Zemplén, 1910. július-december (41. évfolyam, 53-102. szám)
1910-11-26 / 94. szám
November 26. ZEMPLÉN 3. oldal. il városháza tájéltáróP — A harmadik tanácsossá^. — Örökös a panasz, hogy a városi adminisztráció nem áll azon a fokon, melyet Ujhely érdekei és a fejlődés lehetősége követelnek meg. Egy sereg nem arra való s a városháza munkájában csekély értékű ember jutott oda s igy nem csuda, ha uton-utfélen a legszélesebb kritikát hívja ki maga ellen a városi adminisztráció. Hiányzik belőle minden okos tervszerűség s hiányzik az a gyakorlati értékű rendszer, mely állandó irányt adhatna a városházi politikának. A tervezge- téseknél tovább sehogysem jutunk, apró s kicsinyes megállapításokkal kimerül a városháza minden ereje és amikor szédületes versenynyel törnek egyre jelentősebb és egyre komolyabb stációk után a vidéki városok, mi- nékünk ugylátszik egyébre nincsen kedvünk, minthogy keserves litániákat mondjunk az önmagunk tehetetlenségéről. Az adminisztrációt csak akkor lehet majd egészségessé és praktikussá átépíteni, ha nem az a szempont vezeti a képviselőtestületet, hogy csődöt mondott egzisztenciákat juttasson tető alá, de az, hogy munkakész, egészséges értékű erőket köthessen le az adminisztráció számára. Egyik oldalról meg kell hát lennie annak a fizetésnek, mely jogos s emberséges ellenértékét adja a kvalifikált tisztviselő munkájának, másfelőlről meg kell adni a lehetőségét annak, hogy minden munka honoráltassék és minden érték méltánylásra találhasson. Ma már ott tartunk, hogy a teljesen rendezett viszonyok kérdése rövid időn fordul csak meg és rövidesen a képviselőtestület elé kerül majd az a javaslat, mely a városháza tisztviselői karának megfelelően való kiegészítését fogja proponálni. Fölöslegesnek tartom, hogy a dolog érdemét illető kérdésekkel foglalkozzam ezúttal. Az tény, hogy a tisztviselői karnak alapos megrostáláson kell keresztül mennie s tény az is, hogy újabb hivatalok kreálása elől nem zárkózhatunk el. Az adminisztrációt egészségessé, életképessé kell tennünk; ez minden további teendőnek az alfája. Hiszem is, hogy a képviselőtestület — amolyan tessék- lássók eredményért — nem fog elzárkózni a megfelelő átszervezés elől s le fog számolni azzal a faktummal, hogyha áldozatok árán is, de színvonalas, munkabíró adminisztrációt kell adnia a városnak. S amikor itt tartunk, szükségesnek vélem, hogy a nyilvánosság figyelmét rátereljem egy praktikus érdekű kérdésre. A Simsa Ödön eltávoz- tával megüresedett közigazgatási gyakornoki állásra a pályázat még nincs kiírva és azért szükséges volna, hogy egy újabb tanácsosi állás : az adóügyi tanácsosság megalkotásának gondolatával foglalkozzunk. Simsa Ödön a következő járandóságokat élvezte : fizetés 1000 korona, lakbér 200 korona, drágasági pótlék 300 korona, személyi pótlék 600 kor., a borpince vezetéséért 400 kor. s a fogyasztási iroda jegyzői teendőiért 200 korona : összesen 2700 korona. Pénzbeli dolgokban tehát nagyon kevés diferenciával járna az uj tanácsosság. Az iparügyeket most a — különben is túlterhelt — gazdasági tanácsos látja el, amit a gazdasági reszort szenved meg elsősorban. Az iparügyeket — ezt a rendkívül hatalmas, önálló ügykört — át kellene utalni az iparügyi tanácsoshoz, áttendők oda a közoktatásügyi akták is, mig a borpince vezetése — ez a speciálisan gazdasági kérdés — z gazdasági tanácsost illesse. Tisztulnának ilymódon az ügykörök, minden