Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)

1905-11-09 / 124. szám

November 9. ZEMPLÉN 3. oldal. törekvését az ügy roppant komoly­ságához méltatlan, üres és gonosz játéknál és szédelgésnél egyébnek nem vehetjük. Szomorúan látjuk, hogy akad­nak magyar emberek, kik ennek az alkotmánysértő nemzetellenes kormány politikájának támogatására vállalkoznak. A múltban is mindig az volt a magyar nemzet legna­gyobb romlása, hogy legnemesebb szabadságküzdelmében is támadtak saját fiai, akik áruló módon hazá­juk ellen az idegen hatalom zsold- jába szegődtek. Ezt a súlyos vég­zetet látják ismétlődni ma is, mi­kor nemcsak a miniszteri székek betöltésére vállalkoztak magyar em­berek, hanem az alkotmányos nem­zeti ellenállás letörésének letagad­hatatlan célzatával szintén magya­rok vállalnak a kormány kezéből főispáni állásokat. Mi azért előre és elhatározot- tan kijelentjük, hogy azt az egyént, ki mint a törvénytelen kormány bizalmi embere Zemplénvármegye főispáni hivatalát vállalta s ezzel az alkotmány megrontásában való segédkezésre vállalkozott, a haza és szabadság ellenségének s mint ilyet, minden igaz ember megveté­sére méltónak nyilvánítjuk s őt magunk közzé be nem fogadjuk.. Ugyanezért magunk ezen ki­nevezett főispánnak hivatalba való beiktatását megtagadjuk s vele érintkezésbe nem lépünk. Várme­gyénk összes tisztviselőit, segéd­kezelő- és szolgaszemélyzetét, nem­különben Sátoraljaújhely város és az összes nagy- és kisközségek elöljáróságát az ezen főispánnal való mindennemű hivatalos érint­kezéstől szigorúan eltiltjuk. Különösen pedig megtiltjuk az alispánnak és törvényszerinti he­lyettesének, hogy a főispán beik­tatása végett a vármegye közgyű­lését összehívja vagy ilyen közgyű­lés meghívóit kiadassa. Megtiltjuk az alispánnak, mint összes tisztvi­selőinek, hogy a főispán által eset­leg törvénytelenül összehívott köz­gyűlés alkalmára katonai vagy csendőri karhatalmat kirendeljen. Végül megtiltjuk, hogy a vármegye- háza bármily helyiségét, különösen a főispáni helyiséget s a vármegye- háza nagy- és kistermét a főispán rendelkezésére bocsássa, azokat és azok kulcsáit a vármegye pecsétjé­vel lepecsételje s a kulcsokat gon­dos őrizetbe vegye. Isten és emberek előtt minden romlásért, nyomorúságért és szen­vedésért a felelősségért azokra há­rítjuk, akik népjog és igazság el­lenére gonosz kézzel támadnak al­kotmányunk ellen s bennünket az önvédelem küzdelmére kényszeríte­nek. Ennek a küzdelemnek meg­vívására őseink példájához híven minden fenyegetés ellenére el va­gyunk száüva és azért a folyó év­ben hozott alkotmányvédő határo­zatainkat egész erejükben fenntart­juk s azok pontos betartását is­mételten a tisztviselők és elöljáró­ságok szigorú hivatalos és hazafias kötelességévé tesszük. Különösen kötelezzük tisztvi­selőinket és az elöljáróságokat, hogy azon esetre, ha a vármegye határozatainak betartása miatt a kormány, vagy annak közege fel­függesztené őket, a felfüggesztés dacára maradjanak meg hivatalaik­ban s csak a tényleges erőszaknak engedjenek. Minden tisztviselőt s elöljáró- sági tagot szigorúan eltiltunk attól, hogy ilyen felfüggesztett tisztviselő vagy elöljáró helyettesítését elvá- lalják s akár tisztviselőknek, akár másoknak ilyen ténykedését a haza elleni bűntettnek s becstelenség­nek bélyegezzük. Elrendeljük, hogy