Zemplén, 1909. július-december (39. évfolyam, 53-103. szám)
1909-07-28 / 60. szám
2. oldal. ZEM.P LÉN. Julius 28. nyeremény alapon az adókivető bizottság 33.966 kor. 54 fillérben és az ehez járuló 9981 kor. általános jövedelmi pótadóban, együtt tehát 43,947 kor. 54 fillérben állapította meg. )( Ebadó kivetési lajstrom közszemlén. 1909. évre a városi tanács által jóváhagyott ebösszeirási és ebadó kivetési lajstrom mai naptól 15 napi tartamra vagyis bezárólag folyó évi aug. hó 8 ik napjáig a rendőrkapitányi hivatalnál közszemlére lesz kitéve, mely idő alatt az érdeklődők hivatalos órák közben azt betekinthetik és esetleg felszólamlással élhetnek. HÍREK. Cherchez la femme.- jul. 27. Magas állású, komoly urakat visznek robogó fogatok a városból a faluba, ahol szenzáció történt. A falu két legénye különbözött össze s a kés, mely elintézte a döntő vitát, kioltotta az egyik legény életét. A kis falu olyan, mint a méhkas. Lakosai egymás köré csoportosulnak a házak előtti pihenő padoknál s taglalják az izgalmas eseményt. Tisztelettel nézik közben a városi urakat, akik vizsgálódnak, kérdezősködnek s amit hallanak : írásba veszik. S mikor látják, hogy a városban mily port vert az esemény s a csendes községbe mily gyorsan oda szólította a törvényszéki, szolgabirósági urakat s a csendőrséget, melyet jobban respektál a magyar paraszt minden hatalomnál a világon, el is tűnődnek, el is csodálkoznak rajta, hogy milyen nagy feneket kerítenek a városban ennek a dolognak az urak. Mert hát igaz, hogy komoly dolog történt s a Kiss Imre kése mélyebben csúszott be a Septák Gyula oldalába, mint azt Kiss maga is akarta, de előttük nem szokatlan az, ha a falu, egy leányért versengő két legénye erői összemérésével dönti el, hogy hát melyik tulajdonképen közöttük legény a gáton, s melyik méltóbb a leányhoz. Benn a városban, az úri társaságban nincs szükség ilyen harcra, ott a család óhaja, az állás, vagyon minémüsége, a kedvezőbb társadalmi helyzet minden nagyobb emóció nélkül eldönti, melyik űré is legyen a leány s aki gyengébbnek érzi magát, lassanként csendbe visszavonul, átengedi a teret s máshol kísérli meg szerencséjét. Á család akarata ellenére kötött házasságok egyre ritkábbak lesznek, egyre gyérebb a szök- tetések száma, mely az egymást szerető sziveket egyesíti. Az úri társaság már reájött arra, hogy nem élünk a lovagkorban s nincs szükség éjféli párbajokra, éjszakai esküvőkre s több ilyen romantikus requizilumra, ha az ember feleségül akar venni egy hölgyet. De kinn, a faluban, a nagy egyenlőség, egyformaság helyén, hol alig van vagyon- vagy rangkülönbség a legények között: bizony sokszor szükség van ilyen erőszakos, vad eldön- tési módjára a szerelmi pernek. S ha a bunkó egy kicsit nagyobbat üt, ha a kés a testbe kissé mélyebben hatol be, megtörténik bizony, hogy a börtön választja el kedvesétől a szerelmes szivet s nagy urak jönnek ki a városból az összekülönbözés és erőpróba dolgában. A szőllőskei esetről is csak any- nyit tudunk, hogy egyik legény késével holtra szúrta a másikat. A tény megtörtént s csak az indító okok hiányzanak. A bíróság is ezt kutatja, keresi. Hiszen van az életben elég szenvedély, ok s elég forrása a bosszú- érzetnok, mely embert embertársa