közigazgatási ág önálló és kvalifikált tisztviselő alá rendeltetnék s pénzügyileg a város minden újabb *) Készségesen közöljük ezt a cikket s észrevételeinket, melyek nem mindenben fedik a cikkben foglaltakat, legközelebb meg is tesszük. megterhelése nélkül volna keresztülvihető a dolog. Mindez csak jelentéktelen kontúr ahhoz a nagyarányú munkához, mely az adminisztráció újjá szervezésével jár majd. Sok kényes érdeket fog érinteni ez a munka, garmadával kínálkozik a szempont, amit lehetetlen lesz elmellőzni : a legfőbb érdek azonban, mely a restauráció során érvényesül majd, a város érdeke kell, hogy legyen. Ha fejlődni és boldogulni akarunk, ezer még a teendő, mely megoldásra vár s ehhez a korszakos munkához csak a helytálló adminisztráció adhatja az alapot. Egy városatya. JEGYZETEK A HÉTRŐL. Ab akasztófa árnyékában. Ennek a hétnek szenzációja — hiába rázza a fejét a szives olvasó — nem a szerdai viaskodás volt. Az igazi s frappáns szenzációk erejével az a vádbeszód hatott, melyet az esküdtszéki tárgyalás során Eiserth István kir. főügyészhelyettes mondott el. Valahogy hozzászokott a közvélemény, hogy az ügyészi székből csak száraz disszertációkhoz juthasson és szorítsa a paragrafus mögé — a vádolás — a szivet. És az Eiserth beszéde mértföldnyire messze elütött minden sablontól: a megstilizáltságá- ban és azzal a meleg, közvetlen erővel, melylyel a szivekbe markolt, nagyszerű demonstrálását adta, hogy az ügyészi szemüveg nem mindent mutat feketén és végiglüktethet benne az eleven, érző élet is. Mikor a vádbeszéd könnyekig megtudja hatni a hallgatót és hasztalan a védelem minden iparkodása, hogy maga felé fordíthassa a szimpátiákat: olyanvalami az, ami előtt meg kell hajolnia a nyilvánosságnak. Dr. Fried Lajos mondta Eiserth Istvánról: — A főügyész ur az én legerősebb konkurensem. S ez azt jelenti, hogy Eiserth István addig állja a vádat, mig az ő részén van az igazság. És tessék elhinni, többet mond ez az egyetlen mondat, — a Fried Lajos megjegyzése — mintha mi most hasábokon át analizálnék az Eiserth egyéniségét. Kutatja — szenvedelmesen, a fáradtságtól vissza nem riadva — az igazságot, de a maga ügyészi tisztjét nem oda magyarázza, hogy a fehéret is feketének kell látnia. A szó szoros értelmében filantróp, nemesen érző emberbarát Eiserth István és az ügyészi székben — és ennél különb dicséretet mi nem tudunk — sohasem csittitja el a szivét. Az a romlott, bestiális indulatu házaspár pedig nagyon közel állott már az akasztófához. Ott reszketett a levegőben a nagy törvényszéki szenzációk láza és a publikum idegesen, összebújva találgatta, hogy nem ha lálos lesz-e az Ítélet? S ahogy ott állt — a törvényszék előtt — az az asszony, meg az a férfi ólomfehér arccal s beleverejtékezve a gyötrődésbe, mintha láttuk volna, hogy egy sápadt, lecsukott szemű arcon — a megölt Nagy József arcán — forró patakzással szivárog végig a vér. S ha a publikum hozta volna meg az Ítéletet, hát — százat egy ellen — halálra szólt volna. A tárlat sikere. Á multi számunkban már nyilvánosságra hoztuk azt a nehány számot, melyek beszédes tanúságát adják a tárlat sikerének. Őszinte elismerésre talált az a nehány száz kép és az egész vármegye odaállt annak az igyekvésnek a szolgálatába, mely Ujhelybe hozta a tárlatot. S végső eredményében az a tiz nap, amit Uj- helyben töltött a tárlat, diadalmas előrenyomulását jelenti annak a magyar pikturának, mely minden