ha ilyen egyének mégis akadnának, azok nevei a vármegye jegyzőkönyvében örök szégyenletes emlékezetül fel­jegyeztessenek s már most kimond­juk, hogy ilyen egyének soha sem­minő vármegyei állásra nem je­lölhetők s meg nem választhatók. Mindezen végzéseinket a vár­megye minden polgárára a tör­vény és a honpolgári becsület erejével kötelezőknek jelentjük ki, s azok mellett az örök igazságban s ősi alkotmányunk győzhetetlen­ségében való bizalommal a leg­végsőkig kitartani komoly és ren­dületlen elhatározásunk. Amennyiben pedig a főispán mindezek ellenére mégis arra a törvénytelen lépésre vállalkoznék, hogy rendkívüli közgyűlést össze­hívón a jelenlegi egyedül törvényes és törvényesen illetékes alispán vagy helyettese elnöklésének mellő­zésével, renkivüli közgyűlést tar­tani s azon az esküt letenni meg­kísérelné : kijelenti a törvény- hatóság, hogy a bizottsági tagok­nak amaz összejövetelét, legyenek ott bármily számosán, vagy bármily kevesen, törvényes közgyűlésnek elismerni sohasem fogja, az ott hozandó határozatokat előre is érvénytelennek és semmisnek je­lenti ki ; tisztviselőit abban az esetleges gyülekezetben való közre­működéstől eltiltja és ha mégis a főispán a törvény kijátszásával és világos sérelmével esküt tenne is, ezt a cselekményét sohasem fogja annak tekinteni, mintha a törvényes esküt letette volna s ennek alapján jogosítva lenne a főispáni jogokat joghatálylyal vinni. Ez a határozat a vármegye összes tisztviselőinek, segéd, kezelő és szolgaszemélyzetének s vala­mennyi községi elöljáróságnak kéz­besítendő és a vármegye hiv. lap­jában közzéteendő. Ezen határozati javaslat egyhan­gúlag elfogadtatott. Átiratok tárgyalása. Több törvényhatóság, a nemzeti ellenállás és alkotmányvédelem tár­gyában átiratokat intézett vármegyénk törvényhatóságához. — Tekintettel arra, hogy e tárgyban Zemplénvár­megye közönsége előzőleg már ha- sonszellemben intézkedett, a közgyű­lés az átiratokat tudomásul vette. Egyéb ügyek. Á törvényhatóság már régebben kérte a belügyminisztertől a járási közgyámi állások szervezését s ide­vonatkozókig szabályrendeletet is al­kotott. A belügyminiszter e szabály­rendeletet nem hagyta jóvá, mert min­den körjegyzőségben kíván közgyámi állást szerveztetni. A közgyűlés a szabályrendeletnek eredeti szövegé­ben való jóváhagyását újból kérni határozta. A vármegyei távbeszólőhálózatra vonatkozóan a közgyűlés tudomásul vette: hogy a hálózat 346 ezer ko­ronába fog kerülni, mely összegből 300 ezer korona állami hozzájárulás utján, 46 ezer korona pedig a vár­megye által 10 évi időtartamra fel­osztandó hozzájárulás utján fog fe­deztetni. Az oszlopokat a községek szolgáltatják ki, valamint az ezek beállításához szükséges földmunka is községi közmunka utján lesz létesí­tendő Apróbb ügyek elintézése követ­kezett még, melyekre vonatkozólag a közgyűlés az állandó választmány javaslatait fogadta el. Ezek letárgya- lása után a közgyűlés a késő déli órákban véget ért. * A tárgysorozat kimerittetvén, a bizottság tagjai s a jelenvoltak, — hatása alatt állván a nemzeti érzület szempontjából oly nagy horderővel biró határozatoknak, hazafias lelke­sedésüknek azzal adtak kifejezést, hogy a Hymnus éneklése közben osz­lottak el az ősi székház terméből. HÍREK. — Személyi liirek. Andrássy Gyula, Andrássy Géza, Hadik