Zemplén, 1908. január-június (38. évfolyam, 1-52. szám)
1908-03-28 / 26. szám
Március 28. ZEMPLÉN. 3. oldal. költségvetés jóváhagyása, ennek alapján a vezetőség részére a felmentvény megadása. 3. Az alapsz. 14. § a értelmében 4 választm. tag kilépése és újból való választása. 4. A választm. által tárgyalt indítványok elfogadása. — Báró Mailott de la Treilla György temetése. A mágnás világnak egy nagylelkű, nemesen gondolkozó tagja hunyt el folyó hó 18-án Bndapesten s temettetett el a megszeretett édes otthon földjében Tállyán folyó hó 23-án a város és vidék impozáns számú tagjainak igaz részvéte mellett. A ravatal a kastély előcsarnokába volt felállítva s szebbnél- szebb színben, délszaki növényekkel övezve. A temetés alatt a róm. kath. templom főoltára előtt helyeztetett el a koporsó, mely alkalomból az egész templomot a budapesti Entreprise diszitette gyászpompávnl. — Az összes középületeken gyászlobogók lengtek s mind a három templom harangjának zúgása siratta el nagy néptömeggel együtt feledhetetlen jótevőjét. A gyászszertartás délután 3 órakor kezdődött. A templomba a túlzsúfoltság veszélyét elkerülendő, csak a városi egyletek s küldöttségek bocsátattak be. A 4 ezeret jóval meghaladó néptömeg s a miskolczi közös huszároknak 3 százada a templom környékén s az utcákon helyezkedett el. Az egyházi szertartást Liszkay Nándor abaujszántói espe- res-plebános végezte a kegyuraság- hoz tartozó papság segédletével. A szertartás végeztével a koszorúktól elhalmozott érckoporsót négylovas gyászkocsira helyezték s megindult az impozáns menet a temető kertje felé. Elől ment 2 század huszár díszben, kivont karddal. Utánna az egyletek és küldöttségek. A temetőnél a huszárság kinn maradt. A lovasság a bal, a gyalogság pedig a jobb oldali utón helyezkedett el. S miután az egyházi szertartás véget ért a katonai következett s ment végbe az ő megszokottságával, miután a megboldogult ny. sz. k. dzsidás kapitány volt. A gyászmisét Khőler Jakab tállyai plébános a megboldogultért folyó hó 23-án tartotta meg az ottani róm. kath. templomban. — A betegsegélyzö pénztár közgyűlése. A sátoraljaújhelyi kerületi betegsegélyzö pénztár igazgatósága f. hó 29-én d. u. 2 órakor saját helyiségeiben közgyűlést tart. — ÁrTerés a közös konyhában. A közös konyha felszerelési tárgyai f. é. ápr. 5-én délután 3 órakor el- árvereztetnek. Árverés alá kerül egy nagy és kitűnő karban levő takarék- tűzhely, különféle főzőedények, állványok, konyha- és kamarai bútorzat, életnemü stb. — A jó totocskák. Hogy az Amerikába szakadt magyaroszági tótokat miként vetkőztetik ki a magyar hazához való hűségből, arra nézve érdekes dolgokat közöl a H. és V. E lap szerint ugyanis van Amerikában egy »Tót Nemzeti Egyesület“ melynek több mint 30 ezer tagja van. Magyar embert semmi szin alatt be nem fogadnak az egyesületbe, melynek vezetője valami Rovnyanek Péter nevű volt bocskoros, most már többszörös milliomos, ki ezelőtt 23 évvel vándorolt ki. Rovnyanek Péter most érmeket és bélyegeket készíttet tót felírásokkal s ezek eladási árát, — amelyet ő maga egymillióra becsül, — az általános választói jog életbeléptetése után hazánkban tartandó képviselőválasztás alkalmából a tót nemzetiségi jelöltek támogatására szándékozik fordítani. Rovnyanek ur két tót lapot is ad ki; egyik magyarellenes, a másik szociálista. Mindenesetre szép Rovnyanek úrtól, hogy ennyire vitte, de kérdés, hogy annak idején azok a bizonyos dollárok nem fognak e a határon kivül rekedni, ha nemzetellenes célra akarják behozni. Vagy az is lehetséges, hős Rovnyanek