Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)

1905-12-23 / 143. szám

2. oldal

ZEM P LEN

Deczember 23.

e nép Tőiként fejedelmének, hogy megismerje az ő népének óhajait s nemes szivének melegét ne érdemetlenekre, de hü magyar népére árasztva, forrjon egybe mielőbb nemzet és király szive egy eszmében, a hazaszeretetnek, az egymást megértésnek nagy eszméjében. Ismétlődjék meg a napkeleti bölcs királyok esete; — ismerjék el a koronás fők, hogy az erő, az uralom nem a koronák fényében, de a népek szeretetében gyökerezik, ettől nyeri a korona is legszebb ragyogását.

Üdvöt hozó kisded ! hozz üdvöt, áldást a magyar hazára, hozz békét nemzet és király között!

Egyesült erővel.

Nyílt levél gróf Tisza Istvánhoz.

Budapest, 1905. dec. 22.

Régóta várta már a nemzet, hogy mikor szentesitett törvényeit nap nap után a legfrivolabb módon veszi semmibe a kinevezett kormány, — parlamentbe küldött képviselői félre téve a részletharcokat mint egy test és egy lélek szálljanak sikra a törvénytiprók ellen.

Aggódva tapasztaltuk a parlamenti erő szétforgácsolódását és sohasem helyeseltük ama túlzók rideg elzárkózását a szabadelvű- párttól, akik >a szabadelvű pártot a régi és uj bajok előidézőjének tartva, a baj szanálásából kirekesz- teni akarták a hibája tudatára ébredt s számarányával is igen tekintélyes pártot.

Ha a folytonos szidalmak helyett inkább magához kötötte volna a koalíció a szabadelvű pártot akkor, midőn az a törvénytelennek minősített kormánynak bizalmatlanságot szavazott: a mai siralmas helyzet nem' következett volna be, vármegyéinket nem érték volna az erőszak fegyverei s

én aggódva kerestem anyám kendőjét.

— Hát igazán te vagy, Klárika ? kérdezte tőlem az idegen ur, hogyan Budapestre, hol vannak szüleid ?

Hamarosan eszembe jutott, hogy anyám elküldött apám keresésére, eszembe jutottak a sötét szoba, az éhező testvérek s újból megeredtek könyeim. Az ismeretlen katonatiszt gyorsan megnyerte bizalmamat, tőrül-hegyire elmondtam neki helyzetünket és ő figyelmesen hallgatott.’

— Istenem, ilyen tiszteletreméltó család nyomorog, itt segíteni kell. Menj haza Jancsi, a karácsonyfával, nemsokára én is jövök. Várj csak, mondd meg az anyámnak . . . Többet nem hallottam, mert Jancsi, az inas, már a legközelebbi sátorba sietett. A tiszt barátságosan megfogta a kezemet:

— Ne sirj, Klárika, minden jóra fordul megint. S most jöjj, gondoskodjunk a karácsonyi ajándékokról. Keresz- tül-kasul jártunk most a vásártéren. Kísérőm hordárt fogadott, szép fát, diókat, gyertyákat, kalácsokat és játékokat vásárolt, végül pedig megkérdezte, mit kívánok magamnak karácsonyra, a mire egészen elcsüggedve válaszoltam :

— Egy egész ezüst forintot!

Meglepve kérdezte kísérőm :

— De az Isten szerelméért, mit akarsz ily temérdek pénzzel kezdeni?

— Oh, kedves uram, válaszoltam restelkedve, ne haragudjék; de oda át

ma már volna ut a békés kibontakozásra.

Tisza István és a szabadelvű párt visszavonulásának tudható be leginkább az a vakmerőség, amely- lyel Bécsben semmibe sem vették a koalíció ellenállását. Véletlennek tartották csak a szabadelvű párt kisebbségét s azt hitték, a régi rendszernek még mindig elég hive marad az országban. Pedig Tisza István gróf szabadelvüsége nem bécsi értelemben vett szabadelvü- ség. A hatvanhetes alapnak az a magyarázata, amit ahhoz Tisza István fűzött, közelebb áll a függetlenségiek politikájához, mint Bécs szinleges alkotmányosságához.

Ha tehát látta a koalíció, hogy az uralkodó merev ellenállásából nem enged s a kibontakozásra nincs semmi kilátás, a passiva resistencia helyett inkább lehetővé kellett volna tennie Tisza Istvánnak a normális államélet helyre- állítását, mint Fejérváry korinány- rajutásával a végletekig nyújtani a törvénytelen állapotot.

