Zemplén, 1910. január-június (40. évfolyam, 2-52. szám)

1910-04-30 / 35. szám

Április 30. ZEMPLEiN 3. oldal. zája iránt való szeretető s hazafiui kötelessége most a küszöbön álló vá­lasztások alkalmával. Azt állítja — s ez egyik legfőbb ütőkártyája — a Justh-párt, hogy a Hóderváry-kormány törvénytelen. — Igen, törvénytelen ? Hát ki idézte elő a törvénytelenséget ? Ki okozta a múlt parlamentben a törvénytelenségek egész sorozatát? Bizony a Justh-párt a maga erőszakosságával, törvénytip- rásával s minden törvényes rendnek útját álló obstrukciós törekvéseivel. A parlameti kormányzás elemi szabálya és követelménye ugyanis, hogy a parlament köteles a jövő évi költségvetést még az előző évben biztosítani — nem a kormánynak, hanem az országnak, mivel enélkül a törvényes rend fenn nem tartható. Mit tett e tekintetben a Justh- párt ? Meggátolta a parlament műkö­dését, lehetetlenné tette a költségve­tés megszavazását; tehát csupa ha­talmi önkényből lábbal tiporta a törvényt; eksz-lekszbe, törvénytelen­ségbe sodorta az országot, nem törődve azzal, hogy mily nagy anyagi és er­kölcsi rombolást visz ezzel végbe az állam erejében és tekintélyében. S mikor jön egy kormány, mert jönnie kell, a romok eltakarítására, a törvényes rend helyreállításra; jön azzal a hazafias célzattal és jóaka­rattal, hogy a veszedelemből, a pusz­tulásból kisegítse az országot s a hasznos nemzeti munka és haladás útjára vezérelje a nemzetet; akkor előáll megint a Justh-párt, amely minden bajnak okozója s tele torok­kal, farizeus gőggel kiáltja, hogy a kormány törvénytelen s ő annak sze­replését nem tűri meg. Hát nem veszélyes, romboló párt ez, mely ellensége minden törvényes rendnek és kibontakozásnak? Bizo­nyára az ... azért tőle egyszer s min­denkorra meg kell szabadulnia a vá­lasztóközönségnek addig, mig nagyobb s végzetesebb szerencsétlenségbe nem sodorja az országot. Képtelennek bizonyulni az ország kormányzására s mégis akarni min­denáron a hatalmat: a politikai stré- berségnek és kalandorságnak oly neme, amitől megvetéssel kell, hogy elfor­duljon minden okosan gondolkodó s hazáját szerető magyar ember. Meg is van pecsételve a Justh- párt sorsa úgy e választókerületben, mint az egész országban s e sors nem lehet más, mint amit e párt megér­demel, t. i. a teljes leveretés, a meg­semmisülés. őrálló. VÁRMEGYE és VÁROS. )( A közigazgatási bizottság ülése. Május havi rendes ülését folyó hó 9-én d. e. tartja meg Zemplénvár- megye közigazgatási bizottsága Mecz- ner Gyula főispán elnöklésével. Azért közöljük e tudósításunkat már most, hogy ismételten figyelmeztessük a fe­lekezeti iskolák fenntartóit, miszerint a tanítói fizetések pótlására szolgáló államsegélyek iránti kérelmek legké­sőbb ezen ülésből felterjesztendők, mert a később érkezőket a kultusz­kormány nem fogja figyelembe venni. Ahol tehát az 1910. szept. 