Zemplén, 1909. január-június (39. évfolyam, 1-52. szám)
1909-04-10 / 29. szám
Feltámadás! (y.) Az ember egész erkölcsi világának alapját a lélek halhatatlanságában való hit képezi. Mióta ember él illetve mióta a történelem emberek életét és cselekedeteit s erkölcsi rendszerüket feljegyezte, azóta a lélek halhatatlansága, a sirontuli élet miudenkor alaptétele volt minden vallásbelinek, sőt a vallás tételes törvényein kívül álló emberiségnek is. Erre a hitre oly szükségünk van, mint magára a testi életet tápláló világosságra és levegőre. A lélek halhatatlanságának tagadása egyértelmű az erkölcsi anarchiával, mely szabadjára engedi az állati vágyakat az emberben. Ha nincs tulvilági élet, ha a sírnál teljesen lezárul minden: akkor igazán nincs célja életünknek. Akkor az állatoktól csak annyiban különbözünk, hogy hasonlithatlanul több teher nehezül ránk, többet szenvedünk, tehát mi, — akik a teremtés koronájának valljuk magunkat, — mi annak tulajdonképen csak salakjai volnánk. A lélek halhatatlanságában való hitünkön gyökerezik s ezen alapul egész erkölcsi világrendünk. A polgári büntető törvények paragrafusai koránt sem tartóztatnak fel annyi tolvaj és gyilkoskezet, mint az erkölcsi rend ama tétele, mely e hitünket alapul vallja. A szenvedések elviselésére semmiféle emberi részvét nem nyújt annyi megnyugvást és türelmet, mint a tulvilági életben való hit, földi cselekedeteinkért várható igazságos jutalom, vagy ellenesetben megérdemelt bünhődés. Sivár a lélek, — teng az csak mint a kiszáradt mezei kóró, — amelyikből a feltámadás hite hiányzik. Nem kell feszegetnünk a feltámadás részletkérdéseit, mert gyaló, véges emberi értelmünk úgysem fog ebben soha teljes világot deríteni, mert a nagy egyházi költő szerint: „Kimérte Isten a tudás határait, Az ember elől elrejté fönséges titkait. A megadás szelíd nyomán Kél a valódi tudomány . . . .“ A hit, mely éltet, táplál, erősít és vigasztal, a feltámadás reményében a legdrágább kincset adta az emberi léleknek. Ne tántorodjunk meg a hitben, ne okoskodjunk gyarló értelmünkkel megfejthetetlen problémák felett, de a magát keresztfán feláldozott istenember magasztos példáján okulva, lelki alázatossággal és magunkba szállva intézzük sorsunkat akként, hogy a síron túli életre jól elkészüljünk. Mert hátha csakugyan lesz ám lelki élet a feltámadás után, — akkor vajmi nehéz lesz annak a helyzete, kit gonosz tettek halmaza kisér sírjáig. Áhitatos gondolatok közt töltsük a húsvéti szent napokat. Iparkodjunk előkészíteni lelkűnket egy olyan jövendőre, mely ha eljő a Mindenható szavára, az csak örvendetes lehessen mindnyájunkra nézve. Mert kell lenni síron túli életnek, kell lenni feltámadásnak. Lesz feltámadás! Ezt követeli lelkűnknek az igazságért esengő szava ! Ebben a hitben, melynek külső szimbóluma a húsvéti ünnep, ma minden nemzet egyetért s az egész világon felhangzik a hit megvallása, az örvendetes Alleluja ! A „Zemplén“ húsvéti melléklete.
