Zemplén, 1910. július-december (41. évfolyam, 53-102. szám)
1910-10-12 / 81. szám
2. oldal. ZEMPLÉN. Öktőber 12. (Az alispánt jelentés.) Az ünnepélyes s nemes lelkesült- ségü nyitány után Thuránszky László főjegyző olvasta fel Dókus Gyula alispán múlt havi jelentését. A terjedelmes jelentésből a következőket közöljük : A törvényhatósági bizottság szept. 29-én tartott évnegyedes közgyűlésében a néhai Mester István elhalálozása folytán megüresedett árvaszéki ülnöki állásra PiTisy Béla szolgabirót, a nevezett választásával megüresedett szolgabirói állásra Spillenberg Béla közig, gyakornokot választotta meg. A főispán Mattyasovszky Kálmán aljegyzőt és dr. Görgey László szolgabirót tb. főszolgabirákká, dr. Horváth Dezső közig, gyakornokot pedig tb. aljegyzővé nevezte ki. Szilvay Gyula erdőhorváti s. jegyző állásáról lemondván, a járási főszolgabíró ez állásra Nigriny László körjegyzőt helyettesítette. A sátoraljaújhelyi járás főszol- gabirája a mikóházai s. jegyzői állásra Tóth Emil oki. jegyzőt helyettesítette. Mezőzombor, Sóstófalva, Kesznyét és Bekecs községekben az általános tiszt- ujitás megejtetett. Pokoly Lajos m. kir. belügyminiszeri segédtitkár feljelentése folytán fegyelmi eljárás rendeltetett el Gyarmathy Béla méhesfalvi körjegyző-anyakönyvvezető ellen, ki az anyakönyvvezetői ügykezelés főfelügyeleti vizsgálata alkalmával ittas állapotban a hivatalos illemmel össze nem egyezhető magatartást tanúsított. Sátoraljaújhely r. t. városban a személy- és vagyonbiztonság általában kielégítő volt. Lopás büntette 3, lopás vétsége 19, egyéb bűncselekmény 9 esetben fordult elő a város területén illetőleg ennyiszer foganatosíttatott nyomozás. Baleset bejelentés 8 történt nagyobbára jelentéktelen sérülésekről, öngyilkosság 1 esetben fordult elő. A sárospataki járás fő- szolgabirájának jelentése szerint a fősorozás alkalmával Fidrán András lukai legény a csendőröknek ellenszegült, őket megtámadta, mire a csendőrség részéről fegyverhasználat történt. Ez ügyben a vizsgálat a hadbíróság által megejtetett. Tüzesetek a következő helyeken és számban fordultak elő a vármegye területén: Sátoraljaújhely rt. városban 1 esetben. A szerencsi járásban, Mádon 10,000 kor. kárral és Szerencsen 450 kor. kárral. A szenvedett károk biztosítás folytán megtérültek. A tokaji járásban Bodrogkisfalud és Tokaj községekben. A károsultak nagyrészben biztosítva voltak. A bodrogközi járásban Kistárkány, Nagyrozvágy és Czigánd községekben kisebb kárral, mely biztosítás folytán nagyrészt megtérült. A gálszécsi járásban Magyar- izsép, Nagyruszka, Gálszécs és Vécse községekben. Jelentősebb kárt Ma- gyarizsépen okozott, hol a kárösszeg 4000 koronát tesz ki, mely kár csak részben volt biztosítva. A varannói járásban szept. hó 9-én Agyagospatak községben 23,193 korona kárral, 18-án pedig a Felsőfekotepatak községhez tartozó pataki majorban, hol az okozott kár 1600 kor. kárt tesz ki. Az előbbeni kár csak részben volt biztosítva, az utóbbi azonban biztosítás folytán teljesen megtérül. A ho- monnai járásban Jánosvágása községben, hol 4 lakóház és a mellék- épületek égtek le. A kár 11,660 koronát tesz ki, mely kár csak 1400 kor. erejéig volt biztosítva. A szinnai járásban két Ízben Tölgyeshegy községben 3000 kor. kárral, mely csak kis részben volt biztosítva. A sztrop- kói járásban, Baksa községben, hol 4 lakóház és több gazdasági épület esett a lángoknak áldozatul. A mintegy 4000 koronányi kárból biztosítás folytán misem térül meg. (Dolgozik Amerika.) Amerikába kivándorolt Sátoraljaújhely r. t. városból 