kicsinyes, rosszhiszemű gáncsot letiport már és hódolásra bírta a külföldet is. S ez a momentum az, ami ismételt megvitatásra szorul és ami valami keserű, fájdalmas impresszióval hat. A hazai földön a magyar piktura még nem ért el odáig, ahová a külföldön már eljutott és hátra van még a döntő, legigazabb roham: még nem tudta meghódítani ezt az országot, amelynek földjéből sarjadt és amelynek levegőjén izmosodott erőssé, egészségessé. Ambrus Zoltánnak mostanában jelent meg egy könyve. Kultúra fü- zértánecal — ez a cime. Es a könyv, amely pompásan adja vissza az Ambrus Zoltán csillogóan ötletes erejét, gyilkos kedvű szatíra arról, hogy mennyire kedvesebb még előttünk a füzértánc, mint a kultúra. A primadonna — ha fessek s formásak a lábikrái — százszorta könnyebben hódit, mint Anatol France akármelyik könyve és az agárkutyának több a becse, mint a Rippl-Rónai valamelyik képének. Arról meg nem is beszélünk, hogy Raskalnak, a nemes versenyparipának sokkalta inkább illik tudni a családfáját, mint azt, hogy van magyar irodalom és vannak olyan jelesei, akikre akármelyik évezredes litteratura is büszke lehetne. De hát ez — jelentjük alássan — kultúra s mi még csak ott tartunk, hogy deli- zsáncon baktatunk azok felé a stációk felé, amik a kultúra mindenek előtti megbecsülését jelentik. Az lesz a második s évezredekre szóló igazi honfoglalás, mely a kultúrának — a minden dekolltázs és flört nélkül való — kultúrának hódítja majd meg ezt az országot. A képzőművészeti társulatot ilyes járat hozta Ujhelybe és azért tudunk őszintén, szívből örvendeni azon a sikerességen, melylyel a vándortárlat nálunk találkozott. Ha egy apró lépés is, de mégis csak lépés volt előre és egy kevéssel közelebb jutottunk azokhoz az időkhöz, amikor nem az lesz a virtus, ha a bakkon úsztatjuk el minden pénzünket s csak egy vállrándítással vesszük tudomásul, hogy egy magyar piktor megint külföldre ment megélni. Kapunyitás előtt. A színházi szezon. — Mezey Kálmán programmja. — Az uj társulat. — nov. 26. December elsején Mezey Kálmán színtársulata hozzákezd az újhelyi szezonhoz s ha minden elfogódottság nélkül vetünk számot ezzel a ténnyel, konstatálnunk kell, hogy őszinte, eleven érdeklődés várja a kapunyitást. Annyi megrázkódtatáson ment legutóbb át az újhelyi színház és annyi komplikáció zavarta a komoly, színvonalas munkát, hogy joggal áhit- juk már azokat a jobb időket, a mikor egészséges alapokon épülnek majd föl a sziniszezonjaink. Nem akarunk gáncsot vetni a Mezey munkájának, de ahhoz sincs semmi kedvünk, hogy himnuszokkal harangozzuk be az évadot. Mezey régi direktor, ismert nevű színész, akinek tudnia kell, hogy csak a komoly és értékekre törő színpadi munka üdvözít és a magunk áldozatkészségével szemben jogosan követeljük meg azt a színvonalat, mely csak a kerekded s hozzáértően egygyéhangolt előadásokkal, a vezetőszerepekben izmos ensembléval és változatos, egészséges értékű műsorral járhat. Ha ezek a szempontok szabnak majd medret a Mezey munkájának, úgy semmi okunk sem lehet arra, hogy kétkedjünk a szezon sikerében. A szinházbajáró közönségnek ez az álláspontja s ezt honorálnia kell — ha boldogulnia akar — Mezeynek is. Egy apró vidéki város szinisze- zonjaival szemben, nem lehet helye annak az erőltetett póznak, mely valami kényszeredett mosolyt erőszakol az ajkak köré és azt ambicionálja, hogy doronggal mehessen neki mindennek, ami értékben nem éri be a fővárosi