Zemplén, 1922. január-június (53. évfolyam, 1-77. szám)

1922-01-31 / 13. szám

Január 31. . oldal. f5g7aiiai*zter Ibse és akkor a kinevezések az 6 előterjesztéséie fognak történni^. . . — Sebestyén, a esábitó. Vasárnap reg gél érkezstt Uj hí lyre Sebestyén Góza, a buda—miskolozi zzinikerület igazgatója. Végignézte a Hollandi menyacska előadá­sát és elragadt: lássál nyilatkozott a szerep­lők játékáról, őszinte elismerését fejezte ki Hií'tai direktoriak a látottak fölött. Az operatt-ensimble egyébként annyira meg­tetszett S bestyénnefc, hogy a társulat java erőit, így B inffy Anniét, Rohonczy Mihályt és Buday Imrét szerződtette a buda—mis- kolcii gárdához, illetve nekik szerződési ajánlatot lett. Hogy azután a szersődést hogy sikerül perfektuálni, az azután már egészen más kérdés, mert itt Haltainak is van egy k 3 szava. Az újhelyi társulatra ennek a három tehetséges színésznek a távozása határozottan veszteség lenne. — A tokaji közúti hídon meg volt a teherpróba. A nyár folyamán országos ün­nepség keretében tartották meg Tokajban a két felrobbantott, majd a magyar állami gépgyár munkásainak példás szorgalmával újjáépített két Tisza-hidnak bokrétaünne- pét. A vasúti hidat azóta már át is adták a forgalomnak, ma azután a megfeszített munka eredménye a maga egészében előt­tünk áli: megtörtént a gyönyörű közúti hídnak teherpróbája is s ezzel a hid át­adatott a forgalomnak. A hidat 1919. ju). 3-án robbantották fal. Az újjáépítő mun­kálatokhoz csak 1920. szeptember 22-én fogtak hozzá. A napokban volt a műszaki teherpróbs, amely kiváló sikerűnek jelezte a hídépítő munkálatokat. Á teherpróbán a kereskedelemi minisztériumból Gálik István, min. tanácsos, Barna Bertalan osztálytaná­csos jelentek mag. A Máv. hídépítő osz­tálya részéről Farkas Ferenc felügyelő, a hídépítés vezetősége részéről Hajdú Sándor főmérnök, Dömötör Sándor mérnök, a Máv. gépgyár részéről Zsizemami Béla főmér­nök, Neumann Egon mérnök voltak jelen. A teherpróba zúzott kaviccsal történt, a melyet fél méter magasságban helyeztek el a hídfelületen. Egy négyszögméter terü­letre 400 q. su'y esett. A teherpróba min­den tekintetben kifo ástalannak igazolta * hídépítő munka eredményét, mely egyik büszkesége lesz a Máv. gépgyár kiváló mérnökkarának és munkásainak. F HIEDMBN MANÓ S.-A.-UJHELY, Vörösökör épület Férfi-, flu- és gyermekruhák áruháza. ................ Nagy választék: divat sport-ölíöuyök és bricses-naörágokban. Állandó raktár férfi s női divatszövetekben — Az uj Ipartörvény legilletékesebb kiadása. Az uj ipartörvény legiiletékesebb i iadása, amelyet dr. Dobsa László, az Ipartestületek Országos Szövetségének igaz­gatója rendes sajtó alá, lát el bevezetéssel és magyarázó jegyietekkel. E munka rö­viddel az uj ipartörvényDek a nemzetgyű­lési tárgyaláson való befejezése után meg­jelenik és nélkülözhetetlen kézikönyv lesz minden iparos, kereskedő és ügyvéd szá­mára. Árusítani fogják az összes helybeli könyvkereskedések. Bolti ára 70 korona. — A felejthetetlen Ostztrigás Miéi vig- szinbázi premierjéről egész csomó pompás felvételt közöl a Színházi Élet uj száma, mely részletesen — képben és írásban — számol be a Nemzeti Színház újdonságáról, a „Mohácsról" s as elmúlt hét minden színházi eseményéről. A lap ára 15 