Zemplén, 1908. január-június (38. évfolyam, 1-52. szám)
1908-06-13 / 48. szám
Junius 13. ZEMPLÉN. 3. oldal. Méhecskék. — jun. 13. A vizsgák szezonja van. Akinek futja az idejéből, örömest látogat el az egyes iskolába, hogy a jövendőbeli Magyarország népének elhaladásában gyönyörködjék. Gyermekek közt gyermekek lesznek a felnőttek is. Az ő ártatlan, kedves lelki világuk mély hatással van az élet forgatagába sodort emberre. Az ő liliomlelkük lehellete munkára ösztönzi a férfiút, feledteti az élet terhót-gondját az anyával. Menjetek el legalább ilyenkor az iskolákba; felvidultan, inegujhodva fogtok onnan távozni. Ne azért menjetek hogy a saját gyermekeitek feleleteit hallgassátok; ezt otthon keli nektek egész tanéven át meghallgatni, arra figyelemmel lenni s őket munkájukban segíteni. De menjetek azért, hogy lássátok egy-egy intézetnek szellemi színvonalát, tudjátok értékelni a tanítók és tanítónők fáradozásait s egyben a ti biztató, esetleg dicsérő szavaitoktól még nagyobb kedvet kapjanak a munkára ezek a mi kedves kis reményeink, akik mint méhecskék gyűjtik össze ifjúságuk legszebb idejében a tudomány mézét, hogy abból egykor majd ők maguk táplálkozhassanak, sőt titeket szülőket is, gyermeki szeretettel táplálhassanak. Találó hasonlattal zárta be Bessenyei István plébános a helyi zárda externát IV. elemi osztályának f. hó 12-én megtartott évzáró vizsgálatát. Azt mondta a gyermekeknek: „olyanok vagytok mint a méhecskék, kik a tisztelendő tanító nővérek szivében lakó tudományt cseppenkint szívjátok magatokba, sejteket formáltok abból s előkészítitek a jövőt“. Igaz. — Ezek a mi apró méhecskéink egy fáradságos esztendőt fejeznek most be. Megválik vizsgáik alkalmával, mennyit érnek, mennyi virágharmatot, a tudománynak mennyi mézcseppjét szívták magokba. Gyönyörködünk az eredményben. Végig hallgattuk tegnap a szóban levő zárdái elemi iskola zárvizsgáját. Nagyoii sokan voltunk ott; szülők és tanügybarátok, de olyanok is, akik idejüket hasznosan jól akarják eltölteni. Hallottunk minden tantárgyból precíz, szép feleleteket, megkapó életrevalósággal előadott magyar, német és francia verseket. Alapos jártasságot tapasztalatunk a reál tárgyak mindegyikében, ami végtelenül jól esik nekünk, mert arra vall, hogy a jeles hírnevű tanintézet olyan erőkkel rendelkezik, kiknek szivéből a mi méhecskéink valóban emberszeretetet és tudományt szívnak magukba. Csak rajta kedves apró méhecskék ! Most van a munka ideje. Gyüjt- setek most, ifjuságtok szép napjaiban. Elismeréssel, igaz hálával kell megemlékeznünk az ilyen intézetről, mert itt nevelik azt a nemzedéket, amely valóban tudományt szíva lel kébe, szívesen látott s jól előkészített növendék serege lesz aztán a felsőbb tanintézeteknek is. — Takarékpénztári ügyész. A Sátoraljaújhelyi Takarékpénztár igazgatósága dr. Bettelheim Jakab ügyvédet második ügyészszé választotta meg. — Érettségi vizsgálatok eredménye. Folyó hó 1-én hirdették ki a sátoraljaújhelyi kegyesrendi főgimnáziumban az érettségi vizsgák eredményét. A főgimnáziumnak volt rendes tanulója 21. Ezek közül jelesen érett 6, jól érett 4, egyszerűen érett 10. Két hónapra visszavetettek 1 tanulót. Érettségire jelentkezett még 8 nem rendes tanulója az intézetnek, ezek közül érett 5, két hónapra visszavetetett 3 tanuló. — Jelesen érettek: Bettelheim Frigyes, Borsai