9, a szerencsi járásból 8, a tokajiból 6, a sárospatakiból 3, az újhelyiből 28, a bodrogköziből 38, a gálszécsiből 39, a nagy- mihályiből 64, a varannóiból 18, a homonnaiból 46, a szinnaiból 46, a sztropkóiból 21, a mezőlaborciból 13, összesen 329 egyén. — Amerikából visszatért a szerencsi járásba 8, a sárospatakiba 3, a sátoraljaújhelyibe 4, a bodrogközibe 8, a gálszécsibe 2, a nagymihályiba 16, a varannóiba 14, a homonnaiba 10, a szinnaiba 11, a sztropkóiba 10, a mezőlaboreziba 9, összesen 95 egyén. Az adók behajtása a megye területén folyamatban van s a befizetések eredménye kielégítő. — A szokásos utóállitások tekintettel a fősorozásokra szept. hó folyamán nem tartattak meg. A fősorozások a szerencsi, tokaji, sárospataki, nagymihá- lyi, homonnai és szinnai járásokban történtek meg az elmúlt hó folyamán. A nagyobbára a vármegye területén lefolyt katonai hadgyakorlatok szept. hó 10 én fuvattak le s az átvonuló csapattestek elszállásolása mindenütt a legnagyobb rendben történt. — Az állami törvényhatósági és a községi közlekedési utak általában jó állapotban vannak, közlekedési akadályok elő nem fordultak. A sárospataki régi fa Bodroghid lebontása folyamatban van. A közmunka ledolgozása a járásokban folyamatban van. A kolera járvány behurcolásának m?gakadályozása céljából az előirt óvintézkedések a legszigorúbban végrehajtatnak. Szeptempber 19-én a kolera veszedelem jelenlétének a gyanúja ejtette rémületbe Szerencs község lakosságát. A fent irt napon történt ugyanis, hogy Geduldig Ferenc máv. géplakatos, ki aznap délben a Miskolc felől jövő vonattal érkezett Szerencsre s a fütőkázban nyomban munkához látott, kolera gyanús tünetek között megbetegedett. A gyanús megbetegedésről azonnal értesített községi elöljáróság és a pályaorvos a beteget az előirt óvintézkedések megtétele után a járványkórházba szállíttatták, hol 5 napig a járásorvos állandó megfigyelése alatt állott s miután a nevezetten e z idő alatt a betegség tünetei többet nem jelentkeztek, uey az, valamint a vele együtt dolgozó Doha János, ki elővigyázat- ból szintén megfigyelés alatt állott, elbocsájtattak. (Hivatalos jelentések.) Az alispáni jelentés tudomásul vétele után harmincöt kivételes nősülés iránti kérelmet intézett kedvezően el a bizottság. A szerencsi főszolgabíró sürgős előterjesztésére a gesztelyi csendőrőrs szaporítása tárgyában felirattal fordul a közigazgatási bizottság a belügyi kormányhoz. Szalontai Ferenc zempléni biró és Deme Mihály zempléni gazda mezőrendőri ügyében a régi Ítélet feloldatott és elrendeltetett a vizsgálat kiegészítése. Koczura Mitrő, Szaniszló Bertalan és Halabár Ferenc mezőrendőri kihágási ügyekben kelt feleb- bezései elutasittattak. Horváth Ferenc mezőrendőri ügyében az I fokú Ítélet megváltoztatásával, az eljárás beszüntettetett. A sárospataki hitelbank vizdij kivetése ellen és Czagány Mihálynak vadászati kihágás tárgyában beadott felebbezéseit elutasította a bizottság. Szerviczky Emmának a vármegyei árvaszék elleD beadott panasza véleményes jelentéstétel végett kiadatott Pintér István árvaszéki elnöknek. Pintér István árvaszéki elnök jelentette, hogy a gyámügyi közigazgatás zavartalanul funkcionál. A múlt évnegyedben a vármegyei árvaszékhez 7813 ügydarab érkezett be, hátralék 380, a városi árvaszék meg minden hátralék nélkül 1587 ügydarabot dolgozott föl. Eiserth István kir. főügyész-helyettes jelentése szerint az elmúlt hó során az ügyészségi fogházban a rablétszám 296 volt; az elitéltek száma 281, a felebbezés alatt állóké 3 s a vizsgálati