élete, testi épsége elleni támadásra készt, de majdnem feltétlenül bizonyosra vehető, hogy a vizsgálat során az derül ki, hogy nő van a dologban. Az ilyen falusi drámákra lehet leginkább alkalmazni I. Napoleon hatalmas, rettegett rendőrminiszterének Fouché-nak mondását: cherchez la femme 1 (Keresd a nőt!) ki a szövevényes, rejtelmes, megmagya- rázhatlan bűnök indító okait mindig a nőben kereste, kinek a bűnügyben lenni kell. Sokan az öreg Dumasnak tulajdonítják az örökigaz mondás szerzőségét, pedig benn van ez már Juvenalis, (ki egy pár évvel megelőzte Dumast még Fouchét), egyik szatírájában is, ahol ezt Írja: „Nulla fere causa est, in qua non femina litem moverit.“ Bizony, örök igazság az, hogy mindent a nő mozgat, minden általa, érte s miatta történik. A nő váltja ki a nemes szenvedélyeket, az késztet szép alkotásokra, az képes indítani hőstettekre, ő mindennek végső oka, miatta építenek és érte rombolnak, mért lenne hát kivétel, ha a bűn születésének indító okáról, forrásairól van szó. Igazolja ezt napról-napra az élet s annak fordulatai, igazolja a legtöbb bünügy, melyben ott van az asszony. Én a szőllőskei igénytelen drámában is keresem a bűnre okot szolgáltató örök asszonyt s kétségtelen, hogy a bűnügyi vizsgálat során a bíróság rá is fog találni. —1. — Ánna-nap. Folyó hó 26 ikán, hétfőn volt az Annák-napja. Hivatalosan csak Anna-nap volt, de hol van azon Anna, ki nem formál jogot e naphoz. Hajdanta, nagyanyáink idejében még nevezetes volt az Anna- nap, a sok szerelmes szivet egybe- füző fürdőmulatságok napja. A gróf Vay Sándor kedves reminiscentiában, történeteiben számtalanszor van róla említés téve, mint nevezetes napról, most már lassankiut hasonló lesz a többi igénytelen, egyszerű napokhoz. A hires Anna-bálok kora is lejárt már, nincs a régi, patriarchalis fürdő báloknak maradványa sem, nincsenek fáradhatlan, tüzes táncosok s nincsenek ma már Annák se, csak Nusik, Anicák, Nicák, meg ilyenek vannak. — Kinevezés. A vallás és köz- oktatásügyi m. kir. miniszter Neu- wirth János pancsovai lakost, oki. középiskolai tanárt a homonnai áll. felsőkereskedelmi iskolához rendes tanárrá nevezte ki. — Kitüntetés. A király Szalay Lőrincet a sátoraljaújhelyi m. kir. pénzügyigazgatóeág mellé rendelt számvevőség főnökét nyugdíjaztatása alkalmából pénzügyi tanácsossá ne vezte ki. A kitüntetés éppen búcsú zása alkalmával érte a kiváló szorgalmú főtisztviselőt, ki e hó 31-én adja át hivatalát a számvevőség ideiglenes főnökének. Szalay Lőrinc lakását Beregszászba teszi át, hol idejövetele előtt is élénk részt vett a társadalmi életben. — Házasságok. Ivanovics Viktor orosházai polgári iskolai tanár folyó hó 26-ikán kötött házasságot Szerdahelyi Adrianával, néhai Szerdahelyi Vince földbirtokos és neje Wiczmándy Zsófia leányával. A házasságkötés egyházi része a sátoraljaújhelyi kegyesrendi templomban folyt le, ahol az uj pár házasságát dr. Ivánovics Emil egri theologiai tanár, a vőlegény bátyja részesítette egyházi áldásban. — Letynski Leó, József lembergi bankigazgató folyó hó 25-ikén kötött házasságot Jurisch Ilonával Sátoraljaújhelyben. A polgári kötés után az egyházi szertartás az ág. h. ev. templomban folyt le, hol Domfan Elek ág. ev. lelkész intézett szép