Zemplén, 1924. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)

1924-02-16 / 14. szám

1924. február 16. ZEMPLÉN 3. oldal. ek erősen folynak s az érdeklő­dés már is olyan nagy, hogy a mulatság a farsang egyik legsike­rültebb összejövetelének ígérkezik.-- Nevelőoktatás Városunkban egy erdélyrészi nevelőtanár, aki a berlini és oxfordi egyetemeken tanult, német és angol nyelvi órákat ad. Esetleg elvállal közép, pol­gári és elemi iskolásokat ma- gántanitásra, kezdőket pedig hege­dű és zongora tanításban is része­síthet. Minden további megbeszé­lés szerint; jelentkezni lehet «a lakásán: Andrássy-ucca 44. — Az első vetésjelentés már­cius elején jelenik meg. Az első vetésjelentéseket ebben az évben március elején teszik közzé. A járási gazdasági felügyelők február 23-ig kötelesek jelentésű két közölni a megyei gazdasági felügyelőkkel, akik azután a jelen­téseket rövidesen megküldik a földművelésügyi minisztériumnak. Az első jelentés az őszi vetések állásáról fog beszámolni, azután minden két hétben megjelenik a hivatalos vetésjelentés. — Moll-féle valódi sósborszesz ismét mindenütt kapható ! Vigyáz­zunk a védjegyre! — Az állami szólővesszők ára. Az állami telepeken a f. év tavaszán kiosztásra kerülő szőlő- vesszők árát a következőképen állapította meg a földművelésügyi miniszter. Elsőrendű sima amerikai vessző ezrenként 100,000, másod­rendű 50 000 K. Gyökeres 1. osz- táiyu 200,000 másodoszt. 100.000. A szőlőojtvány ára 1000, illetőleg 000 korona. — Az Én Újságom Ahogy a gyermek olvasni kezd, vágya az En Újságom. Az Én Újságomban találja barátját és szórakoztatóját. Szerkeszti Gál Mózes. Előfizetési ára negyedévre: 8000 K. Mutat­ványszámot ingyen küld a kiadó- hivatal Budapest, VI., Andrássy- ut 16. — Képkiállitás a Kaszinóban Művészi színvonalú képkiállitás nyílt meg a Kaszinóban s meg­tekinthető naponta d. e. 9 órától este 8-ig. A képkiállítást az Uj- helyben már előnyösen ismert Laudon József képkereskedő ren­dezi ezúttal is elsőrangú művé­szek festményeiből. — Elsőrangú zenekar a Va- dászkürtben. Minden igénynek megfelelő, elsőrangú zenekar — Konpothy Gyula elismerten jóhirü zenekara — kezdi meg szereplé­sét f. hó 16-án, szombaton este a Vadászkürt szálló éttermében. A kitűnő zenekar hangversenyeit minden este 8 órakor kezdi. Az étterem vezetősége a közönség ér­dekének megfelelően nagy gondot fordít az előzékeny és olcsó ki­szolgálásra s kilünő magyar konyha és elsőrangú borok várják a ven­dégközönséget. Az elsőrangú ze­nekar iránti érdeklődést az is mu­tatja, hogy az asztalok nagyrészét már lefoglalták. — Mozi. A Városi Mozgóban bemutatásra kerül: 1924. tebruár hó 20-án, szerdán este 6 és 8 órakor „Párizs grófnője“, film­dráma 4 folytatásban, 1. rész: „A rejtelmek éjszakája“ 6 felvonásban. Február 21-én, csütörtökön 6 és 8 órakor „Párizs grófnője“ II. rész. — A papírárak emelkedése sem marad el a többi cikk mö­gött. A papirnagykereskedők e heti árjegyzéke 40—50 százalékos áremeléseket jelentett be. Kuliiskxt kifogáNtalHUUl tisztít. minden srinre fest BakovNzkj^Brreséuyl-utea 5. nz. Bérlő: Sárkány. IíT3rIlt-tér„ E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőlég. JVlenyasszonyok paplant Szalay a paplankirálynál még most is olcsón vásárolhatnak, oa&k Budapest. Kertéaz-n. 36 Szállít az ország minden részébe. FŐ-UTCA 10., I. EMELET. Központi Takarékpénztár R.