Zemplén, 1922. január-június (53. évfolyam, 1-77. szám)
1922-03-28 / 37. szám
2. ouml Március 28. Újhelyi tükördarabok. Egyik laptársunk nagyon kiváncsi rá, hogy miért támogatjuk Görgeyt, a kormány jelöltjét, ha magával a kormángyal szemben bizalmatlanok vagyunk. Habár mér többször megmagyaráztuk a doigot, a kérdésre újra megfelelünk. A magyarázat nagyon egyszerű óa világos. Görgey Istvánt azért támogatjuk, mert liberális és nem azért, mert a kormány jelöltje; sőt ennek ellenére is támogatjuk. Hogy mi Görgeyben nem a kormány jelöltjét látjuk, ast laptársunk is jól tudhatja, hiszen két ívvel ezelőtt — mint ellenséki jelöltet — as ő jelöltjével szemben is a legnagyobb mértékben igyekeznünk győzelemre segíteni. Hogy akkor miért álltunk olyan lelkesedéssel Görgey mellé, ez is általánosan tudott dolog. Mert Görgey István a Jeg- ssélsőségesebb áramlatok közben, a leg- vessedelmesebb időkben te bátran és be- esttietessn szállt síkra a liberálizmusért, akkor már, amikor essrt még üldöztetés járt ki. Hogy most Görgeyt a kormány is támogatja, nem látjuk még okát annak emiatt, hogy őt kevésbbé liberálisnak tartsuk, mint ezelőtt volt. Hogy ki as igazán liberális ember, azt az elmúlt két esaten- dőben tudhattuk meg, nem pedig mai Az simult két esztendőben megkaptuk mindenkinek nemcsak hü arcképét, de belepillanthattunk leikül etébe és érzéseibe is. Az tehát az igazán liberális ember, aki e két esztendő legveszedelmesebb idejében is az volt, illetve az tudott maradni. Ma ? Ma már felbukkanni látjuk a konjunktúra álliberálisait, akik az idők változásával sü- lyedő csolnakukat a liberális part felé igyekeznek kormányozni. Ezekből mi sem kérünk, ezektől undorral fordulunk el. Nem a pártkeret a fontos hát, de a személy, unnak érzelmei, gondolkozása és csak az elmúlt időkben való tüzpróbát kiállt cselekedetek számítanak. Budavári, Taszler, Patacsi, Kutkafalvy, ha ma a legliberálisabb köntösben is jelennének meg, nem kellenek nekünk, mert szereplésük a legsötétebb reakciót szolgálta. Görgey István liberálizmusához azonban kétség sem férhet, bízunk benne és — bizhatik benne mindenki! Az újhelyi választókerület uek polgársága igazán nagy örömmel veheti tudomásul, hogy Görgeyt a kormány is támogatja, mert igy győ- sslme egészen biztos és nem vagyunk annak a veszélynek kitéve, hogy újra egy reakciós jelölt viszi el e kerület mandátumát. Ennyit Görgeyről, illetve arról, hogy miért támogatjuk őt olyan lelkesedéssel. A pártot azonban, amelynek legújabban Görgey is tagja lett, nem szeretjük. Mert bizalmatlanok vagyunk azzal a kormánnyal szemben,amelynek a múltban olyan szomorú szereps volt és amelynek cselekedetei ma sem növelik a bizalmat. Bizalmatlanok vagyunk tehát Bethlennel szemben még akkor is, ha néhány olyan kiváló és színtiszta liberális hive is van, mint — Görgey István. Következetesség. Mi két évvel ezelőtt is támogattuk Görgeyt, mert megismertük gondolkozását. Erről most is éppen úgy meg vagyunk győződve s hívón kitarlunk mollette, ha a pártja nem ia tetszik nekünk. Ezt egyik érdeklődő laptársunknak fent: cikkünkben meg is magyaráz uk. Ám bár legyen szabad most ezzel kapcsolatosan viszont laptársunkhoz tisztelettel kérdést intézni: ő, ki két évvel ezelőtt Görgey ellen harcolt, mivel magyarázza, hogy : most mellé áll. Éppen most 1 Vagy talán i nem állt mellé fi . . . Hérics urnák fáj s bukás — és az igazság . . . Hérics Sándor ur, a csúfosan bukott ipartestületi elnöknek iszonyúan fáj a bukás és az igazság, amit bukásával kapcsolatban megirtunk róla. Természetes hát, hogy osür-osavar, ferdít és letagad mindent, ami politikai múltjára vonatkozik és gorombáakodva hazugságnak mondja azt, ami pedig igazság. Vagy tán az sem igaz, hogy Herioz ur előbb a Just-fóle liberális párthoz tartozott, később Károlyi Mihályt követte, azután egyik helyi nyomtatványban frissen mázolt „szoci* elveket vallott és amikor később ébredő szelek fuj- dogáltak: ébredő lett és Gyalai Miskávai árult egy gyékényen, tnig végre mikor ezek „az állapotok is elvonultak iőlőitebizonyára színtiszta meggyőződéiből és az iparosság érdekében, otthagyta Kutkafalvyt a keresztény párttal és belépett az egységesbe I Ez az a bizonyos politikai ut, amely olyan nagy szsretotet és közkedveltséget biztosit számára. Sőt valószínűleg az sem igaz, bogy Herioz; ur a mostani választáson osufosan megbukott, hanem szintén a népszerűség és a szeretet jele és a kiváló „érdemek“ jutalmazása volt, hogy a 644 iparosból tizenhatan mégis rá szavaztak, holott majdnem elfelejtettük: a világért sem akart topább elnök maradni, ezt „komolyan“ ki is jelentett* és megválasztása esetében még az erőszaknak sem engedett volna. Dehát erre, hála az Istennek, az iparosság józansága következtében sor nem került, mert honorálták Herioz ur „komoly“ elhatározását és vagy két heti ellene való szervezkedés után Fekete Károlyt választották meg. Értjük, hogy ez az aktus Herioz urnák «j, nagyon fáj és ily kétségbeesés közepette vastag gorombáskodását is meg tudjuk neki bocsátani. Deh"t sajgó sebére már rátapasztották azt a bizonyos szokásos jegyzőkönyvi flastromot, amely csilla- pitólag szokott hatni. Ég vele hát. vigasztalódjék kedves „kiváló“ érdemű ex-elnök ur. Fala Mihály. í—i III — Személyi hírek. Dr. Bánóczy Kálmán miniszteri tanácsos, aki Sátoraljaújhely szegényeinek érdekében annyi Bokát tett és aki a jótékonyságnak fáradhatatlan apostola, rövid tartózkodásra: gyermek- és csecsemő védelmi ügyben Sátoraljaújhelybe érkezett. — Dr. Görgey István kerületünk képviselőjelöltje ma délután a gyorsvonattal Sátoraljaújhelybe érkezik és részt vesz az Egységes Párt március 29-iki megalakulásán. — Kinevezés. Thuránszky László főispán dr. Kerekes Endre kecskeméti kórházi orvost a zemplónvármegyei Erzsébet közkórház segédoivosává nevezte ki. — A szavazók összeírása. Serényen folynak a szavazók összeírásának munkálatai, ámbár úgy halljuk, hogy még nagyon sokan nem jelentkeztek, akiknek pedig szavazati joguk van. — A Heltal társulat Kisvárdán működik a közönség legnagyobb megelégedésére. Mint a kisávárdai lapokból olvassuk nap-nap mellett telt ház van és úgy Heltait, mint társulatának tagjait valóságosan ünnepük. — A 8. A. C. husvét másodnapján a Magyar Királyban lánccal egybekötött eiub- vaosorát rendez. — A liberális polgárokat és különösen a polgárnőket kérjük, hogy okvetlen nézzenek utána, vájjon felvétettek-e a választói listába. Mindenki a saját érdekében jelentkezzék az összeíró bizottság előtt. Hangsúlyozzuk azt is, hogy aki az 1918. évi névjegyzékbe felvétetett, annak most is van választói joga, még ha nines is □égy elemi iskolai végzettsége. — Bajnoki football mérkőzés. Vasárnap football-oasapataink Miskolcion és Diósgyőrött játszottak. A S. A. G. szép játék után 3:2 arányban a Miskoiczi K.A.S.E. csapata felett aratott győzelmet. Az Egyetértés azonban vereséggel tért haza. A Diósgyőri A. 0. 4:0 arányban legyőzte. — A sátoraljaújhelyi munkások szervezkedése. Vasárnap délelőtt tartották meg az újhelyi vas- és fémmunkások alakuló gyűlésüket. Csaesovszky központi kiküldött ismertette az alapszabályokat, amely után megalakult a helyi osoport. Ideiglenes elnök Tinták lett. Választottak még jegyzőt és választmányt. Mint értesülünk, legköze lebb megalakul a sátoraljaújhelyi szoeiái- demokratapárt, amely a választásokkal kapcsolatos kérdésekkel is foglalkozni kíván. — Felülflzetések és jegymegváltások óimén a következő összegek folytak be az Izr. Népkonyha Purimbálján : (Folytatás.) Betthelheim Sándor, Fuchs Imre, tír. Sa- fier Miklós, dr. Safier Jenő, dr. Schleyer Lajos, Werner Gyula, Bóozi Károly, Grün- berger Armin, Sohvraroz Sándor 75—75 K., Weinbergerger József, Kelen Sándor, dr. Friedmann ArmiD, dr. Reichard Salamon, HaasJjjFülöp 50—50 K., Kohn Manó, Gott- ü b Rudolf, Alexander Dezső, Reichard Stx*auss Xiipói és Tsa aranyműves és ékszerész Sátoraljaújhely, Heherle-tér Z. Eiváiiai és készít rajz szúrni: Mindennemű ékszer-, arany- i és e z ü s t n e m ü t, valamint platina ékszereket. Hektáron tart: Ezüstárukat, ékszereket, arany- és aranydoublé tárgyakat.' drágaköveket. Fontos, gyors és megbuiiató kiszolgálási Legolcsóbb napi árak! Vesz: aranyat, ezüstöt és drágaköveket. Közvetlen és gyorsabb posta- forgalom Romániával A nagyváradi postaigazgatóság javaslatára a bukaresti és budapssti posíavezér- igazgatóság fflost azzal a tervvel foglalkozik, hogy biaarpüspökin és Keresztesen át közlekedő közvetlen magyar és román vonatok a postai szállítást is felvegyék. — Eddig ugyanis a két állam közötti levélforgalom lassúságának legfőbb oka az volt, hogy az összeköttetést csupán az Aradon át közlekedő vonatok tartották fenn éa egyetlen vasúti vonal bonyolította le egész Románia levelezését, sőt a tranzitó levélforgalmat is. Amint a postaforgalomba az uj közvetlen vasútvonal belekaposolódik, a püspöki határon mozgópostajáratokat rendszeresítenek olyképen, hogy a román posta Keresztesig, a magyar Püspökig fog közlekedni, ahol az áthaladó vonatok a posta- szállitmányt azonnal felveszik és továbbítják. Ha ez megvalósul, Romániából Magyarországba ismét huszonnégy órán belül, tehát békebeli gyorsasággal érkeznek meg a iovelefc.