Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)
1905-07-06 / 72. szám
2. oldal. ZEMPLÉN. Julius 6. Mauks Endre 69, dr. Rosenthal Sándor 69, Perlstein József 41, Rooz Adolf 12. A II. kerületben (városháza) leszavaztak 221-en. Ebből kapott Dókus Gyula 214, Fejes István 209, Grün- baum Simon 194, Jelenek Ádám 145, dr. Kellner Soma 156, Kovács Endre 178, Matolai Etele 218, Miklóssy István 136, Molnár István 212, Staut József 183 szavazatot. — A póttagok közül Oláh Béla 187, Hajnal Dezső 138, dr. Gombos Gáspár 162 szavazatot. Legtöbb szavazatot kaptak azonkívül : Mauks Endre 99, dr. Rosenthal Sándor 43 és Liszek,Béla 13. A III-ik kerületben (Ősbudavára) leszavaztak 255-en. Ebből kaptak a következő rendes tagok: Schwarcz Ignác 189, Lipschitz Adolf 185, Ligeti Ignác 181, dr. Reichard Salamon 170, Szőllőssy Arthur 169, Bokor József 164, Armágyi János 161, Kótics László 159, Bauer Antal 154, Blumenfeld Jenő 140, dr. Szirmay István 130 szavazatot. A póttagok közül: Majoros Gyula 226, Tarpay István 226, Mispál József 212 szavazatot. Legtöbb szavazat esett még azonkívül Szabó Istvánra 75, Jurcsó Ágostonra 52, Borschke Reinholdra 51, Korbély Gézára 34 és Wilhelm Henrikre 14. — jul. G. Kérelem. Kérjük a vármegye bizottság tisztelt tagjait, hogy a f. hó 8-iki megyegyülés előtt, folyó hó 8-án, szombaton d. e. 8 órakor szíveskedjenek a függetlenségi kör helyiségében összegyűlni a teendők megbeszélése végett. Hazafias tisztelettel: Sátoraljaújhely, 1905. julius 5. Id. Mecz- ner Gyula, a zemplénvármegyei disz- szidens párt elnöke. Pekáry Gyula, a zemplénvármegyei függetlenségi párt elnöke. Újhelyi dolgok. — julius 0. Lapunk f. évi 68. számában egy cikk jelent meg, mely élénk színekkel rajzolja az Uj hely ben dívó cse- lédmizeriákat s a cupringerek kúfár- kodásait. A közlemény minden betűje nemcsak hogy igaz, de hogy kém meg, hogy mindennap ilyen közönségem legyen ; szívesen hagynám a zászlót árbocán. Van igaza Ribáry Gábornak. Minthogy én a gyűlést megelőző napon érkeztem, volt időm a vidéket bejárni. Fölmentem a határvonalig. Még egy lépés: és Galíciában vagyok. És ezt a lépést nem voltam képes megtenni. A határvonalnál leborultam ennek az édes magyar bonnak a földére, megcsókoltam göröngyét s meg fogadtam, hogy még hűségesebb leszek hozzá, mint eddig; mert csak most éreztem igazán, hogy mi a magyarnak a haza fogalma, midőn határánál állottam s nem volt erőm átlépni ezt a határt. Mezőlaborc és LaborcfÖ között dús termést Ígérő, jó gazda kezére valló s nagy terjedelmű szántóföldeket, közöttük egészemalföldi mintára készült tanyákat, majd egy hatalmas gyümölcsös-tűlepitvényt találtam. Első tekintetre látszik, hogy e területen nemcsak szorgalmas, de okos kéz is iparkodik az Isten áldotta magyar földből hasznot húzni. És ez a föld még itt, a Beszkidek között sem hálátlan, a szerető gondozást itt is dúsan jutalmazta. Végtelenül megörültem, midőn megtudtam, hogy ez a terület a Turkinyák Sándor laborcfői állami tanítóé, aki itt két keze és esze munkájával, becsüleles szorgalommal 300 hold földet, tanyákat szerzett, gyümölcsöst telepitett. Ide jöjjetek alvidéki tanítók, tanuljatok mennyire találóan jellemezte az állapotokat, arra bizonyíték a nagyközönség részéről megnyilvánult