korona, negyedévi előfizetés 150 korona. Kiadó­hivatal: Budapest, Etzsébet-körut 29.j Steindler Herman Sátoraljaújhely, Rákóczi-u. (Oyarmathy-ház) női divatáruházában nagy választékban kaphatók: A legjobb «sitim él rukauSvetek. A legújabb ruhaeeljmak és grenadl- uok. — Legjobb gyártmányú vasinak, cbiffsuok, seflrtk, moso-áruk. — Mindenféle fej- él schálkenddk Teljes menyasszonyi kelengyék. Női és gyermek harisnyák minden színben. Olcsó árak 1 Figyelme« kiszolgálás ! I I A szerkesztésért felelős: Kroó József. Társszerkesztő: Kosma Béla. SCifl&itiilaidQineie • Kroó Mór Kitűnő referenciákkal rendelkező, vaskereskedőknél jól bevezetett helyi képviselőt Sátoraljaújhely és vidéke részére keres versenyképes fém- és vas­árugyár. Ajánlatokat „Agilis 259/v“ jeligére Blockner J. hirdető irodá­jába, Budapest, IV., Semmelveiss- utca 4. kéretnek. Mezei nyal és minden más szőrme és vadbőröket (róka, nyest, görény, vidra) továbbá nyers marha- és borjubőröket a legmagasabb napi áron veszeti. Schfinfeld Herman börbereskedä Sátoraljaújhely, (a róm. kath. templom mpllett.) Telefonszám: 105. Ékszereit jól és drágán eladhatja! Arany és ezAstnemftek nagy választékban olcsó árban kaphatók. Aranyat, ezüstöt és régi arany és ezüst pénznemeket a leg­magasabb napi árban veszek. A legjobb svájci gyárt­mánya órák a legj Hiá­nyosabb árban nagy vá­lasztékban kaphatók. BIRAUN és SIIxBER órás és ékszerész Sátoraljaújhely Rákóczi- és Meczner Gvula-u. sarkán. Vezépképviselet Előkelő önálló foglalkozás, gyári lera- m katunk részére (mezőgazdasági kis- I gépek és mindenki által szükségelt ■ tömegcikkek) azonnal átadó. Jó megjelenésű, tehetséges urak részére jé nyes megélhetés, állandóan növekedő magas jövedelem­mel. Megfelelő áruhitelen kívül nagyobb összegű havi készpénz pótlékot biz­tosítunk. Az áruraktár biztosítására 50,000 K előleg feltétlen szükségeltetik. Ajánlató' at „Egyesült Gyárak“ jeligére IbLOCKNER J. hirdető Iroda, Budapest,! IV., Semmelweiss-utca 4. továbbit. M űvészi fényképeket, fónyképna- gyitások t s minden e szakba ££L rövid idd alatt s igazolványokhoz gyorsfényképeket azonnal készít, este villany mellett fei­Té,,l9Z VB5IITIC5 fényképész SaujtiEly, Hazinczy-utca B. (Folg, banh ndpar.) Eladói Thököly-utca 13. sz. alatt egy forgalmas füszerkereskedés teljes berendezéssel és felszereléssel. értekezni lehet ghökőly-u. 13. alatt. HERSKOVÍTS ADOLF ÜVEG és PORCELLÁN KERESKEDÉSE SÓTORAUAUMLY, Széchenyi-tép 1. szám. Állandóan raktáron: és dús választékban min­dennemű üveg és poreellán árük, úgyszintén tábla- üvegek és teljes konyha- berendezések. Jutányos árak. KOVÁCS BALÁZS S-.A-.üjhely Rákóczi-utca 43. (Diannáual szemben.r Elvállal mindsDnetriü Mi és női kalapok átalakítását. a legrövidebb idő alatt. Pontos kiszolgálás és jutányos árak. fi legdivatosabb, legelegánsabb öltönyök kitűnő angol szabással készülnek IVJ.MEISEIS M. szalonjában Sátoraljaújhely, Széchenyi-tér 8. Legújabb szövetek raktáron. FRIED VILMOS áruházába megérkeztek a legújabb divatbeiméb! Állandó nagy raktár valódi angol férfi és női ruha szövetekben, valamint menyasszonyi kelengyékben, selymekben és vásznakban. SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ PAPLANOK. FÉRFI RUHASZÖVET KÜLÖNLEGESSÉGEK

Next

/
Thumbnails
Contents