Zemplén, 1924. július-december (55. évfolyam, 53-102. szám)
1924-12-13 / 98-99. szám
Ötvenötödik évfolyam. 98.- 99. B*ám Sá*o*-aliaiijhely, 1924. december 13. megjelenik hetenként kétezer szerdán és szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely (Vármegyeház ndvar) Előfizetési ár: Negyedévre . . 20000 K. Hirdetések: négyzetcenliméterenként. Nyllttér soronként 1500 K. Telefon : FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Telefon : (szerkesztőség) 63. szám. Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF (kiadóhivatal) 63. mám. hanem számtalan esetben, miközben — az akkori időkben — miliókat zsebelt be „províziók“ révén. Hála Istennek ma már ez a ke- levény is ki van operálva a közélet testéből, az Esküdt-üggyel fertőzni tovább már nem lehet. Esküdt Lajos személyével pedig tovább már csak a fegyházőrök vesződnek Örömmel látja ezt az ország higgadt s igazságszerető közvéleménye, mert ezzel az ítélettel liquidálva látja azt a csúnya bűnügyet, amelyet egyesek lelki- ismeretlenüt a politikába is beakartak keverni: átlátszó, önző, vagy pártpolitikai célból, hogy meglevő tekintélyek lejáratása, gyanúsítása és rágalmazása által — óh, nem Esküdt Lajos fehérre- mosása érdekében, hanem az ő politikai érvényesülésük céljára — minél nagyobb botrányt kovácsoljanak. Az ilyen módon érvényesülni kívánó politikára azonban az ország társadalma nem reflektál. Leghelyesebb tehát részükre, ha becsületesebb fegyverekhez fordulva, az érvek meggyőző erejét vetik latba a politikai élet harcába. Átadtál! a forgalomnál! a Hegyközi vasút Pálháza—Füzérkomlósi vonalszakaszát A hét kilóméteres vonalszakasz uj'abb területeket kapcsol be Ujhely forgalmába. — A tavasszal tovább fejlesztik a vasút hálózatát. — A trianoni béke Ujhelyre nehezedő szomorú perspektíváit a hozzánk közel eső időkben két momentum tette vigasztalóbbá. Két olyan alkotás, amelyek egyformán alkalmasak arra, hogy a város jövőjébe, fejlődésébe és élet képességébe vetett hitet és bizalmat újból felköltsék és megerősítsék. Az egyik, a berecki-i Bodrog- hid építésének megkezdése, amely a Bodrogköz forgalmát lesz hi vatva Ujhely piaci, kereskedelmi és ipari életéhez közelebb hozni, bekapcsolni. A másik a Hegyközi vasat «hálózatának teljes kiépítése, amely a természeti fekvéstől is Ujhelyre utalt Hegyköz községeit kapcsolja hozzánk a közvetlen forgalom utján, alátámasztva azt a törekvést, mely legalább is pénzügyi és igazságügyi szempontokból érvel a Hegyközi községeknek Ujhelyhez való csatolása mellett. De e vasút hálózatának kiépítésével föltáruló gazdag természeti kincsek kiaknázásával olyan élénk forgalom és közlekedés lehetősége Hi-zek egy istenben hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen. Esküdt Lajos, ez a felfordult idők valóban kikristályozódott típusa, viselt dolgaihoz méltó helyen van már: fegyházban. Szép karrier: a kis máv. hivatalból a közélelmezési minisztériumon kérésztől a földmivelésügyi miniszter előszobájába, onnan vizsgálati fogságba . . . bíróság elé, a vádlottak padjára s végül öt esztendőre fegyházban. Ez a gonosz fiatalember, aki legjobb akaróját is, akinek felfelé emelkedő karrierjét köszönheti, — magával akarta ragadni a bűnök legförtelmesebb mocsarába, jogerő után váci cellájában elmélkedhet azon, hogy karrierjének lefelé menő vonala akkor kezdődött, amikor az egyenes útról letért s nem is közönséges, hanem megátalkodott gonosz panamistává vált, aminthogy maga sem tagadta. A magyar politika sáfárjai hosz- szu időn keresztül jófalatnak tartották ezt a csúnya panama-ügyet s nem egy politikus akart magának ezzel karriert csinálni. A bün- pör penészgyökerei olyan mélyre rágódtak már be, hogy ezt az ügyet máról-holnapra az igazságnak megfelelően tisztázni «nagyon nehéz feladata volt a bíróságnak, mert csak a bűnöst szabad megbüntetni. Ezt a hosszú időt használták ki a politika éhenkórászai, akik, ha ezekben a kloaka-ügyek- ben hosszú időkön keresztül nem vájkálhattak volna, talán étlen- szomjan pusztultak volna ki a magyar politika teréről. Szóval: az Esküdt-féle panamaügy nagyon jó falat volt ennek a lelkiismeretlen politikának s ezt alaposan igyekezett is kihasználni. Állandóan napirenden tartotta, politikumot kívánt csinálni ebből a közönséges bűnügyből, hogy ezáltal a saját szűk látókörű, kisded politikájának egyengesse ajközhangu- latoí a purifikáció állandó hangoztatásával. Pedig ennek az ál- purifikátor tábornak épen nem volt érdeke az Esküdt-panama tisztázása. Fegyver volt ez a kezükben — hozzájuk méltó fegyver — mert ezzel lehetett gyanúsítani, tekintélyeket lejáratni, sőt parlamenti botrányt is scenirozni. Ez a politika ma vesztesen áll a porondon: nincs