Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)

1905-12-02 / 134. szám

December 2.

ZEMPLÉN

3. oldal.

György parnói, Mihalcsin György nagykőpataki, ifj. Szalontai János zempléni, Tyahla Illés nagycsertészi, Saláta Mihály lasztóczi, Jencsó Mihály gyapári, Kasnyik András pelej- tei és Szegedi József, Weiszman Sámuel, Strum Dezső, Guttman Hei- man sátoraljaújhelyi lakosok.

)( Hivatalos hirdetmény. Sátoraljaújhely város polgármestere közhírré teszi, hogy az 1906. évre szóló legtöbb adótfizetők névjegyzéke a mai közgyűlésben megállapittatott s a hozott határozat nyomban kihirdet- tetett. Felhívom a közönséget, hogy a határozat a városi kiadóban megtekinthető s az ellen a felebbezés az alispánhoz címezve 15 napon belül a városi iktatóba beadhatók. Sátoraljaújhely, 1905. évi november hó 28-án. Székely Elek, polgármester.

Néhány szó dr. Kossuth János úrhoz.

— dec. 1.

Községházunk tanácstermében forgatva a „Zemplén“ c. lapnak ott összegyűjtött példányait, egy cikk vonta magára figyelmemet, melyet a legutóbbi népszámlálási adatok alapján dr. Kossuth János ur irt „Zem- plénvármegye magyarosodása“ címen. Ebben a tanulmányban cikkíró ur Végardó községről, mint a „magyarosodás haladása terén boszantó kivételről“ emlékezik meg, mely község „két magyar város közé ékelve is, konokul megmaradt tótsága mellett.“

Az ebből támadható félreértések megakadályozása és a valódi tényállás megvilágítása céljából tisztelettel a következőket jegyzem meg:

Végardó községben jelenleg nem található egyetlen ember sem, aki hazai nyelvünkön folyékonyan beszélni nem tudna, a fiatalabb nemzedék pedig kivétel nélkül ir és olvas magyarul. Ez a valódi igazság mélyen tisztelt cikkíró ur, nem pedig a felületesen összerótt statisztikai adatok bizonysága.

Ha valaki nem adna hitelt szavaimnak : kérem, látogasson meg bennünket és győződjék meg személyesen ; különben pedig bárkinek szívesen rendelkezésére bocsátók egy pár Amerikából irt levelet, melyek fényesen fogják igazolni állításomat.

E tényállás egyszersmind megdönti cikkíró urnák azon hypothezi- sét is, mintha e községben a népnevelés és magyarosodás ügye idáig botrányosan el lett volna hanyagolva, Nem uram, mi ezen dolgokat sohasem hanyagoltuk el, ellenkezőleg, ezekre mindig nagy gondot fordítottunk. Bizonyítja az eredmény.

Igaz ugyan, hogy népem ma is szeretettel ragaszkodik ősapáinak nyelvéhez, de ez szerintem még nem hiba, elvégre is ez neki anyanyelve. A födolog: hogy emellett tudjon magyarul is. Annak a tót nyelvnek pedig nagy hasznát veszi e nép nemcsak itthon, hanem különösen kint Amerikában, hol a kivándorolt magyaroknak túlnyomó része tót és ruthón anyanyelvű, ahol tehát az ar- dói nép csupán egymással beszélhet magyarul.

Cikkíró ur a megmagyarosodott községek között első helyre Ujhely városát teszi. Nem vonom kétségbe, Ujhely ma csakugyan magyar város, ahol a népet nagy gonddal nevelik, do engedjen meg Kossuth ur, én merem állítani, hogy az u. n. köznép Végardó községben tisztább magyar mint Ujhely városában. Honnét tu dom ón ezt? Nekem, mint papnak több Ízben volt alkalmam Ujhelyben gyóntatni, az odavaló hívek között találtam sok nőt, aki ha talán megértette is a magyar nyelvet, de gondolatait e nyelven kifejezni már nem tudta! Lássa Kossuth ur, Végardó községben il\et ma már nem talál.

En nyolc éve paposkodom e „tót“ községben, de a tót nyelvet ma sem bírom tökéletesen. Miért? Nem, mint ha e nyelvet megtanulni egyáltalán

nem volnék képes, hanem amiatt, mivel nekem e nyelvre az ardói hívekkel szemben, szükségem sohasem volt.

Sajátságos dolog különben, hogy mig a környékbeli svábokat senki sem veszi észre, pedig ezek az atyafiak egymás között mindig svábul beszélnek, addig a szegény tót népen — bármennyire igyekszik is — foly- ton-folyvást mindenki megbotrán- kozik!

Tisztelettel:

Kiss Gyula,

végardói gör. kath. lelkész.

JEGYZETEK

a Létről.

*

Karácsonyi áruház.

Karácsony ünnepe messze van még, de tekintve azt, hogy a kereskedelmi forgalom a karácsony előtti hetekben szokott a legélénkebb lenni, egy üdvös eszmével hozakodunk elő, mely megvalósulása esetén arra lenne hivatva, hogy úgy a nagyközönség, mint a sátoraljaújhelyi kereskedők és iparosok érdekeit szolgálná.