Elek, Buday Károly, Glück Sándor, Goralszky Brúnó, Zinner Sándor. — Jól érettek: Blum Ernő, Gelb Ignác, Hönsch Dezső, Matolay László. — Érettek: Borcsányi János, Führer Benedek, Füzesséry Károly, Gasparik Aladár, Grósz Lajos, Hruska Alfréd, Hvaszta János, Kmethy László, Koleszár Mihály, Varga Miklós, Lehoczky István, Dezső Arthur, Dongó Géza, Palik András, Kelemen Géza. — Szőlészeti szakosztályi ülés. A Zemplénvármegyei Gazdasági Egyesület szőlészeti és borászati szakosztálya folyó hó 15-ikén d. u. 2 órakor a vármegyeháza kistermében ülést tart. — Tizinség az állomáson. Köztudomásúlag a sátoraljaújhelyi vasúti nagyállomás vízszükségletét egy úgynevezett víztoronynak kellene ellátnia. Ez a torony azonban már hetek óta felmondta a szolgálatot, azaz hogy a benne levő instrumentum, s az állomáson valósággal vizinség van, csúfjára a folytonos esőzéseknek, de kiszámithatlan kárára a közügyeknek ; mert tűrhetetlen helyzet az, hogy rekkenő hőségben a vasúti állomás alkalmazottai vízhez nem juthatnak s igy nem csoda ha megbetegedéseknek vannak kitéve. Felkérjük e tarthatatlan állapot orvoslására az illetékes miskolci üzletvezetőség figyelmét. — Kézimunka és képkiállitás az újhelyi zárdában. Szinte meglepő az az eredmény, mely a helyi zárda két tantermében képekből és kézimunkákból rendezett kiállítás folyamán tárul a szemlélő elé. Egyik teremben főleg a fehérvarrás és hímzés remekeit látjuk. Ezekből az első az: amelyet méltó megelégedéssel szemlélünk, mert gyermekeinknek : a jövendő gazdasszonyainak ilyen munkák végzésére lesz legnagyobb szükségük. — Bemutatott munkáik után ítélve sikeresen fogják a jó háziasszony szerepét betölteni az életben. A kóp- kiállitás egy másik teremben hasonlókép gyönyörű látványt nyújt s valóságos kis művészekkel találkozik itt úgy a szakértő, mint a dilettáns. — Ajánljuk városunk közönségének figyelmébe, hogy tekintse meg ezen — úgy gyönyörködtető, mint tanulságos — kiállításokat, amelyekből meg fog győződni, hogy a zárdában kitűnő kezekbe van letéve az ifjú leánysereg képzése. Különben a müvek, a tények beszéljenek minden dicséret helyett. — Yizsgálati hangverseny. Werner Sárika cimbalom-tanárnő magán cimbalom-iskolája növendékeinek egy részével holnap, folyó évi junius hó 14-én, délután 3 órakor tarja meg évzáró vizsgálati hangversenyét, a vármegyeháza dísztermében, melyre az érdeklődők szívesen láttatnak. — „A Chevra-Kadisa“J közgyűlése. A sátoraljaújhelyi „Chvera-Ka- disa“ évi rendes közgyűlését 1908. junius hó 14-én vasárnap d. e. 9 órakor tartja az uj kórház tanácstermében. Napirend: 1. Uj tagok felvétele. 2. Fellebbezések sirdij megállapítása ügyben. 3. Számvizsgáló bizottság jelentőse az 1906/7 évi zárszámadásról. 4. Évi jelentés és zárszámadás beterjesztése az 1907/8. évről. 5. Tisztujitás az alapszabályok 28. és köv. §§-ai értelmében. Csak oly egyleti tagok bírnak szavazattal, kik felvételi dijaikat teljesen lefizették. — Gyermekek mulatsága. A sátoraljaújhelyi állami elemi iskolának ezer főnél többre rugó növendékserege tegnap, junius 12-én délután 2 órakor tanítóik felügyeletével, zászlók alatt s zeneszó kiséretében kivonult a „Torzsás“-ra, hová a szülők közül is igen sokan rándultak ki ez alkalommal, hogy az apróság vidám délutánjában gyönyörködjenek. A menet élén a helyi gépgyár bandája, a gyerekcsapat után pedig