Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)
1905-08-19 / 90. szám
Sátoraljaújhely, 1905. augusztus 19. 90. (4445.) Harmincharmadik évfolyam Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bátoralja-Ujliely, lőtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó á fill,, vastagabb betűkkel 8 fill. Sjilttérhen minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ilj. Meczner Gyula dr. Ferényi Józsel főszerkesztő. fömunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 ko> negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó ut:’n 2 fill, Petit betűnél nagyobb, avagy dlsz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél árkedvezmény. Szent István ünnepén. „Virágos kert vala Hires Pannónia ...“ — aug. 19. (y.) Ünnepeljünk! Kétszeres okunk van rá ma. A szent király emlékének a midőn megadjuk a vallási törvények keretében az őt megillető tiszteletet, ugyanakkor mint magyarok ünnepet szentelünk annak a magasztos eszmének, mely az Istenség kultusza után közvetlenül következik: a hazaszeretetnek ! Isten és hazai Magasztosabb két fogalom nincs az emberiség előtt. Az isteni tiszteletnek és a hazaszeretetnek megtestesült alakja volt a mi első szent királyunk, kihez 18 millió magyar sóhajt ma: „Hol vagy István király, téged magyar kíván, — Gyászos öltözetben Te előtted sírván!“ Hol vagy Magyarok tündöklő csillaga? Kit visszaesőének néped milliói ma is, kinek szobrai, képei előtt milliók fohászkodnak, de ah! gyászos öltözetben! Szent királyunk! mivé lett a Te nemzeted, melyet a Te böl- cseséged nagynak, dicsőségesnek látott kilenc évszázad előtt! Menynyit vívtunk ki nemzeti nagyságunkból, niucs-e elhomályosulás- ban a mi dicsőségünk napja? Oh igen! Letértünk az általad kijelölt útról, nem a szeretet és összetartás, de az átkos egyenetlenkedés ütött tanyát közöttünk. Visszasírjuk a Te bölcsesé- gedet, könyező szemekkel emlékezvén daliás időkre sóhajtjuk: Virágos kert vala hires Pannónia. Miért csak vala? Miért nem szépült ez a virágos kert folyton, a századok lefolyása alatt, miért terem ma virágok helyett bogáncsot? Hiszen a Te szent jobbod itt volt köztünk állandóan, közel 900 éve járul a magyar a Te áldást osztó jobbod tiszteletére, kér, esd tőled segítséget. Hol vagy István király, Téged magyar kíván. Valóban, ha volt ezeréves múltúnkban időszak, melyben őseink összetört szívvel sóhajtottak hozzád: úgy méltán sorozható ez a mi korszakunk is az előbbiekhez, zokogó szavunk ma csakugyan kell, hogy esdjen feléd, „aki voltál valaha országunk istápja!“ Nem török had, nem tatár csorda, mégcsak nem is belelleu- ség tette a virágos kertnek nevezett Pannóniát pusztasággá, nem, egy áldatlan harc, mely nem a testet, de a lelket öli meg: az egyenetlenkedés sújt bennünket, mert nem fogadtuk meg szavadat, testvériesség helyett szeretetlenségben élünk. Családi érdekek, gőg, átkos nagyravágyás, rang- és vagyon- hajhászat önző érdekei szították fel az egyen' tlenséget, dobták áldozatul nen zeti függetlenségünket az oszti ik hegemóniának. A te szent koronádat viselő felkent fej ne a érez ma együtt a te népeddel; a te népednek, dicsőséges sze it királyunk! ma csak panaszai, könyei vannak, jogai megfogy ttkozának, alkotmánya veszély en van. Vájjon eljö z-e segélyünkre? Felhat-e hozzá 1 siró szavunk; átfogja-e hatni szellemed mindnyájunkat, kies t és nagyot, királyt