1-én be­álló teljes tandíjmentesség a tanítói fizetést apasztja, ott vitális érdeke az iskolafenntartó hitközségnek, hogy anyagi kárpótlásáról a törvény ked­vezményei szerint, kellő időben gon­doskodjék. )( Tanácsosi állás betöltése. Mád község választó közönsége a Jánoky Béla községi tanácsos lemondása folytán megüresedett tanácsosi állást folyó hó 30-án, ma töltötte be Gort- vay Aladár főszolgabíró elnöklete alatt. Az eredményről lapunk legközelebbi számában adunk tudósítást. fi csalafinta pásztor jVíihály. írás arról, hogy mennyi szere­tettel gondozza a gyomrát egy elsőosztályu gentleman. — ápr. 30. Pásztor Mihály néhány nappal ezelőtt még egy szürke, szimpla ipa­ros volt és ma egy elsőosztályu el­lenzéki gentleman, aki kifesziti a mel­lét és valami kaján mosolylyal a szája körül, járja az utcáka.t És ez a Pász­tor Mihály az a csalafinta ur, aki kipumpolt magának egy vasúti je­gyet, beállt a deputációba és felzóná- zott Kazy államtitkár elé. Evett az ebédjéből, ivott a borából és könyök­kel, buzgóan odaigyekezett elébe, hogy kezet is foghasson véle és most — mint egy vásott, éretlen utcasuhanc — a nyelvét ölti a szives indulatu házigazdára. Jól van. Pásztor ur ezek után az a tizenhárompróbás el­lenzéki gentleman, akit a legnagyobb örömmel engedünk át az ellenzéknek. S az örömet ime nyilvánosan nyug­tázzuk is. És ha már a csalafinta Pásztor Mihályról szól az ének, hadd mond­junk el egy második strófát is. Arról a Pásztor Mihályról, aki nemcsak csalaünta, de hazudik is. Azt Írja ez a kiváló gyomru ur, hogy a főispán felszólittatta, hogy álljon a deputá­cióba. Két sorral alább meg azt ka- nyarittatta papirosra a jeles férfiú, hogy a küldöttség háromnegyed ré­sze azért utazott fel Pestre, mert in­gyen vitték. Hát ez igy — elejétől végig — ostoba hazudozás. De hogy micsoda jellem ez a kiváló Pásztor Mihály, egyéb bizonyságunk is van rá. Szerdán délután 5 órakor — egy órával tehát hírhedt nyilatkozatának a megjelente előtt — betoppant a szerkesztőségünkbe a pompás étvágyú hazafi s ott élőszóval jelentette ki, hogy ő semmiféle nyilatkozatot nem adott, ő önként csatlakozott a kül­döttséghez és ő — a híres Pásztor Mihály — becsületes munkapárti. Szóval a gentleman megint hazudott. S mi most csak azt sajnáljuk, hogy ott a szerkesztőségben kezet is fog­tunk vele. De a jeles cég nem áll meg a félúton, tovább megy. A munkapár­tot már becsapta, miért ne csaphatná hát be Búza Barnát is. Kijelenti a levelében — és haj, örvendezz füg­getlenségi tábor — hogy ő bizony nem Kazy Józsefre, de Búza Barnára fog szavazni. írásban adja ezt az ígé­retét, komoly s ellenmondást nem tűrő hangon. S fölujjongott örömében a Felsőmagyarországi Hirlap, resz­kettek a gyönyörűségtől a Buza-párt katonái. S nekünk meg most konsta­tálnunk kell, hogy mégis ügyes, öt­letes fiú ez a Pásztor. Szivvel-lélek- kel munkapárti akkor, mikor a Kazy államtitkár ebédjén kell résztvenni, de nyomban, egy-két nap múlva meg­ígéri — még hozzá Írásban — hogy Búza Barnára fog szavazni, hátha ott meg egy vacsora vár rá ? És mi ezennel megnyugtatjuk Búza Barnát. Legyen egészen nyugodt, Pásztor Mi­hály ő rá se fog szavazni, mert Pász­tor Mihály nincs fölvéve a válasz­tói lajstromba s igy nincs is sza­vazati joga. De Pásztor Mihály ez­zel nem törődik, fütyül az elvekre és megható férfiassággal gondozza a gyomrát. Odaígéri hát Búza Barná­nak azt a szavazatát, ami tulajdon­képen nincs is. S mi meg — vezek- lősképen ezért az írásért — bocsána­tot kérünk a jőizlésü közönségtől, a miért Pásztor Mihályról irtunk. De írnunk kell minden vásári csodáról, a tizenhárompróbás ellenzéki gentle- man-nel, Pásztor Mihály úrral sem te­hettünk hát kivételt. JEGYZETEK A HÉTRŐL A könyörületesség nevében. Hiába, a háborúhoz pénz kel). S aligha van még egy olyan pénzéhes moloch, mint a