Minden városban úgy van az, hogy egész esztendőn át oly gyengén mennek az üzletek, hogy a karácsonyi nagyobb arányú bevásárlások igen szükséges kiegészítő részét képezik az évi forgalomnak. De a jelenlegi állapotok mellett ezen karácsonyi vásár eredménye sok kereskedő és iparosra nézve a véletlen szeszélyének van kitéve. Egyik-másik kereskedő jobban, ügyesebben reklámhoz, jó helyen van az üzlete s az ilyen kereskedő dús haszonhoz jut ellentétben a többivel, akiknek a karácsonyi vásárnak Sátoraljaújhelyben sem megvetendő hasznából alig jut valami.

Ezen a bajon kellene segíteni valamiképen, ami nem is ütközik nagy nehézségekbe. A számbavehető élelmes kereskedőknek és iparosoknak együttesen bekellene rendezni egy speciális karácsonyi áruházát, hogy a vásárló közönségnek ne kellesen csomagjait magával cipelve üzletről-üzletre vándorolni, hanem egy helyen találja meg mindazt, a mire szüksége vau.

Megfelelő helyiség Sátoraljaújhelyben fölös számmal akadna; rendezzenek be egyben karácsonyi áruházát s az eredmény nem lesz költséges. A jövő — mint nagyobb városok példái igazolják — úgyis a nagy áruházaké, miért ne lehetne nálunk egy évben legalább egyszer a karácsony előtti hetek tartamára egy alkalmi árucsarnokot létesíteni, mely kisebb méretekben ugyanazt a célt szolgálná s ugyanazt az eredményt érné el, mit a nagyobb városok impozáns árucsarnokai ?I

A restaurált társulat.

Mikor a Sátoraljaújhely, Eperjes, Munkács, Ungvár, Beregszász szinikerület terve felvetődött s ki volt tűzve az ez ügyben összegyűlt érdekeltek értekezletének ideje: a szinikerület ügyében o rovatban egy színházigazgató véleményét tettük közzé, mely az értekezletnek nem jósolt sikert. Akkor közöltük az okokat is, melyek a színházigazgató vélekedésének irányitói voltak.

Azóta és épen a közölt okok miatt a szinikerület terve meghiúsult, természetes tehát, hogy a sátoraljaújhelyi közönség most újra várakozó figyelemmel tekint Komjáthy János színigazgató kassai társulata felé, mely a tavaszi szini-szezon alatt újból közönségünk színházi műélvezetének kielégítésére lesz hivatva.

A sátoraljaújhelyi közönség a tavaszi szezonra egy megbővült, teljesen restaurált társulatot fog kapni. Komjáthy igazgató ép most dolgozik társulatának kiegészítőn. Pintér Dezső a lyrai szerelmes szerepkör betöltésére lett kiszemelve s már vendégszerepeit is Kassán. Kállay Jolán szerződtetéséről is komoly szó esik, de annál

feltünéskeltőbb és életrevalóbb terv az, mely Palásthy Sándort és Aradi Arankát, a sátoraljaújhelyi közönség régi kedvenceit állítja előtérbe, mint olyan erőket, kikkel a Komjáthy társalat a közel jövőben meg fog erősödni. Ha a szerződtetések ügye kedvező eredménynyel végződik, úgy Sátoraljaújhely a tavaszi szezon alatt egy teljesen reorganizált társulat működésében fog gyönyörködhetni.

HÍREK.

Vers a „közgyülnök“-ről.

— dec. 2.

E magyar szó, hogy „közgyűlés“

— Tudja jól azt minden ember: — Nem azt jelenti már mostan,

Mit jelentett régen, egyszer,

Egyszer, régen, amikor még Érdeklődtünk régi módon És birtokot nem vásárolt Wohlmann Kázmér Krasznibródon.

*

Közgyűlés szó alatt régen Olyan gyűlést mondott, értett Mindenki, ki tanulgatott Magyar nyelvet és beszédet:

Melyen vannak egypáracskán Tizen, húszán, százan — mondom — De nem csupán egy emberke Wohlmann Kázmér Krasznibródon.

*

Hanem hát az idők járnak,

Minden régit uj cserél fel S eme szabály alól imé:

Közgyűlés szó sem kivétel.

Hogy a közgyűlés sok ember?!

E felfogás oh! be’ ódon Ma csak egy ember a gyűlés: Wohlmann Kázmér Krasznibródon.

*

Ez a kormány kinevezett Állásba tett már sok embert,

De amit itt nálunk csinált Olyat tenni eddig nem mert;

Mivel közgyűlése nem volt Csodatevő, bűvész módon Kinevezte közgyűlésnek Wohlmann Kázmért Krasznibródon.-th.

*

Egy névjegy.

Wohlmann Kázmér

közgyűlés.

Életemből.

