Zemplén, 1922. július-december (53. évfolyam, 78-133. szám)

1922-07-04 / 79. szám

2. oldal. tése is a polgármesteri székhez hasonló sorsba jut, — amely tudvalevőleg már két év óta betöltetlen — a város közönségé­nek megnyugtatása érdekében szükséges­nek tartottuk információszerzés céljából a legilletékesebb tényezőhöz fordulni. Nyilatkozik a kerületi főkapitány. Felkerestük tehát Ballá Rudolf kerü­leti rendőrfőkapitányt a miskolcsi Abbázia szálló másom k emeletén levő hivatalos he­lyiségében. Balló főkapitány lekötelező ud­variassággal fogadta munkatársunkat és szives készséggel adta meg a kórt felvilá- sitásokat. — Az újhelyi rendőrkapitányi állás betöltését magam is nagy fontosságú kér- ■ dósnek tartom, — mondotta a főkapitány, — annyival is inkább, mert Ujheiy expo­nált határszéli helyzete nagy körültekintést és alapos megfontolást igényel. Én ezt a kérdást beható mérlegelés tárgyává tettem és fig;,elemmel voltam a város különösebb méltánylást érdemlő szempontjaira is. Hang­súlyozottan kijelentem, hogy végleges dön­tés még semminemű irányban nincs. Me­rültek ugyan fel lnmbináoiók és tervez- getések a probléma megoldására, azonban ezeket el kellett ejteni, mert nem voltak keresztülvihetők. így az egri rendőrkapi­tánynak, Horváth Gyula rendőrtanáesotnak Ujhelyre való áthelyezése is olyan akadá­lyokba ütközött, amelyek miatt ettől a meg oldási módozattól el kellett tekinteni. — A legkézenfekvőbb megoldás volna Spsczián Gyula ideiglenes vezető véglege­sítése és ennek a hivatalos fórumok részé­ről nem is lenne semminő akadálya, mert valamennyi illetékes faktor napáévá tette ennek a régóta húzódó kérdésnek ilyetén- képan való megoldási módozatát, azonban es sem bizonyult könnyebben keresztülvi- hotőnck, mint a többi eivetatt kombináció. A megbízatás egyedül Speezián Gyula ku- zőácsásáu műit, aki kijelentette, hegy az ujkeiti kapitányság véts ését at adott vi­szonyok őt a jelenlegi körülmények között nem vállalhatja. Minthogy azonban a fel­tét vesztette. így ért véget a legfényesebb költő' ’ '<iya. A tragédia teljes. A befeje­zés méltó a költő életéhez . . . Neki le­hetetlen volt tuléini a csatavesztést. Ezt Ady is kiemeli: Petőfi . . . „pórul jár, ha meg nem ha!." Ezek után kérdés, hogyan lehetett volna „Petőfí nagyszerű szereplése még nagyszerűbb?" A mondottak folytán tehát nem tisztán, nem is főleg Julia nyug­talansága sarkalta előre a költőt „az ese­mények országutjain," hanem múltja, meg­győződése, francia tanulmányai, fiatalsága, ellenségeinek célzásai, barátai biztatásai, Bem győzelmében vetett hite, optimizmusa, különösen a forradalmi szellem hatása. Mi ez utóbbit tartják a legfontosabbnak. A kérdés teljes megvilágítása végett szükség* volna az akkori tömegmozgal­mak lélektani fejtegetése, am'ről a térezüke miatt le kell mondanunk. Csak egy álta­lános jellegű adatot említünk meg a for- rnda'mi szellem rendkívüli erejének jel­lemzésére. 181í/9-ben olyan mérsékelt fal fogásu emberek, mint Czucror, Jókai, Tompa, Vörösmarty, Greguss Ágost, Szász Károly, sőt még a csendes, szelidlelkü Arany János is igen erős hangú verseket, cikkeket írtak a királyok, a nemesség és a papság ellen. Pedig ő mellettük nem állt egy rossz szellem, egy »nyugtalan Julia!