Zemplén, 1909. július-december (39. évfolyam, 53-103. szám)
1909-08-21 / 67. szám
4. oldal. ZEMPLÉN. Augusztus 21. társaság, melynek minden tagja uj- szomotori lakos, nem búcsúra akart menni, de célja volt a bucsujárók maszkjában elérni a galíciai határszélt, hogy útlevél nélkül vándorolhassanak ki Amerikába. — Elfogott utazó zsebtolvajok. Mecsuch András morvaországi ember kedden hajnalban el akarván utazni, egyik közbeeső állomáson felszállott a Sátoraljaújhely felé menő vonat egyik harmadosztályú kocsijába. A szakaszban két fiatalembert talált, kik közül az egyik segített neki csomagját feltenni a csomagtartóba. Közben azonban kilopta Mecsuch zsebéből annak pénztárcáját. Mecsuch azonban észrevette, megfogta az illetőket és átadta egy rendőrnek, az egyik azonban elmenekült. Az elfogott egyik tettes, kinél a tárcát a pénzzel együtt megtalálták, Kirág József közismert utazó zsebtolvaj, elmenekült társa pedig Sóth Béla szintén rovott múltú utazó zsebtolvaj, kit aznap délután szintén elfogtak. A rendőrség mindkettőt letartóztatta. — Cimbalmozni vágyók figyelmébe! Több érdeklődő kívánságának teszünk eleget, amidőn közreadjuk, hogy Werner Sárika oki. cimbalomtanárnő magániskolájában a beiratkozások az 1909—1910. tanévre már folyó hó 29-én megkezdődnek ; a rendes oktatás pedig szeptember hó 1-én veszi kezdetét. — Vivótanfolyam Sátoraljaújhelyben. Pellegrini József olasz származású hírneves vivómester, ki már három hónap óta tartózkodik városunkban, most, miután közönségünk a lürdőzésről visszatért, szeptember hó 1-től megnyitja vivótanfolyamát a kir. tanfelügyelő s a polgári leányiskolái igazgató szívességéből átengedett polgári leányiskolái tornateremben. A vivómester három hónapos tanfolyamot szándékozik nyitni férfiak s nők részére kard és vitőrvivásra. — A nők részére délután 2 órától 4 óráig tartana a tanítás a vitőrvivás- ból, férfiak részére délután 4-től este fél kilencig. Délelőtt a vivómester házaknál tartandó magánórákra vállal tanítást férfiak és nők számára. Ismeretes a sport gyakorlatok hatása az emberek fizikai s lelki életére. Ügyesiti az azzal foglalkozókat, erősiti s fejleszti a testet s éppen azért ajánlatos, hogy a kedvező alkalmat nocsak a felnőttek, de serdülő gyermekek is vegyék igénybe. Dicsérendő dolog, hogy Pellegrini mestert nem az anyagi jutalom, de az eszményi sikerek s diadalok vezetik tanításaiban s ezzel akarja majd a nagy kö zönség méltánylását kiérdemelni. A mikor a közönség, a sportbarátok s szülők figyelmét pártolólag hívjuk fel a vivótanfolyamra, közöljük, hogy a tanfolyamon résztvenni kívánó férfiak a vivómesternél a vívóteremben, a nők pedig Kincsessy Péter gyógyszerész urnái jelenkezhetnek s iratkozhatnak be a tanfolyamra. — A mozgófénykép színházban, mely a volt Tornacsarnok melletti téren van elhelyezve, napról-napra nagy érdeklődés mellett folynak az előadások. Az elektró-bioscop színház néző terét mindig hűségesen, nagy számban látogatja a közönség, ami indokát — mint már mondottuk — az érdekes, tökéletes képekben leli s a kellemes, kényelmes helyiségben, melyet szívesen keres fel a közönség. A műsor majdnem napról-napra uj és változó. Az előadások fél kilenc órakor veszik kezdetüket s megtekintésükre újból felhívjuk a közönség figyelmét. — A