foglyoké 12 volt. Révész György törvényhatósági főállatorvos jelentésében arról adott számot, hogy az állategészségügy a múlt hónapban kielégítő volt. Hőnsch Dezső műszaki főtanácsos bejelentette, hogy úgy az állami, mint a törvényhatósági utak jókarban vannak és szeptember hónapban közlekedési akadály nem fordult elő. Az utak műszaki felülvizsgálata már megkezdődött és eddig semmi kifogásolható mozzanatot nem mutathat föl. Landesmann Bernát tüztávlaton belüli építkezéséhez az engedélyt megadta a bizottság. A havaji posta- hivatalnak Mezőlaborccal való összeköttetése tárgyában beadott kérelem pártclólag terjesztetik föl a kereskedelemügyi kormányhoz, ellenben nem járul hozzá a bizottság a Sárospatakon tervbe vett fiók-postahivatal felállításához és megmarad ama régi álláspontja mellett, hogy Sárospataknak egy postahivatal elegendő. Dr. Löcherer Lőrinc főorvos bejelentette, hogy az emberbaráti érzelmeiről eddig is méltán ismert és nemes szeretettel körülvett báró Seny- nyey Béla hajlandó minden hozzáforduló zemplénmegyei községben — a saját költségén — mély furásu kutat furatni és ez által kívánja lehetővé tenni, hogy a községek lakói egészséges ivóvízhez jussanak. A bizottság őszinte örömmel vette tudomásul a bejelentést és br. Sennyey- nek a humanitárius téren messze kimagasló nemes tényéért őszinte köszönetét szavazott. A főorvos folytatólagosan bejelentette, hogy az általános egészségügy szeptemberben jobb volt, mint az előző augusztus hónapban. A ragályos megbetegedések száma augusztusban 215, mig szeptemberben csak 172 volt. A vör- heny a sátoraljaújhelyi és a szerencsi járásban lépett föl járványszerüen. Végül a bizottság tudomására hozta a főorvos, hogy a belügyi kormány kétezer koronát küldött le Zemplén- vármegyébe a kolera elleni védekezés céljából. (Adó és tanügy.) Eiszenmann Oszkár kir. pénzügyigazgató jelentése szerint szeptember hóban befolyt egyenes állami adóban 278443 (a múlt év szeptember havában befolyt összegnél 60989 koronával több) haddijban 6227 (— 1143), bélyegilletékben 15705 (+ 59), dohány jövedékben 147347 (-f- 88769), sójövedékben 4844, fogyasztási adóban 925833 (-j- 233960), jogilletékben 136699 (-j- 53236) s dijjövedékben 443 (— 1286) korona. A fogyasztási adónál mutatkozó többlet onnan ered, hogy a szerencsi cukorgyár a múlt hónapban teljesítette a mintegy 200 ezer koronát tevő adóbefizetéseit. — Fizetési halasztás illetékre vonatkozóan 7, adóra vonatkozóan 5 s házadómentesség 12 esetben adatott. Kemechey Béla radi, Ádám Antal sátoraljaújhelyi, Ormos Károly tolcsvai, Kubus János mádi, Farkas Dániel sztropkói, Zsaluzsiczky János ordasfalvai, Glück Simon sátoraljaújhelyi, Klein József sátoraljaújhelyi, Weinberger Izsák sátoraljaújhelyi, Léhner Dávid sátoraljaújhelyi, a szerencsi cukorgyár részvénytársaság, Gerő Dávid és neje zsombolyai és Harakovhs Mendel nagymihályi lakosok adóügyben kelt felebbezései elutasittattak, mig Schermer Ábrahám óbajnai, Lővy Adolf sátoraljaújhelyi, Nagy Béla sárospataki, Benkő József gálszécsi és Havas Gyula homonnai lakosok felebbezéseinek hely adatott. Romanics Lászlóné kiskoloni, Batta Mihály tiszakarádi és Ficzik Mihály dadafalvai lakosok jövedéki birságai elzárásra változtattattak át. Végül behajthatatlanná vált több rendbeli adó törlését mondotta ki a bizottság. Beregszászy István kir. tanfelügyelő szeptember havi jelentésében előadta, hogy az ingyenes népoktatásról szóló törvényjavaslat olyan munkatöbbletet ró a tanfelügyelőségre, melyet a személyzet szaporítása nélkül feldolgozni nem