Zemplén, 1909. július-december (39. évfolyam, 53-103. szám)
1909-10-13 / 82. szám
Sátoraljaújhely, 1909. Október 13. 82 (4890.) Harminchetedik évfolyam. Megjelen hetenkint kétszer szerdán és szombaton este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely, Főtér 9 szám. Telefon: 42. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Nyílttériben minden garmond sor 30 fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. ÉHLERT GYULA, MAJTÉNYI GÉZA, felelős szerkesztő, főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 10 korona, félévre [5 kői negyedévre 2.50 korona. — Egyes szám ára 10 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűknél nagyobb, avagy diszbetttkkel, vagy kerettel ellátott hír* detések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél árkedvezmény. fi közigazgatási bizottság ülése. — okt.-12. Zemplén vármegye közigazgatási bizottsága október havi rendes ülését folyó hó 11-én délelőtt tartotta meg a vármegye székházának nagytermében, Mecz- ner Gyula főispán elnökletével. Jelenvoltak az ülésen Dókus Gyula alispán, valamint a vármegyei közigazgatási és árvaszéki s az állami hivatalok főtisztviselői, névszerint: Thuránszky László főjegyző, Bernáth Aladár és Isépy Zoltán tb. főjegyzők, Somogyi Bertalan és dr. Tátrai Dezső t. alügyészek, Mester István árvaszéki elnökhelyettes, dr. Löcherer Lőrinc tiszti főorvos, Révész György that. főállatorvos, Biserth István kir. főügyészhelyettes, Eiszenmann Oszkár kir. pénzügyigazgató, Beregszászy István kir. tanfelügyelő, Hönsch Dezső kir. műszaki főtanácsos. A bizottság választott tagjai közül megjelentek : Fejes István, Lehóczky Endre, gróf Mailáth József, Matolai Etele, dr. Molnár Béla, Nemthy József és Nagy Barna. Elmaradását gr. Andrássy Sándor biz. tag kimentette. A bizottság előtt bő és közérdekű tárgysorozat feküdt. Érdekes és mozgalmas volt az ülés minden tekintetben. Részletes tudósítást a következőkben adunk róla: Meczner Gyula főispán délelőtt 9 órakor az egybegyűltek üdvözlésével megnyitván az ülést, Thuránszky László főjegyző felolvasta az aUBpáni jelentést, melynek főbb pontjai a következők: Hlavatby Jenő vármegyei Írnok ellen, mivel szabadságának lejárta után sem jelentkezett szolgálatra, a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálat elrendeltetett s nevezett Írnokot al ispán állásától is felfüggesztette. — Albrecht Tamás napidijas október 1-től kezdve nyugdijaztatott. Ideiglenes díjtalan napidijasokul felvétettek Olsavszky Géza, Dongó Mária és Prihoda Katalin. — Dr. Ligeti Albert homonnai közkórházi .főorvos nyugdijaztatott, dr. Bernát Ódon sátoraljaújhelyi közkórházi alorvos állásáról lemondott. A Sárospatakon üresedésben lévő jegyzői állásra Rác Jenő tiszapolgári jegyző helyettesitetett. — Stefán Béla nagytárkányi felfüggesztett körjegyzőt Molnár Sándor segéd jegyző helyettesíti. — A karosai, bod- rogszentesi és leleszi községi bírák ellen a járás főszolgabirája fegyelmi eljárást indított. A kassai IV. csendőrkerületi parancsnokság jelentése szerint Zemplén vármegye területén szeptember hó folyamán 398 bűntett és vétség s 467, a közigazgatási hatóságok ügykörébe s olbirálása alá tartozó kihágás fordult elő. Legnagyobb számmal van a súlyos testisértés: 115, azután a lopás 87 s a tüzvészokozás és gyújtogatás 36 esettel, — Sátoraljaújhely város területén 21 bűntett és vétség s 15 kihágás fordult elő. — Amerikába szeptember hóban 315 egyén vándorolt ki, onnan 89 tért vissza, útlevelet pedig 49 kapott. (A kivándorlás számbeli csökkenése a szept. hó 1-én életbelépett uj kivándorlási törvény eredménye.) — Katonai utó- állitás volt Sátoraljaújhelyben és Ho- monnán. Ujhelyben 33 előállott közül 16, Homonnán 44 közül 11 sorozta- tott be. A szőlők állása általában nagyon rósz. — Helyenkint a kisgazdák vetőmag hiányát érzik. Az őszi vetések elég szépen mutatkoznak. Tőketere- besen 180 tanköteles gyermek beisko- lázatlanul van, helyhiány miatt. — Részletesen emlékezik meg azután alispáni jelentés a Winkler Emil kelem körjegyző s a Walkovszky Elek Sátoraljaújhely