Nem akarom én ezzel kicsinyíteni a koalíció hazafias törekvéseit, de igen-igen nagy károktól szabadulhatott volna meg az ország. Nincs ma magyar ember az országban, aki nem erezné szükségét Ausztriához való viszonyunk tisztázásának ; aki be nem látná, hogy a kiegyezés törvényeit csak mi tartottuk meg s odaát csak játszottak velünk; de még ebből nem következik az, hogy a szabadelvű párt nem jöhet tudatára annak a gyalázatos szerepnek, amelyre őt Ausztriában mintegy praedestinálták.

A közelmúlt politikai jelenségei még a legtulzóbb szabadelvűt is meggyőzhették arról, hogy a régi értelemben a szabadelvű párt fel nem támadhat többé. Ha alkalmuk nyílnék rá, ezt be is bizonyítanák. De ebben nem kis része van Tisza Istvánnak, kinek politikai tisztességéről meggyőződve,

egy kis leányka ül, az báránykákat ad el és szeretnék. . .

Barátom mosolyogva nézett le reám.

— Nos hát, megtekintjük a kis leánykát és báránykáit és ismét visszafordultunk.

A szegény kis teremtés még ugyanazon a helyen ült, de a reám esett karácsonyfa neki is kárt okozott, mert vagy egy tucat bárányka, oly fehér, mint a hó, mutatta, hogy még nemrégiben a fagyos sárban fürdőit.

— Itt az ezüst forint, mondá kísérőm, add oda és menj haza édes anyádhoz.

— Az általam okozott kár miatt vonakodva közeledtem a kis leányhoz.

— Ne busulj, vidd ezt az édes anyádnak, nagy ezüsforint ez, menj haza, hisz oly hideg van és fázol.

— Oh. nem szabad, válaszolt a kicsike, mig valamennyi báránykát el nem adtam ; édes atyám beteg és orvosságra kell a pénz.

A barátságos katonatiszt kivette erszényét, még egy ezüstforintost és egy csomó aprópénzt vett ki belőle, odaadta a leánynak, mondván:

— Add hát ide összes hajléktalan báránykáidat, valamennyire ügyelni fogok, és csakugyan az egész nyájat egy zacskóba csomagoltatta, melyet maga vitt.

Kevés vártatva lakásunk elé értünk és a barátságos ur kivett tárcájából egy névjegyet, amire az utcai lámpa fényékövették őt az ideálisabb utón akkor is, amikor a túlzók a nemzeti közvéleményt a szabadelvű párt ellen irányozták.

A tehetséggel és teljes meggyőződéssel természetszerűleg együttjáró ridegség riasztották el Tisza István mellől Andrássy Gyulát és a disszidenseket mind. Tisza jóhiszeműségének hiábavalóság?. már belátta s közte és Andrássyék között lehullott az a merev választófal, amely enerválta, lehetetlenné tette a szabadelvű párt újabb munkaképességét.

Most tehát, amidőn megtalálták koalíció és Tisza István az összekötő kapcsot, nem maradhat tovább sem Tisza István sem a szabadelvű párt a rideg visszavonulás mezején. JElérkezett annak az ideje, hogy az egész parlament egyesülve mutassa meg Ausztriának, hogy régi politikai rendszere csődöt mondott.

Ha a nemzet csakugyan kívánja már a békét, itt van az alkalom arra, hogy a két, mereven szembenálló tényező között megtörténjék a teljes békét elősegítő közeledés. Ez a munka pedig elsősorban a szabadelvű pártra irányul. Tiszának maga mellé kell vennie újra azokat az erőket, akik mint disszidensek teljes mértékben élvezik a koalíció • bizalmát s ezzel meg fogja mutatni, hogy elvei nem azonosak Ausztria bűnös törekvéseivel. Ekkor azután a koalíció is lehetővé teszi majd, hogy az államélet e veszedelmes stagnálásból kikerüljön.

De elsősorban a bizalomnak kell megerősödni. A bizalomnak, hogy a szabadelvű párt nem fog akadályokat gördíteni a nemzeti kívánalmak fokozatos megvalósulása elé, sőt azok megvalósulását minden lehető módon siettetni fogja.

Ez a munka vár Tisza Istvánra és Andrássy Gyulára s vele együtt mindazokra, kik a hatvanhetes alap ideális fentartása mellett úgy

nél valamit irt. Kezembe nyomta ezt a névjegyet, ami valami másba volt göngyölve, utasította a hordárt, hogy kövessen engem, megcsókolta homlokomat és szememet s a következő pillanatban eltűnt.

A kapualjában találkoztam a levélhordóval, aki — hogy megtakarítsa az utat — atyám részére átadott egy nagy levelet. Szobánk előtt, a folyosón, egy sarokba húzódva, állt jó édes apám. Arca halavány volt, bátortalanul, kétségbeesve tekintett maga elé : én ujjongtam :

— Édes papám, hozok egy karácsonyfát, (akkortájt az volt természetesen a legkedvesebb nekem) meg egy levelet s ezt itt egy jó tiszt ur adta nekem, s ezzel a szobába rohantam.

