Zemplén, 1924. július-december (55. évfolyam, 53-102. szám)

1924-07-23 / 59. szám

ZEMPLÉN 3. oldal. 1924. julíus 23. szerhelyzetét és helytálló indokait, az igazgató előterjesztését egész­ben honorálta. Megállapította to­vábbá a szerződés föltételeit s megnyugvással vette tudomásul Mariházy igazgatónak a zenekar és a színtársulat összeállítására, szervezésére vonatkozólag tett be­jelentéseit. — Halálozás. Dr. Szűcs István piarista tanár, aki Ujhelyben is működött, Decreczenben meg­halt. Kedden délelőtt temették el őszinte részvéttől kísérve a debreczeni Szentháromság teme­tőben levő családi sírboltba — Az ipartestületi dalárda hangversenye. Nagyszámú ér­deklődő közönség előtt tartotta meg szombaton este propaganda­hangversenyét az ipartestületi da­lárda a színház-vendéglő kerthe­lyiségében. A dalárda szebbnél- szebb dalszámokkai gyönyörköd­tette a közönséget, mely meleg elismeréssel honorálta a művészi teljesítményt és Szappanos Imre karnagy mesteri hozzáértésének kiváló eredményeit. — A Forgalmi Bank rész­vénytársaság folyó hó 22-én tartotta meg évi rendes köz­gyűlését, melynek tárgysoro­zatán az évi mérleg és nye­reség megállapításán és hova- forditásán kívül a Magyar Ál­talános Hitelbank, Budapest tel történt megállapodás jóvá hagyása és az igazgatóság és felügyelőbizottság kiegészítése szerepelt. A közgyűlés a rész­vénytársaság igazgatóságának iagjai közzé választotta gróf Mailáth József v. b. t. t., ifj. gróf Mailáth József nagybir­tokos, dr. Osvát Dezső fő­szolgabíró, dr. Kövi Arisztid (a Magyar Általános Hitel­bank cégvezetője) és Wolf Lajos (a Magyar Általános Hi­telbank sátoraljaújhelyi fiókja igazgatója) részvényeseket. A felügyelőbizottság tagjai közzé választattak: Zveig Gyula, Fantó Pál, Grünbaum József, László Sándor és Fischer La jós. A közgyűlés végül meg választotta az igazgatóság ke­beléből a végrehajtó bizott­ságot, melynek tagjai: Kövi Arisztid dr., Wolf Lajos és dr. Binéth Menyhért. — A pénzügyi fogalmasók uj fizetésrendezést kérnek. A Pénzügyi Fogalmazói Kar Orszá­gos Egyesülete vasárnap rendkí­vüli közgyűlést tartott, melyen az aranyparitásos fizetésrendezés sé­relmeit és a forgalmiadó-jutalék- rendszert tárgyalta. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta Hollós Ist­ván miniszteri tanácsos, sátoralja­újhelyi pénzügyigazgató határo zati javaslatát, amely megállapítja, hogy a jogvégzett és a fogalmazói szakvizsgát tett pénzügyi fogalma­zói kart igen nagy sérelem érte az aranyparitásos fizetésrendezés­nél. Kérik a fizetésrendezés reví­zióját és fizetésüknek a megélhe­tést biztositó mértékre való fel- i emelését. Elhatározta egyúttal a közgyűlés, hogy határozottan ál­lást foglal a forgalmiadó-csalások felfedezése esetében kiszabod pénz­bírságokból a fogalmazói karnak juttatott jutalékok ellen, mert azt nem tartja méltónak a kar tekin­télyéhez s ez a jutalék méltatlan támadásokra és gyanúsításokra adott alkalmat. — Tűz. Ma délután egy óra­kor a Kossuth Ferenc-uccán a Hordógyár táján kigyulladt egy lakóház s hamarosan tüzet fogott a mellette lévő is. A tűzoltóság azonnal kivonult s megfeszített munkával hamarosan lokalizálta a tüzet. — Magyarok pusztulása az Óceánon. Szögyéni József jó­módú becskereki polgár felesé­gével és három gyermekével el­indult uj hazát keresni és Fiúmé­ban szállt hajóra Brazília felé. A hajón azonban