“ Nyilván való tehát, hogy Petőfi szélsősé­ges szavaiért, tetteiért egyedül vagy főleg Júliát tenni felelőssé — egyoldalú, ke- vésbbő indokolt magyarázat. Kontrasity Dezső. (Vége kör.) sőbbségnek ez idő szerint nincs módjában a jelenlegi helyzeten változtatni, azaz a Speezián kapitány által szükségesnek tar­tott létszámkibővitést eszközölni, gondos kódúi kellett olyan megoldásró1, amely a jelenlegi viszonyok kö t is keresztülvihető. — Én a magam részórő már felter­jesztettem erre vonatkozó javaslatomat Ná- dossy országos főkapitány úrhoz, ennek érdemi részéről azonban — minthogy ez hivatalos titok — nem nyüatkozhatom. — Azt mindenesetre kijelenthetem, hogy úgy az én, valamint a {elsőbbségem intenciója az, — hiszen ez természetes is, — hogy a vé {leges döntés valójában meg­hozza az újhelyieknek azt a közmegnyug­vást, amely a közönség és a közönség érdekéért munkálkodó hatóság együttmű­ködésének első feltétele. A döntés egyéb­ként már rövidesen meglesz. Ezeket mondotta Balló kerületi főka­pitány, amikor pedig aziránt érdeklődtünk, hogy Griozmann kapitány visszajöveteléről nem lehet-e sző, rövid, de határozott nem volt a felelet. K-a B-a. LEGJOBB AXGOL iüsztereti és puhavásznab, ANGOL nyári szünet különlegességeit békebeli választékban és minőségben megérkeztek BRÜHHER L93DS posztó- és gyapjúszövet áruházába Sátoraljaújhely, Főutca Itt. A „B“ listás tisztviselők elbocsátása. Az fez évi julius elseje igen sok ma­gyar tisztviseiőcsaiád naptárában lett szo­morú, fekete dátum. Az állam e naptól kezdődő hatállyal bocsátotta el tisztviselői­nek igen tekintélyes részit, vagy mint a hivatalos rendelet mondja: »végelbánásban részesítette." A végelbánás abból áll, hogy a B. listára felvett tisztviselőt felszólítják, nyi­latkozzék, nyugdijaztatni akarja-e magát, avagy végkielégítésre tart igényt? A fize­tősnek azonban már julius 1-én is csak a nyolcvan százalékát folyósítják. Az állam ily módon mintegy húszezer tisztviselőtől szabadult meg e hó elsején, ezek között természetesen nagyszámmal vannak a vasutasok. Az újhelyi szolgálati főnökségekhez is leérkezett az elbossátott tisztviselők név­sorát tartalmazó hivatalos lap, amelyből megállapítható, hogy a Máv.-nak majdnem ötezer tisztviselője részesül „végelbánés- ban." Ezekkel az állam csakugyan „végleg eibánik." Kétségtelen, hogy a csonkaország ál­lamrezsije nem bir akkora terhet, mint amicőt a Nagy-Magyarország vállal*, és így érthető, ha a fölös számú tisztviselőitől szabadulni igyekszik, de sajnálatos viszont ns, hogy az elsején elbocsátottak egy igen jelentékeny hányadának további megélhe­tése, illetve létfenntartásuk folytonosságá­nak biztosítása felől nem gondoskodott az állam kellőképen. Súlyosbítja a hely­zetet, hogy az elbossátott tisztviselők már most elsején is csak a fizetésük nyclovan százalékát kapják kézhez és ez az összeg is már beleszámít a véglegesítésbe, illető­Julius 4. leg levonásba hozzák a nyugdij első alka­lommal való folyósításakor. A zempiénmegyei lisztviselőtársadal­mat súlyosan érintő csapásnak egyedüli enyhítő momentuma, hogy a megye terü­letén részesülnek aránylag a legkevesebben végelbánásban az ország többi megyéinek «irányszámaihoz viszonyítva. Az elbossátásra ítélt állami tisztviselők közül