Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)

1905-12-21 / 142. szám

December 21. ZEMPLEN 3. *oldal. fordult a Kereskedelmügyi minister- hez az 1898 évi IV. törvénycikk vég­rehajtása, illetve a vasuLi forgalom­ban való érvényesitése tárgyában. A fölterjesztés utal arra, hogy bár a nevezett törvénycikket azoD elvnek szemmeltartásával hajtották végre, hogy minden községnek csak egy hivatalos neve legyen, mégis a hazai vasúti vállalatok nem alkalmazkod­nak teljesen az uj rendhez, hanem egyes vasúti állomások megjelölésére még mindig azon községnek régi, de már hivatalosan megszűnt nevét hasz­nálják, melyet az állomás érint, illet­ve amelyhez legközelebb fekszik. A fölterjesztés rámutatva azon hátrá­nyokra, amelyek e rendszerből a ke­reskedelmi érdekekre háramlanak, ké ri, hogy azon állomások, amelyek még olyan községek nevét viselik, ame­lyeknek nevét a törvény megváltoz­tatta, az uj névvel láttassanak el s ezen a néven kezeltessenek a vas­utak hivatalos kiadványaiban, ügy­vitelében és forgalmában. — Uj föispáni titkár. A belügy­miniszter dr. Koncz Endre belügymi­niszteri számellenőrt miniszteri segéd­fogalmazóvá kinevezte és szolgálat­tételre föispáni titkári minőségben Zemplén vármegye főispánjához osz­totta be. Ezzel a kérdéssel kapcso­latban Staut József volt föispáni titkár itteni működése megszűnik s 5 az általa benyújtott kérelem foly­tán a belügyminisztériumba lesz be­osztva. -- Staut József távozása nagyszámú ismerősei és barátai köré­ben sajnálatot kelt. — Hajtóvadászat. Folyó hó 17-én, vasárnap nagyobb hajtóvadászat volt dr. Haas Bertalan ügyvéd kisbozsvai birtokán. A vadászaton Sátoraljaúj­helyből számosán vettek részt; köz­tük Mauks Endre, Izsépy István, Oláh István, Kun József, Lakatos százados, dr. Kossuth János, dr. Hor- nyay Béla, dr. Nyomárkay Ödön, Arnótfalvy Emil, dr. Legeza János, Bajusz József és Ernő, Adriányi Béla, Schiller Kálmán, dr. Kiss Géza, Sárospataky József, Olehváry Dezső, Vágó Gyula, Molnár Gyula, Dávido- vics Adolf, dr. Csizy Béla és Barna Pál. A hajtásban sok szarvas, őz, dámvad és nyúl volt, melyek közül hat őz, és tizenhat nyúl esett. A va­dászaton jelenvolt nimródok akik a házigazda legszívesebben látott ven­dégei voltak, még az nap éjjel érkez­tek vissza Ujhelybe. — Elfogott zsebmetszök. Folyó hó 17-én a helybeli rendőrség több zsebtolvajt fogott el a pályaudvaron és egyik-másik nyilvános helyen. A zsebtolvajok a decemb. 18-án tartandó országos vásárra rándultak le Uj­helybe, hogy maguknak „jó vásárt“ csináljanak. Az idegen jövevények azonban pórul jártak, mert elfoga- tásuk következtében céljukat el nem érhették. Működési terök ezúttal a rendőrség keskeny zárkájába szorult, ahol — amig a vásár tartott, — tét­lenül ábrándoztak az újhelyi orszá­gos vásár csendes lefolyásáról. Vásár után a zsebtolvajokat hazaküldték. — Meghívás. A homonnai jóté­kony nőegylet vasárnap d. u. 3 óra­kor gyűlést tart a polg. és felső ke­reskedelmi iskolák emeleti rajztermé­ben. A gyűlés fő tárgya lesz: a sze­gényeknek segélyzése a karácsonyi ünnepek alkalmából. — Fegyver a gyermek kezében. Könnyen végzetessé válható szeren­csétlenség történt folyó hó 17-én a a Deák-utcai 833. számú házban. Szovák József nagykázméri születésű 11 éves fiú, aki a helybeli főgimná­zium I-ső osztályába jár, átment a szomszédban lakó Budai István nevű, Il-od osztályú gimnáziumi