megbetegedett és meghalt a esaládfő, ami felesé­gét annyira kétségbeejtette, hogy egy óvatlan pillanatban három gyermekét a tengerbe dobta s maga is utánuk ugrott, A hajón későn vették észre a szerencsét­lenséget s mire csónakot bocsá­tottak le, az asszonyt és három gyermekét elnyelték a huliámok. — Városi mozi. Bemutatásra kerül julius 26-án, szombaton este fél 7 és fél 9 órakor „A láncra- vert asszony*. Izgalmas amerikai történet az őserdőből 7 felvonás­ban. Julius 27-én, vasárnap este fél 7 és fél 9 órakor „Mi történt a Pacsirta-uccában ?*. Dráma 5 felvonásban. — Az akasztott ember kötele. A fejérmegyei SzoIgaegyháHán a 69 esztendős Kenyor András a minap felakasztotta magát a kert­jében diszlő öreg diófára. A kötél amelyet végzetes cselekedetére fel­használt, egyszeriben olyan kapós jószág lett, hogy a félfalu majd­nem hajba kapott érte- Akkora embertömeg verődött a szomorú szenzáció hírére Kenyor bácsi por­tája köré, hogy a csendőrök csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudták a rendet fenntartani. Mindenki a kötélért kiabált, kegyetlen dulako­dás kezdődött a levágott holttest körül a nevezetes „gyógyitóerejü“ kötélért, mindenki iparkodott, hogy csak egy csipetnyit is vághasson belőle. A kidülledt szemekkel pi­henő Kenyor bácsira pedig nem gondolt senki, legfeljebb azok, akiknek nem maradt a kötélből s haragudtak reá, hogy miért nem hosszabb zsinórra húzta fel magát. Ennyi bolondot csinál a babona. — Az Én Újságom. E kitűnő gyermeklap e heti számában foly­tatódik Tányértalpu koma sport- története, amelyet Mühlbeck Ká­roly mesteri rajzai diszitenek. — Cooper vitághirü indián regénye­ket is közli ez a szám, amelyben még egy sor tréfás mesét, apró elbeszélést találunk. Előfizetési ára negyedévre 25.000 korona. Mutat­ványszámot ingyen küld a kiadó- hivatal : Budapest, VI. Andrássy- ut 16 szám. S IE? O IS X­Bajnoki mérkőzés. SaC.-MASC. 4:0 (2:0) A tavaszi bajnoki fordulóban a két csapat 1:1 arányban játszotta le bajnoki mérkőzését, miután azonban a MASC.-ban akkor iga­zolatlan játékos is szerepelt, a SAC. megóvta a mérkőzést. A vasárnap lejátszott mérkőzés­nek az adott különös érdekessé­get, hogy annak az eredményétől függött, vájjon a MASC., vagy az Egyetértés esik-e ki az első osz­tályból, mert mindkét csapat egyenlő pontaránnyal feküdt az utolsó helyen. Ez magyarázza az­után azt a csudálatos esetet, hogy a mérkőzésen az Egyetértés játé­kosai és barátai a Sac.-nak druk­koltak — és pedig sikerrel. A mérkőzés kezdetekor felfor­gatott összeállításban áll fel a Sac. és ennek következménye az, hogy kezdéskor pár percig a MASC. van fölényben. Mikor azonban a Sac. játékosai rendes helyükre ál­lanak, megváltozik a helyzet és már a 18-ik percben Egry pom­pás kiszökése gólt eredményez. Változó, meglehetősen lanyha tá­madásokkal telik el ezután az első félidő, a Sac. a többet támadó fél és a 40-ik percben Grünwald szép beadásából Stofián védhetetlen sa­roklövése megszerzi a második gólt is. A másodtk félidő elején a MASC. nagy lendülettel támad, de a Sac. védelmét nem tudja áttörni. Pár perc múlva a Sac. is frontba kerül és a 10-ik percben Tarpay a szépen kidolgozott lab­dát hálóba lövi. A 23-ik percben Stofián hatalmas lövésével meg­szerzi a Sac. negyedik gólját. A játék ezután kezd eldurvulni, de Reich biró résen áll és egymás­után állítja ki Stofiánt, majd