Zemplén, 1923. október-december (54. évfolyam, 79-102. szám)
1923-10-13 / 81. szám
Távozása előtt Janka Károly gondnok a kollégium nevében a Szent Bibliának egy régi, teljes sárospataki kiadásával ajándékozta meg a kormányzót, aki karakterisztikus nagy betűivel irta be nevét a látogatókönyvbe. Apponyi megérkezése Amerikába a legünnepélyesbb külsőségek között történt. Az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara százas bizottsága külön hajón vonult az Aquitánia elé a quarentine állomásig. Apponyi érkezésének napja ünnepe volt az amerikai magyarságnak ; óriási tömegek tolongtak a Cunard-Line dokkházában, tü_ relmetlenül várva az Aquitánia befutását. A Dalzellen nevű hajó amerikai és magyar zászlódiszben indult Apponyi hajója elé. Amint a két hajó egymás közelébe ért, a kishajóról az izgalom átragadt az óriási gőzösre is. Emberrajokkal teltek meg a korlátok, kendőket lobogtattak és hurráztak az utasok. Amikor az elsőosztályu fedélzeten feltűnt Apponyi hatalmas alakja, egetverő éljenzés reszkettette meg a levegőt. Majd felzendült az amerikai és a magyar hymnusz. A tulajdonképeni fogadtatás az Aquitánia kikötése után a dokkházban játszódott le. Itt fogadta Apponyit az All. American Committee, amely előadásainak programját állította össze s itt üdvözölte lelkes szereidének spontán kitöréseivel az amerikai magyarság képviselete. flßADIE valódi francia szivarka-hüvely — Fölmentették Hamza századost. Nagy szenzációt kelteti Debrecenben az a véres családi dráma, mely junius 13-án éjjel játszódott le az Andrássy-ut 13. sz. villában. Hamza György ny. huszárszázados ezen az éjszakán váratlanul menvén haza, Horváth Géza tüzérszázadost együtt találta hiányos öltözetű feleségével, mire Hamza százados erős felindulásában agyonlőtte Horváth Géza tüzérszázadost. Ez ügyben tegnap volt a főtárgyalás a debreczeni törvényszéken s ez zárt tárgyalás után Hamza ny. századost felmentette, mert az erős felindulásban elhatározó képessége korlátozva volt. Ruhasegély-akció A népjóléti minisztérium még a tavasz folyamán különböző ruhaféléket, egyik amerikai segélyakció pedig ötven pár gyermekcipőt küldött a városhoz az arra szorultak között való szétosztás végett. A polgármester — nagyon helyesen — nem akarta ezeket a legtöbbnyire téli ruhaféléket nyárra kiosztatni, hanem feldolgoztatta az anyagot s elraktároztatta, hogy a nagyon is ínségesnek Ígérkező tél nyomorát enyhítse a szétosztással. A szétosztásra vonatkozó intézkedéseket most tette folyamatba a polgármester s felhívta a Stefánia- Szövetséget, hogy állítsa össze azok névsorát, akik az adományokra reá vannak szorulva. A névsorban foglaltak a főispáni jóváhagyás után jutnak hozzá november hó folyamán az adományokhoz. Kiosztásra kerül: 30 felnőttnek való és 170 gyermekszvetter, 80 pár harisnya, 50 pár gyermekcipő s egyéves s azon aluli korban levő kisdedeknek készített ruhácskák és flanelt reklicskék. Ez utóbb felsorolt ruhanemüekben az olyan kisdedek részesülhetnek, akik az Anya és Csecsemővédő Egyesület gondozása, illetve felügyelete alatt állanak. ZE£ I 23 E KI— Kinevezés. Zboray Károly és Földes Albert pénzügyi főtanácsosokat a pénzügyminiszter helyettes pénzügyigazgatókká nevezte ki. — Önképzőkör! előadás. A sátoraljaújhelyi állami polgári leányiskola önképzőköre f. hó 14-én vasárnap délután 6 órakor rendezi első nyilvános előadását az intézet tornacsarnokában. Belép dij: 500 korona. A bevétel az önképzőkör könyvtárának gyarapítására szolgál s felülfizetéseket erre a célra köszönettel fogad az önképzőkör vezetősége. — Az állomásfőnökség felhívása az utazó közönséghez. A helybeli állomásfőnökség ez utón is figyelmezteti az utazó közönséget, hogy a kétszeres menetdijak fizetésének elkerülése céljából a reggel 628 órakor induló 437. sz. személyvonathoz a menetjegyeket idejekorán váltsa meg, mert az üzletszabályzat értelmében az elkésett utasok jegyváltására a vonat várni nem fog. A jegypénztár már reggel 5 óra 30 perckor az utazók rendelkezésére nyitva áll. — Szinházügy. Heltai Hugó színigazgató elfogadta a szinügyi bizottság ujabbi feltételeit s igy 1924. évi január elsejéig legkésőbben] meg kell kezdenie az újhelyi színházi szezont. — Tanügyi hir. A kultuszminiszter a sárospataki ref. főgimnázium látogatásával az 1923 — 24. tanévre Ady Lajos debreceni