ur, aki kiment bocs- korban, hazajön cilinderben s fellép tót nemzetiségi párti programmal képviselőnek. Mert mindenütt jó, de mégis legjobb itthon. A váci tápintézetben mindig lesz hely Rovnyanek ur számára. — Primcia. Torna László mun- kácsegyházmegyei újonnan szentelt áldozó pap, f. március hó 29-én d. e. 10 órakor tartja miséjét a sátoraljaújhelyi g. kath. templomban. A manüductori tisztet Miklósy István zempléni főesperes látja el, az ünnepi beszédet pedig Varga Gyula, ungvári lelkész mondja. — Megváltoztatott ítélet. Nagy szenzációt keltett annak idején dr. Sárváry Ferenc szerencsi ügyvéd a szerencsi kir. j bíróság bírái ellen elkövetett rágalmazása miatt megindított bűnvádi eljárás s az azt befeje- jezett I. fokú Ítélet. Az ez ügyben első fokban Ítélkező sátoraljaújhelyi kir. törvényszék 6 heti fogházra és 100 korona mellékbüntetésre Ítélte a nevezett ügyvédet. Az ügyvéd több rendbeli semmiségi okot látva fennforogni, felebbezett. A folyó hó 24-ikén volt ez ügyben a kassai kir. Ítélőtáblánál a felebbviteli tárgyalás. A kir. ítélőtábla megsemmisítette a törvényszék Ítéletét s a vádlott ügyvédet felmentette a hatóság elleni rágalmazás vádja alól, s a ki szabott fogházbüntetést elejtette. Csupán becsületsértés miatt ítélte el 20 korona pénzbüntetésre. Az Ítéletben a főü gész is megnyugodván, az jogerős. — A hegyaljai yasut alakuló gyűlése. A Szerencs—hidasnéraetii, vagy közismertebb nevén hegyaljai vasút részvénytársaság f. hó 30 án tartja Budapesten alakuló ülését, melyre úgy az érdekelteket, mint az érdeklődő közönséget a hírlapok utján is meghívja a r. t igazgatósága. A szóbanlevő vasút ügyével lapunk mondhatni a kezdet kezdetétől fogva terjedelmes, kimerítő cikkekben foglalkozott s a szervezkedésnek minden mozzanatáról hü tudósításokat adtunk. Vármegyénkből sokan lesznek jelen az alakuló közgyűlésen, ami igen helyes is. — Fénykép a légyotton. Bányai Pál nagykaposi csendőrőrsvezetőuek viszonya volt Kakas Mária dereg- nyői uradalmi szakácsnővel. Pár nap előtt Bányai véletlenül megtudta, hogy Kakas Mari Véges József fogyasztási szövetkezeti boltost is részesíti kegyeiben s neki találkát Ígért. A randevú helyét és idejét egy elcsípett levélből a csendőr megtudván, ő is megjelent a színhelyen s fényképező készüléket hozott magával, amelylyel a Véges és Kakas közötti szerelmi jelenetet megörökitte, azután pedig először Kakas Marit, majd Véges Józsefet s végül önmagát lőtte agyon. A fényképet egy előre elkészített levéllel együtt megtalálták a csendőrnél. A három halottat egyszerre, nagy részvéttel temették el. — Lopás. A kisvárdai gazdakör a múlt vasarnap fennállása 25 éves jubileumát ünnepelte. Az ünnepélyen jelen volt Thuranszky Tihamér sza- lókai birtokos is, kinek 800 korona értékű arany óráját és láncát lopta el valami jubiláló zsebmetsző. — A pálinka gonosz ital. Szuva- lov András betlenpusztai 21 éves parasztlegény pálinkával teleitta magát, azután nyomaveszett. Hosszas keresés után találták meg a fiút holtan a Labore mellett. Az orvosi boncolás megállapította, hogy a ritka erős, egészséges szervezetű fiatal embert alkohol mérgezés folytán bekövetkezett szivszélhüdós ölte meg. — Szerencs fejlődése. Mint a T. H. közli, Szerencsen pénzügyi palota építését vették tervbe a vezető körök. Ez a pénzügyi jelleggel biró hivataloknak egy épületbe tömörítését célozza. Csak arra vigyázzanak Szerencsen, hogy jobb tervet csináljanak a pénzügyi palotához mint az újhelyi. — Tűz a vidéken. Sárospatakon e hó 26-án virradóra ismeretlen okból tűz ütött ki a Hécén, leégett két