szülök figyelmébe. A kegyesrendiek vezetése alatt álló algimnáziummal kapcsolatos „Deákasztal- ezervező-bizottság“ Podolin (Szepes- megye) pályázatot hirdet több ingyenes, félingyenes és fizetéses helyre. A teljes fizetéses helyre felvett tanuló reggeli, ebéd és vacsoráért havi 18 koronát fizet. A szervező-bizottság a tanulók elhelyezéséről is gondoskodik. Magyar anyanyelvű tanulók tisztességes német családoknál nyernek elhelyezést. így módjukban van a német nyelvet is elsajátítani. Lakásért havi 8 — 10 koronát fizetnek. — Bélyegtelen kérvények gimnáziumi igazgató címén Szepes megye küldendők. Mondik Pál Podolin. — Női felsőkereskedelmi iskola első évfolyama folyó évi szeptember hó 1-én nyílik meg Debrecenben. Az erre vonatkozó tudnivalókat lapunk mai számának hirdetési rovatában találja az olvasó. — Szenzáció a reklámban. Szenzációs és mégis nagyon egyszerű a Lukács Vilmos reklámirodája (Budapest, V. Fürdő-utca 10.) által meghonosított uj reklámmódszer. Lukács Magyarország és Ausztria több, mint 700 elsőrangú szállójában, kávéházában és vendéglőjében kibérelte mintegy 5000 illemhely ajtóit és ezen ajtók belső oldalán egy nagy belga tükör fölött és alatt művészi kivitelű reklám üvegtáblákat helyez el, amely táblák már feltűnő elhelyezésüknél fogva sem maradhatnak észrevétlenül. Ennek a szenzációs reklámnak be kell vésődnie a vásárló közönség emlékezetébe, és ez az, amit az igazi reklámnak eredményeznie kell. — A szt. István napi harsonák fürdőinknek már finálét fújnak. Ritkulnak a vendégsorok, minden következő nap megtizedeli azokat. Csak a télen- nyáron nyitva lévő Pöstyón fürdőben, ahol a szeptember és október állandóan enyhe és derült szokott lenni, uralkodik élénkség késő őszig is. A köszvónyesek és reumások, kik eddig nem jutottak a fürdőzéshez, most sietnek oda, hogy az időjárás viszontagságai ellen télire vértezve legyenek. — Az általános drágaság miatt ajánlatos, hogy mindenki biztosítsa tűzkár ellen nemcsak épületeit, hanem bútorait, terményeit és egyéb ingatlanait is. Mindezek beszerzése ma háromszor annyi befektetést igényel, mint ezelőtt. A csekély biztosi- tási dij fizetését megbirja mindenki, egy tűzkár azonban évekre tönkre teszi a károsultat. Biztosítási dij 100 korona érték után zsindely fedél alatt 51—60 fillér, cserép, pala vagy bádog fedél alatt 15 fillér. Biztosításokat felvesz az „Első magyar ált. biztositó társ." ügynöksége Sátoraljaújhelyben a „Zemplén“ kiadóhivatalában. — Előnyös birtokvétel. Eladó Sátoraljaújhelyben a Kazinezy-utcá- ban vízvezeték és villanyvilágítással, kocsiszín és 2 istállóval (3—10 ló részére) felszerelt ház. A házban van: egy 8 szobás lakás, mely 2400 kor, egy 2 szobás lakás, mely 280 kor. és 3 kisebb helyiség, mely 300 koronát jövedelmez. A házhoz tartozik egy 567 n-öl terjedelmű telek és egy 1000 hordós borpince, továbbá a ház mellett van l8/* kát. hold beültetett csemege-szőlő terület, Vs hold gyümölcsös. A birtokhoz tartozik még a vasút állomástól 10—15 percre a Sátorhegy déli lejtőjén a herceg Win- disch Grätz szőlője mellett levő 10 kát. hold területű szőlő, melyen 2 szoba és konyhából álló nyári lakás, egy vincellér lakás, présház, istálló, teljes gazdasági felszerelés és 37* k. hold gyümölcsös. Az idei termés a vevőé. A