Zemplén, 1908. július-december (38. évfolyam, 53-104. szám)
1908-10-14 / 83. szám
Október 10. ZEMPLÉN. 7. oldal. 'mm naponta érkeznek női- és leány-felöltőkben,^ i-llní, koszul is alji Szegő Sándor «Htiniätai soMjaM. tm üi |i| 35 Uj kávéház megnyitás. | Tisztelettel hozom Sátoraljaújhely és vidéke igen tisztelt közönségének szives tudomására, hogy helyben, a Molnár István-utczában újonnan épült Weinberger-féle házban a mai kor igényeinek teljesen megfelelőleg berendezett „Zemplén hávéház" "Inevezés alatt kávéházat nyitok. Úgy a fővárosban, mint öbb vidéki nagyobb városban szerzett szakképzettségem kellő garanciát nyújtanak arra nézve, hogy kiváló gond- lal s minden kényelemmel berendezett kávéházam — i hol a legnevesebb termelőktől vett tiszta hegyaljai jorok fognak a t. közönségnek kiszolgáltatni — méltó lesz a nagyérdemű közönség pártfogására. Szolid kiszolgálás, kitűnő amerikai tekeasztalok, több küiföldi, fővárosi és vidéki hírlapok, külön helyiségek állanak a n. é. közönség rendelkezésére. Kávéházam ünnepélyes megnyitásának határnapját külön falragaszok által fogom a n. é. közönség b. tudomására hozni. Szives pártfogásért esedezve, maradtam- Kiváló tisztelettel Reitman Adolf, a „Zemplén kávéház“ tulajdonosaÉrtesítés. Van szerencsém a nagyérdemű közönség b. tudomására hozni, hogy a mennyiben üzlettársam a czégtől megvált, kénytelen vagyok áruraktáram egy részét, úgymint: diszmü és rövidáru czikkeket, férfi ingeket, gallérokat, kézelőket és nyakkendőket, valamint a csak most érkezett nagy választékú női alsó szoknyákat és diszkötényeket a löutgjányosaljl) m eladni. Teljes tisztelettel Almássi Menyhért. Eladó szőlőkarói. 60,000 drb. 2 éves vágású 2 m. hosszú hasított tölgyfakaróm van eladó. Ara ezrenként Erdőszánka állomáson vaggonba rakva (5000— 6000 drb.) 64 korona, vagy bármely állomásra bérmentve szállítva 84 korona. Megrendelések intézendők alulírott tulajdonoshoz nagykállói HflLLAY EMÁNUEL szőlőbirtokos, Tolcsva, (Zemplén vm.) ÉRTESÍTÉS. Van szerencsém a n. é. közönség n. b tndomására hozni, hogy mindennemű ingatlanok vételét — eladását — bérbeadását, avagy bérbevételét a legelőnyösebb feltételek mellett s a legrövidebb idő alatt közvetítem. Jóliiriievii vcndéglőinbcu kitűnő asztali bor 34 krtól 40 kríg, továbbá valódi hegyaljai szamorodni I frt 20 krtól 1 Irt 60 krig kapható. Weiaiberger jüané, Saujhely, Korona-u. 1 i IS I I n 0 fl a a a a a a a Hirdetmény. Ezennel felhívom a helybeli szőlőbirtokosokat, a kik az 1909 ik évben rabmunkásokat igénybe venni óhajtanak, hogy f. év november hó 30-ig a helybeli fogházfelügyelői irodában ingyen kapható nyomtatványon írásban jelentsék be nálam a következőket: 1. Mekkora az a szőlőterület, a melynek rabokkal való megmunkáltatását kérik ? 2. Kik a közvetlen szomszédok és ezek területe mekkora ? 3. Hány rabot, milyen munkára, körülbelül mely hónapokban és hány napon keresztül kívánnak igénybe venni ? Az ezen bejelentések alapján általam elkészített jövő évi munkaterv az igazságügyi minisztériumnak jóváhagyása után a kir. fogházfelügyelő irodájában ki lesz függesztve s naponként délelőtt a hivatalos órák (9 —12-ig) alatt az érdekeltek által ott megtekinthető A rabmunkások első sorban a legfontosabb szőlő munkák végzésére, nevezetesen a nyitásra, metszésre első, második és harmadik kapálásra, másrészt pedig a rigolirozásra, homlitásra és ültetésre lesznek kirendelve a többi szőlőmunkák, úgymint; permetezés, kötözés szüretelés stbbi végzésére csak akkor rendeltetnek ki ha a többi első rendű munkákra lefoglalva nincsenek A külmunkáltatási dij a munkáltatók terhére fejen ként a nyári hónapokon át 1 K. 6 fillérben, a téli hó napokon át pedig 86 fillérben van megállapítva. Az igénybe vett rabmunkáért a munkaadók minden hónap végével, legkésőbb a rákövetkező hónap 5-ig a dijakat a kir. fogházfelügyelőnél utólagosan lefizetni tartoznak. Azon munkaadók, a kik ezen fizetési kötelezettségüknek csak egyszer is nem tesznek eleget, tekintet nélkül arra, hogy elő vannak-e jegyezve vagy sem, a jövőre nézve csak úgy tarthatnak igényt rabmunkásokra, ha a munkadijat 14 nappal előre lefizetik. Sátoraljaújhely, 1908. évi október hó 6-án. Elsertii. István vezető kir. ügyész.