Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)
1905-10-31 / 121. szám
2. oldal ZEMPLÉN. Október 31. mig önállóságunkat megőriztük. Ellenségünk az, aki azért kínálja a békét, hogy függetlenségünket kapja érte cserébe. Csak szabad nemzet élvezheti u béke áldásait. A 100-as bizottság ülése. Javaslat a vármegye közgyűléséhez. Az állami adók 25%-nak befizetése. Zemplénvármegye törvényhatósági bizottsága által kiküldött 100-as bizottság f. hó 29-én tartotta ülését, melyen az ellenállásnak legmesszebbmenő módozatait állapították meg. Áz ülésen Matolai Etele bizottsági elnök elnökölt s az ülés mindvégig a legélénkebbb érdeklődés mellett folyt le. — Legérdekesebb határozatai a a bizottságnak, hogy a jelenlegi kormány által esetleg kinevezendő főispán beiktatását meggátolni elsőrendű feladatának tartja; továbbá az adózó közönséghez felhívást intéz aziránt, hogy évi adójának legalább 25%-át már mostantól kezdve fizesse be a vármegyei pénzintézeteknél. — A bizottságnak a vármegye törtvényható- ságához intézett s Búza Barna dr. orsz. képviselő által szövegezett javaslatát egész terjedelmében, itt közöljük : Zemplénvármegye törvényhatósági bizottsága a Fejérváry kormány újabb kinevezésében szomorú bizonyságát látja annak, hogy az a kárho- zatos törekvés, amely hazánk súlyos válságát az alkotmány megtörése utján kívánja megoldani, még mindig nem szűnt meg úgy a nemzet, mint a király mérhetetlen veszedelmére és kárára működni. A Fejérváry kormányt Magyar- ország törvényes kormányának most sem ismeri el, mert az, hogy ez a kormány állítólag uj választásokkal igyekszik programmja számára parlamenti többséget szerezni, legfeljebb törekvés a törvényes jelleg megszerzésére, amely azonban jelenlegi kormányzásának törvénytelen és alkotmányellenes voltán épen nem változtat. Ezt a törekvést is azonban csak akkor tekinthetnők őszintének, ha a kormány az országgyűlés feloszlatása s uj választás kitűzése által azonnal hozzálátna annak alkotmányos foganatosításához, de midőn . e helyett a kormány az országgyűlést egész dec. 19-éig elnapolván, annak egyenes tilalma ellenére önkényesen intézi tovább az ország ügyeit, a parlamentáris kibontakozásnak ezt az állítólagos törekvését az ügy roppant komolyságához méltatlan üres és gonosz játéknál és szédelgésnél egyébnek nem vehetjük. Szomorúan látjuk, hogy akadnak magyar emberek, akik ennek az alkotmánysértő nemzetellenes kormánypolitikának támogatására vállalkoznak. A múltakban is mindig az volt a magyar nemzet legnagyobb romlása, hogy legnemesebb szabadságküzdelmében is támadtak saját fiai, akik áruló módon hazájuk ellen az idegen hatalom zsoldjába szegődtek. Ezt a súlyos végzetet látjuk ismétlődni ma is, mikor nem csak a miniszteri székek betöltésére vállalkoztak magyar emberek, hanem az alkotmányos nemzeti ellenállás letörésének letagadhatatlan célzatával szintén magyarok vállalnak a kormány kezéből főispáni állásokat. Mi azért előre és elhatározottan kijelentjük, hogy azt az egyént, aki mint a törvénytelen kormány bizalmi embere Zemplénvármegye főispáni hivatalát elfoglalja s ezzel az alkotmány megrontásában való segédkezésre vállalkozik, a haza és szabadság ellenségének s mint ilyet, minden igaz ember megvetésére méltónak nyilvánítjuk, s ha idegen, őt magunk közé be nem fogadjuk, ha pedig vármegyénk polgára, alkotmányos közösségünkből mindörökre kizárjuk. Ugyanezért mi magunk ezen kinevezendő főispánnak hivatalába való beiktatását megtagadjuk s vele érintkezésbe nem lépünk. Vármegyénk összes tisztviselőit, segéd- kezelő- és szolgaszemélyzetét, nemkülögben Sátoraljaújhely város és az összes nagy- és kisközségek elöljáróságait az ezen főispánnal való mindennemű hivata- talos érintkezéstől szigorúan eltiltjuk. A közelmúltban hozott, alkotmányvédő határozatainkat egész erejükben fenntartjuk s azok pontos betartását ismételten a tisztviselők és elöljáróságok szigorú hivatalos és hazafias kötelességévé tesszük. Különösen kötelezzük tisztviselőinket s az elöljáróságokat, hogy azon esetre, ha a vármegye határozatainak betartása miatt a kormány, vagy annak közege felfüggesztené őket, a felfüggesztés dacára maradjanak meg hivatalaikban s csak a