Zemplén, 1905. január-június (35. évfolyam, 1-69. szám)
1905-02-25 / 22. szám
Sátoraljaujhely, 1SC5. február 25. 22 (4387.) Harmincharmadik, évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoralja-TJjnely, lőtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző 1 fill,, vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttériben minden garmond sor §0 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ifj. Maczner Gyula dr. Molnár János dr. Perényi József főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 k >t. Egyes szám óra 8 fillér. —» Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. fi társadalom áldozatai. Sátoraljaújhely, 1905. febr. 25. (E.) A morálstatisztika éven ként aggályos módon szaporodó öngyilkosságokat jegyez föl. Mi az oka, hogy az emberek legdrágább, pótolhatlan kincsüket, Isten legszentebb adományát, köny- nyelmüen elvetik maguktól? Legelső sorban a nyomor, a testi nyomor épen úgy, mint a lelki nyomor; azután a társadalmi felfogás félszegsége, végül az elme megzavarodása. Látnivaló, hogy az öngyilkosságok megakadályozásáról a filan- trópusnak, a társadalmi vezérfér- funak, meg az orvosnak egyaránt kötelessége gondoskodni. A nyomort enyhíteni aránylag csak kevés esetben lehet. Az általános visszonyok rosszabrafor- dulását, aminek okait az utolsó években számtalanszor kifejtették, csak az nem látja, aki látni nem akarja, vagy akinek a sors kiváltságos, szerencsés helyzetet biztosított. A társadalmi felfogás félszegsége az önérzet helytelen magyarázatában rejlik. Valaki valamilyen bűnt követett el. Amikor elkövette: elragadtatta magát szenvedélye, lustasága, könnyelműsége vagy vele született kapzsisága által, de akkor önérzetére nem is gondolt. Egyszerre csak üt az óra, amelyben bűnének felfedezésétől kell tartania. Önérzete, mely eddig szunnyadt, felébred. S mi a következménye? Talán, hogy elmondja az illető: „Hibáztam, nagyon hibáztam, s minthogy bűnt Á ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Vágyódás. A „Zemplén“ számára irta: Daisy. Beteg volt a testem s még betegebb a lelkem, pihenni vágytam s behunytam szemem. És álmodtam. Egy csodálatos, fantasztikus s merész álmot. Merész volt, mert egy gyönge, szomorú ember, megtört testtel s fáradt lélekkel mert egy ilyen álmot végigálmodni. . . . Vadregényes hegyoldalon egyszerű, kis ház állott. Egy fiatal emberpár szorosan átölelve egymást, belenézett az alkony pírjába. Az asszony úgy simult a férfi karcsú termetéhez, mint folyondár az erdő hatalmas törzséhez. Hozzásimult és felnézett reá. Nem szóltak egymáshoz, mert helyettük a természet beszélt, azon a misztikus, csodás nyelven, melyet csak a nagyon boldog s á nagyon boldogtalan emberek értenek meg. A szemközti hegyek tűzben fü- rödtek, a búcsúzó nap lángtengerében. Az égő napsugarak még egy bucsucsókkal körülhizelegték a hegyeket s egyszerre beállt az éj. követtem el, sértett önérzetemen csak úgy javíthatok, ha bűnömért elszenvedem a büntetést. “ Dehogy! A bűnös erre nem is gondol. Esze csak ott jár; mit fog ehhez szólni a világ? a világ, mely a becsületes embert egyedül becsületéért vajmi ritkán jutalmazza meg, a becsületéről csak egy pillanatra megfeledkezettet azonban, a törvényes büntetésen kivül, még ki is löki a társadalom sorából, megveti és későbbi tisztességes megélhetését szinte lehetetlenné teszi. A világ, vagy akár nevezzük társadalomnak, szigorúbb bíró a