Zemplén, 1908. január-június (38. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-29 / 18. szám
Sátoraljaújhely, 1903. Február 29. 18 (4723) Harminchatodik évfolyam. Megjelen hetenkint kétszer szerdán és szombaton este. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely, Főtér 9. szám. Telefon: 42. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Nyiltíérben minden garmond sor 30 üli. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. ifj. MECZNER GYULA, MAJTÉNYI GÉZA, főszerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 10 korona, félévre 5 kor. negyedévre 2.50 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit botüknél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél árkedvezmény. A szabad lyceumokról. — febr. 29. Azok az államok, melyek kulturális tekintetben messze túlhaladták már hazánkat, eltörölték az úgynevezett bizonyítvány kényszert s a szabad tanulásnak nyitottak olyan teret, a melyen ezen államok igazi kiváló fiai érvényesülni képesek is. — Példa erre Franciaország és az Eszakamerikai Egyesült Aállamok, amelyekben nem kivánják például az egyetem vagy tanítóképző vagy bármely más felsőbb intézetbe jelentkező ifjútól a nálunk szokásos alsóbb fokú képesítésnek iskolai bizonyitvány- nyal való igazolását, sőt tovább mennek ezek a modern államok és a szakvizsgákra jelentkezőktől az egyetemi vagy szakiskolai végzettségnek bizonyítványai való igazolását sem kivánják, de bocsátanak vizsgára minden jelentkezőt. Ott azután alapos rostáláson mennek keresztül. Nálunk ma még éppen ellenkező felfogás dominál. Itt csak a bizonyítvány beszél; a tehetség, szakértelem vagy rátermettség itt még nem számit A két irányzat közt az a külömbség okozója, hogy a kul- tur államokban az úgynevezett szabad tanulási rendszer magasan ki van fejlődve, mig nálunk A ZEMPLÉN TARCAJA. Mire születtem. A »Zemplén« számára irta: S. Löw Róza. Egy szóban is megmondhatnám mindenkinek szive titkát, vele elsug- nám ,„szenvedésre.“ De mesét irok róla. Épp az : kinek mi a szenvedése. Ott rejlik a titok. Nekem a válás volt. Válni, válni, az mindig fájt. Könyet lopott még érett koromban, barázdás orcámra is. Még a vénség fegyelmezettsége, az eszesség önuralma dacára is meg megrázta a válás fájdalmának kitörő zokogása gyönge, emberi valómat. Sírtam, mint a gyermek. Ott kezdtem gyermekkoromban. Csecsemő szivemet tépte a bánkódás. Omlott a könyem, szakadt a torkom. Sirásom hasította a levegőt, az érző sziveket. Mindenki csititgatott, altat- gatott, etetgetett, itatgatott, csak az nem, ki addig meleg keblére szorított. Ki szive vérén, szeretetén táplált. Ki gyöngéd ölében ringatott, anyai csókjával tartott. Arra az imádott angyalarcra vágyódva lestem minden ajtónyiláskor. Es minden újabb, fájó csalódásomra, újabb sírásba kezdtem. Miért válasza keretekbe szorított tanrendszer tartja igában igen sok olyan jelesét a társadalomnak, akik a szabadabb rendszer mellett kitünően érvényesülhetnének nem csak önmaguk, de a közjavára is. Ezt a modern, igazán felvilágosult emberekhez illő rendszert külföldön a szabad-lyceumok teremtették meg, amelyek mondhatni, hogy műveltté tették e kulturállamok polgárságát. Ennek a szabad-lyceumnak ma már nálunk is van talaja. Egy két éve csak, hogy megho- nosult s máris mesés gyorsasággal foglal teret és hódit