Az aggódó anya korholása elmaradt a sok pompás karácsonyi meglepetés láttára. Atyám gyengéden megcsókolta édes anyámat:

— Lásd Annuska a jó Isten él még, nem hagyott el benünket; ez a levél jó szerződést hozott, magas fizetéssel ; azonkívül egy jó barátra is akadtunk nagy szükségünkben : Dorinya kapitányra. Édes atyáink valamikor egy ezredben szolgáltak; egy ütközetben atyám megmentette az ő atyja életét s a fiú nekem, nekünk akarja leróni háláját. Hogy segítsen rajtunk, itt küld pénzt, melyet'annak idején szívesen vissza fogok neki fizetni. —

Nem írhatom le szüleim örömét;

az uralkodó, mint a függetlenségi párt bizalmát megszerezhetik. — Odaát nem fog kísérteni a perso- nalunio félelmetes réme s mi biztosítva leszünk az abszolutizmus nemzettipró törekvéseivel szemben.

Ennek a békét teremtő munkának azonban még a jövő év március elseje előtt nemcsak megindulnia, de befejeződnie is kell. A nem közeledő faktorok lesznek az okai mindama mérhetetlen károknak, a melyek a mostani rendszer permanens uralmon maradása miatt az egész nemzetre hárulnak.

A december 19-iki ülés lelkes hangulatából az egész nemzet remélve reméli a békés kibontakozás biztos megvalósulást.

Andor Károly.

— dec. 23.

Dókus Gyula Nagymihály és Gál- szécs városok díszpolgára. Nagymi- hály nagyközség képviselőtestülete a dec. 20-án megtartott gyűlésében Dókus Gyula Zemplén vármegye alispánját egyhangúlag Nagymihály város díszpolgárává választotta. Az erről szóló jegyzőkönyvi rész igy szól: „Nagymihály nagyközség képviselőtestülete Dókus Gyula cs. és kir. kamarás, Zemplén vármegye alispánját szeretőiének jeléül, hazafias érzelmeinek és elévülhetetlen érdemei elismeréséül egyhangúlag hozott határozatával Nagymihály nagyközség díszpolgárává megválasztja s erről őt az összes jelenlévő képviselőtestületi tagok által aláirt határozatával értesíteni rendeli., Szladek Károly s. k. főbíró, Tóth Árpád s. k. főjegyző“. — Gálszécs képviselőtestülete folyó hó 20-án tartott ülésében Dókus Gyula alispánt ugyancsak a város díszpolgárává választotta. Az erről szóló oklevelet egy, a Kovács Sámuel főbíró vezetése alatt Pékáry Géza, Fábry Béla, Péter Mihály, dr. Schwarcz Ig- nácz képviselőtestületi tagokból álló küldöttség fogja aa alispánnak átnyújtani.

A 100-as bizottság ülése. Zemplén vármegye 100-as bizottsága Sátoraljaújhelyben f. hó 28-án d. u. 4Vä órakor, — a függetlenségi kör helyiségében, — a vármegye rendes,

anyám sirt és kezeit összekulcsolva imádkozott.

Egy órával később jó meleg volt a szoba, melynek közepén a zöld fa állt, díszítve a sok pompás játékkal és édességgel és számtalan gyertyácská- val megvilágítva. Majd pedig kinyílt az ajtó és belépett az inas, aki a karácsonyfával meglökött, — kezében egy nagy kosárral.

— Az öreg nagysága karácsonyesti vacsorát küld, mivel a kis Klárika elmondta, hogy édes anyja beteg. A fiatal nagyságos ur megösmerte a kis lánykát, kit oly kedvesen játszani látott egy vidéki színpadon. S minthogy oly szeretetteljesen gondoskodott egy másik szegény lánykáról, úgy a nagyságos kisasszony egy kis aranykeresztet küld neki. —

Oh, mennyi szerencse és boldogság egyszerre 1 Valamennyien ujjongva ugrándoztunk. Igazán boldog karácsonyest volt.

Azóta tizenöt karácsony múlt el; fényes diadalokat arattam, néha szalmán, néha selyemágyban feküdtem, a mint a sors akarta; többször megünnepeltem a karácsonyt, de oly vidám karácsonyi estém nem volt többé soha.

Ma betegen fekszem, holnap karácsony, de a morfium-mámor eloszlik és a homokos ember kérlelhetetlen logikával telefujja szememet porával. A vége álom és hallgatás.