Zemplén, 1905. január-június (35. évfolyam, 1-69. szám)
1905-06-17 / 66. szám
2. oldal. ZEMPLÉN. Junius 17. A svéd—norvég dolgok. Irta: Zseltvay Bogdán. — junius 16. Valami tüneményes emberi méltóság, valami jövő századbeli emberi fönség nyilatkozik meg azokban az eseményekben, melyek a Skandináv félszigeten oly váratlanul mentek végbe. Azon izolált állami helyzet, mely a két országot a természeti viszonyok által oly különállóvá tette, egyszersmint az emberi műveltség magas fokára emelte lakóit s képesítette arra, hogy politikai dolgaikat ily csodálatosan higgadtan és méltányosan intézzék. A népképviselet a népfölség tudatában trónvesztettnek mondja ki a királyt, amiért az alkotmányos kötelességét nem teljesiti; a király keserűen vár, do levonja a dologból a tanúságot és vár a másik ország népképviseletének határozatára, mig ő áll a béke pártnak az élére, mely azt mondja, hogy szövetség csak úgy hozza meg az áldásait, ha az mindkét fél kívánalmait kielégíti. Az egész európai kontinens bámulja az emberi méltóság ily nagyszerű megnyilatkozását s mi sóvárogva nézzük-e a mienkhez hasonló állapotok ily békés kifejlődését ? Hjal de tüneményes nagy távolban vagyunk mi azoktól. Ott a norvég és a svéd egy-egy emberként, még pedig úgy emberi, mint nemzeti méltóságának tudatában áll a saját álláspontján. Nálunk a százfejü egyenetlenség hidrája választja el a pártokat egymástól még ilyenkor is, midőn az egyetértés parancsoló fönsége mindent egy csapásra hozna helyre s nem okozna ezer féle bajt s anyagi veszteséget az országnak. De hagyjuk ezt, sok tinta fogyott már el e címen s mi mégis csak a régiek vagyunk. Nézzük inkább, micsoda fundamentális pilléreken nyugszik az általunk méltó csodálattal kisért svéd-norvég szellemi fenség. De ne féljen az olvasó, nem fogok hosszan müvelődéstörténelmi eszmefuttatást Írni, sőt ellenkezőleg, a kicsinyekből adok itt egypárt, melyekből a nagyságot könnyen lehet megérteni. Herman Ottó jeles tudósunk a madárvilág tanulmányozása végett utazott a félsziget tengerén, s Jtt ott ki-kiszált egyes kikötőiben. Ő írja, kerülni, gondoltam magamban: a négy gyerekre vetvén szemeit. A kölcsönös megállapodásnál a gyerekek leszavazlak. Persze a ligetbe kellett mennünk. Én felakartam ülni a villanyosra, de kollegám tanácsolta, hogy tegyük meg gyalog az utat, úgy élvezetesebb. Rátekintve a népes családra én is beláttam, hogy a gyaloglás élvezete- tesebb s neki vágtunk az útnak. Minden nagyobb baj nélkül kijutottunk az Aréna-utra, csak a feleségem ruháját locsolta le az utcaöntöző, meg az én pálcámról törte le az egyik fiú az ezüst fogantyút. Én édes mosolygással mondtam az anyjának, aki felakarta pofozni érte, hogy semmi kérem, hisz előbb-utóbb úgyis letört volna s nagy nehezen összetákolva, boldogan siettem velők a zöldbe. A gyerekek mindjárt a tópartra szaladtak. Mi persze utánuk. Addig kunyoráltak az apjuknak, mig az végre is adott mindegyiknek öt krajcárt a csónakázásra. Igen ám, de evezni egyik sem tudott apjuk sem. Esdőleg tekintett reám. Én megértettem az esdő pillantást és siettem eléje vágni. Kérem nekem a legnagyobb élvezetem a csolnakázás! Es fanyar kép- pél ültem bele vadonatúj ruhámban a piszkos csolnakba. Ők a partról nézték művészetemet. hogy