nívót. Nem szabad túlbecsülnünk a lehetőségét annak, amit egy vidéki színpadon — az erősen vidéki pártfogás mellett — a direktor nyújthat, de viszont ez még nem jelentheti azt, hogy méltánylás nélkül maradhasson minden érdeklődésünk s a közönség minden áldozatkészsége. A publikum s a direktor érdekeinek egy harmóniában kell összefognia s ez a harmónia egyfelőlről a komoly színpadi munka megbecsülését, másfelőlről meg a tudatát annak, hogy csak a becsületes munka formálhat just a méltányláshoz, — kell, hogy jelentse. Előleges jelentésében Mezey gondosan kerül minden tetszetős, de örökkön csak papiroson maradt Ígéretet. Elhagyja azokat a tarka mondatokat, melyek felszínes könnyelműséggel utaznak a közönség pillanatnyi megtévesztésére és szárazon, egy-két szavas rövidséggel hozza elibünk a szezon kontúrjait. Á társulat színjátszó tagjai: Feledi Boriska, soubrett- primadonna, Solti Vilma koloratur énekesnő, Fátyol Hedvig soubretténe- kesnő, Markovits Margit drámai hősnő, Lenkeffy Ilona naiva, Harsányi Lili szende, T. Konkoly Thege Emilia drámai anya, T. Papp Erzsébet komika, L. Keresztély Katalin, E. Zöldi Hermin segédénekesnők, Virág Irma táncosnő. Mezey Kálmán jellemszi- nész, Székely Gyula baritonista, Al- dori László tenorbuffó, Solti Ernő tenorista, Gáspár Jenő komikus, Er- nyei János hősszerelmes, Szőts András szerelmes színész, Lebeda Géza énekes bonvivánt, Miklós György si- heder színész s 6 kardalosnő s 6 kardalos. A tizenkéttagu zenekart Tom- bor Aladár karnagy vezeti s a rendezést Mezey Kálmán és Szőts András látják el. A szezon másfélhónapos lesz s az igazgató 34 előadásra hirdet — felerészben páros s felerészben páratlan — bérletet. Csütörtökön este — a Muzsikusleány cimü operettujdonsággal — veszi kezdetét a szezon. Mi bizalommal nézünk a sziniévad elé és hisz- szük, hogy úgy a közönség, mint a társulat érdekei egymásra akadnak majd és eredményességével s értékeivel a most következő szezon a konszolidáció, a rendezett viszonyok alapjául fog szolgáltatni, HÍREK. A gent Provokateur. A Zemplén nemrégiben azt irta Búza Barnáról, hogy politikai agent Provokateur. Búza Barna a bíróság elé vitte a dolgot és a törvényszék dr. Adriányi Béla felelős szerkesztőnket, a cikk szerzőjét 60 korona pénzbüntetésre Ítélte. Az Ítélet fe- lebbezés alatt áll s éppen azért nem is tartjuk helyesnek, hogy tüzetesebben foglalkozzunk a dologgal addig, mig az teljesen befejezve nincs. A Felsőmagyarországi Hírlap azonban — amikor tudósítást ad a tárgyalásról — nem tud erőt venni a természetén és újból ferdít. Azt Írja a jeles ponyva, hogy dr. Adriányi Béla kijelentette a törvényszék előtt, hogy nem tudta az agent Provokateur igazi értelmét. S ezzel szemben konstatálnunk kell az igazat : dr. Adriányi csak azt jelentette ki, hogy nem olyan értelemben használta az agent Provokateur szót, mint amilyen értelmet tulajdonit annak dr. Búza Barna. Amit ezúttal müveit a Fm. Hírlap, nagyon jelentéktelen s nagyon kicsinyes tempó az. Vásott utcagyerekek élnek vele, akiknek nincs egyéb dolguk, minthogy mindenkire ráöltsék a nyelvüket és akik előtt a legutolsó szempont az „igazat írj* — Uj kamarás. A király nagy- mádi és várbogyai Bogyay Zoltán, jelenleg Budapesten állomásozó cs. és kir. 10-id huszárezredbeli kapitányt, Bogyay Zsigmond lovag sárospataki földbirtokos fiát és Bogyay Béla városi közig, tanácsos testvéröcscsót cs. és kir. kamarássá nevezte ki.
