkívüli hatásáról szóló jelentések is előttünk fekszenek, kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy mind a két beszéd tulajdonképpen egy akciónak kifejezésre jutása. Nemcsak gondolatmenetük, de az azokból leszűrt konklúzió is teljesen azonos, aminthogy nem is lehet máskép, mert hisz a világ legtermészetesebb föltevése, hogy amikor a magyar politikai élet két ilyen súlyos tényezője ilyen fontos ügyben külföldre indul, pláne amikor Apponyi a kormány fölkérésére fogadja el Magyarország képviseletét a genfi konferencián, hogy akkor az ott megjelent két tényező egymással alaposan megvitatja azokat a tennivalókat és azokat a mondanivalókat, amelyeket ottan az ország nevében és érdekében célszerűeknek látnak. Apponyi a kisebbségi kérdésről, leszerelésről és a biztonság problémájáról, mint — és minden függőségtől ment — ellenzéki vezérember kifejthette, hogy a magyar kisebbségeket elnyomják, üldözik birtokreformmal, iskolareformmal sanyargatják szemmellát- hatólag azzal a célzattal, hogy a magyar szuprerráciát mindenütt megdöntsék és az anyagilag tönkretett és kisajátított magyarokat ily módon elkeserítve egyenkint üldözzék át a határon. Kifejthet azt is, hogy ezek a sérelmek évek óta feltárva fekí'sznek a népszövetséghez beadott panaszokban, sőt az európai sajtóban is, anélkül, hogy azok megtorlására, vagy megakadályozására frázisszerü kijelentéseken kivül érdemleges intézkedés tétetett volna a népszövetség részéről. Kifejthette, hogy leszerelésről beszélni akkor, amikor tőlünk már mindent elvettek, ellenfeleink pedig nyakra-főre szervezkednek és fegyverkeznek, mindaddig, mig a békeszerződésben biztosított egyenlő elbánás a kis- antant államaira nézve is nem lesz kötelezővé téve, céltalan és nevetséges. A biztonság problémája pedig a legegyszerűbb módon úgy oldható meg, hogy az összes európai államok politikai és gazdasági igényeik népeik megnyugvására elégittessenek ki s ne legyen különbség a jogok tekintetében, melyeket a békeszerződés biztosit, különbség győző és legyőzöttek között. Ez az álláspont az Apponyi állásponja, de egyúttal minden magyaré is, aki a politikai leheFŐSZERKESZTŐ: MAILLOT NÁNDOR tőségekkel számol, de Trianon által magyar érzéseiben megcsonkítva nem lett. Gróf Bethlen István, a felelős magyar miniszterelnök, a kis és nagy antant összes államaival, a népszövetséggel állandó tárgyalásokban állva, nem mondhatta el oly nyiltan és határozottan azokat, amiket Apponyi elmondhatott és elmondott. Nem tehette már azért sem, mert hisz felszólása tulajdonképpen a népszövetség támogatását megköszöiini akaró hivatalos kormánynyilatkozat volt és nem kell sok ész annak belátására, hogy megkritizálni azt, amit megköszönünk, egy alkalommal és egy szájjal igazán lehetetlenség. Bárha beszédének tenorját a nemzetközi udvariasság kellett, hogy keretezze, konklúziójában mégis odajut, ahová Apponyi, amikor az igazi béke biztositékát a lelkek békéjében találja akkor, ha a népszövetségnek sikerüiend mindazokat a sebeket begyógyítani, melyeket a béke- szerződések ejtettek. Vagyis a lelkek békéje békerevizió nélkül meddő kívánság. Ezeknek belátására, mint mondom, sok ész igazán nem szükséges. Annál több rosszakarat kell azonban ahhoz, hogy akkor, amikor a genfi diplomáciai olimpiá- szon két legélesebb pengénk egymással tervszerűen megegyezve támad és véd, akkor azalatt ide- benn a két bajvívó államférfi közt párhuzamot igyekeznek vonni azért, hogy miért adott nagyobb tust az egyik, mint adott a másik. Mind a kettő Magyarországért verekedett, tisztelet és hála- illesse hát egyformán mind a két bajnokot, mert jól verekedtek. Tíz éVe múlt . . . Irta és a cigándi hősök emléktáblájának leleplezési ünnepélyén elmondotta: Kántor Mihály ref. igazgató-tanitó. Tíz éve már... Pacsirta nótás reggelen Magyar rónán, völgyön, hegyen. Vihar zengése zúgta át a dalt . . . És harcba hivták a magyart . . . Tíz éve már . . . Mind együtt voltunk r’ckoron : Apa ... fiú . . . testvér . . . rokon ... Aggastyánokból lettek daliák . . . Csodákat látott a világ. . . . Bár itthon minden visszasírt, Álltunk a gáton, mint a szírt. S mig egyikünk tovább haladt, - A másik . . . holtan ott maradt . . . Amerre nyugszik s kél a nap Vizek partján, fenyő alatt; A távol délen, messze északon: Nyugszik a sok porló rokon . . . . . . Dehát nyugosztok-é ? Az álom mellyel