beszédet az uj párhoz. — A Gyermekvédő Liga jótéteménye. Lesó Andrásnét a rendőrkapitányság 45 napi elzárásra ítélte. — A büntetés elszenvedésének ideje alatt, mely most van folyamatban, két kiskorú gyermeke hajlék és gondozás nélkül maradt volna, kitéve a züllés veszélyének. A rendőrség előterjesztésére a Liga helyi bizottsága utján a Gyermekvédő Liga gondozásba vette a két gyereket s tartásdijukra ez időre 40 koronát utalványozott. — Pénzügyi áthelyezések. Sipos János homonnai és Szluhár Vince nagymihályi m. kir. pénzügyőri szem- lészek kölcsönösen áthelyeztettek. — Egyháztanácsi ülés. A sátoraljaújhelyi róm. kath. egyháztanács és iskolaszék folyó hó 25-én délután együttes ülést tartott, mely iránt a tagok élénk érdeklődése nyilvánult meg; részben a folyamatban levő templomépités kérdése, részint Bessenyei István apátplebános ama, — már közismert eljárása, hogy nagy buzgalommal törekszik a még elintézésre váró kérdések megoldására, — a tanácstagok nagyrészét egybehozták. Az ülés Bessenyei Is'ván apátplebános elnöklete alatt folyt le. Tárgyai voltak a múlt évi iskolai számadások jóváhagyása, melynek felülvizsgálata után az egyház nemrég választott ügybuzgó algondnokát, Ri- már Jánost a gyűlés megéljenezte tanúsított buzgó munkálkodásáért; azután a jövő 1909/10 tanévi iskolai költségvetés megállapítása következett. Énnek keretében kimondatott, hogy az egyházközség mint iskola- fenntartó a IV. tanítói állás javadalmának a törvényes minimumra leendő kiegészítése iránt államsegély utalványozását fogja kérni a kultuszkormánytól. Bessenyei István elnök tett azután előterjesztést több, az uj templomban tervbe vett köztisztasági és közegészségügyi intézkedéseiről, melyeket a tanács helyeslőleg tudomásul vett. Felolvasásra került dr. Fi- scher-Colbrie Ágost kassai püspök ama levele, melyben nyilatkozattételre hivja fel a hitközség elöljáróságát az iránt: nem volna-e lehetséges Sátoraljaújhelyben a bukott nők részére patronage intézet szervezése, melyben 3 apáca felügyelete alatt a balutra tévedt leányok — valláskülönbség nélkül — gondoztatnának s belőlük tisztességes és a társadalomnak visszaadható cselédek képeztet- nének. E nők természetesen megfelelő segélylyel láttatnának el a patronage részéről. A tanács elvben magáévá tette a püspök intencióit, a kivitelt azonban a templomépitési munkálatok befejezte utánra halasztja s addig a kérdés teljes előkészítésére egy bizottságot küldött ki, melynek feladata az ügy tanulmányozása s annak idején részletes javaslat megtétele. — Kruczik Imre távozása és Pikula Antal lemondása folytán az egyháztanácsba két póttag behívása vált szükségessé. Ezek helyére a tanács Bányász Istvánt és Sebők Jánost hívta be. Majd Bessenyei István apát indítványára és Éhlert Gyula pártoló felszólalására 4 uj taggal szaporították az egyháztanácsi és iskolaszéki tagok létszámát s e négy helyre — a kassai püspök jóváhagyásának fenntartása mellett — Ada- mecz Emil dohánygyári igazgató, Steinhöfer Ferenc állomásfőnök, dr. Buz a Barna orszgy. képviselő és Pintér István árvaszéki elnök egyhangúlag választattak meg. Kisebb fontosságú ügyek elintézése után az ülés d. u. 6 óra tájt ért véget. — Pénzügyi kinevezés. A m. kir. pénzügyminiszter