mandátum. És ezt nem mi mondjuk, de a Búza Barna portáján mondják, ahol ugyancsak neki vetette magát a táborkar, hogy egy kevés pénzmag gyűljön össze az alkotmányos küzdelemre. Egy iv fo­rog az elvtársak kezén és folyik serényen az adakozás. S aligha vé­tünk az igazság ellen, ha azt mond­juk, hogy a könyörületesség nevében gyülnek-gyülekeznek össze az apró bankók. A magyar haza jövendője nem azon fordul mog, hogy Búza Barna képviselő lesz-e vagy sem; itt arról van szó, hogy a fiskális ur újból odabigygyeszthesse a neve elé a nagy­ságos titulust és azután a háta mö­gött jöhet az özönvíz. S mert a man­dátumhoz pénz is kell — hja, azok a „guruló“ koronák sem teremnek minden rózsabokorban — megindult hát a gyűjtés. A könyörületesség ne­vében. Asszonyok a politikában. Teljes a zűrzavar és hogy annál rikítóbb diszletezéssel menjen a szín­játék, csütörtökön már az újhelyi asszonyok is bevonultak a nagy po­litikába. A csizmadia-színben — nem éppen impozáns számmal — értekez­letet tartottak és elhatározták, hogy Búza Barnáért élnek és halnak. A Fm. Hirlap rejtelmes híradása szerint a teendőket is megbeszélték és föl­osztották maguk között azt a munka­kört, ami a választási küzdelmek so­rán vár majd reájuk. És az ember szeretné friss ta­vaszi illatokba mártani a tollát, hogy színes és gyöngéd mondatokat vessen papírra. Asszonyokról van szó, akik­ről — ha mindjárt kortesnótákat is ir a toll — hát csak illedelmes és fi­nom szavai lehetnek. Hja a lovagiasság — az ennyi tömjénnel kürülirt ma­gyar lovagiasság — nem mondhat csődöt és ha százszor is a választások idejét éljük, az asszonyi ajakról jött abcugot nehéz letorkolni. Az em­ber mosolyoghat csak és kénytelen majd hallgatagon zsebre vágni, ha harcias kedvükben egykoron ránk uszítják az utca dühét a Buza-párt asszonyai. De van egy momentum, amit — írván a politikára rákapott asszo­nyokról — nem mellőzhetünk el. — Nézzék gondos, kutató szemmel végig a férjuraimék homlokát. Ránc ránc nyomán és durván, kíméletlenül szánt barázdát barázda mellé a gond. A szemekben megtörtén, tompán égnek a tekintetek és a keserves, ezer küz­delemmel teli élet vette el azok min­den fényességét. Az erők megrokkan­tak, a vágyak és az álmok szürkére fakultak és mindnek a nyomán ott a keserves sóhaj, a fájdalmás lemon­dás, hogy meddőn kell végig vere­kednünk a mindennapi robotot. A régi ragyogások elvesznek a ködben és szegényes, ócska a színpad, arain vé­gig kell játszanunk ami apró komé­diáinkat. Azokat a keserves, könyör­telen indulatu komédiákat. És az asszonyok mégis csak egy- egy üres jelszó után indulnak hadba. Hitelt adnak olcsó káprázatoknak és készpénznek vesznek egy pár cifra mondatot. Eszméljenek már az asz- szonyok is arra, hiszen hűséges osz­tályosaink a küzdelmekben, hogy az élet nagyon komoly és nagyon véres valami. Nem az a kóccal bélelt bábu, amit kénvünk-kedvünk szerint rángat­hatunk. És eszméljenek rá az asz- szonyok, hogy a politikában nem a cifra, a hivalkodó vágy, de a munka üdvözít. A komoly, a tudatos munka, mely nem éri be a szónoki frázisokkal, de dolgozni akar. És ha a becsületes munka a szentségünkké lesz, akkor aligha érzik majd jól magukat azon az oldalon, ahol most annyi hévvel és naiv asszonyi tűzzel vállalják — a munkapárt megabcugolását. Mert más szerep aligha vár ott reájuk. HÍREK. — Uj ezredorvos. Néhai