— Humoros eibeszólós. —

ő a harmadik emeleten lakott, ón a másodikon. Ő egész nap zongorázott fenn — én, egész nap a latint tanultam lenn. Ő a zongorából okle* velet kapott, én a latinból szekun- dát és hozzá az édes apámnak két hízott sertésébe került, hogy „újra nem jártam a VII. osztályt. Ő 18 éves vojt és szőke, én 17 éves és barna. Én szerettem őt — ő gyűlölt engem, pedig egy egész kötet verset Írtam hozzá. Á sok közül idézem a legszebbnek a refrainjét:

Khinába szól ágyú, tarack Ugye rózsám enyém marac ?

Mikor elolvasta pajkosan mosolygott. Gyönyörű. Meg kell zenésiteni. Újságba kell tenni. Én hát felküld- tem Pestre. A Budapesti Napló pedig imigyen válaszolt: Ön címet tévesztett. Versét átadtuk a rendőrségnek. Nagy lelki dilemmával szaladtam hát első szerelmemhez. Kacagva fogadott. Fogadja részvétemet rebegte meghatottan. És leült, zongorázott és dalolt: %

Ucu bizony megérett a meggy ...

Én pedig önfeledten vágtam rá a rímet:

A csókodból de jó lenne egy ...

Felugrott. Arca pirosabb lett mint a mellén kacérkodó rózsabimbó. Ajka reszketett — mondani akart valamit, de ón megelőztem:

Kisasszony, hisz tudja, hogy ón szeretem .önt.

— Örvendek — felelte fagyosan ő.

De én nagyon szeretem önt.

Akkor még jobban örvendek. Es elfordult és nevetett. Én pedig ész nélkül rohantam le a lépcsőkön, be a szobámba s bevágtam magam az ágyba. Három napig tartó váltólázas hideglelést kaptam s görcsös paroxiz- musaim voltak. Azóta neurasthéniába szenvedek s ideges főfájásaim vannak.

Ez volt első szerelmem praelu- diuma.

II.

Egyszer igy szólt: hallottam, hogy ön fest.

És én mitsem sejtve, nagy lelki nyugalommal felelóm: Igen. Passzió- nátus festő vagyok. (Pedig még a latinhoz is több érzékem volt.)

Akkor fessen le. — Modellt ülök a kertben. És ha jól sikerül, hát... hát. . .

Nos? vágtam közbe türelmetlenül.

Megcsókolom.

Igazán ?

Igazán. Szaladtam a könyvkereskedésbe. Hiába. Amor vincit omnia. Egy festőállványt, egy doboz ecsetet és egy doboz festéket vásároltam. Harminchárom forint harminchárom krajcárt fizetem, a boltosnál felejtettem egy pár vadonat uj keztyüt és a háziasszonyomnak adós maradtam a havi kvártély pénzzel.

És első szerelmem leült a kertbe egy ribizli bokor alá, egy nagy piros napernyőt maga elé szúrt, aztán főimosolygott rám:

Kezdje kérem a festést. És én kiültem a forró napra. Rekkenő hőség volt. Ezer, meg ezer forró napsugár, mint meg annyi tüzes gyik csipdesett, szúrt, égetett. Még a festékeim is olvadozni kezdtek. Én pedig csak ültem bambán, tehetetlenül s hol a rajzpapirra bámultam, hol Ő reá. Egy teljes óra telt el igy és én még mindig nem tettem semmit. Első szerelmem pedig ezalatt vigan ropogtatta a piros ribizli bogyókat s közbe még nem átallott incselkedni is: Nos, jó modell vagyok?

Végre nem bírtam tovább. Felálltam. — Kisaszony — az idő kellemetlen a festészetre. A nap hevétől az árnyékvonalak decolorálódnak, lehetetlen őket megkülönböztetni, fontoskodtam tovább. Talán holnap folytathatjuk. Elkacagta magát. Mutassa legalább, mit festett eddig mondá és felállt. Én elébe álltam. Pokoli ötletem támadt. Kisasszony egy pók mászik a ruháján suttogám lázasan. Lehajolt — de nem látta, (hisz nem is láthatta)

Jaj! vegye le . .. vegye le ri- mánkodott. kérlelt... az Istenért vegye le.

Leveszem, ha előlegezi a festésért járó csókot.

Jaj, nem lehet.. . nem lehet, vegye le. . . vegye le .. .

Kisasszony a pók már a háta közepén mászik. Úgy látszik a nyakhoz törekszik.

Jaj! sikoltott és ölembe hullt mint egy piFos alma. Összecsókoltam. Azután egy éles, átható kiáltás reszketette meg a levegőt.

Panka . . . Panka . . .. Az édes anyjának a hangja volt. Összementem, de Pankám is föleszmólt.

És kitépte magát karjaimból és elfutott, mint egy őzike . . .

Én pedig leültem a piros napernyő alá s vigan kezdtem ropogtatni a friss ribizli bogyókat." Közbe boldogan dúdoltam:

Nem kell nekem ribizli Csak az aki szemeli.. .

Egy hét múlva az édes apám hazavitt.

Panka pedig fölment Bécsbe.