Bar- kóczy Endre és Hadik Béla grófok nov. 8-án, a vármegyei közgyűlés napján városunkban időztek, honnan a közgyűlés befejeztével Velejtére, gr. Andrássy Sándorhoz rándultak át. — Kinevezések. Kiss Jenő tokaji lakos, jogszigorló a debreceni kir. tábla kerületébe díjtalan joggyakor­nokká neveztetett ki. — A kassai kir. Ítélőtábla elnöke Farkas István, Fejérváry Géza és Kakas Sámuel díjtalan joggyakornokokat díjas jog­gyakornokokká nevezte ki — Kirendelés. Csűrös Gyula gál- szécsi kir. járásbirósági joggyakor­nok az ugyanezen kir. járásbíróság mellett alkalmazott ügyészségi meg­bízott állandó helyetteséül kirendel­tetett. — Lelkészválasztás. A nagy- és kistoronyai ev. ref. egyház folyó hó 5-én, vasárnap délelőtt Radácsi Ist­ván tiszanánai segédlelkészt rendes lelkészéül egyhangúlag megválasz­totta. A választás Kádár János le­gényei lelkész e. m. egyházi tanács- biró és Dókus Ernő e. m. világi ta- nácsbiró vezetése alatt folyt le. Vá­lasztás után az egyh. tagok megbí­zásából id. Berecz Károly Dókus Ernőt mint a hazai protestáns egy­ház önzetlen és fáradhatatlan bajno­kát üdvözölte. — Ezután a lelkész- lakban bankett volt. — Esküvők. Kolonics János helybeli m. á. v. mozdonyvezető f. hó 4-én esküdött örök hűséget Pusz­tay Margitnak. — Markovics Péter államvasuti alkalmazott szombaton lépett házasságra Szakái Erzsikével. — Hlinyénszky Ödön mozdonyve­zető november hó 7-én vezette oltár­hoz Danyicskó Erzsébetet Sátoralja­újhelyben. — Templomszentelés. Á lasztóci szépen renovált róm. kath. templomot nov. 5-én szentelte föl Hiszem Kál­mán terebesi apát-esperes. Egyidejű­leg volt Iványi B. Károly parochus beiktatása is. Az egyházi szertartás után Hlebik János cékei plébános szentbeszédet mondott; — a paróchus vendégszerető házánál ünnepi ebéd volt. — Vasutasok szövetsége. „A ma­gyar szent korona területén lévő vas­utasok országos szövetségének kerü­leti bizottsága“ Sátoraljaújhelyen m. hó 29-én megalakult. — Az alakuló gyűlésen a következő tisztviselők let­tek megválasztva: Elnök lett: Pecz Vilmoá^kmórnök, aielnök : Dévai La­jos mérnök, pénztárnok: Pilisy Ala­dár hivatalnok, ellenőr: Policzer Géza mérnök, titkár: Kökény Sándor iro­daaltiszt és családi tanácsadó: M. Kovács Béla irodakezelő. — A politika miatt Józsa An­drás és Nagy János helybeli iparos- segédek vígan töltötték az időt egy kisebb korcsmában. Kevés idő múlva bement hozzájuk egy idegen, munkás kinézésű atyafi, akiben felforrott a honfiúi vér és alaposan szidta a kor­mányt, mint a bokrot. De Józsáék önérzetét is bántotta a csúfolódás, miért is közakarattal Nagynak estek és rövidesen kidobták a korcsmából. Most azonban Nagy akarta megmu­tatni, hogy biz ő megmérkőzik; ve­lük visszatért a korcsmába és bics­káját rántotta elő s oly ügyességgel kezelte, hogy hamarosan mindketten súlyos sebekből vérzettek. Ezzel ele­get tett a maga honfiúi érzelmeinek, de bizony a törvény nem méltányolja a hazafiságát s aligha nem szigorúan meg lesz büntetve a késelő, kormány- gyűlöletéért. — Összeógett gyermek. A múlt napokban Csupka Károly háromhutai lakosnak 7 éves, Rozália nevű kis leánya az aszaló mellett kendert szá­ri tgatott. A leányka köténye egy szik­rától meggvuladt és a gyermek, se­gítség hijján — szénné égett. — Brutális legény. Jámbor, ki­fogástalan legény Mikó István ardói