ház, majd 26-án délután a Héce másik részén ismét tűz volt, melynek szintén nem tudni keletkezésének okát. — Húsvéti kirándulás Bómába. Budapestről és a közbeeső állomásokról április 10-én rendkívül érdekes és szórakoztató társasutazás indul Fiume, Abbazzia, Velence és Florenz megtekintésével Rómába, hol a kiránduló társaságnak a legszebb húsvéti ünnepségekben lesz része. Az utazás 13 nap alatt 375 korona összköltséggel megtehető, melyben a gyorsvonat, hajó, kocsik, elsőrendű szálloda és ellátás, sőt a borravalók is benfoglaltatnak. Prospectust ingyen küld az érdklődőknek a Hungária Germánia utazási uroda Budapest, IV. Régiposta utca 1. — Olcsóbb a hús. A „Budapesti Hírlap“ e héten megjelent egyik számában olvassuk a következő jelentést: A vásárcsarnoki igazgatóság közli, hogy szombat óta a középponti vásárcsarnok mészárosainak jó része a középminőségü pecsenye marahusokat 4—10 fillérrel, a marha eleje húsokat pedig 8—32 fillérrel o'csóbban árusítják. Az árak kialakulása folyamatban van. Sátoraljaújhelyben azonban a hús árak rendületlenül magasan állanak, mi lehet ennek az oka ? Hatósági mészárszék, óh mikor jön el már a te országod ? — Úgy látszik soha 1 — Csendőrök fizetésrendezése. Gr. Andrássy Gyula belügyminiszter rövid időn benyújtja a képviselőházhoz a csendőrség fizetésrendezéséről szóló törvényjavaslatot, mely szerint a mai zsold-rendszer helyébe a fixfizetés lép. Nevezetesen: a próbacsendőr 800, a véglegesített 900 s az őrsvezető 1200 kor. fizetést kap; a most is meglevő szolgálati pótdijakat az uj törvényjavaslat meghagyja, ezenkívül korpótlékot is állapit meg a szolgálati idő arányában. A csendőrség helyzete e törvény-tervezet szerint annyira rendeztetnék, hogy e nehéz pályára jobban vonzódnának az értelmesebb kiszolgált katonák is, ahelyett hogy Amerikában keressék bizonytalan boldogulásukat. — Dühös szerelmes. Soltész Bernát tolcsvai legény a feletti dühében, hogy Kundráth Erzsébet ottani hajadon nem volt hajlandó vele a házasélet gyönyöreit megosztani, utóbbinak leharapta az orrát. A csúffá tett leány orr-folytonossági hiányait orvosi kezelés helyrehozza ugyan, de a harapás nyomait aligha lehet eltüntetni. — Szerelem — ecetsavval. Mau- ritz Erzsébet mádi leány Soltész András ottani lakost bizonyos szerelmi összekülömbözések és gyermektartási pénznek hiánya folytán előállott ingerültségben ecetsavval nyakonön- tötte. De olyan alaposan, üogy a maró folyadék a szerencsétlen embert egyik szemétől is megfosztotta. A kevésbé gyöngéd hölgy ellen folyik a bűnügyi vizsgálat. A veszekedés alapjául szolgáló ártatlan kis poronty, a Mauritz Erzsébet gyermeke a merénylet utáni napon meghalt. Tehát csakugyan nagy hü-hó volt semmiért. — Nagyjelentőségű és áldásos haladást mutat a betegségek gyógyításában egy uj gyógymód, melynek már több kétségbeesett nehéz beteg küszöni egészségét és munkaképességét. Ezen uj gyógymód a homopatia vagyis vérgyógyitás. Megállapitója és egyedüli értelmezője dr. Kovács J. budapesti orvos, kinek rendelő intézete V. Váczi-körút 18. I. em. alatt vau. Dr. Kovács 2 évtizedre terjedő megfigyeléseiből és tapasztalataiból merítve megállapította, hogy a vér alkalicitása a legjobb védő és a leghatalmasabb gyógyszer. Fényes gyógy- eredményeivel a legfelsőbb és a legjobb körök bizalmát megnyerte és nem egy esetben bámulatos sikert ért el. A hemopatia a képzelhető legjobb eredménnyel jön alkalmazásba gör- vélykór, köszvény, asthma, idült szív, gyomor, idegbajoknál (neurasthenia, agyparalysis, tabes, migrain) és némely súlyos bőrbetegségeknél (lupus, eccena). Mindazok, kik a felsorolt bajokban szenvednek, teljes bizalommal forduljanak ezen nagyhírű orvoshoz, mielőtt valami gyógyfürdőbe vagy gyógyintézetbe mennének. Maga a kezelés igen egyszerű, kellemes, minden viszonyok között alkalmazható, hivatásbeli zavarokkal nem jár. — Uj cigaretta-papirost hoz forgalomba a P. Piette in Freiheit ismert cég. Ennek a cukorral vegyített papirosnak az a tulajdonsága van, hogy minden dohánynak, bármily rossz legyen is, jobb izt és finomabb aromát kölcsönöz és egyszersmind teljesen fölszivja a nikotin tartalmat. A Piette cég találmánya kereskedelembe hozatalának egyedüli jogát a wieni Labin papirosmü sz. k. f. szerezte meg, mely a cigaretta-papirost Roselle néven fogja a nagy dohányzóközönségnek hozzáférhetővé tenni. Legszebb és legtökéletesebb fényes, matt, szépia és brom FÉNYKÉPEK DUNKY FIVÉREK cs. és királyi udvari fényképészek műtermében készülnek, Sátoraljaújhely Főtér 9. — Minden gyermekszobában hálával kell gondolni azokra a derék norvég halászokra, kik a háborgó tengeren fogják a tőkehalat, mely a kitűnő csukamály olajat, a legizlele- tesebben és a legkönnyebben emészthető formában nyújt a „Scott-féle Emulsió“, mely egyike a legjobb tápgyógyszernek. Kapható a gyógyszertárakban. — Gyengélkedésnél első orvosi tekintélyek szerint legtobbnak bizonyult a „Sirolin-Roche“, mely mé- regtelen, Íztelen és a szervezetre semmi káros befolyással nem bir. Már rövid használat után előmozdítja az étvágyat és emeli a test erejét, úgy, hogy rekonvalescens, sápadt leányok s gyermekek az étvágy gerjesztése céljából okvetlen használják, A szer minden gyógyszertárban kapható. ____ SCOTT® Emulsio rendkívül erősítő hatással van az egész szervezetre, és erősiti a tüdőt. Köhögést és meghűlést, bármily makacs és hosszadalmas is legyen az, a SCOTT-féle Emulsio gyorsan megszüntet. Még a sorvadásos betegeknek is könnyebbülést szerez a SCOTT-féle EMULSIÓ feltéve, hogy idejekorán használják, mely esetben vásárlásánál állandó, tartós gyógyulást mfdszeV^d- eredményez. If eredeti tag ára 2 K. 5(1 f. Kapható minden gyógytárbau. Igyunk mohai Igyunk mohai Igyunk mohai Igyunk mohai forrást, ha gyomor , bél- és légcsőhuruttal szabadulni akarunk, forrást, ha a vesebajt gyógyítani akarjuk, forrást, ha átvágyhiány és emésztési zavarok állanak be. forrást, ha májbajoktól és sárgaságtól szabadulni akarunk. MIT IGYUNK? hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványvíz erre a legbiztosabb óvószer A mohai Ágnes-forrás, mint természetes szénsavdús ásványvíz, föltétlenül tiszta, kellemes és olcsó saványuviz ; dús szénsavtartalmánál fogva nemcsak biztos óvszer fertőző elemek ellen, hanem a benne foglalt gyógysóknál fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, légcső- és húgyszervi betegségeknek. 26 év óta bebizonyosodott, hogy még ragályos betegségektől Is, mint typhus, cholera, megkiméltettek azok, a kik közönséges ivóviz helyett a baktériummentes mohai Ágnes-vizzel éltek Legjelesebb orvosi szaktekintélyek által ajánlva. Számos elismerő nyilatkozat a forrás ismertető füzetében olvasható. Háztartások számára másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden kétes értékű mesterségesen szénsavval telített víznél, sőt a szódavíznél is olcsóbb; hogy az Ágnes-forrás vizét a legszegényebb ember is könnyen megszerezhesse, nagyobb vidéki városokban lerakatok szervez- /a/4 Trzalf VinrvM 7 I ttek, ugyanott a forrás leírásának ismertető füzete ingyen kapkató. A forráskezelőség. — Kapható minden füszerüzletben és elsőrangú vendéglőben. txCUVCll UU1 WC i te