dr. Kantha József helyére dr. Omazta Sándor, m. kir. honvéd ezredorvos, ki a budapesti I -ső honvéd gyalog­ezrednél teljesített eddig szolgálatot helyeztetett Sátoraljaújhelybe. — Yasuti altisztek a főispánnál. Az újonnan alakult máv. altiszti kör 3 tagú küldöttsége tisztelgett ma Meczner Gyula főispánnál és meg­hívta őt a kör megnyitási ünnepé­lyére, amelyet a kör folyó évi május hó 4-én tart meg. A főispán meg­köszönve a küldöttség tisztelgését, személyes látogatását megígérte. . — A városi tanácsból. A városi tanács tegnap tartott ülésében foglal­kozott az ipartestületi dolgokkal. Dr. Búza Barnától megvonta az iparha­tósági biztosi megbízást és azt Pa- taky Miklós főjegyzőre ruházta. Móré Dániel ipartestületi elnök ellen fe­gyelmi vizsgálatot rendelt el és an­nak foganositásával dr. Kellner Győző h. gazdasági tanácsost bízta meg, Gátby Gézát pedig fölszólítja, hogy mint városi hivatalnok — inkompa- bilitást forogván fenn — mondjon le az ipartestületnél viselt titkári állá­sáról. — Adóhivatali kinevezések. Tar Lajos szerencsi IX. fiz. oszt. adóhiv. pénztárnok a VIII. fiz. osztályba so­rozott adóhivatali pénztárnokká, Ker­tész Ármin sátoraljaújhelyi X. fiz. osztályú adóhivatali segéd IX. fiz. osztályba sorozott adóhivatali ellen­őrré, Sztankó Ernő gálszécsi, Kerényi Bertalan tokaji adóhivatali tiszt a X. fiz. osztályba sorozott adóhivatali se­géddé neveztetett ki. — Májusi ájtatosság Sátoraljaúj­helyben az irgalmas nővérek zárdái kápolnájában ez éven is megtartatik a szokásos májusi ájtatosság és pedig április 30, szombattól kezdve május 31-ig, minden délután 5 órakor. He- tenkint két délutánon szentbeszéd is. — Esperes beiktatás. Zemplén- vármegyében alig van intelligens em­ber, ki ma is a legnagyobb tisztelet­tel ne gondolna dr. Tüdős István, volt pataki theologiai tanárra. A je­les tudóst néhány év előtt a legné­pesebb magyar ref. egyházközségek egyike, Miskolc, — lelkészéül hívta meg, a múlt hóban pedig az alsó­borsodi ref. egyházmegye esperesévé választotta. Beiktatása imponáló egy­házi ünnepély keretében f. hó 27-én volt a miskolci nagytemplomban. — Halálozás. Részvéttel közöl­jük, hogy Szabó György helybeli iparos polgártársunk neje, szül. Sán­dor Anna, élete 48-ik évében hosszas betegsége után ápril. 22-én jobblétre szenderült. Temetése nagyszámú gyá­szoló közönség részvéte mellett ment végbe. Az elhunytban Galamb János nagykövesdi tanító, lapunk munka­társa anyósát gyászolja. — Egyházi beszéd. A sátoralja­újhelyi izr. anyahitközség nagy tem­plomában május hó elsején, vasárnap fél 11 óra körül a mázkir imát meg­előzőleg dr. Goldberger Izidor rabbi magyar egyházi szent beszédet intéz a hívekhez. — Labdarugó mérkőzés. A sátor­aljaújhelyi Athletikai Club folyó évi május hó 1-én, holnap vasárnap a felvidék bajnokcsapatával, a Kassai Athletikai Clubbal bajnoki mérkőzést tart. Az érdekes mérkőzésre felhívjuk a közönség figyelmét. Jegyek váltha­tók a helyszínén, ülőhely 50 fill., álló­hely 30 fill., diákjegy 20 fillér. „SAYOY“ 'Budapest VIII., József-körut 16. a Nemzeti Színház közvetlen közelében. = NAGYSZÁLLODA. A főváros legszebb és legmodernebb szállodája — 120 szoba és szalon. Központi gőzfűtés, villanyvilágítás. — Lift. Hideg és melegvíz minden szo­bában. Szobák 3 koronától feljebb. Elsőrangú étterem.

Next

/
Thumbnails
Contents