és népet egyaránt? Fog-e csodát művelni 900 év óta épségben levő ez int jobbod s midőn ma ez elő t áhitatos tisztelettel borul le léped: nem fog-e ez a szent jo >b fölemelkedni drága ereklye triójában, hogy megfenyegessen minket ? Vagy talán áldás oszt tsra fog fölemelkedni ? Jöjj, ta lácsolj szent királyunk, mert 1 íttentö a te néped helyzete, a eszélyben van a te Pannóniád. Lesz-e még virágos kert e hazából ? Avagj elérkeztek talán végnapjai? l letarolt mezőn fakad-e még uj növényzet, felébred-e a magyi r évszázados álmából s fog-e ti üg valaha zokogás helyett vid ,m hymnuszt is zengeni? Erősségünk \ )ltál, első szent királyunk a mu ;ban, reménységünk vagy a jele iben. Kell, hogy meghalljad szózatunkat, kell hogy imádságunk elhasson hozzád. Még mindég nem csüggedünk. S amikor hálás kegyelettel szentelünk dicső emlékezetednek ünnepet: bízunk, hogy visszatér az idő, melyben virágos kert lesz ismét hires Pannónia! A gimnáziumi áthelyezések. Sátoraljaajhely, 1905. aug. 19. Abba a hírlapi harcba, melyet a Felsőmagyarországi Hirlap indított meg a helybeli főgyranázium népszerű igazgatója, Kovács Endre ellen — uj hang vegyült: a Búza Barna hangja, mely a Fm. H. szerdai számából szólt mindazokhoz, akik elolvasták, Elolvastuk mi is, mert megvall- juk: módfelette kiváncsiak voltunk, hogy Búza Barna megengedhetőnek és helyesnek tarthatja-e azt a hangmodort, melyben ama nevezetes orvtámadó cikk írva volt. Hogy az intencióját helyeselni fogja, azt onnan sejthettük, mert a cikk a nevének égisze alatt megjelenő újságban látta meg az éltető napvilágot. Sejtelmünket teljes egészében valóra váltotta Búza Barna szerdai megnyilatkozása. Kiolvastuk belőle, hogy a kérdéses cikk intencióját teljesen helyesli, csak a hangot, melyben az írva volt — nem osztja. S mivel Búza Barna sohasem marad adós az érvekkel: eme cikkében is felsorolja az okokat, melyek arra ösztönözték, hogy a gimnáziumi áthelyezések ügyében a szerdán megjelent cikkében ismertetett álláspontot foglalja el. Ezen érvek pedig itt következnek: mert 1. neki meggyőződése, hogy Á ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Aradon. A „Zemplén" számára irta: dr. Kossuth János. I. Az alföldi gazdasági vasút tanulmányozása céljából ez évi május hó végén útnak eredtünk. Utazásunk célja Arad volt, miután ott meríthettünk legtöbb üsmeretet s mert főhadi szállásnak minden más, közbeeső városnál alkalmasabbnak kínálkozott. Mentünk-mendegéltönk ... az indóházig, ahonnét vadonatúj Pull- mann kocsi ruganyos ülésein elhelyezkedve, száguldott velünk tova a reggeli gyorsvonat. íViskolcig egyéb krónikába való esemény nem történt annál a jegyzék váltásnál, amire egynémely jegyárak illetéktelen követelése körül felmerült tévedés szolgáltatott okot s amely csakhamar — hála a telegráfdrótnak — a miskolci békekötésben ért véget. Miskolc különben hires város. Nemcsak az an- zichts-kártyákra is rápingált csizmadiáról, akik büszkébbek a négy pre- dikátumos spanyol hidalgónál, nemcsak a kofáiról, akik a harapós nyelvelés tanszékére pályázhatnának, nemcsak az Avas pincéinek kívánatos nedűjéről, a kocsonyába fagyott békáról, hogy egyéb ethnográfiai nevezetességét ne is említsük, hanem az indóházról is, amelyik szép, nagy, modern, de amelyiknek az éttermében a század legrosszabb pörköltjét tálalták lel. Izében fogyatékos vala és harminckét egészséges fog nélkül megrághatatlan lett volna. No de az apró balesetek némileg fűszerezik az utazást, legalább is megtörik az egyhangúságot. Különben Miskolcon, hol bár leplezett, de komoly aggódással nézegettünk be a mozgó korcsma (büffet-kocsi) liliputi konyhácskájába, ahol ebédünket főzték. Mert, hogy sokan voltunk. És egyikünk sem Karlsbadba utazott. De sőt. Ha Soltész uramra és a hozzá hasonlókra gondoltam, keveseltem az egész konyhát szakácsostól együtt, még a fényes réz-ibrikeket is hozzá gondolva. Aki itt utoljára marad, annak nem csak hogy „tarde venientibus ossa“, hanem fütyörészve ebédel, ami pedig vékony menázsi. Azután meg hacsak a Pullmant húzta volna a masina! Tizenkét órakor mi végeztünk, még pedig tűrhetően. De, hogy a vonat nem tanulmányi kiránduláson levő utasai éhen maradtak, az bizonyos, nem is csoda. A cigándi biró uram akként ette a tokot, mint a túrós haluskát szoktí souverain megvetésével úgy a t; rtár-mártásnak, a mivel váltig kínált, az aranygombos pincér, valamint í nnak a humánus gondoskodásnak is, váljon jut-e másoknak, vagy sem. A mi keskeny vágányu vasutunk okaknak jelentett keskeny ebédet. Közben egy ki alsós. Bodrogközi emberekkel ka. iberezni nem odavalónak nagy bab sség, mivelhogy biztos vesztést je 3nt. Kivételesen igen nagy emberség ?el bántak velem s a koronák helyei nehány nikkel obulussal érték be. Hatvantól Szó nőkig mérsékelt gyorsasággal halad unk a jószágon keresztül. Petőfi korr ?álni volna kény télén egy némelyik rersén, ha végig tekintene a nagy r naságon s száz kövér gulya helyett száznál is több apró, fehérre mesze t tanyát szemlélne A jász ember nem ültet fát. Talán még a saját i rnyékától is kíméli a földjét. A r ájusi virulatban a fátlan tanyácskák is elég jól festenek, de mikor a ki nikulai nap kopárra pörköli a mez t, nagyon elsi- várodik a fátlan vb ék. Különben a mező nem volt valai ii túlságosan kövér. A szép fekete f Id ezidén mostohán bánt az áld ssal. Beljebb a Kunság felé már • idámabb volt a vidék ábrázatja. A etések is biztatóbbak voltak és egyik-másik tanyára sűrűn borult „az eperfa lombja“Szolnokon vagy másfél órai időnket a város megszemlélésével töltöttük el. Törekvő alföldi város. Kő nincsen közelében, hanem azért az utcái ki vannak kövezve. Ujhelyben megfordítva van a dolog. Közvetlen közelében meredeznek ég felé a pompás traehyt sziklák, ám egynémely utcáját Bokharában is rettenetesnek találná a türelmes müzülman, aki pedig köztudomásúlag megnyugszik Allah akaratában, ha gázolja is a smaragd-zöldszinü habarékot. De hát hadd legyen valamiről nevezetes Uj- hely is. Különben futólag két nevezetességet fedeztünk fel Szolnokon. Egyik a Schuster Konstantin püspök alapította s nevét viselő szép iskola. A kegyes életű főpap emléket állított magának mindenütt, ahol megfordult. Sovány asceta életet élt, Perényi barátom vallomásából tudom, hogy diákos asztalt tartott, reverendát sem igen sokat koptatott el, hanem a nagy célokra pazar volt. A Hugó Victor aranyszívű püspökét juttatja eszünkbe, aki híven és igazán kapálta az ur szőlejét. A másik látni valója Szolnoknak, ami utunkba esett, egy kő piramis a piac közepén. A Rodich ezred vitézeit örökíti meg, akiket 66-ban r MIM A LEGBIZTOSABB P3LOSKAIRTO SZER. 1 üveg ári 60 fillér, Kapható: HRABÉCZY KÁLMÁN drogériájában Sátoraljaújhely, Főtér. Lapunk mai «zárna 6 oldal.