többé Esküdt-ügy, amellyel mérgezni lehet a közfelfogást. A bíróság Ítélkezett, Esküdt Lajos öt évi fegyházat kapott az 1. fokon, s rábizonyult, hogy hatósági teendők teljesítésére kötelezett közhivatalnok volt s ebben a minőségében súlyos vesztegetés bűntettét követte el, nem is egy, A proletárdiktatúra Zemplén vármegyében Irta: Dr. Kossuth János (100) 111. A cseh megszállás. Ami a cseh megszállás első napjait még elviselhetőbbé tette, az a közellátás tekintetében érezhető javulás volt. Ujhely környéke felszabadult a Bettelheim uralom vége felé már-már elviselhetetlenné vált zárlat alól, ami az élelmiszerek beszerzését könnyítette meg. Ha az árak nem javultak is, de legalább beszerezhetők voltak a legnélkülözhetetlenebbek. A cseh kereskedők nyomban jelentkeztek iparcikkeikkel is, amelyeknek egyik másikában nagy volt a szükség. A helybeli kereskedőknek nem kellett a kifosztatástól tartaniok, sok — addig rejtegetett árucikk került elő s juthatott forgalomba. Megszűnt a többi közt a gyufa- inség is, amely lépten nyomon érezhető volt nemcsak a dohányzóknál, hanem a háztartásokban is. Három féle pénz is volt forgalomban. Az osztrák magyar bank jegyei a (kék pénz) a 25 és 200 koronás címletekben forgalomba került fehér pénz, és a csehek által felülbélyegezett osztrák-magyar bankjegyek. A fehér bankjegyek között is meg lehetett külömböz- tetni a kisebb sorszámokat, amelyek iránt a bizalom nem szűnt meg, a nagyobb sorszámoktól, amelyek — mint a fekélyes gyümölcs az épek közül — kikiván- koztak a forgalomból. A felülbélyegzett bankjegyek értéke viszont sokkal nagyobb volt, mint a fe- lülbélyegzetlené. A fizetési eszközök bizonytalanságával járt zavar mindegyre jobban éreztette forga- lombénitó hatását könnyítette meg nemcsak az amúgy is vehemensen terjedő árdrágítást, hanem a lelki- ismeretlen élelmesség számára valóságos Eldórádót teremtett. A csehek a kétfarku oroszlános címerrel felülbélyegzett osztrákmagyar bankjegyek auktoritását mondva ki, megállapították annak értékét akként, hogy száz fcseh korona százhatvan felülbélyegzet- len korona értékűnek nyilváníttatott. A kis sorszámú fehér bankjegyek forgalomban maradtak, a nagy sorszámosok (a szovjetbankók) pedig kényszerforgalomban tartattak, természetesen minden kényszerforgalomban tartott pénz nyílik meg a városunkon átvezető vasúton és olyan természeti szépségek szemlélete kínálkozik az azokban elmerülni tudó közönségünknek, amilyeneket csonkaországunk legtöbb vidékén hiába keresnénk. Abból az alkalomból mondjuk el pedig mindezeket, hogy f. hó 10-én a Hegyközi vasút egy újabb jelentős szakaszát, a Pálháza—Füzérkomlósi vonalszakaszt átadták a forgalomnak s ezáltal az újhelyi egyik végpontig közlekedő vasútvonal lényegesen kibővült. A Károlyi László gróf uradalmi intézőségének utólérhetetlen előzékenységéből részt vehettünk a most említett vonalszakasz mütan- rendőri bejárásán s igy közvetlenül volt alkalmunk meggyőződni arról a fokozott jelentőségről, melyet a Hegyközi vasút a most megnyitott uj vonalszakasszal Ujhelyt illetőleg is nyert. Ahogyan a vonat a pálházai gyártelepet elhagyja és kilép a dombmenti kanyarulatból s a Torokpatak völgyén fölfelé veszi útját, a legszebb táj bontakozik ki az utas előtt háttérben az Árpádok idejében épült füzéri várral, mely a gótikus építészetnek még ma is sok ép remekét őrzi s melynek állandósítását a hitbizományi várományos ifjú gróf a tavaszra máris tervbe vette. A tavasszal megnyíló személy forgalom olyan kiránduló helyeket nyit meg majd az újhelyi közönség előtt, amelyek nem maradnak ama átkával, hogy senkisem akarta elfogadni s devalvált értékét ideig- óráig csak azok az élelmesek biztosították, akik olcsón összevásárolva adósságaikat fizették ki vele. Május 5-én érkezett meg Kriskő Miljutin zsupán, magával hozva a Topercer testvéreket, akik közül az idősebbiket a vármegye alispánjaként,- a fiatalabbikat (kereszt nevük nem került a köztudatba) főjegyzőként mutatta be, helyesebben publikálta. Másnap Zaborovszky Kornél kelesei körjegyző jelentkezett árvaszéki elnöki minőségben s az árvaszék tagjait egybehivatva, kijelentette, hogy ezután a tárgyalások tót nyelven fognak tartatni, amiért is ajánlotta a tót nyelv mentői előbb való megtanulását, miután úgymond: „aki fizet az parancsol“. Még egy ütött-kopott ember követte a zsupánt, akinek a nevét sem sikerült megtudni. Hir szerint előbb korhelysége és megbízhatatlansága miatt elcsapott erdőőr volt Homonna környékén. Tót iktatóként használta a cseh uralom rövid ideig. Csak annyit tudunk róla, hogy 8—10 nappal idejövetele után — hir szerint a csehek által is elcsapatva — eltávozott. (Folyt, köv.) THcy-TT-gaea e* Fegyházban