Zemplén, 1908. január-június (38. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-15 / 5. szám
4. oldal. ZEMPLÉN. Január 15. csakhogy igen jó izü és a leggyengébb gyomor is könnyen emésztheti. A „Scott-féle Emulsió“ minden gyógyszertárban kapható. Telefon-számunk: 42. SZÍNHÁZ. Szinészetügyiink jövője. Sátoraljaújhely, 1908. jan. H. Folyó hó 12-én a „Két árva“ előadásával bezárultak a sátoraljaújhelyi színház kapui egy, művészeti eredményében meddő színi szezon lefolyása után. Mindenki érzi ama kétségtelen tényt, hogy Micsey F. György és színtársulata azon idő folyama alatt, melyben a várossal, mint színigazgató s mint társulat szerződve volt: mit sem váltott be ama reményekből, melyeket Sátoraljaújhely város közönsége egy olyan társulathoz fűzött, mely neki téli és nyári szezont biztosit. A múlt e kétségtelenné vált tanúsága már most aktuálissá teszi újból színészetünk ügyének kérdését s előtérbe tólja a közkivánalmat, hogy e kérdés legalább a jövőre nézve mihamarabb szerencsés megoldást leljen. És épen ezen aktualitás késztet minket arra, hogy a kérdéssel foglalkozva: szélesebb körben ismertessük meg ama perspektívát, melyben Sátoraljaújhely város színészetének ügye a mi nézőpontunkból bontakozik ki a jövőt s annak e kérdéssel kapcsolatos teendőit illetőleg. Két alternativa előtt állunk. Vagy minden erőnkből hozzálátunk az eddig megalakítani nem sikerült szini- kerület létesítéséhez, vagy hozzá szegődünk, mint nyári állomáshely egy nagyobb városhoz biztosítva magunknak annak társulatát. Egy szinikerület megalakítása kedvezőbb lenne, mert kapnánk téli színi szezont is, mig egy nagyobb várossal való kapcsolatunkban erről vagy teljesen le kellene mondanunk, vagy csupán pár drámai előadást kaphatnánk, ha ugyan társulata drámai ensemblejének utaztatására az igazgató, kivel a város szerződést kötne, a tél folyamán vállalkoznék. Ez mindenesetre nagy nehézségekbe kerülne. Uj szinikerület alakítása nélkül tehát közönségünknek a téli színi szezonról le kellene mondania. Viszont, ha nagyobb várossal lépünk kapcsolatba: természetesen akkor erősebb és jobb társulat előadásaiban lehetne részünk, mint a minőt egy oly szinikerület igazgatójának társulata biztosíthat, melynek városai között Sátoraljaújhely az anyaváros. A téli szezon elvesztése miatti kárt ebben az esetben a kellő nivón- álló előadások eredményében rejlő művészeti nyereség pótolná. Nem tudjuk előre, hogy Sátoraljaújhely város szinügyi bizottsága s a város tanácsa a két lehel őség közül melyiket választja majd s a célhoz vezető két útnak melyikére lép, hogy a kívánt eredményhez jusson. Azt hisszük azonban, hogy azok a sikertelenségek, melyek egy uj szinikerület kialakítását ez ideig hátráltatták : kétségtelenül nagyobb várossal való művészeti kapcsolat hivévé tettek olyanokat is, kik, tekintettel a téli szezon biztosítására: a szinikerület hívei voltak. Abban az esetben azonban, ha uj szinikerület alakítása kap többséget a bizottságban s városi tanácsban, újból