Zemplén, 1908. július-december (38. évfolyam, 53-104. szám)

1908-11-21 / 94. szám

4. oldal. ZEMPLÉN. November 21. zést adtunk lapunkban, többek kö­zött a hegyaljai szüret általános ered­ményéről írott vezércikkünkben is. Közönség köréből. — Alak és tartalomért a beküldő felelős. — Nincs föld a holtak számára . .. Tisztelt szerkesztő ur 1 Valami Máltbus nevű ur, amint méltóztatik rá emlékezni, üres óráiban egyszer kiszámította, hogy ha az emberiség igy szaporodik s ragály, háború, vagy valami más nyavalya közbe nem lép, egykor, persze egy jó csomó ezer esztendő múlva beköszönt az az idő, amikor a föld nem lesz képes eltar­tani az emberiséget. Ettől fél a ba­ranyai ember, ezért hozta be az „egy­két*. Más tudós urak másban tettek számításokat. Pl., hogy meddig tart el a kőszén, a só slb. Szóval, ilyen bolondságokon törik némelyek a fe­jüket. De arra még a legvakmerőbb ember sem vállalkozott, hogy kiszá­mítsa, hogy mikor jön el az az idő. amikor a föld kevés lesz a halot­tak számára, mert föld mindig lesz, a hova az emberek egymást eldugják. Többet mondok. A föld nálunk igen drága, de sok ember inkább a ma­gáéból adna egy darabkát, csakhogy embertársát alatta tudja. Igenis ! Föld mindig lesz a halottak számára. Leg­alább így hittük eddig, de feltevé­sünket alaposan megcáfolta egy me­sébe illő dolog. Van Zemplén vármegyében egy község Deregnyő, ahol nincs már föld a holtak számára. Jól értsük meg a dolgot. A községnek nagy ugyan a határa, még sincs hová temetkezni. Mert a temető kicsi, szerfelett kicsi a népes község számára. És miután évekkel ezelőtt betelt: uj temetőhely­ről pedig még nem történt gondos­kodás : tehát úgy segítenek magukon a jó deregnyőiek már évek óta, hogy egy uj sirt a másiknak a helyén ás­nak. Hogy egy friss hulla a földbe juthasson, egy másikat, illetve egy másiknak a csontjait kell kikaparni. Szinte elképzelhető, hogy milyen pár­beszéd folyik ilyenkor a holtak közt: „sógor eleget feküdt már kend a föld alatt, adjon most már helyet nekem." Mindezekről magunk személye­sen győződtünk meg az Urnák ezen, 1908. esztendejében, a civilizált tár­sadalmi rend nem tudom hányadik századik évében. Felhívjuk az illetékes körök fi­gyelmét, móltóztassék intézkedni, hogy ezen botrányos, kegyeletsértő körülménynek vége szakadjon s De- regnyőn is jusson a magyar részére egy 6 lábnyi hely, ahol nyugodtan elvárhatja majd azt az időt, amikor „megszólal az Ítéleti trombita s a sírok megnyílnak, a porok és cson­tok megmozdulnak“. De addig már csak ne bántsuk a holtak nyugalmát. Zempléni magyar. TÖRVÉNYSZÉK. § Elitéit szociáldemokrata párt­titkár. Emlékezhetnek még olvasóink, hogy január hó 22-én a helybeli szo­ciáldemokrata párt utcai tüntetést rendezett, melynek végeztével Wein­berger (Vince) Sándor joghallgató, a sátoraljaújhelyi szociáldemokrata párt titkára beszédet intézett a kör helyi­sége előtt elvtársaihoz. A beszéd egyes kitételeiben a kir. ügyészség a képviselőház elleni lazítást látott s perbe fogta Weinberger Sándort, a kit a sátoraljaújhelyi törvényszék — mint azt annak idején közöltük — hat hónapi államfogházra ítélt. Ä kassai kir. tábla a vádlott büntetését egy esztendei államfogházra emelte fel, s ezt az Ítéletet folyó hó 18-án a semmisógi panasz elutasításával a Kúria első büntető tanácsa is jóvá­hagyta. A SZERKESZTŐSÉG ÜZENETE. I. Kassa. Az általános s nálunk napról- napra dívó vonatkésés okozta, hogy nem jö­hetett be a mai számba. Laptulajdonos: Éblart Gyula. m i r b már e hét folyamán megjelen I®"* LEGÚJABB SZERKEZETŰ CZIMBALMOK Schunda Venczel József cs. és kir. udvari hangszergyáros hírneves gyártmányaiból ~~~ állandó bizományi raktárt tart MIEB SÁRIKA e!á tanári cziiiibalom-magániskolájában Sátoraljaújhely. Kedvező részletfizetési módozatok, -«üf SZÓLÓOLTVÁNY ELADÁS. A ki egészséges, olcsó, szép szólót akar, bizalommal for­duljon Vityé Miklós “ee$r oltványtelepéhez Ós-Csanádon (Torontóim.) a hol szokvány minőségű I. rendű fás, gyökeres és sima zöldojíványok, bor- és cse­megefajok, valamint amerikai sima és gyökeres szólövesz- szók, nemkülönben ugyanazon fajok II. rendű osztályzatban a legolcsóbb árban kaphatók. Szőlőlngasnak külön e célra választott fajok. — Faj és ! árjegyzék kívánatra ÍDgyen és bérmentve. A számos elismeró-levél közül itten csak egy: Tornaföld u. p. Szécsisziget (Zala m.), 1907. szept. 30-án. Az Öntől rendett 800 drb. gyökeres fásoltvány igen szépen megeredt; egy szál sem ma­radt belőlük; vesszőjük oly hosszúra nőtt, hogy magasságuk egy két méteres karót meghaladták és le kellett őket vágni; teljesen fajtiszták. Szívesen ajánlani fogom Önt minden ismerősöm és barátom­nak és kérem szíveskedjék címemre legújabb ár­jegyzékét megküldeni. Kiváló tisztelettel Hajdú Imre. iT n 1 a ^önyi‘/nyosnMnfa m SSíSS BKOT HB» mwm Mt IfW; 1 1 uflUIO azonnal felvétetik. ül Védjegy: „Horgonyt1 Ü = DOHÁNYZÓK ! = Tegyetek próbát a „UOSEUiE'* az egyedül létező édesített cigaretta-p apirosból. Kellemes édes izével eltünteti a dohány maró nikotinját. Köhögés, rekedtség és hurut ellen nincs jobb a R é t h y;«lelű cukorkánál Vásárlásnál azonban vigyázzunk és határozottan RÉTHY-félét kérjünk, mivel sok haszontalan utánzata van. 1 doboz fiO tillér. Csak RÉTHY-félét fogadjunk el! a Horgony-Pain-Expeller pótléka egy régjónak bizonyult háziszer, mely már sok év óta legjobb fájdalomcsillapító szemek bizonyult köszvénynél, osúznál és meghűléseknél, bedörz­..................... söléskéDpen használva. .............. Figyelmeztetés. Silány hamisítványok miatt bevásárláskor óvatosak legyünk és csak olyan üve­get fogadjunk el, mely a „Horgony“ védjegygyei és a Richter cégjegyzéssel ellátott dobazba van csomagolva. Ára üvegekben K—.80, K 1.40 és K2.— és^ úgyszólván minden gyógyszertárban kapható. — Főraktár: Török József gyógyszerésznél, Budapest. Dl Richter gyógyszertára az „Arany oroszlánhoz'*, Prágában, Elisabethstrasse 5 neu. Mindennapi szétküldés. Tagos birtok Sátoraljaújhely város közelébeu 26 hold eladó. Értekezhetni a tulajdonossal Sátoraljaújhelyben, Andrássy-utca 30. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents