Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)

1905-09-26 / 106. szám

Szeptember. 26. zemplEn 3. »Idái. Bzusok, mert a korcsma szentebb a nép előtt mint a világ összes templomai, dacára, hogy ez az undok hely min­den komoly társadalomnak ellensége. — Táncmulatság. A magyaror- országi famunkások országos szövet­ségének sátoraljaújhelyi szakcsoportja folyó évi október hó 1-én táncmulat­ságot rendez, mely este 8 órakor kez­dődik. Belépti dij: 1 korona. — Próbavágás, sajnos még min­dig nem Sátoraljaújhelyben, hanem Tokajban, mert Tokaj közhasznú dol­gok létrehozásában sokkal előbb áll, mint Sátoraljaújhely rendezett ta­nácsú város, nos hát Tokajban már volt próbavágás, melyről az ottan megjelenő T. V. a következőket Írja: „Örömmel konstatáljuk, hogy a husmizeriák megszüntetésére irá­nyuló törekvésünket mindnagyobb siker koronázza. A képviselőtestü­let által elrendelt próbavágatás rendkívül kedvező eredménynyel folyik s már most lerántja a lep­let arról, amit mi már régen han­goztatunk, hogy a mészárosok uzso­ráskodnak a közönséggel. íme egy koronás ár mellett még tiz száza­lék tiszta haszna van a kimérőnek. Polgári haszonnak ez nagyon szép. S miért engednők magunkat ki­zsákmányolni, amikor ilyen ha­szon mellett kitűnő húst kapunk ? A próbavágás a jövő hét folyamán bevégeztetik, amikor is a részletes eredményt közölni fogjuk.“ Mi még várunk, mert a hús ki­lója ez idő szerint csak P40 és P60 fillérbe kerül. — Gyilkosság. F. hó 18-án reg­gel Bodrogkereszturon a kertek alatt halva találták Szabó József bodrog- kereszturi lakost. Miután testét több késszurás éktelenitette el, kétségte­len, hogy Szabó gyilkosságnak esett áldozatul. A csendőrség azonnal meg­indította a nyomozást és pedig ered­ménynyel, miután a gyilkosoknak már nyomában vannak. — Betörő tolvaj. Kenyák Jóska lakatos legény csütörtökön este 7 óra­kor kileste, amikor Fejes Jakab ho- monnai kereskedő vacsorázni távo­zott üzletéből. Álkulcscsal nyitotta ki az üvegajtót és gyorsan lehúzta az égő lámpát. Ekkor a pénzes fiókot feltörte és a benne lévő pénzt mint­egy 127 korona 21 fillért az érték­cikkekkel együtt elvitte. Az esetről nyomban jelentést tettek s a csend­őrség a legerólyesebben fogott a nyo­mozáshoz, ami sikerrel is járt, mert a pénzt a gaz tettesnél megtalálták s bekísérték a kir. jbiróság börtö­nébe, ahol elmélkedhetik uj pályájá­nak sikertelen első debütjén. — Meglőtte — egy fürt szőlő miatt. Oadnai János egy másik tár­sával a haraszti szőlők mentén ha­ladtak. A legények megkívánták a szőlőt s evégből belopództak a De- réki-féle szőlőbe, ahol előbb zavarta­lanul dézsmálgatták a hatalmas, szép fürtöket. Kevés idő múlva azonban a hegyen járó pásztor észrevette a le­gényeket és egyenesen feléjök tar­tott. Akkorára Gadnai és társa is figyelmessé lettek és a szőlőből me­nekülni igyekeztek. A szőlőpásztor azonban elébük került és útjukat állta. Gadnait szólította megállásra, majd rövid szóváltás után fölemelte fegyverét és a fiatal embert mellbe lőtte. A szőlőpásztor azután — mint aki dolgát jól végezte — eltávozott, a meglőtt és súlyosan sérült Gadnai Jánost pedig a helybeli „Erzsébet“ közkórházba szállították ápolás vé­gett. — Zemplónvármegye állategész­ségügye. Zemplénvármegyében az ál lati betegségek közül legnagyobb mértékben a