minden irányban. Nincs kizárva, hogy megéri még a mai generáció, miszerint a bizonyítvány bemutatási kényszer elmúlik s közoktatásunk és főleg felsőbb és szakképzésünk egészen uj és egészen helyes alapokra lesz fektetve. A kultuszminisztériumban e télen sokat foglalkoztak e kérdéssel s már közelednek a helyes megoldás felé. Államsegélyekben részesítik a vidéki sza- badliceumokat, amelyek igazi melegágyai a tudásnak és fészkei a helyes önképzésnek. Qui bene distinguit bene do- cet. Lássuk magát a tényt. Elképzelhető-e, hogy a köny- nyedéu gondolkozó s mondhatni kényszerűség hatása alatt tanuló toltak el egymástól? Kicsi szivem, elmém nem tudta felfogni e végtelen kegyetlenséget. Nem az emberek e könyörtelenségét, hogy engem elzárnak, elvesznek anyámtól! Miért áll mindenki körül szeretettel kiuálva, vigasztalva, csak az nem jön, kire remegő szívvel, bánkódva vágyódom ! Az anyám, az édes, édes anyám I ? Nem válaszoltak panaszos kérdésemre. Hallgatva öleltek idegen szivek. Nem éreztem dobogásuk, nem kellett melegük. Az anyám, az életadó, tápláló édes anyám kellett. Nem hatott meg senkit jajgató fájdalmam. Tejet pohárban, édességet cukorban adtak. Már akkor kezdtek arra tanítani, hogy édességet venni kell önmagunknak az életben ... Csak anyánk adta önként. Bölcső ringatott, nem anyai karok. Azok valahol egymásba kulcsolódtak fájdalmasan. Azok az édesen cirógató ujjak, jóságos szemek könyeit törölték. Elválva a legédesebbtől,. holt fáradtan a siró könyörgéstől soká aludtam. Angyalok ringattak, álmokat hoztak. Anyám karjaiban ébredtem. Szerető keblére mohón borultam. Könyein keresztül mosolygott reám. Általa biztató szivére ölelve valahogy meg- birtam az első válás nehézségével. Jócskán összefolyt a könyünk. Soká nem mosolygott az ajkunk Csak nagy egészen fiatal nemzedék lelkében már oly magasan ki legyen fejlődve a tudásvágy és a töké- letesbülés iránti törekvés, mint az érettebb, idősebb ifjúságban? Milliók vannak, akik elhagyják az iskola padjait a negyedik, hatodik, nyolcadik osztály után, azzal a számítással, hogy valami módon majdcsak eltengődnek az életben. Az is természetes, hogy ehhez az elhatározáshoz többnyire az anyagiak hiánya adja meg a döntő tanácsot. Mikor ezek az élet forgatagába kerülve belátják, hogy ha még valamivel többet tudnának s főleg egyes terén a tudománynak volna alkalmuk magukat képezni és amikor belátják, hogy a mi mai kulturális berendezésünk szerint bizonyítványuk csaknem értéktelen, mert az általuk ambicionált állásokra nem képesít, — akkor ezek a milliók gondolkozni kezdenek és szidják a nálunk divó szokásokat, amely őket az érvényesülés teréről kirekeszti. Nagy horderejű társadalmi probléma ez, amelyen hogy segíteni kell, azt az igazán kultur- apostolok már nagyon is érezték s ennek a nemes, humánus érzelemnek a hatása alatt teremtették meg a szabad líceumokat, ahol felnőtteket oktatnak, okos embereket képeznek még oko sabbakká, megadva nekik a lesokára, jóval később tanultunk meg váláskor mosolyogni, sírva kacagni... Lepergett gyorsan, kedvesen a gyerekkor egyik édes időszaka. Iskolába kerültem. Dédelgető, becéző szülőktől elszakadni, idegen házba, városba kerülni 1 Beleszédült a fejem, bele fájdult a szivem. Ki fog megcsókolni? Ki fogja vajas kenyerem megkenni? Ki mesél elváláskor? Ki örüi bohóságimon? Ki ölel szerető szivére ? Anyám, drága, egyetlen édes anyám! Tele sírtam az idegen kosztadó asszony párnáit. Nem kellett édeskés szava, ölelése. Elkeseredett, harapós lettem. Csak azért is elnyomtam könnyem. Nem úgy osztotta a falatot, mint anya. Nem úgy nézett a szeme . . . Oh, hogy is bírtam 1 De nem volt idő bánkódásra, szomorko- dásra. Tanórákra volt az beosztva. Csak lefekvéskor lehetett sopánkodni a sors keménységén. Valahogy nehezen ez a szomorú idő is múlott. Sírva, kacagva folyt, mint a magyar nóta magyar ember ajkán. Közben pajtások kedvessége, játéka szórakoztatott, szülői szeretet vigasztalt. Ünnepnap volt, mikor a drága szülő édes arca bemosolygott az iskola udvarra. Hangos ujjongás szakadt ki szivemből, torkomból. Csókzápor járta. A nevetős apa bajuszát vigan pede- rintve zsémbelt: Na, elég legyen az hetőséget ahoz, hogy ha bizonyítvány kényszer rendszerünk mellett nem is érvényesülhetnek ambícióiknak megfelelően, legalább a lélek nemes ösztöne nyerjen kielégítést és önképzésük terén e lyceumok igazi kul- tur missziót teljesítsenek, annál is inkább, mert igen sok esetben és sokaknál megkönűyitették már a szabad líceumi előadások a pótló vagy szakvizsgák letételét. Nyereségnek tekintjük városunk társadalmára, hogy itt is van már ilyen szabad lyceum. Nehezen indul, az igaz. Alig van 25—30 hallgatója, de ezektől tessék csak megkérdezni, milyen véleménnyel távoztak az idei ciklust berekesztő előadásokról? azok majd megmondják, hogy jövő őszre már nem kérni, de követelni fogják ennek az intézménynek a szervezését. Minden kezdet nehéz. Minden újítás bevezetése akadályokkal jár. Örömmel látjuk ennélfogva, hogy a közoktatási kormány úgy a sátoraljaújhelyi, mint a homon- nai szabadlyceumok előadóit tiszteletdijakban részesiti. A munkás méltó az ő bérére. Karolja fel társadalmunk mentői szélesebb mederben ezt az intézményt, önmagának használ vele. asszonyos lágyságból [ Anya váltig súgta: édes, édes 1 És következett utána a sóhaj, a válás. Mindig az a nyomorult válás szedte le mind a ragyogást, napsugarat életem horizontjáról. Fájdalmim nyomában kötelességek bandukoltak. Azok tompították lelkem mozgását. Bele szokott a szív e sovány rendszerbe is. Mint az orvosságot szedtem óránkint örömöt, fájdalmat, tanulást, oktatást, verést, szidást. — Mindennek dacára szívesen múlott ifjú életem édes kora. Bábumtól is kellett válnom. De nem fájt, mert szebb, eleven, ékesszóló babát kaptam helyette. Mégis komoly, bus arccal néztem a színes rongyok után, melyekbe annyi szépséges tündérálom volt göngyölve. De nem értem rá bánkódni, mert ott ült mellettem kezem övében tartva legszebb leányálmom, édes boldogságom . .. Magától és anyukáóktól sohsem válók, mondám egy hangulatos szép órában. Oly soká, oly gyakran kellett nélkülöznöm enyéimet, hogy most mindazért kárpótolni akarom magam. Nem megyek utazni. Nem én nászúira! Itthon akarok ülni az ölükben. Köny gyűlt szemembe, pedig oly imádságos boldogság honolt szivemben. Megtelt a lelkem szinültig bolVizvezeték, központi fűtés, csatornázás, ERDÉLYI HENRIK egészségügyi technikus műszaki irodája Sátoraljaújhely, Kossuth-utca 169. sz. fürdőszoba, szivattyús kutak, mosdó, closet berendezések. Villamos világítás, erőátviteli telepek. Termet és költségvetést kívánatra készítek. Lapunk mai száma 8 oldal.