felsorolt birtoknak eladási ára 150 ezer kor. A vételárhoz 50,000 kor. készpénz szükséges, 40 ezer kor. tíher maradhat az ingatlanon, mig 60 ezer kor. 6 éven át volna törlesztendő. Aki ezen előnyös vételre reflektál, forduljon felvilágosításért kiadó- hivatalunkhoz. DUNKY FIVÉREK cs. és királyi udvari fényképészek műtermében Sátoraljaújhely Széché- nyitér 9. Modern irányzatú művészi kivitelű fényképek és nagyítások készülnek. — Egy oki. tanítónő mérsékelt díjazásért zongora órák adására ajánlkozik. Bővebbet a Oojdics nővérek tőzsdéjében. — Teljes ellátásra elfogad intelligens tisztviselő család gimnáziumba járó két fiú, vagy polgári iskolába járó két leány növendéket. — Zongora tanítás. Zongora órákat úgy háznál, mint saját lakásán előnyös feltételek mellett ad kiváló képesítésű zongora tanítónő. Cim: Sátoraljaújhely, Bokor József, Rá- kóczi-u. 10. — Eladó egy jókarban lévő trimó, egy kredenc és egy ebédlői tükör. Cim a kiadóhivatalban. — Gimnáziumi tanuló a következő tanévre teljes ellátásra felvétetik egy intelligens családnál. Cim a kiadóhivatalban tudható me. Szemgyógyintézet van Miskolcon a Csabai-uton levő szanatóriumban. SZÍNHÁZ. ** Palásthy színtársulata Mezőhegyesen. Palásthy Sándor színtársulata újabban Mezőhegyesen állomásozik s ezen a helyen is kivívta társulata előadásai iránt a közönség pártfogó érdeklődését. Mint lapunknak Írják : ajszezon sikerének fő'inditó okait abban leli, hogy Palásthy igazgató a rövid mezőhegyesi színi szezon minden előadására újdonságokat tűzött ki s a fővárosi legújabb darabokat mutatja be a közönségnek, mely kellőképen méltányolja Palásthy s társulata nemes törekvéseit. ** Komlóssy Emma bemutatkozója. Komlóssy Emmát, a régi népszínház énekesnőjét — mint a fő városi lapok egy értei raüleg Írják — szívesen látta viszont Budapest színház-látogató közönsége folyó hó 18-án este a Király színház színpadán. A Király színház uj tagjának első bemutatkozója volt ez a közönség előtt, mely Komlóssy Emma művészetét, énekképessógét már régebben ismeri, de a művésznő a Király színház, temperamentumához illőbb műsorában bizonynyal még a régibb sikereknél is nagyobb diadalokat van hivatva elérni. A sikeres bemutatkozó hírét örömmel vették a művésznő nagyszámú sátoraljaújhelyi hívei is, kik ma is szívesen gondolnak vissza Komlóssy itteni sikerekben gazdag működésére. ** Szerződtetés. Közöltük már javarészben, hogy Palásthy Sándor sátoraljaújhelyi színigazgató milyen szervezésben fogja bemutatni uj társulatát s kik lesznek az uj társulat tagjai. Palásthy Sándor most — mint értesülünk — azon tagokon kívül, a kiknek neveit már felsoroltuk, újabban Szász Annát, az előnyösen ismert színművésznőt is szerződtette társulatához. IRODALOM. A Knopfler — Gárdos hittan 4 füzetből álló s igen értékes mű. Itt főleg, az ország határa felé, hol a tankönyvnek jutott a magyarosítás terén egyik főszerep, kívánatos, hogy e tankönyv az elemi iskolákban az izr. hitoktatásnál elfoglalja az őt méltán megillető helyet. Kifogástalan magyarságán, könnyed nyelvezetén kívül nagy előnye a tömörség s az, hogy a biblia fordítást, hit és erkölcstant, továbbá imaforditásokat magában foglalva, a tananyag teljes felölelése mellett sem haladja meg a gyermek értelmi képességét. A négy kötet összes ára (II. III. IV. V. és VI. osztály részére) 2 kor. A könyv kiadója Alexander Vilmos. Az „Adalékok Zemplénvármegye Történetéhez“ c. havi folyóiratunk 1909-ik évi XV. évfolyamának jun.