tud. Kéri a törvényhatóságot, hogy a tanfelügyelőség személyzetének legalább egy emberrel való újabb szaporítása tárgyában Írjon föl a közoktatásügyi kormányhoz. Karcsa községben két tanerős elemi iskola, Málca és Márk községekben állami óvoda nyittatott. A nagymihályi és szerencsi állami elemi iskoláknak 2—2 tanerővel való továbbfejlesztése folyamatban van. Ez év folyamán a tanfelügyelő kezdeményezésére 20 iskola létesült Zemplénvár- megyében 27 tanteremmel. A vékei, izbugyai és merészpataki állami elemi iskolák átalakíttattak. Közegészség- ügyi szempontból a nagykövesdi és a taktaharkányi iskolák esnek kifogás alá és bár a hatóságilag leendő bezárás mindkét esetben kilátásba helyeztetett, azt az iskolai elöljáróságok nem vették komolyan. A jelentést a bizottság tudomásul vette. A nagymihályi állami iskolai gondnokság felmentése tárgyában beadott felebbezés miután nem közigazgatási ügyről van szó — a napirendről le- vétetett. Sárospatak nagyközséget kötelezi a bizottság, hogy egy harmadik tanítói állást szervezzen. A vécsei gör. kath. I. és II. tanítói állás java- dalmi jegyzőkönyve, a sárospataki községi iskolai alapvagyon 1909. évi számadása s a zemplénkelecsényi és az ugari áll. iskolák 1909/1910. évi számadásai jóváhagyattak. — Bokor Péter hegyzávodi, Safrankó József királyhegyi, Hreha András homonnai és Gonda János ujszéki tanítók államsegély iránti kérvényeit pártolóan terjeszti föl a közigazgatási bizottság a közoktatásügyi kormányhoz. VÁRMEGYE és VÁROS. )( Tisztujitás a városházán. Sátoraljaújhely r. t. város képviselőtestülete dr. Reichard Salamon polgár- mester összehívására s Dókus Gyula alispán elnöklete alatt részleges tisztújító közgyűlést tart folyó évi október hó 14-én délután 3 órakor. A Wieden Ede halálával megüresedett irnoki állás betöltésére kerül ezúttal sor; pályázó bőven akadt és hetek óta folyik a korteskedés, melylyel min- denik pályázó maga felé kívánja fordítani a képviselőtestület jóindulatát. A választás során egyetlen szempont lehet csak a mérvadó s ez a város érdeke: a rátermettségnek s a város szolgálatában eltöltött munkásságnak kell felülkerekednie minden más olyan igyekvés fölött, mely az eredményes munka eshetőségeinek ellenére is, csak a maga jelöltjét kívánja győzelemhez segíteni. )( A szombathelyi kongresszusból. A rendezett tanácsú városok polgármestereinek országos egyesülete dr. Keiner Győző, sátoraljaújhelyi h. gazdasági tanácsost — a szombathelyi kongresszus során — az egyesület jegyzőjévé választotta. )( Általános jövedelmi pótadó. A sátoraljaújhelyi kir. pénzügyigazgatóság a III. oszt. kereseti és nyilvános számadásokra kötelezett vállalkozók és egyletek adójaira vonatkozó 1910. évi kivetési lajstromot érvényesítette. Az igy első fokban megállapított adó után az általános jövedelmi adót élő- irta s elrendelte annak 8 napi közszemlére való kitételét. Az általános jöv. pótadó kivetési lajstrom 8 napi közszemlére f. évi okt. hó 8-ától okt. 17-éig kitétetett s igy az ellen az érdekeltek a lajstrom kitételétől számított 15 nap alatt észrevételeiket megtehetik. A FÓRUMRÓL. Ügyvédek_kenyériiaroa. A „Zemplén“ múlt évi 5 és 7-ik számában dr. Székely Albert ügyvéd tollából két közlemény látott napvilágot s mind a két cikk erősen ostorozta a tisztességtelen ügyvédi versenyt és azokat a rokoni fogdmege- ket, akik házalni járnak perekért csemetéik, vagy rokonuk érdekében. Egy ismeretlen — úgy látszik: ennek a versenynek valamely közelről való érdekeltje — dr. Székelyt feljelentette az ügyvédi kamaránál s azzal vádolta.