tanuló ba­rátjához, ahol egy könyvet olvasgat­va, a szobában fel és alá járt. Budai ezalatt az egyik szekrényből egy for­gópisztolyt kerített, amelylyel ját­szani kezdett, majd barátja felé tartva, tréfából elsütötte. A következő pilla­natban Szovák József egy golyótó találva, összerogyott. A forgópisztoly töltve volt és lövege Szovákot lejen találta. A szerencsétlenség alkalmá­val a szobában senki sem volt jelen. A házbeliek csak később tudták meg a veszedelmes játék szomorú követ- iezményeit és a meglőtt gimnáziumi tanulót azonnal az „Erzsébet“ köz- tórházba szállították, ahol most élet- veszélyes sérülésével ápolás alatt áll.-- Véres verekedések. Málczán Janik Mihály és Janik György Hav- rán Jánost életveszélyesen megsebesí­tették anyira, hogy nem kevesebb, mint 14 súlyos természetű sérülést okoztak rajta. Dubrókán ugyancsak e napokban Tórák Lajos egy fejszé­vel annyira hátba vágta Vágászki János dubrókai lakost, hogjT életben maradásához alig van remény, Mind­két esetben dr. Roth Mihály málcai körorvos nyújtotta az orvosi segélyt a sérülteknek és csak gondos ápolásá­nak lesz köszönhető, ha a sérültek felgyógyulnak. — A póttartalékosok útiköltsége. A m. kir. honvédelmi miniszter el­rendelte, hogy a vagyontalan póttar­talékosok és tartalékosok, akiknek tartózkodási helyük a bemutatási ál­lomástól 15 kilométernél távolabb fekszik, mind bevonulásuk, mind visszavonulásukkor útiköltséggel lá­tandók el. Abban az esetben ha tar­tózkodási helyük a magyar állam területén kívül van, az útiköltség csakis a magyarországi határtól jár. — Tolvajlás. Őrmezőn az erdész lakába oláh cigányok betörtek s holmi aprólékot magukkal vittek. A kóborló tolvajok kát nyomozza a ren­dőrség. — A hatóságok és a csendörség. A belügyminiszternek tudomására jutott, hogy a csendőrőrsökre mind- nagyobb arányban érkeznek a köz- igazgatási és rendőri hatóságoktól fölhívások, különösen pedig az elő­vezetések és cselédszökevény kisé­rések szaporodnak napról-napra. E fölhívások a csekély létszám mel­lett olyannyira igénybe veszik az őrsök cselekvőképességét, hogy ma már preventív szolgálat alig telje­sítetik, mert az őrskerületnek ha­vonta legföljebb egyszer történő át- portyázása ily szolgálatnak alig te­kinthető. Ennek természetesen követ­kezménye, hogy a közbiztonsági ál­lapotok napról-napra hanyatlanak s a vagyon és ember elleni merény­letek mindnagyobb számban fordul­nak elő. A belügyminiszter a helyzet javítása céljából körrendeletileg hívta föl most a törvényhatóságokat, hogy azonnal a legerélyesebb fontosságú szolgálattételre, valamint a cselédszö­kevények elővezetésére irányuló föl­hívások a lehetőségig korlátoltassa- nak. — Vízbe fült. A7agy Mihály deb- reczeni születésű szabósegéd, kinek hozzátartozói Sátoraljaújhelyben lak­nak, — folyó hó 15-én a kenézlői határban a holt Tiszába fűlt, miután alatta a jég beszakadt. A vizbefulás- ról a gávai főszolgabíró értesítette Ujhelyben lakó hozzátartozóit. — Táncul Jatság. A festőmun­kások országos szövetségének sátor­aljaújhelyi szakcsoportja f. hó 25-én, hétfőn táncmulatságot tart a Kova- csies-féle színházi étteremben. — A bevándorlási és határrendör- ségi törvény végrehajtása. Félhivata­losan jelentik, hogy a benvándorlási és határrendőrségi törvény végrehaj­tására vonatkozó utasítások a belügy­minisztériumban elkészültek, valamint a határrendőrségi