amint a hajóra szált: fizetni akart a hajójegyért. A kapitány megkérdezte, hogy mi ügyben és hová utazik. Amint elmondta tudományos utjának a célját, a kapitány legnagyobb meglepetésére azt felelte, hogy az ő országukban az ily tudós a hajón ingyen utazik. Legközelebb egy kollegám a slőjdmunka tanulmányozására volt ki küldve Krisztiánjába. Amint a vasúton jegyet akar váltani, nem talál sehol pénztárt. Kérdi egy alkalmazottól, hogy hol is kell hát jegyet váltania. Ez meg rámutat egy perselyre, mely mellett az állomások névsora és a viteldij táblázat függött. Oda ment, megnézte mennyit kell a illető állomásig fizetni és bedobta a pénzt a perselybe. Különös bizalomnak tűnt fel azonban ez neki s megkérdezte, váljon nem fordul-e elő ily módon gyakran csalás. Az alkalmazott elég udvariasan adta tudtára, hogy legfeljebb egy-egy külföldi követi el az ilyesmit, de a norvég nem teszi. Ugyancsak fent idézett tudósunk mondja, hogy az éjféli nap országában nagy szégyen a dologtalanság s ezt annyira kerülik, hogy a leggazdagabb ember ép úgy dolgozik, mißt a legszegényebb. Társas összejöveteleknél a dal, a zene az, ami a társaságot mulattatja, de kártya, ivás ott ismeretlen dolog. A népnevelést legjobban illusztrálja az a törvényük, mely szerint egy tanító 24 növendéknél többet nem taníthat. Mértékletességi egyleteik a korcsmákat már a minimumra szállították. A közel múltban arról tanakodtak, hogy az összes folyók vizesési erejét villamosságra változtatva felhasználják a gyárakban és a vasutak hajtására. De elég! Ezek az elvek, nézetek és törekvések mind azt bizonyítják, hogy az a társadalom, melynek életerőt képezik, magasan van felettünk minden téren. JEGYZETEK a hétről. * Egy magyar ember ravatalánál Ott voltam Fiúméban, mikor szárnyra kapott a döbbentő hir, hogy József főherceg a Giuseppe villában kilehelte nemes magyar lelkét és mondhatom, ebben az olasz—horvát— Eleinte féltek a lurkók. De amikor látták, hogy magától nem fordul föl a csónak, minden intésem dacára is elkezdtek fiekándozni a csónakban. Ugyanakkor két mesterlegény is hódolni akarván az evező sport kurta nadrágos múzsájának, neki indult a víznek. Remekül eveztek, csak úgy csapkodták a vizet. Biztosan szabólegényok voltak a szerencsétlenek. Mellénk kerültek. Égy pere alatt csupa viz lett a ruhám. Hebegve kértek valami boesánatfólót, mire én mérgemben nekifeszitettem az evezőt tengeri jármüvüknek s nagyot taszítottam rajtuk. A lökésre persze a gyerekek egymásra buktak a csol- nakban. Anyjuk a partról kiabálta a „Jesszusomokatde a gyerekeknek mód felett tetszett a bravúros lökés és váltig biztattak, hogy „Édes Andor bácsi, mégegyszer!“ Halgassatok! Rivalltam rájuk és csendben legyetek, mert mindjárt el- sülyedünk. Ez nem is volt egészen mese, mert a rozoga alkotmányba szivárogni kezdett a viz. A Gyurka ugyanis kivette az egyik résből a rongytömést. Hamarosan átláttam a veszélyt s a part feié fordítottam a csolnakot. A szaporodó viz láttára a gyerekek megrémültek s Pista uj szalmakalapjával meregetni is kezdette a vizet. Végre parthoz értünk. Akkorára magyar—német, bábeli nyelvzavaru városban egyszerre a fájdalom olyan mélysége fogott el, mintha valakinek hirtelen azt mondják, hogy — meghalt az édes apja. Aztán a