általános helyeslés. Hogy a kufárok sértve érezték magukat, arra el voltunk készülve, mert bizony kellemetlen az mindenkinek, ha szennyesét föltárják a nagy nyilvánosság előtt. De itt a közönség zsebéről s egyik fontos érdekéről van szó. A közügy első mindenek felett, az egyéni érdek ennek feltétlenül alárendelendő s arra valók a hírlapok, hogy a lábrakapott egészségtelen állapotot bírálják, föltárják és követeljék a nagy összeség érdekeinek megóvását az apró piócák ellenében. Kijelentettük előző cikkünkben, hogy neveket még kíméletből elhallgatunk, hátha észre tér, aki ludas és elegendőnek fogja találni a nagy általánosságban tartott intelmet. Felszólalásunk nem volt kárba veszett. A magokat találva érzők közül egy már kiugrott, már nyilt- terezik ; ez annak a jele, hogy valami bűzlik Dániában. Anisz Sándor pincér-ügynök ur legközelebb a Fm. II.-ban nyílttéri nyilatkozattal oktat ki bennünket arra, hogy „erkölcstelen életi üzlet- beni“ megjegyzéseket ő kikér magának“, hogy mit akar ezzel kifejezni, azt csak ő tudja. Pedig nem jól áll neki ez a nyilatkozat, mert a „Zemplén'“ a szolgálók kizsarolásáról és elcsábításáról s a gazdasszonyok meg- kopasztásáról és vérig való boszan- tásáról irt. Anisz ur pedig saját bevallása szerint pincér ügynök. A „rendőrből lett cupringerről“ is említést tesz, kihez nekünk éppen annyi közünk van, mint a többihez. Ha lelkiismeretlen üzelmen kapjuk, őt ép úgy nem kíméljük, mint kik pincérekből lettek cupringerré. S azt véljük, hogy ha már a pincérek cupringerekké lépnek elő és jól betöltik hivatásukat, akkor az sem lehetetlen, hogy e pályán olyan ember is tisztességesen megállhatja a helyét., aki előbb rendőr volt. Egyik olvasónk Írja a következőket nekünk: Virágos Györgyné bejött vidékről, helyet keresni. Simonná nevű cuprin- ger az utcán, erőszakkal akarta az asszonytól cselédkönyvét elvenni. Másnap Hellerné ismételte meg a müveettől a hosszú szakállu, egyszerű ruházatú, de fényes tehetségű kollegátoktól. Tanuljátok meg tőle, hogyan kell szeretni a magyar földet s hogyan lehet azt szorgalommal arra ránevelni, hogy megfizesse a fáradságot. De kevés emberrel is találkoztam még életemben, kinek szeméből a léleknemesség, a világos, tiszta gondolkozás ékesebben szólott volna, mint a Turkinyák Sándor szemeiből. Felöltője zsebéből szivar helyett zoll- stock kandikált ki s midőn annak rendeltetése iránt kérdeztem meg: kijelentette, hogy építkezéseket vállal s most is adósa a magyar államkincstár régen befejezett munkáért vagy 6000 koronával. Ilyen tanítóra is ritkán akadunk. Ennek a mező a színház, madárdal a hangverseny. És csodálom, hogy a kir. tanfelügyelő ítélete szerint ez az ember a legkiválóbb tanerők, a legkötelességtudób* bak egyike az iskolában is. Mezőlaborc őslakóit, a ruthen köznépet vettem ezek után szemügyre. A gyermek mind egyforma. Szőke lenhaj, kék szem, halványpiros pufók arc s kellemes arckifejezés a sajátosságuk. A nők úgy járnak, mint a bekeesi, vagy a monoki köznép asszonyai. A férfiak azonban nem valami kellemes külsejüek. Az alkohol romboló hatása feltűnően meglátszik rajtuk. A 40 éves ruthén már silány, összeesett váz; támolygó léptekkel, földre sütött szemekkel, meggörnyedt háttal ballag. Tekintetében Isten a letet, de az izmos falusi asszony lerázta magáról a piócákat. Most Gárdonyi állami tanítónál szolgál, megkérdezheti az „erkölcstelen életi üzletben!“ ur, igaz-e a dolog. Egy helybeli pékmester beszélte el nekünk a következő kis történetet: nagy anyagi áldozatokkal hozott az alföldről kenyérsütő asszonyokat, kiknek a beszegődtetése végett ő maga járt Csongrád megyében ; mikor ezek a kútra mennek vízért, a műhelyével szemközt levő Simon-féle cseléd-szerző intézet rajok less a kutnál, megrohanja őket s mindenféle csábításokkal igyekszik helyéről elcsalni, eget és földet igér nekik — hogy elhagyják belyöket — és sikerült is neki, a pék pedig dagaszthatja maga a kenyeret. Árról nem is beszélünk, hogy a szakácsnék és szobalányok csábítása napi renden van; egyébként az esetek felsorolását majd folytatjuk. * Egyik munkatársunk Sátoraljaújhely város főutcáján sétált tegnap este felé. Jó képű, tisztes kinézésű vidéki ur szólítja meg: Uram ! legyen szives nekem felvilágosítást adni — idegen vagyok s végképpen nem ismerem itt ki magamat. — A megszólított fölajánlotta a kért szívességet, mely előtte csekélységnek tűnt fel, valójában azonban elég fáradságos kutatást igényelt. Az idegen ur három újhelyi ismerősét óhajtotta fölkeresni. Mind háromnak lakcíme föl volt nála jegyezve. Rákóezy utca 731. Csalogány utca 445. Palotás utca 158. Munkatársunk kész örömmel kalauzolta az idegen urat, — az utcák neveit a gyakorlati életből ismervén — azonban a házszámot már bajos lett volna felfedezni. Az utca megtalálása is csak helybelinek sikerül, a házszám fölfedezése még ennek sem. Mit tegyen hát egy itt teljesen ismeretlen ember, aki rendszerető helységben lakik és ahhoz van szokva, hogy minden utca szegleten megtalálja az utca nevét mutató táblát s minden házon, feltűnő helyen, a számot. Ugyan mikor is jutunk mi újhelyiek oda, hogy utcáink jelző tábblákkal, házaink számokkal lesznek jelezve? És mikor jutnak a vidékiek oda, hogy félnapi áesorgás megmondhatója mi van, de az tény, hogy ez a tekintet szánalmat gerjesztő. A Mezőlaborcon tucat számra levő korcsmák mindegyikéből rekedt orditás hangzik ki, szerencsésnek éreztem magam, hogy nem értem a nyelvüket. A templom és parochia környéke szépen rendezett, látszik, hogy jó papja van a községnek, vajha sikerülne neki népét is teljesen jó útra téríteni. Remélhető, hogy ez nincs is olyan távol. Elmentem a zsidó iskolába. Érdeklődésem egyik legfőbb tárgya ez volt. Megakartam győződni arról, miként gondolkozik és beszól a hernyós sapkás, pájeszes zsidóság újabb generációja. Itt ismét azt kell tapasztalnom, hogy a jó tanító a legnagyobb istenáldás egy nemzeten s valóban a jó tanító az a munkás, aki méltó az ő bérére. Borsovai Lázár tanító készségesen mutatta meg a gyermekek írásbeli dolgozatait, olvastatott velük. Legnagyobb része már 8—9 éves korában teljesen, hibátlan magyarsággal beszél. Az előadás nyelve a hittanon kívül egészen magyar. Egy 8 év körüli kis zsidó fiútól azt kérdeztem : Kis fiam! Ha én az árokba esném és nem tudnék onnan kijönni, te pedig arra utazva látnád szerencsétlen helyzetemet, segitenél-e nekem abban, hogy onnan kijuthassak. — Igen szívesen. — Volt a felelet. — De kis fiam! én nem vagyok zsidó, talán ha tudnád, hogy keresztény