földműves. Nem vétett volna senki­nek, csak az volt a hibája, hogy két nagy szenvedély bántotta: a kártya és szerelem. És ezek között nem tu­dott választani. Halálosan szerette Bokor Marit, de nem volt elég erős, hogy kedvéért lemondjon a kártyáról. Pedig a leány többször kijelentette neki, hogy szereti ő is, de ha meg nem javul, sohasem lesz a felesége. Mikó ígérte neki, hogy lemond a kártyázásról, de hiába volt, az Ígéretet nem engedte valóra váltani kiirhatat- lan szenvedélye. A leány pedig meg­tartotta szavát; látta, hogy nem tud szeretője a kártyától szabadulni, el­ígérte tehát kezét egy más legénynek. Mikó meghallotta ezt, de már any- nyira zülött, hogy nem a javulási vágy, hanem a bosszú kerekedett benne felül. Elment a lányhoz egy kissé ittas állapotban s minden szó nélkül fokosával kétszer fejbevágta, úgy hogy eszméletlenül szabadították meg az ütlegelő kezei közül. A legény pedig maga jelentkezett, hogy elve­gye méltó büntetését. — A meggyanúsított vásárosok. Megírtuk előző számunkban, hogy több szabolcsvármegyei embert, lo­vastól, szekerestől bekísérték a rend­őrök azért, mert a honvéd-laktanya melletti korcsmában véresre verték egymást. Megmotozásuk alkalmával egyiküknél egy olyan nagyobb ösz- szeget tartalmazó pénztárcát találtak, amelyhez hasonlót az az napi orszá­gos vásárban loptak el egy borssi-i gulyástól. Az ellenük megindított nyomozás során azonban kiderült, hogy a verekedő szabolcsiak e rész­ben ártatlanok és a pénzzel telt bu- gyelláris jogos tulajdonuk. így az­után csak az ittas állapotban elkö­vetett verekedés miatt fosztották meg egy napra szabadságuktól és bünte­tésük kitöltése után szabadon bocsá­tották őket. — Rendőri hírek. Lopások. Dun- csák József kárára folyó hó 6-án zse­béből ösmeretlen tettes ellopott 170 koronát, — Klein Lajos ketrecéből pe­dig két darab hízott libát lopott el valamely éhes tolvaj. A tetteseket keresi a rendőrség. — Modern hirdetési iroda. Ügy a belföldön, mint a külföldön előnyö­sen ismerik az „Általános Tudósitó“ hirdetési osztályát (tulajdonos Leopold Gyula szerkesztő). A legnagyobb hir­dető cégek e megbízható iroda utján eszközük az összes reklámjaikat, mert kiváló szakértelemmel, odaadó lelkiismeretességgel és felülmúlhatat­lan pontossággal teljesíti az összes megbízásokat. — Leopold Gyula szor­galma, leleményessége és agilitása megtermetté a gyümölcsét, ameny- nyiben hirdető irodája ma a legna­gyobb Budapesten, sőt mint értesü­lünk, most ismét tetemesen megna­gyobbította vállalatát és azt Erzsébet- körut 41. szám alá helyezte. IRODALOM. „Az Amatőr.“ A magyar amatő'- rök szép folyóiratának most megje­lent 27. száma az országos szövetség jegyében született meg. „Az Amatőr“ lelkes hangú cikkei nem tévesztették el céljukat. Eredményük, hogy a „Magyar amatőrök országos szövet­ségéinek végleges megalakulása már csak napok kérdése. A fővárosi köz­pont megalakulását kell, hogy miha­marabb nyomon kövesse a fiókegye­sületeké és a már létező vidéki egye­sületek csatlakozása a szövetsóshez. Erre szólítja fel olvasóit „Az Ama­tőrének most megjelent száma. — — Mutatványszámot ingyen és bér­mentve küld a kiadóhivatal, ha ez iránt (Budapest, VII. Király utca 89. szám alá) fordulnak az érdeklődők. Felelős szerkesztő és laptulajdea**: Éhlert Gyula,

Next

/
Thumbnails
Contents