délelőtt folyamán átmentem Cirkvenicába, amelyet az elhunyt főherceg az ismeretlenség homályából emelt ki s odaadó szeretettel gondozott* s ott ismét feledhetetlen jeleneteknek voltam tanúja. Látnom kellett, hogy viharedzett halász emberek, akik előtt az élet maga nem bir valami nagy értékkel s akiknél igen ritka vendég a köny, zokogva borultak térdre a hir hallatára s siratták az ő emberüket: József királyi herceget. És bizony mondom, amiképen ott a dalmát partokon, az anyaországtól messze eső helyen megsiratták ezt az elköltözött derék embert, azon- képen őszinte fájdalommal gyászolta őt minden magyar lélek széles e hazában. Nem akarom én e helyen a nekrológok számát szaporítani, sem megható visszaemlékezések idézésére nem érzem magam hivatottnak, de rá kell mutatni, mert e nagy gyász keretéből önként bontakozik ki, arra a nagy igazságra, hogy a magyar ember mily véghetetlenül szereteíébe tudja fogadni azt, a ki jó hozzá. — Szegény, elköltözött József főhercegünk jó szívvel volt. hozzánk. És e sokat gyötört nemzet odaadó hálás szeretettel viszonozta ezt a nagy jóságot. íme, sírján kivirágzik a kegyelet., a hála, a szeretet soha el nem hervadó virága s akit már életében szeretettel vettek körül, holta után legendáiba fogja foglalni e nemzet. S mindezt csak azért, mert jó volt hozzánk. Pazarul hálás tud lenni ez a nemzet az ő jóakaróihoz. Isten bizony, nem akartam politikát vegyíteni ebbe az írásomba, mely egy igaz magyar lélek elköltözése feletti gyászunkról szól, de az a kérdés megint önként tolakodik az ajkunkra, hogy hát az Isten szerelmére, a bécsi urak közül miért nincsenek többen, akik jó szívvel vannak hozzánk, mikor világos dolog, hogy semmi más fundamentuma nem lehet a monarkia sokszor felabajga- tott összetartozásának, mint a szeretet. De mikor ezt a jó szót is sajnálják tőlünk, rebellis magyaroktól. már a család is ott volt s az asszony rémülten kapkodta magához a gyerekeit s reám olyan szemeket meresztett, mintha én lettem volna az oka mindennek. íme a hála 1 Nekem azonban elég gondot adott a lucskos ruhám és a sáros cipőm. A képem sem lehetett valami barátságos. A feleségem is szidott. Barátom hallgatott. A kinos helyzetnek a gyerekek vetettek véget. — Gyerünk papa a vurstliba! hangzott egyhangúlag. En a feleségemre, az meg reám nézett. Megértettük egymást. — Bocsánat kedves kollega ur, nekem hamarább haza kel mennem. A legújabb esetről kell még tudósítást föladnom a lapomnak. — Ejnye, igen sajnálom 1 Volt a válasz s mindkét család megkönye- bülve vált el a másiktól. — Ez jól sikerült! Mondtam a feleségemnek s elkértem az ő zsebkendőjét a ruhám rendbehozatalára. — Most mehetünk a zöldbe, hogy a . . . — Kérem uram, a csolnakot tessék visszavinni az indulási oldalhoz 1 Hangzott ekkor mellettem. Az egyik hajós legény volt. Még csak ez hiányzott. Végig Az újhelyi színészet. A színtársulat nyári szünetre ősz lőtt el és valamely sejtelemtől vezéreltetve úgy érezzük, hogy ez a szezon volt az utolsó, melyet a kassai színtársulat Ujhelyben töltött. Nincs mit titkolni rajta, kimondhatjuk egész nyíltan, hogy ez a Kassa—újhelyi kerületi viszony ezentúl nehezen lesz fentartható. Élő is tárjuk az okokat, hogy miért. A kassai színtársulatnak télen átrándulni hetenként