a MASC. jobbhalfját és centerhalf- ját. Egry lábrándulás miatt áll ki, úgy, hogy a játék utolsó percei­ben mindkét csapat 9 emberrel játszik. A Sac. minden embere dereka­san megállotta a helyét és jó volt ; a MASC. két hátvédje, center- | halija és csatársorának balszárnya. Reich biró (Miskolc) elfogulatlanul bíráskodott. I A Sátoraljaújhelyi A. C. athletikai versenye A Sac. e hó 27 én, vasárnap d. u. 4 órai kezdettel, Sátoralja- : ujhely város bajnokságáért orszá­gos athletikai versenyt rendez. A Sac. célja a verseny meg- j rendezésével az volt, hogy bemu- : tassa a város közönségének a mo- i dern, könnyű athletika majdnem j minden ágát és igy barátokat, tá- i mogatókat, főleg azonban athleti- i zálő tömegeket hódítson meg en­nek az Ujhelyben eddig teljesen elhanyagolt klasszikus sportágnak. Minden remény meg van arra, hogy a Sac. el fogja érni célját, mert versenye az átlagos vidéki nívót messze felülhaiadónak ígér­kezik, hiszen a neves fővárosi és vidéki egyesületek 110 atlétája 224 nevezést adott le a versenyre. Hogy a résztvevő egyesületek és atléták közül csak egynéhányat említsünk: A Magyar Athl. Clubot Petrásovszky Leó, a kitűnő all round atléta, a Budapesti (budai) T. E.-et Mouss, Plavenszky, Ha- leiz és még 14 társuk képviseli, a Műegyetemi AFC. Hajdú ifj. baj­nokot, a két Pallaghyt és 10 más atlétát nevezett, a Keresk. Alk. Orsz. Egyesülete két legjobb ifju- ; sági futóját, Mázingert és Ba- loghot küldte ki. A vidék sportját Miskolc, Diósgyőr, Nyíregyháza, Debreczen, Gyöngyös és Kecske­mét képviseli. Itt megemlítjük Papp kerületi bajnokot és rekor­dert, Kőrössy kerületi ifjúsági baj­nokot és rekordert, Rillert, Sze- i pessyt, Kovácsot, Hennelt, Visu- gedszkyt és Faulhabert Miskolcz- | ról és Diósgyőrből, Fedor és j Wagner ifjúsági bajnokokat Deb- I reczenből, illetve Kecskemétről. A verseny tehát feltétlen rend­kívül érdekfeszitő lesz, úgy az in­dulók kiváló képességei, mint nagy száma folytán és igy biz- ' tosra vesszük, hogy a rendező egyesület célját, a tömegek meg­hódítását el fogja érni. Ezt a célt szolgálja az is, hogy a belépőjegyek árát nagyon mér­sékelten állapították meg. Számo­zott ülőhely 15.000, ülőhely 10.000, állóhely 6000, sportjegy 5000 ko­rona. Jegyek előre válthatók Szabó Pál könyvkereskedésében. Felül- fizetéseket a rendező egyesület — athletikai alapja javára — köszö­nettel elfogad. 81/1924. vh. sz. fliwési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó köz­hírré teszi, hogy a sárospataki kir. járásbíróságnak Pk. 1248/2—924. sz. végzése következtében Megyei Általános Hitelbank r. t. saujhelyi lakos javára, sárospataki lakosok ellen 3.000,000 K. s jár. erejéig 1924. évi május hó 2 án fogana­tosított kielégítési'végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 1.000,000 K-ra becsült köv ingóságok, um.: cséplőmotor a netaláni korábbi vagy felülfoglalíatók követelése erejéig is nyilvános árverésen el­adatnak. Mely árverésnek Sáros­patakon (Kispatak, Bodrogtöltés mellett, a várral szemben) leendő megtartására 1924 évi augusztus hó 6-ik napjának délelőtti 10 órája határidőül kitüzetik, amikor is az érintett ingóságok készpénz- fizetés mellett, a legtöbbet Ígérő­nek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Sárospatak, 1924. julius 16-án Trócsányi Bertalan kir. bir. végrehajtó.

Next

/
Thumbnails
Contents