városi adópénztárnok által elkövetett sikkasztásokról, ismertetve az eddig teljesített vizsgálat részleteit. A vizsgálat mindkét helyen még folyamatban van, úgy közigazgatási mint államhatósági részről. A Walkovszky féle sikkasztást lapunk előző számában részletesen ismertettük, a Winkler Emil keleni körjegyző és neje ottani postamesternő által elkövetett nagymérvű csalások és sikkasztásokról pedig lapunk mai számában külön közlemény szól. — Alispáni iktatóba szeptember hó folyamán 2709 ügydarab érkezett be, hátralék nincs. Sátoraljaújhely városnál a beérkezett 3398 ügydarabból 559 hátralék van. — Tárcái községben csendőrőrs felállítása iránt a bizottság pártoló felterjesztést tesz a belügyi kormányhoz. Alispáni jelentést a bizottság tudomásul vette. Egyéb közigazgatási ügyek. A tolcsvai izr. hitközség bejelentette, hogy Gottlieb Lázár személyében uj főrabbi-anyakönyvvezetőt választott, ki állomását már el is foglalta. A bizottság a bemutatott iratok alapján a választást jóváhagyólag vette tudomásul. — Wechsler Soma va- rannói főrabbi ügye ismét napirendre került. Bernáth Aladár tb. főjegyző felolvasta a közoktatásügyi kormány ama rendeletét, mely meghagyja, hogy a közig, hatóság Wechslert rabbi funkciók teljesítésében karhatalommal is akadályozza meg. — Kivételes nő- sülési engedélyért32 ifjú folyamodott; valamennyinek kérelmét pártolólag terjesztik fel. — A kurucfalvai állami iskola 1907/8. tanévi számadásait jóváhagyták. Tiszti ügyészek jelentései. Dr, Tátrai Dezső jelenti, hogy a taktaharkányi 2 tantermes ref. iskolát mint közveszélyest a szerencsi főszolgabíró bezáratta s annak lebontását rendelte el. A bizottság megengedi a hitközségnek, hogy kellő biztonsági intézkedések megtétele mellett a tanítás 1910-ik év tavaszán az épületben folytatható legyen, amikor uj épület lesz emelhető. Ez engedélyt azonban a kir. áliamépitészeti hivatal szakvéleményétől teszi függővé s az épület megvizsgálására a kir. áliamépitészeti hivatal főnökét kiküldi. — A zemplén- pálhegyi iskolai alapvagyon bérbeadása tárgyában kötött szerződést alaki szabálytalanságok miatt megsemmisítették. — Táílya községnek a községi közmunka megváltása tári gyában hozott határozatát, mint a törvénynyel ellenkezőt, — szintén megsemmisítették. Árvaszék ügyel. Mester István árvaszéki elnök helyettes jelentése szerint a gyám- hatósági közigazgatás ügymenete zavartalan, a beérkezett 7804 ügydarab előadók által csekély hátralékkal feldolgoztatott. A kiadóban nincs hátralék. Sátoraljaújhely város árvaszékéhez 1624 ügydarab érkezett be, valamennyi hátralék nélkül feldolgoztatott. Közegészségügy. Dr. Löcherer Lőrinc tiszti főorvos jelentése szerint az általános közegészségügyi állapot jó, — a múlt havihoz képest visszaesést nem mutat. Heveny fertőző betegségek közül difteria 11, vörheny 70, hasihagymáz 10, hökhurut 32 esetben fordult elő. Rendőri hulla vizsgálat volt 8, ön- gyilkosság 3, gép- és baleset okozta súlyosabb sérülés 4 esetben. Bujakórral 5 nő küldetett kórházba. — Bemutatja tiszti főorvos a közhelyek és közintézetek megvizsgálásáról felvett jegyzőkönyveket. Sátoraljaújhely város területén a vörheny lépett fel járványszerüleg, Olaszliszkán dr. Asztalos Kálmán lett községi orvossá megválasztva. Állategészségügy. Az állategészségügy vármegyénk területén általában kielégítő. Ifertőző állatbetegségek vagy járványok helyenkint előfordultak és súlyosabban a szerencsi járás területéhez tartozó uradalmakban okoztak nagyobb károkat, hol főleg a harangodi birtokokon a sertésorbánc és sertésvész lépett fel nagyobb mérvben. Kir. ügyészség. Eiszerth István kir. főügyészhelyettes jelenti, hogy a kir. törvény- széki fogházban szept. 