cigány banda húzta a Rákóczi indulót. — Konkurzus. Á papi pályára készülő ifjúság figyelmét felhívjuk arra, hogy a szatmári róm. kath. szemináriumba f. évi julius hó 2-án, a munkácsi gör. kath. szemináriumba pedig julius 1. és 2-án fognak a felvételek eszközöltetni, az egyházmegyék püspökeinek elnöklete alatt. Fölvételre mindkét helyütt személye- lyesen jelentkezzenek a növendékek, akik vagy érettségit tettek, vagy legalább a főgimnázium VI. vagy VII. jó eredménynyel végezték s testileg épek és egészségesek. — Tánctanitás. Révész Imre közismert tánctanitó, ki Sátoraljaújhelyben már évtizedek óta működik teljes megelégedésére a szülőknek, ez évben újból megnyitja tánctanfolyamát. A tánctanfolyamra már junius hó 12 tői lehetett beiratkozni Révész Imre tánctanitónak a Népbank épületben lévő lakásán. Maga a tánctanitás folyó hó 15-én veszi kezdetét a „Vadászkürt“ kerthelyiségében lévő nyári fedett teremben. — Okleveles főgimnáziumi tanár előnyös feltételek mellett a szünidőre alkalmazást keres. Cim a kiadóhivatalban tudható meg. — Javító-, pót- és magánvizsgára sikeresen előkészít egy gimnáziumi Vili. osztályú tanuló. Kívánatra vidékre is elmegy. Cim: a ki- adóhivatalban. — Eladó. Egy álló lámpa, továbbá alig használt konyhaedények jutányos áron. Cim a kiadóhivatalban. DUNKY FIVÉREK cs. és királyi udvari fényképészek műtermében készülnek, Sátoraljaújhely Főtér 9. Csak elsőrendű modem irányzatú minták művészies kivitelben. — Törlesztóses jelzálog kölcsönök közvetítését elvállaljuk 10-től 50 évi időre ingatlanra Dunky és Bá- nyay hitelügyi intézet Miskolczon. Kifizetés készpénzben nem kisebb értékű papírokban. — A magyar királyi államvasutak gápgyárának vezérügynöksége ügyfelei és azok alkalmazottai részére a folyó idényben is motor- és aratógépkezelési tanfolyamot rendez, a mely junius hó 15-től 20-ig a Kő- bányai-uti telepen fog megtartatani. Mindazok akik a tanfolyamon, amely teljesen díjmentes, részt akarnak venni az állami gépgyár vezérügynökségének központi irodájában (Váczi körút 32) jelentkezhetnek. s6swútF0 BB AS wenEBTE 1 UHUS NiM-LITHIDH BVÓBYUIZ, Orvosilag ajánlva: hugysavas diathesis, köszvény, cukor- betegség, gyomor-, vese- és húgyhólyag-bántalmaknál stb. Mint üdítő és borviz páratlan. Bővebb felvilágosítással szolgál a Rízponti Ma: BUDAPEST, UPÓT-HÖHUT Z9. Főraktár: NAGY FERENC urnái Sátoraljaújhely. Kapható: Gyógytárak, drogueriák és füszerüzletekben. — Pármai ibolya szappan. E név alatt pár óv óta egy kitűnő mosdó-szappan van forgalomban. KI ne szeretné az ibolya illatot ? 8 ha e kedves és gyöngéd illattal ellátott szappanról még azt is tudjuk, hogy az arcbőrt finomítja, üditi ngyannyira, hogy még a legérzékenyebb arcbőrüek is nagy eredménnyel használhatják s ha tudjuk azt, hogy hasonló finom minőségben ilyen árért külföldi szappant nem is lehet kapni, akkor méltán várhatjuk, hogy a közönség nem szánalmas pártolás céljából, hanem saját érdekében fogja használni e kiváló magyar gyártmányt. 1 darab 80 fillér, 3 darab 2 kor. 20 fillér. Készítője Szabó Béla pipere-szap- pangyáros, Miskolczon. Kapható: Sátoralja- belyen, Hrabéczy Kálmán drogériájában. TANÜGY. = Évzáró vizsga. Á sátoraljaújhelyi állami polgári leányiskolában junius 13-án délelőtt 8—12. hittani vizsgálatok. 15-én délelőtt 8—12. I. osztály vizsgálata, délután 2—6. II- osztály vizsgálata. 