körzetbe a közsé­gek bevonása is egybe van állítva. A legutóbbi minisztertanács döntése szerint a két uj törvényt 1906. január 15-én léptetik életbe. A határrendőr­ségi személyzet kinevezése még ezen a héten meg fog történni. Összesen 165 tisztviselőt és szolgát neveznek ki és pedig 12 rendőrkapitányt, fogalmazót, 11 segédfogalmazót, gyakornokot, 19 rendőrfelügyelöt, 50 rendőrbiztost, 21 hivatali segédtisztet és 24 hivatalszolgát. Határrendőrségi székhelyek gyanánt kijelölték a kö­vetkező városokat: 1. Fiume, 2. Po­zsony. 3. Sopron, 4. Pancsova, 5. Or­sóvá, 6. Brassó, 7. Beszterce, 8. Mára- rnarossziget, 9. Munkács, 10. Ungvár, 1. Bárti’a, 12. Zsolna. — Lopás Málczán. Az elmúlt hé­ten Janik György és több társa éj­nek idején behatoltak Szentiványi zászló nagybirtokos gazdasági udva­rába és onnét szekeren egész éjjel aordták a tűzifát. Másnap a csendőr­ség kinyomozta a tetteseket és elle­nük megtette a följelentést. fJSUfT* Cimbalmok, Schunda Vencel József cs. és kir. hangszer­gyáros hírneves gyártmányaiból ál­landó bizományi raktár van Werner Sárika oki. cimbalom-tanárnő cim­balom-magániskolájában, Sátoralja­újhelyben. A legelőnyösebb részlet- fizetési módozatok. IRODALOM. „Százszorszép dalok albuma.“ A nemzetközi zeneirodalom legremekebb dalainak gyűjteménye, énekhangra zongorakisérettel jelent meg Klökner Ede budapesti zeneműkiadó kiadásá­ban Ára 5 korona. A legszebb kará­csonyi újdonság. Szebb ajándékot azt hisszük, keresve sem találni. Az ér­tékes gyűjteményben 40 művészi dal vetekszik egymással az elsőségért s bizony nehéz eldönteni, hogy a ma­gyar vagy a lengyel szépség, — az észth vagy az olasz hódit e jobban sajátos bájaival V nem is szólva a kritikán felül álló klaszikusokról: Schuberth, Schumann, Mendelssohn, Lecue stb. kiknek kiváló Ízléssel ki­szemelt darabjait kapjuk, még pedig az eredeti szöveg mellett mindig a magyar fordításával. A mesteri dalok gyűjteményébe sikerült belevonni a magyar zeneszerzők javát. így Bah- nert József, Gaál Ferenc, a korán el­hunyt nagy tehetségű Greizenger (Ivánfy) Iván, Hubay Jenő, Lányi Érnő, Siposs Antal, Szent-Gály Gyula közölt dalai méltán foglalnak helyet a külföldi nagyságok alkotásai mel­lett és bizonyos, hogy valamenyi na­gyon fog tetszeni. A Százszorszép dalok ára potomság. Az előkelő kül­sejű, fényes vastag papírra nyomta­tott kötetet jó lelkiismerettel ajánljuk dalkedvelőink karácsonyfája alá. Kellemes meglepetést szerez elő­fizetőinek a Magyar Hírlap. Minden újonnan belépő előfizető ugyanis ja­nuár hó elsejéig ingyen kapja a la­pot és karácsonyra egy kiválóan Íz­léses és díszes kiállítású alkalmi nap­tárt, ha előfizetését karácsonyig be­küldi. A Magyar Hírlapnak ország­szerte nagy feltűnést és érdeklődést keltett azon újítása, hogy az esemé­nyeket fényképfelvételekben és raj­zokban mutatja be. Levelezői vannak a világ összes nevezetesebb városai­ban és egész Magyarországon. A Ma­gyar Hírlap szépirodalmi közleményei elsőrangúnk. Minden előfizető hóna- ponkint egy-egy rendkívül érdekes magas színvonalú szépirodalmi köte­tet kap teljesen díjtalanul. Az egész esztendő folyamán tehát tizenkét gyönyörű ingyen könyvhöz jutnak az állandó előfizetők. A Magyar Hír­lap előfizetési árai: Egy hónapra 2 kor. 40 fill. Negyedévre 7 korona. Félévre 14 korona. Egyes szám ára 8 fillér vidéken 10 fillér. Mutatvány- számot kívánatra bárkinek