lépfene, sertésorbánc és sertésvész van elterjedve. Még pedig a lépfene a bodrogközi, gálszécsi, ho- monnai, nagymihályi, sárospataki, sá­toraljaújhelyi és varannói, a sertés­orbánc a bodrogközi, sárospataki, sá­toraljaújhelyi, szerencsi, tokaji és va­rannói, a sertésvész pedig a szinnai járás kivételével minden járásban el van terjedve. A többi állati betegsé­gek szórványosan fordulnak elő. — Tolvajlások. Kosarócról Írják lapunknak, az ottani vidéken kisebb- nagyobb betörések napi renden van­nak, amelyek ellen nem bírnak vé­dekezni, mert egész tolvajszövetkezet működik a vidéken. — Arcször a nőknél ép oly csú­nya, mint kellemetlen. Ezen segí­tendő, legalkalmasabb a mindenütt elismert Schmidek-féle Szőrvesztő-re hivatkozni, mely nem csak azért ked­velt a nőknél, mert eltávolitja az arcszőrt alaposan, hanem azért is, mert megadja az arcnak az üdeséget, finomságot és simaságot, a mellett vegyileg megvizsgálva és hatóságilag az arcbőrre ártalmatlanak találtatott. Árá 7 korona. Kapható Schmidek I., Budapest, VII., Nyár-u. 18. Erre vo­natkozólag figyelmeztetjük a mai lap­ban megjelent hirdetésünkre. — Irodai alkalmazást keres egy érettségit tett fiatalember. Cim a ki- adóhivatalban, A Kossuth Lajos utcában a 167. sz. házban egy Külön bejá­ratú, csinosan bútorozott, utcai szoba október hó 1-től kiadó. — Német és francia leckeórák adására ajánlkozik a német és francia nyelv alapos tanításában jártas tanító. Cime a kiadóhivatalban megtudható. IRODALOM. Telefontarifa. Az utóbbi évtize­dek közgazdasági és kulturális föllen­dülése a telefon fejlődésére is ked­vező befolyást gyakorolt. A telefon­igazgatás a helyi viszonyokhoz és a közönség igényeihez alkalmazkodva, évről-évre uj meg uj területeket von be az országos telefon hálózatba tud­valevőleg már Sátoraljaújhelybe is be lett vezetve s idestova már az előfi­zetők helyiségei is össze lesznek kötve. A távbeszélők mostani beosz­tása és egymástól annyira elütő díj­szabása mellett, a telefon használa­tára utalt közönség immár égető szük­ségét érezte olyan megbízható kézi­könyvnek, a melyben az általános tudnivalókon és az egyes viszonyla­tokra megállapított díjtételeken kívül megvan minden, amire a különféle elnevezésű és más-más rendeltetésű (városi, környékbeli, törvényhatósági, táviratközvetitő és interurban) tele­fon-összeköttetések használata köz­ben lépten-nyomon szüksége van mindenkinek, aki telefont bérel, vagy egyáltalában telefonálni akar. Erre való tekintettel az érdeklődők figyel­mébe ajánljuk Salamon Istvánnak, a kereskedelemügyi minisztériumban be osztott posta- és táviró-főtisztnek, a közhasználatra szánt állami telefonok­ról „Telefonkönyv“cimmel közrebocsá­tott tartalmas müvét. Megrendelhető 2 kor.-ért a Budapesti Hírlap könyv­kiadóhivatalában, valamint bármely könyvkereskedőben. Szüret. Mikor az ország bortermő vidékén véget ér a szüretelés, akkor veszi kezdetét a naptár-szüret. Bár­mily nagy legyen azonban a piacra kerülő naptárak száma és különféle- sége, magasan emelkedik valamennyi fölé a Pesti Hírlap nagy képes nap­tára, mely immár 16-ik éve jelenik meg a Pesti Hírlap olvasóinak szíve­sen látott karácsonyi ajándéka gya­nánt. Mint a kiadóhivatal velünk közli, a jövő évi naptár, melyet a Pesti Hírlap minden előfizetője kará­csony előtti héten kap kézhez, 24 