16-án d. e. 8—12. III. o. vizsg., d. u. IV. o. vizsg. 17-én d. e. 9—11. francia vizsga, d. u. 3—5. ének és torna vizsga. Junius 27-én d. e. hálaadó istentisztelet, évzáró ünnepély a bizonyítványok és jutalmak kiosztásával. A növendékek női kézimunkái és rajzai a rendes vizsgálatok idején a III. IV. osztály tantermében tekinthetők meg. A magántanulók vizsgálatai junius 19-ikétől 25-ikéig tartatnak meg. = Évzáró vizsga. A sátoraljaújhelyi áll. és k'ózségileg segélyezett polgári fíuiskola évzáró vizsgálatainak sorrendje: Junius 16-án kedden d. e. 8—12-ig az I. osztály vizsgálata, d. u. 2—6-ig a II. oszt. vizsgálata. 17-én, szerdán délelőt 8—12-ig a III. oszt., d. u. 2—6-ig a IV. osztály vizsgálata. Kedden, jun. 23-án d. e. 10 órakor záró ünnepély s bizonyítványok kiosztása. A SZERKESZTŐSÉG ÜZENETE. F. Helyben. Köszönjük. Jönni fog. K. Helyben. Nem váltak be. Laptulftjdonos Éhlart Gyű HIRDETÉS F.t I A SZÉPSE’ Minden hölgynek kétségtwCú— vágya, hogy mentői szebb legyen s hogy ezen célját elérhesse, megragad minden alkalmat, a legkóptelenebb dolgokkal ke- negeti arcát. — A legtöbb esetben saját kárára teszi ezt, mert nemcsak hogy szép nem lesz, hanem ellenkezőleg sok esetben tönkre teszi arcbőrét úgy, hogy Igen hosz- szu idő, gondos ápolás kell ahhoz, hogy ismét helyrehozza. Az a világon egyedül álló siker, melyet Földes Kelemen aradi gyógyszerész Mar- glt-Créme-jóvel elért (különösen Francia és Németországban) sok embert arra hirt, hogy ezt a világhírű ártalmatlan és az arc minden tisztátlansága (szeplő, májfolt, kiütések stb.) ellen páratlanul és csodálatosan ható szert útánozzák. Természetes, hogy ez senkinek sem sikerült, mert a Margit Créme készítésének a titkát senki más nem ismeri, mint a feltaláló és készítő s épen azért, mert a titkot soha senkire sem bizta, hanem minden egyes készítményt maga állit elő, a Margit- Créme mindig egyforma, annak kidolgozása a leggondosabb, tehát a hatása is rögtöni és biztos. — Óvakodjunk tehát arcunkat mindenfélével kenegetni és használjunk oly szert, melyet angol, amerikai és francia hírneves orvosok is ajánlanak, mint egyedül biztos és ártalmatlan szert az arc szépítésére és a szépség megőrzésére. — Ez a világhírű szépltőszer a Földes-féle Margit-Créme, mely már 4—5 napi használat után teljesen átalakítja az arc bőrét, elünteti a szeplőket, májfoltokat, kiütéseket, bőratkát, mitesszert, arc- és kézvörösséget. Az arc ideális szép, üde és ifjú lesz s amellett a Margit Créme teljesen ártalmatlan. Egy tégely ára 1 korona, Margit-szappan 70 fillér és Margit-pouder fehér, rózsa és créme szinben, 1 K. 20 fillér. — Ezen szerek mindegyike külön is használható. A Földes-féle Margit-eróme kapható a világ minden nagyobb gyógyszertárában, ahol pedig raktáron nem volna, tessék egyenesen a készítőnek Így cimezve Írni: Földes Kelemen gyógyszerész, Arad. Főraktár Sátoraljaújhelyben: Kincsessy Péter, Hrabéczy Kálmán drogériája, Widder Gyula. — Homonnán: Fábián Arnold gyógytárában. — Nagymihályban: Tolvay Imre gyógyszertárában. BENZINMOTOROK, GŐZLOKOMOB1LOK, UTIMQZDONYOK, GŐZCSÉPLŐQÉPEK, ARATÚGÉPEK, „LOSONCZ1 DRILL“ VETÓGÉPEK. RES1CZA1 ACZÉLEKÉK. TELJES t MALOMBERENDEZESEK, STB. STB. 3 kívánatra szívesen küldünk árjegyzéket és költségvetést. A MAGYAR KIR. ÁLLAMVASUTAK GÉPGYÁRÁNAK VEZÉRÜGYNÖKSÉGE, guaapest, Vaci-körut 32