—jul. havi füzete a következő érdekes tartalommal jelent meg: 1. A zempléni nemes hadak 1809-ben. Irta: Dongó Gy. Géza. — 2. Száz év előtt. Irta: Sándor Imre. — 3. A szent koronának 1805. és 1806. évi útja Zemplénben. Irta: Dongó Gy. Géza. — Az „Adalékok“ előfizetési ára íél évre 3 kor., egész évre 6 korona. Az „Adalékok“ eddig megjelent füzeteihez készült díszes bekötési táblák kiadóhivatalunkban (Főtér 9. szám) folyton kaphatók. A „Zenélö-Magyarország“ közkedvelt zongora és hegedű zenemű- folyóirat most megjelent 389-ik füzete újra a legjobb és legkedveltebb zon- goraujdonságokat közli és pedig: I. Lakatos Ferenc hírneves „Jászberényi csárdás“-át, mely minden jobb cigányzenekar kedvelt müsorszámát képezi. II. Fesler Ottó, „John Chinaman“ eimü, eredeti chinai jellemindulóját. Minden müveit család zongorájának egyik legelőkelőbb ékessége a házi programm, mely a lelki hangulatok legfinomabb tónusában tartva, az ábrándos, hófehér leányszobától, a táncos szalonteremig és nótás ebédlőig, a legigazibb tetszésre találhat. Szinte ajándókszámba menő jutányosán jut a zeneértő közönség a „Zenélő-Magyarország“ minden egyes számához, mert ennyi pénzért — 12 korona évi előfizetésért külön kiadásban csak 2—3 kottát kapna, itt mintegy 120 darabot kap az előfizető a nevesebb hazai és külföldi zeneszerzők legszebb müveiből. Félévi előfizetés 6 korona. Ezért kap az előfizető 11 füzetet s karácsonykor egy 45 - 50 oldal terjedelmű, gyönyörű „Karácsonyi zenealbumot“. Az eddig megjelent 380 régebbi füzeteinkből, 60 különféle összeállítású, 30—30 zeneoldal terjedelmű mutatvány füzeteket adtunk ki. Ilyen füzet 8—10 korona bolti áru zenemüvet tartalmaz, s füzetenként 60 fillérjével hoztuk forgalomba. Ezekről részletes prospektust, úgy egyéb zenemüvekről árjegyzéket kívánatra ingyen és bórmentve; mutatvány füzeteket pedig 60 fillér levélbólyeg beküldése ellenében küld: a Zenélő Magyar- ország kiadóhivatala, Budapest, Vili. Józsefkörút 11. SPORT. Felhívás. A SAC. tagjait ez utón felkérem, hogy amenuyiben a szept. hóban megkezdődő vivótanfolyamon résztvenni óhajtanak, ebbeli szándékukat nálam e hó végéig bejelenteni szíveskedjenek. Boronkay László, h. e titkár. A SÁC. és ETVE. reváns mérkőzése. A sátoraljaújhelyi athlelikai club — mint jeleztük — folyó hó 22-én vasárnap Eperjesen fog mérkőzni az eperjesi torna és vívó egylet football csapatával. Ez a verseny tulajdonképen reváns mérkőzés lesz, mert folyó hó 15-én már szembe állt egymással a két csapat s akkor a küzdelem 4: 1 arányában az ETVE. javára dőlt el. Széles körben keltene örömet, ha a SAC. e revánsküzde- lemről győzelemmel jönne haza. A versenyre menő footballisták holnap, folyó hó 22-én a reggeli vonattal indulnak Eperjesre az egyesület tevékeny titkára Boronkay László vezetése alatt. Tennisz-előjáték. A Sátoraljaújhely—Sárospatak tonnisz játékosai között rendezendő mérkőzés előjátéka a Chudovszky kerti-pályán 18-ika óta a közönség élénk érdeklődése mellett folyik. A szép és ízléses nyereménytárgyak, melyek 22-én kerülnek kiosztásra, állandóan közszemlére van-