tényleges erőszaknak engedjenek. Minden tisztviselőt s előljárósági tagot szigorúan eltiltunk attól, hogy ilyen felfüggesztett tisztviselő, vagy elöljáró helyettesítését elvállalják s akár tisztviselőknek, akár másoknak ilyen ténykedését a haza elleni bűntettnek s becstelenségnek bélyegezzük. Mindezen végzéseinket a vármegye minden polgárára a törvény és a honpolgári becsület erejével kötelezőknek jelentjük ki s azok mellett az örök igazságban s ősi alkotmányunk győzhetetlenségében való bizalommal a legvégsőkig kitartani komoly és rendületlen elhatározásunk. * A vármegye közönségéhez intézett 100-as bizottsági felhívás szövege pedig a következő: Felhivás Zemplénvármegye hazafias közönségéhez. A magyar alkotmány védelmének nemes küzdelmében való részvételre szólítjuk fel Zemplénvármegye közönségét. A törvénytelen kormány a vármegye tisztviselőit kényszeríteni akarja alkotmánysértő rendeletéinek végrehajtására. Hazafias tisztviselőink a vármegye határozatainak engedelmeskedve, a törvénytelen rendeletek végrehajtását megfogják tagadni. A kormány ezért felfüggesztéssel, kenyerük elvesztésével akarja őket büntetni. A vármegye közönségének kötelessége gondoskodni, hogy a tisztviselők hazafias magatartásukért kárt és romlást ne szenvedjenek. Ezért hívta fel Zemplénvármegye törvényhatósági bizottsága a vármegye közönségét, hogy évi állami adója 25 százalékának, vagyis egynegyedrészének megfelelő összeget önkéntes ajánlatképen fizessen be az e célra alakulandó bizottsághoz. Ebből lesznek mindazok a tisztviselői fizetések fedezendők, amelyek kiutalását a kormány megtagadja. Zemplénvármegye erkölcsi és anyagi felelősséget vállalt az iránt, hogy a befizetett összegeket a törvényes állapot helyreállta után a befizetőknek vagy kamatostul visszaadják, vagy állami adójukba beszámítják. S igy mindenki teljes megnyugvással teljesítheti a fizetést, mert azzal semmit se kockáztat. Ezen intézkedések foganatosítására alakult a vármegye bizottságának felhívása folytán a Zempléni Százas Bizottság, mint magánszervezet. A százas bizottság tehát felkéri a vármegye közönségét, hogy a befizetéseket most már minél rövidebb idő, lehetőleg a felhivás megjelenésétől számított 15 nap alatt teljesítse. A befizetések a befizető tetszése szerint bármely, a vármegye területén működő pénzintézetnél (banknál, takarékpénztárnál, hitelszövékezetnél) akár személyesen, akár posta utján eszközöl- hetők s azokat az illető pénzintézet a százas bizottság megbízásából érvényesen nyugtázza. A nyugta a törvényes állapot helyreálltával a visszatérítés vagy az adóba való beszámítás követelésére teljes jogot nyújt a befizetőnek. A befizetésnél elég annak kijelentése, hogy a fizetés a százas bizottság részére történik. Ha nemzeti ellentállásunkat most az ellenséges hatalom letörheti, alkotmányos szabadságunk nagyon hosszú időre, talán örökre megsemmisül, nemzeti létünk a legkomolyabb veszélybe jut. Az ellentállási küzdelem sikere pedig leginkább attól függ, hogy tudjuk-e a nemzeti ügy mellett kitartó hazafias tisztviselőink anyagi létfeltételeit a hatalom erőszakával szemben biztosítani. Ezt pedig csak a közönség áldozatkészsége által érhetjük el. A haza szent nevében kérünk azért minden igaz hazafit és honpolgárt, aki nemzete sorsát, hazája szabadságát, saját és gyermekei boldogságát szivén hordja, siessen önkéntes ajánlatával a nemzet becsületes, igazságos önvédelmi harcának erősítésére. Most válik el, van-e még ereje a magyarnak arra, hogy mint szabad nemzet fennmaradhasson és boldogulhasson. Tőlünk, kitartásunktól és áldozatkészségünktől függ. Mutassa meg Rákóczi és Kossuth vármegyéje, hogy a hazafias lelkesedés és áldozatkészség az ősi erővel lobog még szivében. A hazafias buzgalomba vetett bizalommal, a zempléni százas bizottság nevében: Sátoraljaújhely, 1905. október havában, Matolai Etele, elnök. HÍREK. 