hangsúlyozzuk azt a meggyőződésünket, hogy ebben az uj szini- kerületben városunknak hegemóniát ne kívánjanak és a kerület anyavárosává ne tegyék, mert egy olyan szinikerületben. melynek vezetőhelye a színházat ritkán járó Sátoraljaújhely : jó társulatot szervezni csak anyagi áldozattal lehetne, mire tekintve közönségünk szinpártolásának mértékét — aligha akadna vállakozó igazgató. Feltétlenül számolni kell tudni erőinkkel! S ha nem vagyunk elfogultak s számolunk vele: nem kívánhatunk jól szervezett, kifogástalan társulatot a kerület igazgatójától, ha annak Sátoraljaújhely közönsége pártolásához mérten kell szervezni azt. Hiszen ha városunk a kerületben anyaváros leend: kétségtelen, hogy a többi, a kerületbe lépett városnak közönsége még kisebb, mert ha nagyobb lenne: az uj kerületben nem vállalkoznék másodrendű szerepre. Előnyösen, javunkra tehát csak abban az esetben alakíthatunk kerületet, ha abban lesz városunknál nagyobb közönséggel biró város is, mely képes még azon deficit behozására is, melyet a kerület igazgatója itt s a kerület kisebb közönségü városaiban szenved. Véleményünk, mit újra hangsúlyozunk tehát az, hogy ha az uj szinikerület anyavárosa Sátoraljaújhely lesz: újból oly társulatot kapunk és kaphatunk, mely az igényeket kielégíteni nem fogja. Olyan várost azonban, mely annak az uj szinikerületnek, melybe városunk is tartoznék, anyavárosa méltán lehetne, s mely az anyaváros minden kellékének megfelelne: jelenleg nem tudunk, s igy az alakítandó szinikerület jövője iránt nagy bizalommal nem vagyunk. A magunk részéről ép ez oknál fogva szívesen vennénk bármely nagyobb várossal való művészi kapcsolatot, mert ez esetben elsőrendű társulatunk lenne, ha elveszitenők is a téli szezont. Az azután a kérdés érdeméhez egyáltalán nem tartozó kérdés, hogy váljon Kassa, vagy Miskolc lenne-e a város, melyhez nyári állomáshelyül Sátoraljaújhely csatlakoznék, a főkérdés és elvégzendő dolog az, hogy mielőbb csatlakozzék valamelyikhez. De ha a szinikerület megalakítása lép is előtérbe: kívánatos, hogy a kérdés megoldását utolsó percre ne halaszszák s juttassák el végre ahoz a megoldáshoz, melyhez hogy elér jen: — a város közönségének eminens érdekeik szolgálnak figyelmeztetőül.- th. ** Színészet a vidéken. Gálszécs- ről írják nekünk : Két heti ittlét után folyó hó 10-én távozott városunkból Radó Béla színigazgató társulata Va- rannóra, hogy ott is élvezetes színházi estéket szerezzen a müpártoló közönségnek. — Minden elfogultság nélkül dicséretet érdemelt ki az ambiciózus színigazgató társulatával együtt, ki ügyes rendezéssel bemutatott darabok sikeres előadásával kellemes szórakozást nyújtott a rövid színházi idény alatt. Többek között színre kerültek: a „Rab Mátyás“, a „Milliárdos kisasszony“, „Varázskeringő“ operettek ; „A papa leánya“, a „Zsába“ bohózatok stb. A társulat kiválóbb tagjai: Székely Ilonka, Tol- nay Böske, Pécsi Mariska s Radó Béla voltak. IPAR ÉS KERESKEDELEM. Közgyűlési naptár: Sátoraljaújhelyi Takarékpénztár: Jan. 19. d. e. 10 óra. Központi Takarékpénztár: Jan. 19. d. u. 3 óra. Megyei Általános Bank: Jan. 19. d. e. 10 óra. A Sátoraljaújhelyi Kölcsönös Önsegélyző Hitelszövetkezet: Jan. 26-án d. e. 11 óra. Sátoraljaújhelyi Népbank : Febr. 2. d. e. 11 óra. Polgári Takarékpénztár: Febr: 2. d. u. 2 órakor. Tokajvid. keresk. és gazd. bank : Febr. 2. d. e. 10 óra. Sztropkói Takarékpénztár részv. társaság: Febr. 2. d. u. 3 óra. Bodrogközi Takarékpénztár: Febr. 4 d. e. 10 óra. A Zemplénmegyei Kereskedelmi-, Ipar-, Termény- és Hitelbank : Febr. 9. d. e. 10 óra. Csőd. Dr. Gábor Gyula szerencsi orvos ellen a sátoraljaújhelyi kir. törvényszék a csődöt elrendelte. Bejelentési határidő febr. 12. Csődbiztos Görömbey Balázs, tömeggondnok Kaja ba Ódon. Fizetésképtelenség. Altmann Sámuel sátoraljaújhelyi divatáru kereskedő fizetéseit beszüntette. Uj cég. Ifj. Deutsch Salamon cementáru kereskedő és betonvállalkozó cég Sátoraljaújhely székhelyijei bejegyeztetett. Felelős szerkesztő és laptulajdonoa: Éhlert Gyula. £ Bérletet keresek 100 — 250 holdast, városhoz közel fekvő községben azonnali átvételre. Czim : Pap László, Bátyú, Bereg megye. <£> ÉRTESÍTÉS. Van szerencsém a n. é. közönség n. b tndomására hozni, hogy mindennemű ingatlanok vételét — eladását — bérbeadását, avagy bérbevételét a legelőnyösebb feltételek mellett s a legrövidebb idő alatt közvetítem. Jóhiruevii vendéglőm l>en kitűnő asztali bor S4 krtól -10 krig, továbbá valódi hegyaljai szamorodni I frt 20 krütl 1 irt OO krig kapható. Weinberger Hiúié Saujbcly. Korona-u. BBBBBBSBBB BBBBBI— 'nV* vtr -\tf *\fr Avr -\fr *\tr vr r \ *\ir *\fr yir vtr “\\r y\r *\\r vtr vfr vjr 'Njr *8 *K *8 +K ♦K *« *8 *8 ♦R +8 *8 ♦8 8 8 8 *8 *8 +8 ♦8 *8 *8 8 j| ||| legjobban szerkesztett, teljesen független H ni nagy napilapot járatni obajtv fizesse elíi Előfizetési ára: Egész évre . . . 28.— kor. Fél évre .... 14.— kor. Negyed évre . . 7.— kor. Egy hónapra 2.40 kor. Az Ujság terjedelme rendesen 28 — 32 — 36 oldal. — Vasárnap és ünnep QQ_1QQ napokon Megrendelési cim: AZ ÚJSÁG kiadóhivatala. Budapest, VII, Rákóczi ut 54. 84 á* 8* 84 84 8* 8* 84 84 ?8* 84 84 84 84 oldal 8 84 84 84 84 yL J j|C Jjc jjv Sfc Jf- Jf- jj- JK Sí- Sí- Si- jjC iff ^ JjC Jft. j'y, jj- jj* j]\. jj- jj~. 1 ml A ki ezt figyelembe nem veszi, saját S élete ellen tör! ^ KAISER-féle p Mell-Caramellák ípji a Három fenyő védjegygyei. j=ji Orvosilag megvizsgálva és ajánlva P köhögés, rekedtség, hurut, elnyálká- sodás és torokhurut ellen. ral KI OA közjegyzőileg hitelesített bi- 1=4 DVCiKJ zonyitvány tanúsítja, hogy Eli ezen Caramellák hatása páratlan. Egy csomag ára 20 és 40 fill, bjjj Egy doboz 80 fillér. fej Kapható: Hrabéczy Kálmán drogé- ü=! riájában Sátoraljaújhely és Horváth M Mátyás Sárospataki gyógyszerésznél Kiadó lakás. Kazinczy utcai házamban kiadó 1908. évi május hó 1-től egy földszinti lakás, mely áll: négy szoba, egy fedett nagy üveg veranda, fürdőszoba (vízvezeték már összekapcsolva) és mindenféle szükséges mellékhelyiség. Csapó Lajos.