oldal aktuális képen s a szokott gaz­dag szépirodalmi tartalmon kívül, több közhasznú és ismeretterjesztő rovattal lesz gazdagabb. Tisztelt ol­vasóink figyelmét azért hívjuk fel erre, mert aki a Pesti Hírlap 1906-ik évi naptárát magának biztosítani akarja, ha nem megszakítás nélküli előfizetője a lapnak, úgy október el­sejével legalább negyedévre kell elő­fizetnie *7 koronával), hogy a nap­tárt karácsonyi ajándékul megkap­hassa. A Pesti Hírlap előfizetői a leggazdagabb tartalmú s kiválóan praktikus Divat-Szalon cimii divat­lapot kedvezményes áron kapják, úgy hogy a Pesti Hírlap és Divat- Szalon együtt negyed évre 9 koro­náért rendelhető meg a kiadóhiva­talnál : Budapest, V., Váci-körűt 78. Onnét mutatványszámokat is lehet kérni. TANÜGY. = Kántor-tanitói kinevezés. Fir- czák Gyula munkács egyházmegyei püspök a falkusi gör. kath. népiskola tanítójává Hriczó Mihály kántortani- tót nevezte ki. = Hivatalos órák a tanfelügye­lőségnél. Zemplónvármegye kir. tan­felügyelőségénél a hivatalos órák 1905. oktb. 1-től kezdődőleg, köznapokon reggel 8-tól délután 2-ig, ünnep és vasárnapokon d. e. 8—10-ig tartanak. Beregszászy István kir. tanfelügyelő ez intézkedéséről a vármegye tanítói karát hivatalosan is értesítette azzal, hogy a hivatal a beadványokat na­ponta 8—12 óráig fogadja el s ugyan ez időközben ad felvilágosítást a kir. tanfelügyelő vagy helyettese magán­feleknek. — Izr. vallástan. Knopfíer Sán­dor sátoraljaújhelyi izr. tanító, Gár- dos Mór kartársa közreműködésével Vallástant irt a polgári leányiskolái izr. növendékek használatára, ügy Knopfíer, mint Gárdos ismert nevű tanügyi irók a jelen könyvükkel is hasznos szolgálatot tettek a középis­kolai növendékek vallásoktatási ügyé­nek. Azt el kell ismernünk, hogy a könyv megírásánál választott rend­szer a lehető legjobb. Nem száraz, léleknélküli szabályok tömegét adják az irók, hanem a hitigazságok- s a vallási alaptörvényeket, vonzó elő­adásban, példákkal, bölcs magyaráza­tok s életrajzi adatokkal megvilá­gítva, mintegy játszva oltják be a fogékony gyermeki lélekbe, amelyben csakis ilyen rendszer mellett lehet maradandóvá tenni a vallásos érzüle­tet. A máskülönben igen becses és hézagpótló munkában azonban he- lyenkint a magyarnyelv gördülékeny- sége és zamatossága ellen hibák for­dulnak elő s a szöveg néhol a fordí­tás jellegét viseli magán. Amit pe­dig a II. Rész 27. és 28. lapján „a keresztény vallás megalapítójáról“ —- kinek nevét azonban le nem Írja — elmond: az egyszerűen tévedés. Ezen hibák leszámításával a könyvet — mely módszertani szempontból kiváló értékkel bir s mely igen csinos ki­állításban jelent meg Alexander Vil­mos helybeli könyvkereskedő kiadá­sában — melegen ajánlhatjuk az is­kolai hatóságok s a szülők figyel­mébe. Az I. Rész ára 60 fillér, a II. részé 80 fillér. — A sátoraljaújhelyi állami pol­gári leányiskola céljaira emelt uj épület csaknem teljesen készen van. Minthogy azonban az orvosi vélemény szerint, a falaknak erős fűtés utján való kiszárítása előtt — mely 14 na­pot fog igénybe venni — az iskola meg nem nyitható: értesítjük a vi­déken lakó szülőket, hogy a polgári iskolába beirt leánygyermekeiket ok­tóber hó 15. előtt nem szükséges be- küldeniök Sátoraljaújhelybe. — A ta­nítás megkezdésének idejét kellően tudatni fogjuk a szülők tájékoztatása végett. KÖZGAZDASÁG. Heti jelentés a tőzsdeforgalomról és a pénzpiacról. Budapest, 1905. szept. 