törvénynél. A törvény, az elszenvedett büntetés után, visszaadja a bűnöst a társadalomnak, a társadalom azonban nem fogadja be. Tudja ezt a bűnös nagyon jól, a mikor bűntettének fölfedezésétől fél. Mit tesz tehát? Bűnét — a helyett, hogy vezekelne érette — még nagyobb bűnnel tetézi be, kioltja egy ember életét, — ez történt ma Sátoraljaújhelyben is, — ami nem kisebb bűn azért, mert önmagát öli meg, mert az életet — bárkiét — idő előtt, erőszakos módón megszakítani senkinek joga nincs. Még leginkább megbocsátható az öngyilkosság, ha testi nyomor ad rá reá okot. A mikor az illető szenvedéseit, amelyek föltétlenül bizonyos előrelátható időben biztos halálhoz vezetnek, megrövidíteni akarja. A mikor csakugyan semmi eszköz nincsen, hogy éhségét csillapíthassa, anélkül, hogy lopjon, csaljon vagy raboljon. — De bátran el lehet mondani, hogy komoly és nyugodt elbírálás melA nap lepihent s felébredt az éj minden rejtelmességével és bábájával. A nő karjai még melegebben tapadtak a férfi barna nyakához s csöndesen, mint az estimára hivó harang szava — megszólalt a hangja. — Boldog vagy Miklós ? A férfi hátravetette büszke fejét, belenézett asszonya szemébe s halkan, hogy az álmodó madár se hallja meg — mondotta: — Nagyon szeretlek! — Jöjj ide,, kis házunk elé, ülj erre a lócára. Én meg erre a zöld bársonyra fekszem, odahajtom fejem az öledbe s beszélek neked szerelmünkről ! A férfi leült a fapadra. A nő egy pillanat alatt odakúszott iábaihoz s odahajtotta fejét az ura térdére. A férfi sürgette: — Beszélj, beszélj, ringassa el a hangod a lelkemet egy varázsos álomba. Öleld át erősen a térdemet, hogy valami incselkedő hegyi tündér el ne raboljon engem s ne hagyjon téged itt bus magányban ! — Ezektől a mi szomszédainktól nem féltelek. Mert, ha látom, hogy megszököl tőlem, hogy az ezüst csillogása tónál a sás árnyékában megpihenj és álmodj — ott termek mellett, csak ritkán úgy áll az eset, mint azt az öngyilkosjelölt képzelte, vagy törekvés és tetterő hij- ján szuggerálta magának. A legtöbb esetben a sok szenvedés megzavarta elméjét, elvette nyugodtságát és megunván tovább tűrni, nem keresi többet az eszközöket, hanem gyáván megfutamodik a további küzdés elől. Nem egészen valószinütlen az a régi állítás, hogy minden ön- gyilkosságra eltökélt ember elméje megháborodott. Túlságosan nagyrésze ebben az egyre szélesebb társadalmi rétegekre kiterjedő nagy fokú idegességnek van. Súlyosabb lett az élet, a gondok szaporodtak, mindez nagyobb tevékenységre kényszeríti az embereket. A fokozott munka — különösen a szellemi — pedig túlságosan megviseli az idegeket. Nagyon nehéz tehát az ön- gyilkosságokat megakadályozni. A filantrópus és az orvos segítségével legtöbbet tehetnek a társadalmi vezérférfiak az öngyilkosságok számának apasztásában. Az emberek Ítélőképességét kell helyes útra terelni. Gondoskodni kell, még pedig első sorban megfelelő nevelés, azután a műveltség és vallás eszközeivel, hogy az öngyilkosság gyáva bűneitől irtózzanak az emberek. A társadalom adjon alkalmat a bűnösnek, akit a törvény már megfenyített, hogy ismét tisztességes keresethez juthasson. A módok és eszközök erre számosak. A liberalizmus, melynek jegyében évtizedek óta járunk, meg fogja reá adni a módot. letted. S mikor a közeledben vagyok, hiába táncolnak káprázatos táncot a hableányok, a bűbájos tündérek, szemed fényét el nem veszi ez a csillogás, szived nem ver sebesebben