Zemplén, 1910. július-december (41. évfolyam, 53-102. szám)
1910-07-20 / 58. szám
Sátorai]aujhely, 1910. Julius 20. 58. (4969.) Negyvenegyedik évfolyamMegjelen hetenkint kétszer szerdán és szombaton este. Szerkesztéség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely, Főtér 8 szám. Telefon: 42. szám. Kéziratokat nem adnnk vissza. Nyilttérben minden garmond sor 40 fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. Előfizetési ára: Egész évre 10 korona, félévre [5 kői negyedévre 2.50 korona. — Egyes szám ára 10 fillér. —— Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűknél nagyobb, avagy diszbetttkkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, ntán 8 fill. — Állandó hirdetéseknél árkedvezmény. hegyaljai segélyakció. A nemzeti munka.- jul. 20. Szinte aggódva kérdjük, ha vájjon a magyar közvélemény Tisza István grófnak a felirati vita során elhangzott nagyszabású beszédét úgy fogja-e átérteni és átérezni, ahogy ezt méltán megérdemli a benne lefektetett nagy gondolat, hogy testvéri béke, őszinte megértés és egyetértés teremtessék a magyar nemzet és a politikai magyar nemzet részét képező nemzetiségek közt ? Amidőn Tisza István gróf szólásra emelkedett és kijelentette, hogy nem pártszempontból kívánja e nagy kérdést fejtegetni, arra hívta fel az egész magyarságot, hogy minden párt- tekintet félretételével ismerje fel ez ügy nagy horderejét és nyújtson segédkezet ahoz, hogy az az átkos huza-vona, mely a nemzetiségi kérdésben, lelketlen agitátorok lelketlen munkája következtében régen uralkodik, megszűnjék és helyébe lépjen a testvéri együttműködés a magyar nemzeti állam eszméjének üdvére. Az alkalomszerüségét annak, hogy Tisza e gondolatot felvetette, megadta az a magyar szempontokból mindenképen örvendetes tény, hogy a legutóbbi választások, melyek a maguk eredményével nem egy nagy hazugságot tettek csúffá, lesújtó kudarccal jártak a nemzetiségi pártra, melynek csak alig néhány tagja tudott mandátumhoz jutni. Bebizonyult, mint ahogy Tisza István igen találóan mutatott rá, hogy azok, kik mint a nemzetiségek vezetői gerálták magukat, épenséggel nem vezérek és épenséggel nem bírnak a maguk fajánál azzal az erővel és befolyással, melylyel hiva- kodni szerettek. Az a finom disztinkció, melyet Tisza István a nemzetiségekről és a nemzetiségi pártról adott, nem tűri meg a kifogásoló kritikát és méltán volt nagy hatása annak a kijelentésének, hogy tárt karokkal hajlandó elé- bük menni a magyar haza nem magyarajku polgárainak, hogy jogos kívánságaikat teljesítse, a mennyire ez a nemzeti állam érdekeinek károsodása nélkül lehető, de sohasem lesz hajlandó arra, hogy lepaktáljon nemzetiségi párttal. Vájjon megértette-e őt Justh Gyula, aki a választások során igenis paktált a nemzetiségi pártokkal, az agitátorokkal, akik mindenkor a legvadabb módon izgattak a magyar faj és a magyar állameszrae ellen. Hisszük, hogy igen, mert amidőn Tiszának az a kijelentése elhangzott, Justh Gyula — lesütötte a szemét. A nemzetiségi agitátorok letörtek és ma már talán semmi akadálya nincsen annak, hogy a kölcsönös megértés érdekében nagy akció induljon meg, aminthogy Tisza szavaiból, rejtett módon bár, de kivehető volt, hogy ily akció tényleg van is készülőben. Mi hátráltathatná a sikert? Tisza István gróf beszéde nyíltan dokumentálta, hogy a magyarságban megvan a legmesszebbmenő jóakarat az idegen nemzetiségű honfitársainkkal szemben. Amit a magyar parlamenti életnek ez a fezérférfia elmondott, a szeretet hangján volt elmondva és kétségtelenül úgy van, hogy az egész magyar