23. (A „Hermes“ jelentése.) Ábelpo- politikai helyzet közeli tisztulásába vetett remény következtében, a bu­dapesti tőzsde tőzsde az egész elmúlt héten szilárd volt, mely szilárdság a mai napon határozott housse-mozga- lommá fejlődött. Az internationális papírok csaknem valamennyien és a helyi értékeknek is jelentékeny ré­sze nagy árfolyam emelkedésben ré­szesült és előreláthatólag az emel­kedő irányzat még fokozottabb mér­tékben fog folytatódni. Bankrészvények közül a Magyar Általános Hitelbank részvények s Magyar Jelzáloghitelbank részvények és főleg a Magyar Leszámítoló és pénzváltó bank részvényei tüntetnek fel árfolyamemelkedést azon, eddig ugyan még meg nem erősített hirre, hogy a társaság alaptőkéjét 10.000,000 koronává) felemeli. Helyi értékek közül a budapesti közúti vaspálya részvények 577.50 koronáról, 591.50 koronára emelked- tak, mivel e társaság bevételei az el­múlt év megfelelő szakához képest, naponként átlag 1000-korona javulást tüntetnek fel. Danubius hajógyár részvények­ben is igen élénk volt az üzlet, mi­vel e társaság Fiúméban egy hajó­gyár építését megkezdte, mely a hadi tengerészet részéről máris több évre terjedő megrendelésekkel van el­látva. Ezen részvényt még emelke­désképesnek tartják. Fenti papírok mellett árfoljamemelkedésben volt ré­szük, tégla ipari papíroknak, magyar villamossági részvényeknek, magyar fegy-ver és gépgyár részvényeknek, to­vábbá az első magyar általános biz­tositó társaság részvényei is folytat­ták múlt héten jelzett emelkedésüket. A járadék- és záloglevélpiac szi­lárd volt. A pénzpiac helyzete változatlan de a politikai visszonyok rendezésé­vel az ipar és kereskedelem terén előreláthatólag beálló conjuncture, ennek helyzetében is változást fog előidézni. A lefolyt hét nevezetesebb ár­folyamváltozásai a következők vol­tak : 4 százalékos magyar koronajá­radék : 97.40; Magyar Általános Hi­telbank részvény: 808.50; Magyar leszámítoló és pénzváltóbank részv.: 500.75; Danibiusz hajógyár részvény : 227.75; Fegyver és gépgyár részvény : 316; Magyar asphalt részvény: 249; * Szőlőbirtokosaink figyelmébe. A Zemplénvármegyei Gazdasági Egye­sület által rendezendő és közbejött akadályok miatt már több Ízben el­halasztott szőlőmivelő (kapáló és gyom­láló) gép- és eszközök bemutatása f. évi október hó 11-én kedvezőtlen idő esetén pedig október hó 14-én d. e. 9 órakor Evva Ödön feketehegyi alsó szőlőjében fog megtartatni, mely alkalomból reggel 8V2 órakor a várme­gyeháza előtt magán fogatok lesznek az érdeklődők rendezésére bocsátva. Felhívjuk szőtőbirtokosainkat, hogy ezen alkalmat el ne mulasszák és bir­toktársaikat mennél nagyobb szám­ban való megjelenésre buzdítsák. A SZERKESZTŐSÉG ÜZENETE. D. Vilma. Kassa. Szerkesztünk levélben válaszolt. I. Helyben. Lakhatái engedély nélkül nem költözhet bele. Ella. Helyben. Legközelebb válaszolni fogunk a kérdésre egy készülő croquis kere­tében. Nem közölhető: Elizhez. (vers.) Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Éhlert Gyula. Schneidig egyenruhák jutányosán készíttetnek €gycvcs önkéntesek figyelmébe! wald jakab ZKT.A.SS-A., Főutcza e. azám. #ST Négy kiállításon kitüntetett elsőrendű szabász.

Next

/
Thumbnails
Contents