főigazgatót bízta meg. — A kecskeméti bortőzsde. A Kecskeméten megnyílt bortőzsde nagyszerűen funkcionál. Nagy kereslet nyilvánul a must iránt s az átlagos minőségűt 620 koronáért vásárolták. — Az egri színházat Mari- házy Miklós színigazgató nyerte el és tavasszal kezdi meg egri működését. — Hétfőtől fűtik a vasúti kocsikat. A Máv. miskolczi üzletvezetőségére már megérkezett az igazgatóságnak a vonatok fűtéséről intézkedő rendelete. Eszerint a fűtést már 15 én megkezdi a Máv. Ez az intézkedés már teljesen megfelel a békéi szokásoknak, amikor is a feltételes fűtési időszak október 15-én kezdődött s november közepéig tartott, amikor aztán a vasúti személykocsik fűtése rendszeressé váll az időjárásra tekintet nélkül. Most a rendelet ugyan külön feltételes fűtési időszakról nem szól, de az üzletvezetőségek a saját hatáskörükben olyan közvetlen utasításokat adnak ki, hogy az általános takarékosság elve alapján a fűtés az időjárásnak megfelelően történjék. Ha hétfőtől melegebbek lesznek a nappalok, akkor tehát inkább csak éjszakánként fogják fűteni a vonatokat egyelőre. — A tarcali szöllészeti felügyelő jelentése szerint a szüret október második felében kezdődik. A borok iránt némi érdeklődés mutatkozik, az uj termésre 1000 koronás árak mellett alkudoznak. — Sziríusz mester jóslata. Sziriusz mester, az ismert budapesti időjós erre az évre a következő jóslást adta ki: November 15-ig szép meleg időjárás várható helyenként zivatarral. November 16-ától kezdődőleg nagy esőzések és ködös napok egészen december 22—23-ig, amikor országos havazás várható és igy előreláthatólag fehér karácsonyban gyönyörködhetünk. — Versenytárgyalási hirdetmény. Az országos lakásépítési miniszteri biztosság által biztosított állami hozzájárulással Sátoraljaújhely város összesen tiz két szobás lakást magában foglaló három lakóházat épít. A polgár- mester az összes munkálatokra versenytárgyalást hirdet s ezúton is közzéteszi, hogy a részletes versenytárgyalási hirdetmény, terv és ajánlati űrlap a polgármesteri hivatalnál 8060 K. lefizetése ellenében beszerezhető. — Magyar csendőröket kértek a cseh zsupántól. Egyik Nagymihály közelében fekvő községben napirenden vannak a tol- vajlások, hol egy disznót, hol egy- egy tehenet vagy lovat hajtanak el a jól szervezett lókötők. A község lakói végre is deputációt küldtek a nagymihályi zsupánhoz s ez azzal igyekezett megnyugtatni az atyafiakat, hogy azonnal megszervezi a csendőrséget a faluban. A derék tótokat azonban nem elégítette ki a zsupán Ígérete, hiszen — mondták neki — 16 főből álló csendőrőrs van a faluban, hanem — nyomták meg az instanciát — adjon ki nekik inkább a zsupán ur négy dovo- lenkát, hogy azokon csendőröket hozhassanak — Ujhelyböl. Arról nincs hírünk, hogy a zsupán kiadta-e a dovolenkákat ? — Dr. Káliay Zoltán jogi szemináriuma Budapest, Andrássy-ut 8. és Szeged, Pallavicini- utca 3., felelősséggel és biztos sikerrel készít elő bármely egyetem és jogakadémia összes jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgákra. Jegyzet-bérlet! Rekapituláció ! Minden felvilágosítást szóval vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság. — Vesztegető adócsalók. Szenzációs vesztegetési bünügy keltett szenzációt Debrecenben Az állatkcreskedelmi r.-t.-nál 70-80 milliós forgalmi adócsalást fedeztek föl s az intézet vezetősége két állampénztári tisztviselő utján dr. Buttkay Kálmán p. ü. fogalmazót öt millió koronával akartak az összeg eltussolása érdekében megvesztegetni. A pénzügyi fogalmazó szinleg belement a dologba, de az esetet bejelentette felettes hatóságának s az elbújtatott detektívek pont akkor leplezték le a társaságot, mikor az öt milliót leolvasták. A vesztegetőket a vizsgálóbíró letartóztatta. Az összes helybeli és vidéki elemi iskolákban előirt tankönyvek nagy raktára! Állami elemi fiú- és leányiskolái! Gör. kath. elemi iskolai! Róm. kath. elemi fiúiskolái! Zárda, externát, elemi iskolai! Zárda népiskolai stb. Í i1 í ív Tr a i ű m ! ®gy az összes elemi, mint ax összes középiskolai füzeteket Tiltónxma «-palz ! ® ^ * kiváló fiueui minőségű papiéból készíttettem ! d Uualljftlb (ml drv , Továbbá: Iskolai táskák, füzetek, rajztömbök, tolltartók, könyvszijak, rajzeszközök, hegedűk, hegedühurok, vonók stb. egész- vagy félvászonba köttettem ! I Szabó Pál Sátoraljaújhely.