utánuk, mert ott vagyok melletted. De ott lent abban az örvényben, melynek „élet“ a neve, nem volt egy békés álmom sem. Ezer láthatatlan ellenséggel kellett küzdenem, minduntalan felujuló lidércnyomástól a lelkemet megszabadítanom, de keserves volt. Te, a szalonok kedvelt hőse, igazán nem voltál az enyém odalent sohasem. Még akkor sem, ha ajkunk édes csókokban összeforrt. Néked voltak vágyaid, nekem is. Te vágytál csillogni, te kerested a fényt. Én szerettem a homályt s el- kábitott a nagy világosság. Te kergetted az élveket, szeretted az embereket, én húzódtam a zajtól s féltem az emberektől. Téged felderített a zene, a kacaj visszhangot adott a lelkedben, én zokogtam a dal mellett s elfelejtettem a mosolyt. Egymásnál volt szüntelen a gondolatunk e mégis — hűtlenek voltunk egymáshoz. Hűtlenek gondolatban, mert nem jártunk együtt! Mert te a földön jártál, én meg a magasisten is megbocsát a bűnösnek, ne kényszeritsük tehát a megbotlottat, hogy csak újabb bűnök révén tarthassa fen életét. Mert addig, mig a mostani rend marad, a morálstatisztika tovább is kénytelen lesz egyre sűrűbben rakosgatni azokat a rovásokat, melyek mindegyike egy-egy idő előtt megszakított életet jelent. — febr. 25. A sátoraljaújhelyi petició. Dr. Búza Barna orsz. képviselő mandátuma ellen f. hó 23-án nyújtotta be a peticiót dr. Mezei Pál budapesti ügyvéd Kazinczy Andor és társai nevében a magyar kir. Kúriához. A peticiónálók a madátum megsemmisítését, mint hírlik, azon az alapon kérik, hogy a választás alkalmával a szavazás a II. küldöttségnél 10 óra és 50 perckor kezdődött, holott az 1901. évi XXIV. t.-c. rendeli, hogy a szavazásnak 9 órakor kell kezdődnie, s hogy a szavazás megkezdésének elhalasztása reggeli 10 órán túl egyáltalán nem terjedhet; ha ezen idő alatt sem lehet a szavazást megkezdeni, a választást félbe kell szakítani és uj választási határnapot kell kitűzni. Ha igaz a hir, úgy a sátoraljaújhelyi kerületnek nemsokára ismét alkalma lesz a választás izgalmait átélni. Petició a megyaszói mandátum ellen. Dr. Horváth József tudvalevőleg nagy szótöbbséggel választatott meg az idei általános országgyűlési választások alkalmával a megyasszói kerület országgyűlési képviselőjévé függetlenségi programmal. Ellenfele, Nagy Sándor kormánypárti képviselőjelölt hívei azon az alapon, hogy Horváth József dr. a választók névlajban kerestem valamit s nem vettem észre, hogy a lábam minduntalan belebotlik egy-egy durva rögbe! — Megütötted magad Margit. De én lecsókoltam az ütés helyét 1 — Igen lecsókoltad, hogy újból megsebesítsen egy érdes kavics. S már a második gyógyulás nem oly sikeres. — Szegény Margitom! — Akkor sajnálhattál Miklós, mikor odalent az emberek közt éltünk, most ne sajnálj, mert boldog vagyok. Mert az enyém vagy. S mert nincs szem, mely megirigyelné boldogságunkat. Miért is irigyelné valaki, hiszen mi nem kívánunk a világtól semmit, mi csak azt óhajtjuk, hogy boruljon reánk a feledés, hogy törüljenek bennünket a földi emberek sorából. Mert mi itt úgy élünk mint a félistenek. Egymásnak, egymásért. Közelebb vagyunk Istenhez, imánk hamarább ér hozzá s hamarább teljesiti könyörgésünk. Minek nekünk a világ fénye és kényelme? Hol tudnál oly édesen aludni, mint a keblemen. Nincs a világnak az a zenéje, mely nagyobb örömet nyújthatna, mint szivünknek gyors verése. A fény? Egymás szemében van az a tiszta ragyogás, meLapunh mai KxáuMa 6 oldal.