nehány előadásra — lehetetlen feladat. Télut idején igy mozgósítani egy művész- csapatot, mégsem lehetséges. És az ilyen hevenyészet előadások sem állottak olyan színvonalon, mint ami-' lyet a közönség méltán igényel. A téli színészet tehát hetenként egy evőkanállal, nem élvezet, hanem keserű orvosság volt. Amikor pedig beköszönt a nyár, még Pesten sem járnak színházba az emberek, nem Ujhelyben. A nyári pótszezon tehát igen vesztességes a színigazgatóra, azt pedig mégsem lehet kívánni, hogy a kassai színigazgató következetesen ráfizessen az újhelyi szezonra. Tehát ez a próbálkozás csődöt mondott. Mint fog alakulni a jövő, még nem tudhatjuk. De a tiszta igazsága következő: Ujhely télen el tud tartani egy kisebb igényű színtársulatot, de a téli kassai átrándulások és a nyári szezon nem eredményesek. Világos tehát és ezt az igazságot a jelenlegi szezon véglegesen megpecsételte, hogy Ujhely színészetének csak olyan irányban lehet rendeződni, hogy a jelenlegi állapotok mindkét fél kölcsönös udvarias sajnálat kifejezésével megszüntessenek és önálló újhelyi téli színtársulat vegye kezébe Ujhely színészi jövőjét. HÍREK. — Anyakönyvi kinevezés. A m. kir. belügyminisztor Sulyovszky József jegyzőgyakornokot a bélyi anyakönyvi kerületbe anyakönyvvezető helyettessé nevezte ki. — Előléptetés. A békésszent- andrási takarékpénztár igazgatósága Wihs Bélát, a sátoraljaújhelyi polgári bank másod könyvelőjét és lapunk kiváló tollú közgazdasági és szépnéztem magamon, azután meg a legényen. — Hát tudja mit barátom, adok magának húsz fillért, vigye vissza maga. Hanem máskor ne rongygyal tömjék be a réseket, mert könnyen baj lehet a dologból. Ekkor már a legény is észrevotte a vizet a csónakban s hivatalos komolysággal felszólított, hogy menjek vele a felügyelőhöz. A csónak állapotáért én vagyok a felelős. Na még csak ez kellett. — Még én menjek a felügyelőhöz ? Igen elmegyek, de tudom nem köszöni meg. Harminc krajcárt fizetünk e két percnyi isteni élvezetért, ruhám csupa lucsok és még rapportra menjek. A legény azonban rendőrrel fe- nyegetődzött, mire én dühösen megindultam a bódé felé. Amint odaérünk, a legény, én, meg a feleségem egyszerre iparkodtunk elmondani a tragikus esetet, amiből persze a felügyelő édes keveset értett meg. — Kérem csak egy beszéljen ! Erre mindhárman a másik kettőre tekintettünk. Ekkor azután elmondtam én. A felügyelő a fejét rázta. — Két korona javítási költséget kérek. — Mit? Pattant fel a feleségem. 1905 tavasz és nyár. Heklámcikkek : Színes suhogó reklámtaft méterenként fit 1.35 Feketo . , „ frt .95, 1.35, 1.50 Japáni mosóselyem „ frt —.85 Liberty Sublime minden színben „ „ —.78 Luisionne brillante „ „ —.95 Fekete ruhaselymek méterenként 85 krtól följebb. Újdonságok: Voile Grenadine a legszebb színekben. Yoile de Soie „ „ Popeline brillante „ „ mindhárom 120 centiméter szélességű. Dús választók gyönyörű skót-selymekben. Travers csikós és kockás Taffta-Riche ruhára és blúzra 120 cm. széles Radium és cróppo brillante minden színben. — Louis XV. jellegű chinó és Mille-fleurs-selymek. — Gyönyörű Gsipke-, gyöngyös vásznon himzett-ruhák. Irish csipkék és vászon- hímzések. Mintákat kívánatra készséggel küldünk. Szénásy, Hoífmann és Tsa Budapest, Bécsi-utca 4.