ma még csak a vasúti alkalmazottak száma ismeretes, de bir szériát a többi állami hivatalokban sem fogja meghaladni a vágeibánásban részesülök százaléka a vasútnál elbocsátottak százalékszámét. A miskolezi üzletvezetőség, amelynek hatáskörébe tartozóak az összes újhelyi szolgálati főnökségek, a hivatalos lap hite­les adatai szerint a tö" M üzletvezetőségsk- nől és az üzletigazgatóságnál jóval keve­sebb tisztviselőt bocsátanak el, asaz a Máv. egész területen a miskolezi üzlelve- zctőségnél a legkevesebb az elbocsátott tisztviselők száma. Az összes végelbánásban részesülő lisztviselők száma a miskolezi üzietveze- tőség területén kétszázbatvannégy, ebből Ujhelyre alig esik öt százalék. A pálya­fenntartásnál Zöldy Mihály, Peti András, Kökény László I. oszt. műszaki segéd Űz­tek és Wallach Imre II. oszt. műszaki segédliszt kapták eddig kézhez a végei- bánás alá vonásról a hivatalos értésitést. A forgalomnál és a müholyfőnökségné1, valalhiot a fütőháznál elbocsátottak név­sora még nem ismeretes. Az államvasutak elbocsátott tisztvi selők még egy lényeges „kedvezmény“-ben részesülnek a többi közalkalmazottakkal szemben. Á hosszas deputáoiójárásnak ugyanis meglett végre az az eredménye, hojy az igazgatóság a felmondás tarta­mára, azaz szeptember 30 ig Engedélyezte az elbocsátottak részére teljes fizbtésük folyósítását. Hogy a busa percente* diffe­renciát térítés kötelezettsége mellett kapják e kézhez a tisztviselők, vagy nem, arra nézve ezideig még nem terjeszkedett ki a híva talos intézkedés. — Házasság. Speezián Gyula állam­rendőrségi kapitány, a sátoraljaujholyi rend­őrség ideiglenes vezetője, szombaton dél­előtt tartotta esküvőjét Wünsch Jolánká- val az ág; ev. templomban. Az esküvői szertartáson — melyet Duszik Lajos lel­kész végzett —■ megjelent a kerület és a miskolezi kapitányság tisztikara is. — Borsos József kir. ügyészségi el­nök, akit a szolnoki ügyészség vezetésiv 1 bízott meg az igazságügyminiszter, julius hó 1-ón Szolnokra költözött. Számos ba­rátja és tisztelője melegen búcsúzott el tőle. — A csehek meg akarják szüntetni a kassai jogakadémiát. A kisebbségek kul­túrájának illetve tiszte’etbcntartásának na­gyobb diesőségére a pozsonyi egyetem után most az utolsó magyar főiskolára, a kassai magyar jogakadémiára is rá került a sor. Egy rövid hónap még és bezáruloak a jogakadémia kapui. Megszűnik minden lehetősége annak, hogy a magyar ifjúság tovább képtzhesse magát. Joghallgatók százainak jövője lesz egy csapással ketté törve, mert tanulmányaikat nem folytat­hatják. Számtalan főiskolai hallgató, aki hatodik, hetedik félévét járta, most nzm tudja bevégezni iskoAü (Lak természetes, hogy az egész joghallgató ifjúság, mint egy ember áilt talpra és mindent kész ál­Strauss lapot és Tsa aranyműves és éhszerész Sátoraljaújhely, Neherle-tér Z. Elvállal és készít rajz szeriül: Mindennemű ékszer-, arany- és ezus(neműt, valamint platina ékszereket. Raktáron tart: Ezüstárukat, ékszereket, arany- és aranydoublé tár­gyakat, drágaköveket. Fontos, gyors és megbízható kiszolgálás i Legolcsóbb napi arak! Vesz: aranyat, ezüstöt és drágaköveket. U Ml sy m lege c t Sütő Ráki Hérem i Más he össze n Férfi és sző nagy v Fe és pof Mm sí legjobb í hi

Next

/
Thumbnails
Contents