közvélemény támogató módon ott lesz a miniszterelnök háta mögött, ha ez megteszi a maga lépéseit ebben a nagy ügyben, es az idegen nemzetiségű polgároknak is meg kell érteniök, hogy helyesebb nekik a Tisza István gróf szavára hall gatni, semmint az agitátorok izgató befolyásának engedni. Mert úgy van az, ahogy az illusztris szónok szinte megható módon fejtegette: izoláltan, fajrokonok nélkül állunk itt Európában magyarok és nemzetiségek. Egymás erősítésére, egymás fejlődésének elősegítésére kell törekednünk, hogy teljes sikerrel végezhessük a keleti kérdésekkel szemben való nagy missziónkat. Mindenképen bizonyos azonban, hogy az uj politikai korszaknak csak dicsőségére válik ez a kezdeményezés, mely állami életünkből alaposan ki akar küszöbölni egy átkot, hogy a sok félreértés és a rosszakaratszülte sok testvérharc helyén áldást fakasz- szon. íme ez az igazi nemzeti munka! De ebben magyar részről közre kell működnie mindenkinek, aki e nagy ügyet átérzi és átéli és nem frázisokat, de eredményeket vár attól a politikai irányzattól, melynek a most lefolyt választások az ország ügyeinek intézésében vezető szerepet juttattak. Ki kell alakulnia — érzésben és igyekvésben — annak az egységnek, amely nagygyá és erőssé teheti Magyarországot. A megértés és nem a nyers erőszak politikájával kell megoldani a nemzetiségi kérdést és ez a politika lehet csak egyetlen garanciája annak, hogy az ország keretein belüliévé minden nemzetiségi aspiráció elenyészhessen. — Tanácskozás a földmivelésügyi minisztériumban. — A hatszázezer koronás kölcsön. — Rendkívüli közgyűlés előtt. — Tavaly a peronoszpora pusztított a szőlőshegyeinken és ezidén a jég vert tönkre minden virágzó és ,hatal- mas fejlődésbe kapott életet. És keserves, szomorú az a két esztendő, amit közvetlen egymásután értünk meg. S mintha a baj még nem volna teljes: az eső nap-pap után megered, folytonosan borús az időjárás és a tavalyi ösmerős: a peronoszpora — a miudenfelőlről jött jelentések szerint — újból garázdálkodik a Tokaj- Hegyalján. Amit a jég megüagyott, azt a peronoszpora és a szőlőmoly készül learatni és vajmi keveset jelent az, ha nap-nap után fejcsóválva konstatáljuk, hogy ugyancsak kemény idők járnak erre mifelénk. Á segélyakció, melyhez annyi jogos reménykedést füzünk, egy nehéz stáció elé jutott. A kormány hajlandó már most — a jövő évi munkáltatásra adandó segélyül — 600 ezer korona kölcsönt a Tokaj- Hegyalja rendelkezésére bocsájtani, azonban kiköti, hogy a vármegye törvényhatósága vállalja a jótállást a 600 ezer korona után. És itt, ezen a ponton fordul meg a dolog. A jótállás kétségkívül nagy kockázatokkal jár és kérdéses, vájjon a törvényhatóság vállalja-e ezeket a kockázatokat. Tanácskozás a minisztériumban. Mint azt már megírtuk Thuránszky László vármegyei főjegyző pénteken Budapestre utazott fel, hogy résztvegyen a földmivelésügyi minisztériumban — a segélyakció tárgyában — megtartandó tanácskozáson. A szombaton délelőtt lefolyt tanácskozáson a földmivelési kormány részéről Kazy József államtitkár, Ló- nyay Ferenc miniszteri tanácsos, Lekky István min. osztálytanácsos, Kosinszky Viktor főfelügyelő, a jogügyek igazgatója s földmiv. minisztériumi számvevőség több tagja vett részt. A vármegyét Thuránszky László főjegyző és a tokajhegyaljai szőlő-nagybirtokosokat Constantin Géza képviselték. A tanácskozáson Lónyay Ferenc miniszteri tanácsos bejelentette, hogy a minisztertanács a tokajhegyaljai szőlőbirtokosoknak ez évre adandó kamatmentes kölcsönül 600 ezer koronát szavazott meg. A kölcsön kamatmentes és 5 év