Nyíri Józsefet a sátoraljaújhelyi m. kir. pénzügyőri biztosság vezetőjét jelen állomás helyén való meghagyással m. kir. pénzügyőri főbiztossá nevezte kt. — Apácák fogadalom tétele. A Paulai sz. Vincéről nevezett irgalmas- rendü apácák, kiknek tartományi főnöksége Szatmáron van s kikhez a sátoraljaújhelyi Karolineumban tanító nővérek is tartoznak, 25 uj tanitó- nővérrel szaporodtak e napokban. — Paulai sz. Vince napján ugyanis 25 ujoncnő telte le a szerzetesi fogadalmat a szatmári püspök előtt, fényes egyházi ünnepély keretében. — Olcsóbb a liszt. A múlt héten érthető örömünkre, kilogramonkint 4 fillérrel esett a liszt ára s remény van rá, hogy ez az árcsökkenés fokozatos lesz. A liszt olcsóbbodását részben a nem kedvezőtlen próba- cséplési eredmények, részben a nagy malmoknak rengeteg mennyiségű román búza vásárlásai okozták. Szinte megkönyebbülünk e hir hallatára, noha Sátoraljaújhely szokás szerint most is a legutolsó lesz abban, hogy kereskedői az árcsökkenéssel megbarátkozzanak. — Véletlen eset vagy bűntény ? Szombaton, folyó hó 24-ikén déli 12 órakor Nagykövesden Kaskó István Pallér János nevű társára emelte a szőlővincellér puskáját. Pallér János figyelmeztette társát, hogy vigyázzon, mert a puska töltve van s elsülhet. Kaskó István azonban nem hallgatott a figyelmeztető szóra, célba vette Pallért s e közben a puska oly szerencsétlenül sült el, hogy a súlyos srót töltés Pallér mellébe hatolt. A szerencsétlenség érte szőlőmunkást beszállították az „Erzsébet“ közkórházba, hol súlyos sebével ápolás alá vették. A községben elterjedt a hir, hogy Kaskó szándékosan lőtte le társát, de ezzel ellentétben Pallér a köz- körházban történt kihallgatása során azt vallja, hogy Kaskó neki jó barátja, semmi oka nem volt arra, hogy őt megölje s csak vigyázatlanságának tudható be, hogy a baleset megtörtént. Kaskó István ellen, kit a csendőrség letartóztatott, megindult az eljárás s ennek során fog kiderülni, hogy véletlen eset, vagy bűntény történt-e Nagykövesden. — A szőllőskei gyilkosság. Szől- lőske zemplénvármegyei község lakossága körében nagy izgalmat keltett az a bűntett, melyet a községben Kiss Ferenc kocsis követett el. Folyó hó 25-ikén, vasárnap éjjel történt az izgalmas bűneset, melyben a gyilkos szerszáma egy ember életet kívánt áldozatul. A gyilkosság részleteiről következő értesítést vesszük. Folyó hó 25-ikén, vasárnap éjjel Szőllőske községben gyilkosság történt. Kiss Ferenc kocsis, ki a szőllőskei ref. lelkésznél áll szolgálatban, késével agyonszurta társát, Septák Gyulát s a szívbe mélyen behatolt kés Septák életét azonnal kioltotta. A gyilkosság okát s a részleteket csak a vizsgálat fogja kideríteni. Kiss Ferene, a gyilkos úgy adja elő a dolgot, hogy ő Seplákot tolvajnak nézte, de eltekintve attól, hogy az áldozat jó ismerőse volt gyilkosának, valószínű, hogy szerelmi bosszú adta kezébe Kissnek a fegyvert, melyly9l társa életét kioltotta. Tanuk hallották, mikor Septák az őt üldöző Kissnek visszaszólott „Feri, hát mért akarsz te engem megölni?.“ Midőn azután Kiss utólérte áldozatát, belemártotta kését s a szúrás következtében, mely a szivet is megsebezte, a szánandó ember azonnal meghalt. Az eset természetesen nagy izgalmat keltett a községben, a