sirba tértetek, Együtt virraszt-e most is veletek ? Boldog haza... hike... dal... szerelem... Álmodtak-e még erről odalenn ? FELELŐS SZERKESZTŐ : Dr. MIZSÁK JÓZSEF Telefon : 63. szám. (kiadóhivatal)-A Bodrogköz ünnepe Templomszenteiés s 82 hősi halott emléktáblájának leleplezése Cigándon Cigánd, szeptember 14. (Kiküldött tudósitónktól). Kettős ünnepet ült vasárnap Cigánd nagyközség melegszívű derék magyar népe. Teljesen átalakított megnagyobbított ref. templomát szentelte föl mélységesen áhitatos lélekkel, adta át rendeltetésének az ihletett hit buzgősával. Nyolcvankét elesett hősének emléktábláját leplezte le olyan mélyen bensőséges, olyan egész magyar lélekre valló, olyan a szó egész értelmében klasszikusan szép ünnepség keretében, amely kiemelte azt a lokális viszonylatokból s szinte országos távlatúvá tette a magyar lelkiséget szokatlan erővel reprezentáló hevület megnyilatkozásával. Sárospataktól a Bodrogköz Istenáldotta gazdag humuszu televé- nyén fut végig velünk a gazdasági vasút, a kora reggel párás, ködülte levegőjében. Az állomások legtöbbjén ünneplőruhás közönség szállt föl s Cigándig zsúfolásig tölti meg a vonatot. Akkorra már a nap ereje szétverte a ködöt s a legszebb őszi verőfényben érkezik be a vonat a cigándi állomásra, ahol dr. Osváth Dezső járási főszolgabíró és Janka Béla községi főjegyző az elöljáróság élén fogadták Zemplénvárniegye képviselőjét dr. Mizsák József főjegyzőt, dr. Löcherer Lőrincz egészségügyi főtanácsost, dr. Szinnay István t. főügyészt s a honvédséget képviselő és s. tisztjével érkező Horcsin Arthur őrnagy, zászlóaljparancsnokot, dr. Rácz Lajos köztartási igazgatót és dr. Batta István theol. tanárt, a főiskola kiküldötteit. Az uradalmak által készségesen rendelkezési e bocsátott fogatokon a főjegyzői lakhoz hajtattak a vendégek, ahol Janka Béla főjegyző és családja látta őket magyaros bőséggel vendégül. Tíz órakor kezdődött a templomszentelés. A ref. parochián Janka Károly ref. lelkész, nemzetgyűlési képviselőnél gyülekeztek a felszentelés egyházi funkcionárusai: dr. Révész Kálmán, a tiszáninneni ref. egyházkerület püspöke, Kiss Ernő esperes, sajóhidvégi lelkész, Janka Péter, nagyrozvágyi lelkész,egyház- kerületi főjegyző, Máté Gyula karosai, Tóth Kálmán karádi lelkészek. A teljesen uj köntösben pompázó ref. templom előtt pedig ezrekre menő tömegben gyülekezett a község lakossága s a templom egész környékét elöntötte az ünnepiben feketéllő cigándi magyarok, asszonyok, magyar diszruhás leányok és az iskolások serege. A gyülekezeti ének s Oláh AndNem !... nektek nincsen álmodástok... Látom ... látom, most is csatáztok... A kezetekben újra puska, kard, Hogy megmentsétek a magyart! . . . Hogy megmentsétek ezt az árva népet ... Mert nem jöhet el még a végítélet... Látom, mint roppan sírotoknak zára S jöttök viharként megrabolt hazánkra A Dnyesztertől... a Visztulától... A Rajnától ... az Aldunától ... Hullámaiból Piavének . . . Szemükben tűz... az ajkukon ének . .. Úgy ... éppen úgy, ahogy elmenének ... Jönnek ragyogva, mint tüzcsillagok... . . . Apák, anyák 1 itt van a fiatok... Mátkák, hitvesek! Mind itt van ki elment... Árvák 1 itt van apátok, a hős, a szent... Boruljunk le e hős csapat előtt, Mert nem pihenni jöttek vissza ők, De hogy szivünkben lángot gyújtsanak fel S az égre írják égő tüzbetűkkel A meg nem törő végítéletet: Hogy itt pihenni addig nem lehet, Mig fel nem támad az a drága hon, Amelyért ők meghaltak egykoron ... A proletárdiktatúra Zemplén vármegyében Irta: Dr. Kossuth János (78) II. A diktatúra Sátoraljaújhelyben. A kötéllel meggyilkolt két áldozat kivégzési helye még megjelö- letlen. Úgy tudjuk, hogy arra vonatkozólag a városi képviselőtestületben történt valamiféle rendelkezés. Helyesebb lett volna a vörös rémuralom újhelyi vértanúinak emlékét egy emlékművön (emléktáblán) örökíteni meg, amely a vármegyeház homlokzatába illesztetek volna. A bitófa helye ugyanis a tér szűk volta miatt nem alkalmas még akkora emlékmű felállítására sem, aminő egy kilométerjelző kő. Azután meg ití egy szörnyű memento felkiáltó jeléről van szó, amely nyomatékosságából vészit az alaprózás által. A Jónás Aladár emléktábláján pedig nem az .öt pribék“-re, hanem a talán soha helyre nem hozható katasztrófát jelentett „vörös rémuralomra“ lett volna a súlypont helyezendő. Eg’yes S'zéjxr.l ára loon "KT.