30-án a rablétszám 373 volt. Ebből jogerősen elitéit 353, felebbezés alatt áll 1, vizsgálati fogoly 19. Közegészségügyi állapot a fogházban jó. — A szerencsi cukorgyárban előfordult balesetekre vonatkozólag a megejtett vizsgálat adatait ismerteti még röviden kir. főügyész-helyettes. Majd dr. Löcherer Lőrinc tiszti főorvos hozzászólása után a bizottság kimondotta, hogy további intézkedéseket a kir. főügyész-helyettes Írásbeli jelentésének benyújtása után fog tenni. Adóügy. Eiszenmann Oszkár kir. pénzügyigazgató jelentése szerint vármegyénk területén 1909. szeptember havában az államkincstár bevétele volt egyenes adókban: 217,459 kor. 45 f., hadmentességi díjban: 7369 kor., — bélyeg jövedékben: 15,016 kor. 14 f., dij* és jogiiletékben : 85,519 kor. 77 f., dohányjövedékben: 58,533 kor. 39 f., sójövedékben 4561 kor. 15 f., cukor szesz, ásványolaj stb. fogyasztási adók és italmérési illetékekben 691,923 kor. 29 fill. — Az adóbefizetések eredménye az előző 1908. évi szept. havához képest az egyenes adóknál 63,001 kor. 05 f., a bélyeg és jogilletékek- nól 36,161 kor. 53 f. csökkenést, a fogyasztási adóknál azonban 13,656 kcr. 10 f. emelkedést mutat. Az adófizetések eme kedvezőtlen eredményét kir. pénzügyigazgató jelentése szerint az idei rósz termés és a Hegyalját ért nagy csapások okozták. — Adófizetésre halasztást 4, ideiglenes ház* adómentességet 6 esetben engedélyezett. — Erdélyi András lasztóci ref. lelkész II. o. kér, adó ellen felebbe- zett; minthogy nevezett saját ingatlannal is bir, II. o. kér. adóval is meg volt rovandó, a lelkészi javadalma után fizetett IV. o. kér. adó mellett. Felebbezése a törvény alapján elutasítandó volt. Juhász András felső- regmeci, Kohn József nyíregyházai lakosok ellen ingó vagyon hiánya miatt a reál végrehajtást elrendelték. Tanügy. Beregszászy István kir. tanácsos szeptember havi jelentése kulturális tekintetben nagyon örvendetes események sorozatából áll. Az 1909/10. tanév beálltával vármegyénk területén 14, újonnan épült felekezeti iskola adatott át rendeltetésének. Felépült hosszú évek előkészítő múnkája után végre a varannói állami elemi iskola impozáns épülete is, úgyszintén Lukán és Opálhegyen 2—2 tanteremmel állami iskola; Olaszliszkán a 2 tanerős állami óvoda, mely eddig bérházban volt, szintén saját hajlékába költözött át. Márk és Málca községekben az uj állami óvodák készen állanak s mihelyt a miniszter kinevezi az óvónőket: azonnal megnyithatók. Tőketerebesen az eddigi egy tanerős községi jellegű óvoda helyett a kultuszkormány 3 tanerős állami óvodát létesít, valamint kimondotta Karosa községben egy két tanerős állami iskola szervezését. Ezen iskola számára szükséges uj épületet báró Sennyey Miklós és br. Sennyey Béla saját költségükön építtetik föl. Több tanítói fizetéskiegészitő és korpótléki államsegély kérvényt a bizottság pártolólag terjeszt fel a kultuszminiszterhez. Elénk érdeklődést váltott ki a közoktatásügyi kormány amaz elvi jelentőségű rendelete, mely az izr. néptanítókra bir nagy horderővel; a miniszter ngyanis elrendelte, hogy mindazon izr. iskolafentartó hitközségek, melyek az 1907. évi XXVII. t. c. életbeléptének napjától alkalmazott tanítóik fizetésének kiegészítéséhez államsegélyt vettek igénybe : tanítóiknak a hivatkozott törvényben megállapított magasabb összegű lakáspénzt 1907. szept. 1-től számítva, — visszamenőleg is — kötelesek kiszolgáltatni. Sok szegény tanítóra rendkívül kedvező hatással lesz a miniszter eme rendelkezése, mely bár a törvény betüszerinti végrehajtásánál nem egyéb, de az izr. tanítók és iskola- fentartók közt sok helyen fenálló vitás helyzetnek egyszersmindenkorra véget vet. A tankötelesek beiskolázása sok helységben nagyon hiányos. A kir. tanfelügyelő felhivatott, hogy konkrét adatokat közöljön az alispánnal, ki aztán az illető járások főszol- gabiráit figyelmeztetni fogja, hogy a tankötelesek beiskoláztatása tekintetében a járásukhoz tartozó községek elöljáróit a legszigorúbban utasítsák. Csollák Ilár távozásával a nagymi- hályi polgári fiúiskola vezetését Deák István, mint intózettulajdonos vette át. A Csollák által birt jognak Deák Istvánra való átruházása végett a bizottság pártoló felterjesztést tesz a kultuszminiszterhez. — Vajda Jenőné sztropkói állami tanítónő ellen igazolatlan távolmaradása miatt fegyelmi eljárás rendeltetett el. A tankötelesek összeírását teljesítő tanítóknak Sátor* Lapnuk műi kxáiuh 6 óidul.