-t. Érdekközösségben a Lloyd Bank R.-T.-gal Budapesten. Foglalkozik mindennemű, a bankszakmába vágó üzlettel. A Devizaközpont megbízottja, m •»» Vesz idegen pénzeket és valutákat. m Borosztálya vesz és elad hegyaljai borokat. KOSZTPÉNZ BETÉTEKET a legmagasabb heti kamatozással fogad el Telifon 21 KAPCSUK-TALPVÉDÓ és KAUGSUK-SAROK* fi Kaszinó évi közgyűlése. ““™I Február 24-én, vasárnap délután j négy órakor tartja a Kaszinó évi i rendes közgyűlését, a következő tárgysorozattal: 1. Kincsessy Péter arcképének ünnepélyes leleplezése. 2. Évi jelentés 3. 1923- évi zárszámadás és j 1924. évi költségvetés. 4 Az alapszabályok módosítása. 5. A tagsági dijak felemelése. 6. Üresedésben levő tisztviselői és választmányi tagságok betöltése. 7. Folyó ügyek és indítványok. Selyemernyő és csillár­sittkségletót, összes villanyfelsze­relési cikkeket, izzólámpákat legol­csóbban szerezheti be Szilágyinál Budapest, Vili., Népszinház-ucca 27 Keleti pályaudvar közelében. Kövecs Balázs äaujhsiy Elvállal mindennemű férfi és női kalapok átalakí­tását, javítását és tisztítását. ftófcöczi-uíst» (Diairól szemben.T a legrövidebb idő alatt. Raktáron mindenféle férfi gyapjnkalapuk minden színben. Pontos kiszolgálás. Jutányos árak. Estélyi, utcai, lakk- és antilopp-cipök férfi-, női- és gyermek-cipók kiváló minőségben nagy választékban legolcstibfa árakban Schwarzbart Lipót cipő nagyáruházában Sátoraljaújhely MEGHÍVÓ. 9 Tobajvidébi Hitelbank Rt. Tokajban, a Magyar kir. állami Jegyintézet mellékhelye t XXIV. ÉVI RENDES KOZlVllLÉSÉT 1924. évi február hó 28-án az intézet helyiségében tartja meg, melyre a részvényesek tisztelettel meghivatnak. TÁRGYSOROZAT: 1. A jegyzőkönyv hitelesitésére két részvényes ki­jelölése. 2. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentése az 1923. üzletévröl, annak kapcsán a zárszámadások előterjesztése és határozathozatal a nyereség fel­osztására vonatkozólag. 3. Felmentvény megadása az igazgatóság és felügyelő- bizottság részére. 4. Esetleges indítványok tárgyalása. Tokaj, 1924. február 12. Az Igazgatóság. A részvényes minden a közgyűlést megelőzőleg 3 hó­nappal nevére irt részvény után egy szavazatti joggal bir. A közgyűlésen csak oly részvényesnek van szavazati joga, aki részvényeit a szelvényekkel együtt 3 nappal a közgyűlés előtt az intézet pénztáránál, az Olaszliszkai fióknál, vagy Miskol­cion a Miskolczi Hitelintézetnél letétbe helyezi. ratu a*3* SiS o •a e ™ ^ re - sr° H-r- tt a cr »» cd S* 3 O N O N 3 S.B.O o g’f?3 £. &ZT3 SS «**■ O: I 2 CL 0» <re N W4 ~ •ti tt 3 N tt 4 a a *■ != b bőven carnaubás, terpentindus, a békebelinél is jobb minőségben készülő kiváló tisztitó és konzerváló hatással biró cipőkrém. BENR8 TESTYaREK VEGYÉSZETI GYÍR RT.GYÓB

Next

/
Thumbnails
Contents