8V Lapunk legközelebbi száma a közbeeső ünnep miatt szombaton, nov. 4-én fog megjelenni. — Halottak napja. November elseje a kegyelet ünnepének napja, holnap lesz. A halottak csendes birodalma : a temető e napon zarándok- helyévé lesz az élőknek; az elhunyt kedvesek sirhantjai virágdíszt öltenek s az esti órákban felgyulnak az ezernyi gyertyák lángjai, sziveinkben élő kegyeletünk jeléül. A rom. kath. templomban Mindenszentek ünnepén, november hó 1-én este 6 órakor istentisztelet lesz szent beszéddel. Az istentiszteletet Katinszky Geyza apát- főesperes tartja teljes segédlettel, a szent beszédet pedig Marczinkó József káplán. Csütörtökön, halottak napján reggel 9 órakor gyászmise lesz, melyet szintén Katinszky Geyza apát- főesperes tart teljes segédlettel. — Kitüntetés. A országos központi jegyzői egyesület Fodor Jenő sárospataki községi főjegyzőt legutóbb Budapesten tartott közgyűlésén az egyesület főjegyzői tisztségére emelte. — Kegyeletes ünnepség. A helybeli főgimnázium ifjúsága a tanári kar vezetése alatt november hó 1-én, Mindenszentek napján, délután a temetőkbe vonul, hogy az azokban pihenő tanárok iránti kegyeletét lorójja. Először a régi temetőbe indul az ifjúság, ahol Székely Béla VIII. o. t. tart emlékboszédet és Székely Lajos VII. o. t. szaval alkalmi költeményt. A menet innen az uj köztemetőbe megy, ahol Malártsik Lajos Vili. o. t. mond beszédet és Rónai Károly VIII. o. t. szaval. Mindkét helyen az ifjúsági énekkar gyászdalokat ad elő. — Szellőztetik a vármegyeházát. Amit 10 hónap óta nem láttunk : ime abban gyönyörködhetünk. — A főispáni lakosztály ablakai nyitva vannak. Ez nem lehet más egyébnek a jele, mint annak: hogy vagy friss levegőre van szükség az ősi székházban, vagy hogy uj gazdát kap az elhagyatott lakrész. A jövő majd megmutatja rövid napok alatt, hogy levegő- vagy gazda változásról esik-e szó. — A kis állomás. A mi második vasúti állomásunk, az úgynevezett gyártelepi állomás ma már olyan számottevő forgalmi pont, mely jelenlegi arányaiban hova-tovább bővítésre, átalakításra szorul. Hétről-hétre nagyobb a személyforgalom, ugyany- nyira, hogy az utazó közönség nagy számát csak ügygyel-bajjal lehet a jegyek kiszolgáltatása tekintetében kielégíteni. A közönségre nézve a legnagyobb hátrány azonban nem a jegyváltásnál tapasztalható torlódás, melyet a kötelességtudó állomási elöljáró igyekszik is — a mennyire tőle telik — megakadályozni, de a kis állomás helyiségeinek, különösen az úgynevezett „várótermeknek“ szűk volta. Az a két. kis szoba, mely a Il-od és IlI-ad osztályú utazó-közönség rendelkezésére áll, a legnagyobb jóakarattal sem nevezhető teremnek, annyira szűk. A Il-od osztályú váró- helyiség nem annyira és nem oly gyakran, de a III-ad osztályú szoba sokszor úgy tömve van utasokkal, hogy onnan a közönség jó része kiszorul, ami — különösen a közeledő téli időjárást tekintve — nem a legkellemesebb dolog. Ez az eset igen gyakran történik meg a kis állomáson. A második osztály váró-helyiségében hasonló az állapot, csak nem olyan gyakori. Rendkívül szűk továbbá és nagyon megnehezíti a jegyváltást és a váró-helyiségekből való ki- és bejárást a folyosó, ahol 8—10 ember alig képes egyszerre megférni. Ennek a tarthatatlan állapotnak a megszüntetése érdekében tette meg a kezdeményező lépéseket legújabban a rendőrkapitány. A város képviselőtestületéhez ugyanis előterjesztést adott be, melyben rámutat a növekedő személyforgalomra és a gyártelepi állomás helyiségeinek szűk voltára. Áz előterjesztést egy legközelebbi városi képviselőtestületi ülésen fogják tárgyalni és remélhetőleg a közönség kívánalmának megfelelőleg elintézni. — Átköltözés. Az uj törvényszéki palotában nagy a sürgés-forgás. Sok Bzáz kéz dolgozik azon, hogy a rengeteg irathalmaz és bútorzat a régi épületből átszállítva, most már végleges otthonába kerüljön. Napok óta tart a huroolkodás, a fogházi felszerelés, a kir. járásbíróság aktái s a törvényszéki irattár nagyrésze már is el van helyezve. — Tudatjuk a közönséggel, hogy a kir. törvényszék, telekkönyv, kir. járásbíróság és kir. ügyészség november hó 1-től már az uj épületben működik. — Magáról a hatalmas arányú épületről, mely igazi disze a Kazinczy-utcának, valamint a hivatalok elhelyezése és beosztásáról a nagyközönség teljes tájékoztatása céljából legközelebb bővebben Írunk. — Biró választás. Málozán a községi biró hivataláról lemondott és f. BOR- ÉS SZESZMÉRŐK kaphatók: HRABÉCZY KÁLMÁN gyógyáru üzletében (Drogéria.) Sátoraljaújhely, Főtér.