alatt lebonyolítandó visszafizetése 1913. április elsején venné kezdetét. Minden szőlősgazda katasztrális holdankint 150 korona kölcsönt kap, de a kölcsönből csak azok a szőlősgazdák részesedhetnek, akiknek szőlőiben legalább 50 százalékos kárt okozott a jég és a kölcsönre reá vannak szorulva. Azonban a kormány kiköti, hogy a 600 ezer koronáért a vármegye tör vényhatósága vállalja a jótállást és a kölcsön kiosztásával a zemplénvár- megyei gazdasági egyesület előterjesztésére, a vármegye alispánja bi- zassék meg. A kormány a gazdasági egyesület azon kérelmét, hogy a kölcsönök jótállás nélkül adassanak és egyedül a telekkönyvi bekebelezés által biztosíttassanak, ezidőszerint nem találta teljesíthetőnek: Mit mond a főjegyző ? Beszéltünk e tárgyban Thuránszky László főjegyzővel, aki a következő felvilágosításokat volt szives adni: Táviratilag hivta föl a földművelésügyi miniszter pénteken a vármegye alispánját a fővárosba, hogy résztvegyen a segélyakció módozatait megvitató tanácskozásokon. — Miután Dókus Gyula alispán jelenleg szabadságon van, a vármegye képviseletében én utaztam föl. A tanácskozás azonban kötött marsrutával dolgozhatott csak, mert a minisztertanács a segélyakció módozatait mindenben megállapította már. A kormány a 600 ezer koronás kölcsön fedezetéül a vármegye jótállását akarja lekötni; éppen azért tartom kívánatosnak, hogy a sajtó minél részletesebben foglalkozzék a dologgal és minél közelebbről ismerje a nagyközönség a dolog lényegét. Ha a vármegye elvállalja a jótállást, nagy kockázatokat vesz magára. Oda fenn a minisztériumban azzal biztatgattak, hogy a legrosszabb esetben a 600 ezer koronának egy harmada vész el és öt éven át, évenkint csak 40 ezer korona terheli a vármegyét. Ez a 40 ezer korona azonban egy százalék pótadó. Es jövőre segélyül 1 millió 600 ezer koronát kérünk és ha a jótállást vállaljuk ez idén, akkor a jövőre sem térhetünk ki előle. Ezidén 600 ezer, jövőre meg 1 millió s 600 ezer koronáért kellene a vármegyének jótállania s ennek a hatalmas összegnek —'mint odafenn számítják — ha csak egy harmada vész el, az is 7—800 ezer korona. Nagyon meggondolandó hát a dolog. Meg is mondottam a tanácskozáson, hogy nem arról van szó, hogy a kormány a kölcsöneit biztosítsa, de arról, hogy rajtunk segitsen. Mi nem könyöradományt, de munkáltatási segélyt — kölcsön- formájában — kérünk és az egész akció eredményessége most azon fordul meg, hogy vállalja-e a vármegye törvényhatósága a jótállást vagy sem. Amint az — e tárgyban kelt — miniszteri intézvény lejön hozzám, a vármegye törvényhatóságát azonnal rendkívüli közgyűlésre hívom össze. Az uj fordulat. És amikor ilyen fordulatot vészén a segélyakció dolga, újból hangsúlyozzuk, hogy a kormánynyal valé tárgyalásoknak megszakadnak nem szabad. Akár vállalja a vármegye törvényhatósága a jótállást, akár nem : a Tokaj-Hegyaljának lábra kell állania. És ha a magunk ereje nem elég ahhoz, hogy kiheverhessük a minket ért katasztrófákat: a kormánynak segítségünkre kell lennie és ha a segélyakció csak amolyan tessék-lássók és nem gyökeres eredményeket produkál, akkor már a közeljövő igazolni fogja a szőlészeti szakosztályt. Nem maradna más hátra, minthogy a szőlősgazdák hagyassák abba a szőlők müveltetését és induljon veszendőbe az a hatalmas gazdasági kultúra, mely a Tokaj-Hegyalját a nemzeti értékek élére állította. Hiszünk abban, hogy a kormány méltányolja és kellően értékeli majd a nemzetgazdasági jelentőségét annak, hogy újból virágzásnak indulhasson a Tokaj-Hegyalja. És bízunk abban, lApnnk mai isim« 4 oldal.