küldünk. Magyar Hírlap V., Honvéd-utca 10. szám. A politikai helyzet szenzációs hinei mellett nem kisebb szenzációt kelt az a diszmű, mely most jelent meg a könyvpiacon, és ami még cso­dálatosabb, ezt a diszművet ingyen szerezheti meg magának akárki. Az „Ország-Világ“ most is méltó maradt önmagához. Az az Almanach, melyet most karácsonykor ad minden előfi­zetőjének, — annak is, aki most fizet elő nyolc koronával félévre az „Órszág­Világ“-ra — a legszebb, a leggyönyö­rűbb, ami valaha könyvpiacon meg­jelent. Ennek az ajándékkönyvnek fényes, pazar kiállításával semmiféle hazai avagy külföldi mű nem veteked- hetik. De a tartalma is olyan, — a magyar iróvilág minden jelese, Mik­száth Kálmánnal és Herczeg Ferenc­cel az élén van együtt a műben, — hogy az csak a két szerkesztőnek, dr. Váradi Antalnak és dr. Fáik Zsig- mondnak válik dicsőségére. Nem ajánlhatunk olvasóinak, mást mint hogy fizessenek elő az „Ország-Vi­lágira, hazánk e legrégibb, legel­terjedtebb, legszebb és legtartalmasabb hetilapjára. Az „Ország-Világ" előfize­tési ára negyedévre 4 korona, félévre 8 korona, egész évre 16 korona s az előfi­zetési pénzek az „Ország-Világ“ ki- adóhivatala címére: Budapest, V., Hold-utca 7. sz. alá küldendők. Blúz szám. Az angol, amerikai és francia blúzok eredeti mintáinak nagy mennyiségét közli Magyarország legolcsóbb divatujsága a Budapesti Bazár karácsonyi bluzszáma, mely szenzációs tartalmával általános fel­tűnést kelt. Az uj évfolyamban a Budapesti Bazár mely a külföldi di­vatlapokat teljesen pótolja, különle­ges báli számmal fog előfizetőinek 1906. február hó 15-én kedveskedni. Előfizetési ára negyedévre egy korona ötven fillér. Mutatványszámot tessék a kiadóhivataltól kérni: Budapest, Vili. Baros- utca 22. Három lap. Beköszöntőitek a hosz- szu téli esték és ilyenkor életszük­ségletünk az olvasás. Három lapja van a magyar közönségnek, amelyek egy magyar házból sem hiányozhat­nak : Herczeg Ferencz lapja, az Uj Idők a felnőtteket szórakoztatja gaz­dag szépirodalmi tartalmával, amelyet a legkiválóbb magyar Írók Írnak, szá­mos művészi és aktuális képeivel pe­dig hű tükre a hét közérdekű ese­ményeinek. Tutsek Anna képes heti­lapja, a Magyar Lányok fiatal lá­nyainknak vált kedves pótolhatatlan barátjává. A szülők minden aggoda­lom nélkül odahatják lányaik kezébe, mert belőle nem a szentimentálizmus bágyadt holdsugára, hanem a költé­szet tiszta napfénye ragyog a ma­gyar leányvilágra vonzóan, megka- póan, éltető erővel és melegséggel. A harmadik Fosa Lajos lapja, Az Én Újságom a gyermekvilágé. Tele dallal, tele képpel, telis-tele szép mesékkel köszönt be hétről-hétre olvasóihoz. Ha a meséket, verseket elolvasták, jut még az egész hétre való tréfa, adoma, játék, rejtvény, színdarab, kö­szöntő és sok-sok kép. Az Én Újsá­gom előfizetési ára negyedévre 2 kor.; Magyar Lányok-é 3.; az Uj Idők-ó 4 kor. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI., Andrássy- út 10. szám. NYÍLT TÉR. ) ARNHEIM S. J. | pénzszekrény 5 és tressorgyárj BUDAPEST. =5 ; Gyár: V. Árboc-utca 3. Váci-ut mentén Mintaraktár: V. Erzsébet-tér 17. sz. Tűz, betörés | és termitbiztos pénzszekrények, páncélszekrények, páncélszobák. — iTűzmentes könyv- és okmányszek­rények. Safe Depositek. *) E rovat alatt közlőitekért nem vállat felelősséget a Szerk. Felelés szerkesztő és laptulajáontg: Éhlert Gyula.

Next

/
Thumbnails
Contents