vaelkerülésével, bizonyos utcát és házszámot könnyedén megtaláljanak. * A múlt pénteken este sem volt fiakker az állomáson, sőt pénteken estefelé a városban sem lehetett egyet fogni. Kérjük kioktatnia fiákereseket, hogy első a nagy közönség érdeke s csak azután következik a jól eső hetednapi pihenő. Majd névszerint fogjuk a kötelességüket nem ismerő bérkocsitulajdonosokat is bemutatni, ha még ez a második intelem se használ. * Sok boszuság és rendellenesség után jóleső érzéssel konstatáljuk s adjuk tudtára közönségünknek, hogy városunk mégis csak gyarapodott megint egy hasznos újítással, melynek közegészségügyi s köztisztasági szempontból vau nagy hordereje. Bizony régen kellett volna, talán kevesebb sirbárcát adott volna el a városi pénztár. Fővárosi mintára készült szemetes kocsi jár kora reggelenként utcáinkon, összegyűjtik a reggel hüs levegőjében a magánházaknál felgyülemlett szemetet s igy eltűnnek a szűk udvarokból a szemét-dombok, melyek néhol valóban undorító ron- dasággal foglaltak tért s fertőztették a levegőt, gyilkolták lassan de biztosan a lakosságot. Mennyivel szebb lesz, ha a szemétdombok helyén virágos kertecskék, egy—két árnyas fa gyönyörködteti a szemet s javítja a levegőt. Azt is jó! eső örömmel konstatáljuk, hogy a'templom melletti járda vasárnaponkint nincs már ellepve ácsorgókkal, sőt istentisztelet idején az ott levő kurtakorcsmák ajtaját is szépen behajtogatja a rendőrőrszem ; felszólalásunkat nem hagyta figyelem nélkül a rendőrség feje. A Vágóhid-utca kövezését is sürgettük, szavunk itt sem hangzott el eredménytelenül, egy szépen rendezett utcájával több van a városnak. Elismeréssel adózunk az ilyen újításért és figyelemért a város polgármesterének és rendőrkapitányának. Hiszen nem is olyan nagy dolog az, jót, szépet és hasznosat alkotni. Nem kell hozzá más: mint egy kis jóakarat. Reméljük, most a polgármester ur is azt mondja: hát gyök, hát nem segítenél ? A gyermek szinte megütközve emelte rám tágra nyitott szemeit s mosolyogva szólt: Isten nem tesz különbséget ember és ember közt. A hittanból azt tanulom, hogy testvérek vagyunk . . . Nem szegy éli el magát sok úri ember e határszéli, apró zsidó gyerek előtt? Úgy hiszem,-hogy igen. Mikor néhány szives szó után távozni készültem az iskolából a.gyermekek rázendítették a Ilymnust. Isten áldd meg a magyart!. . . Itt, a határon, itt e ruthén fészekben, a zsidó iskolában! Csoda-e ha könyes szemmel távoztam közülök s beláttam : hogy él még a magyarok Istene s élni fog örökké; ez az ország pedig fényben, dicsőségben fogja a második milleniumot megünnepelni. A gyűlés lefolyásáról már előbb referáltam. Most nem is az volt a szándékom, hogy száraz, hivatalos dolgokat Írjak le. Valóban nem jártam volna több örömmel, ha Velencébe megyek, nem lett volna több gyönyörűségem, ha a Márk-téren galambokat étetek. Nincs nekem ott mit keresnem, nem bírnám én átlépni ennek a földnek a határát, melyet Magyarországnak nevezünk. Olyan kincsterület ennek minden zuga, hogy csak fel kell fe- . dezni s rögtön megtanuljuk azt meg is becsülni, forrón szeretni. Hazádnak rendületlenül! . . . —ez. —f. A LEGBIZTOSABB POLOSKAIRTÓ SZER. 1 üveg ára 60 fillér. Kapható: HRABÉCZY KÁLMÁN drogériájában Sátoraljaújhely, Főtér.
