Zemplén, 1905. január-június (35. évfolyam, 1-69. szám)

1905-05-06 / 50. szám

Sátoraljaujhely, 1905. május 6. 50. (4405.) Harmincharmadik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SAtoralja-TJjliely, íétér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző 4 fill,, vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttériben minden garmond sor 30 üli. POLITIKAI HÍRLAP. üj. Meczner Gyula dr. Perényi József főszerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 8 kor. Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési díj; Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. Quid nunc? Budapest, 1905. május 5. A magyar nemzet a folyó évi január hó 26-án végbe ment tö­meges képviselő-választások alkal­mával kimondta a verdiktet a régi rendszer ellen, állást foglalt és egy újabb nemzeti irányban tovább fej­lődhető, alkotmányos szellemben vezethető és áldásosabban működ­hető rendszernek inaugurálását tűzte ki célul. A nemzet ezen megnyilatko­zása váratlan helyzetet teremtett, mely az előbbeni rendszer hiveit annyira meglepte, hogy még a korona tanácsosait is zavarba ej­tette. És jóllehet az alkotmányunk értelmében a többség előtt látszó­lag meghajolva lemondásukat be­terjesztették és tárcájukat a ko­rona rendelkezésére bocsátották; mindazonáltal a helyzet a választá­sok letelte után három hónapra sem változott és a régi kormány még most is — minden felelőség nél­kül — vezeti az ország ügyeit és hű tanácsosai maradtak a koro­nának. Nem tűzhetjük ki feladatul a dolog lényegét mélyebben kutatni, hogy tulajdonképen milynemü irá­nyúak lehetnek ezek a tanácsok, melyek három hó letelte után nem birták a helyzet tisztázását elő­teremteni. A régi gravaminális politika újabb kiadásban megjelent előttünk; a tiltakozások halmozódnak, az elé­gedetlenség az országban nap-nap mellett növekszik és a nemzet jaj- kiáltása elhangzik és viszhangra nem talál. A szent húsvéti napok is el­múltak, reménykedtünk, hogy a békeangyala olajággal meg fog je­lenni és elhozza a magyar nem­zetnek a várvavárt alkotmányos megoldást, de csalatkoztunk. A káosz, káosz maradt; a po­litikai láthatár nem tisztult, sürü ködfátyol fedi még mostan is és ily auspiciumok mellett gyűltek össze a parlament tagjai tanács­kozni az ország jövő sorsa felett. Mily eredményt várhatunk az eddigi tapasztalások és előzmé­nyek után? Megindult a vita a benyújtott felirat fölött, a szónokok a porondra lépnek, a pártok minden árnyalata küldi harcosait álláspontjuk fejte­getésére és védelmére, folyik a vita, harc a legnagyobb hévvel és a meggyőződés hangjaival. A felirat szövege és hangja lojális és nagyon mérsékelt, a nemzet akarata és óhaja, a mini­málisra redukálva és tömöritve, eb­ben kifejezve találtatik; a korona tanácsosainak hazafias feladata eze­ket az óhajokat a trónnak szivük egész melegével ajánlani. Váljon megtörténik-e ez? a nemzet óhaja és törekvése nem akad-e zátonyra? Ezek oly kérdések, melyekre a választ legjobb és legbuzgóbb po­litikusaink sem adhatják meg a mai körülmények közt. És ennél Ä ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Balázsfalvi Klára levele. Irta: Mok Ferenczné. Doktor url Mint családunk jogtudósához for­dultam önhöz a múlt napokban, hogy kényes helyzetemben kikérjem szives tanácsait. Mint juris practicus remél­tem, talál kibontakozást ügyemben. De azt hittem, hogy nemcsak Ver- bőczy törvénykönyveit ismeri, de jár­tas elvontabb tudományokban is, olyanféle „jure divino“-kban. A múlt­kori diskussió csalódást okozott; ön nemcsak, hogy nem segített zavaro­mon, de még bonyolultabbá tette helyzetemet. Ön elé tettem az alternatívát: melyik a tisztességesebb és emberibb eljárás, ha jegyesemhez, ahhoz a de­rék német katonához bii maradok, vagy pedig visszaadom neki a jegy­gyűrűt azzal az egyszerű indokolás­sal : mást szeretek. Vagyis, egy őszinte szóval ketté vágni a gordiusi csomót, vagy pedig egy-két emberöltőn át hazudni, komédiázni, szenvedni. Ön kitérőleg felelt. Hiszen nem is lenne ügyvéd, ha másként tesz. S midőn megvallottam, hogy azt a sze­gény piktort szeretem, aki a skandi­náv sziklapartokon örökbecsű dolgo­kat teremt: csodálkozást szimulált. Ez a csodálkozása máig bosszan­tott s azért csiklandozza toliam he­gyét az írásos polémia. Nevetségesnek találom, hogy ön, komoly tudós létére „Ízlésem dege- nerálásán“ mosolygott. Úgy hiszem, ön csak gondolko­zását palástolta ez érthetetlen csu- dálkozással. S ami akkor ingerelt, ma mosolyra késztet. Hát olyan naiv, olyan hiú leány­nak tart, hogy én csak a külső szép­ségeket látom meg és méltánylom? Ha nem ismerném irántam való jó­akaratát, igazán ellenségemnek kel­lene tartanom önt. Ön szerint méltatlan, jelentékte­len, szürke embert szeretek s meg sem érdemiem a jegyesemet, azt a fess, szép dragonyost, a hős marsíit. Hát „egy“ modell után igazodjék az Ízlésünk ? S önök férfiak szintén igy tesznek? Nem hinném, mert akkor még több dulakodás lenne e siralom­völgyén — s még kevesebb házasság. Az egyik ember rajong egy As­fogva jogosan kérdezhetjük, hogy quid nunc? Dr. Thomán Dávid. Újhelyi dolgok. — május 6. Csak rövid idő előtt volt szó la­punkban arról, hogy Sátoraljaújhely város a víz mizériák mintaképe. — Olyan kérdéseket hoztunk felszínre cikkünkben, melyeket meg is szivei­tek kellő helyen és illetékes faktorok, de sajnos, amit már akkor hangsú­lyoztunk, hogy elkerültessék, éppen az következett be. A tiszta viz posványnyá lett. Azaz, hogy a viz-ügy elposványoso­dott. Utalva lett a közegészségügyi bizottsághoz. Igen szép ; hiszen szak­emberek által kell megrostáltatnia egy ilyen nagyfontosságu ügynek, de az is kétségtelen: hogy városunkban amely dolog ankettezés alá kerül, azt magyarán mondva, megverte a csoda! Évtizedek múlva támad föl halottai­ból, midőn a jóakaratnak már semmi hasznát nem vehetjük. A viz-ügyet, sajnos befejezettnek még nem tekinthetjük. Az ankettek köpenye ugyan ráborult, az akták súlya agyonnyomja s úgy látszik las­sanként szépen eltűnik a feledés ho­mályában, a vízhiány pedig napról- napra ijesztőbben mutatkozik. No de, ha ez a sorsa a rendezett tanácsú városoknak, Isten neki! majd csak beüt valami epidcmia s esetleg a ta­nácsot is megrostálja, az utána jövő azután okosabb lesz és igy unokáink mégis gyönyörködhetnek majd olyan eredményekben, melyeknek csiráit a nagyapák óhajtották volna terebélyes fa képében látni. A viz-ügy gyei tehát nem végez­tünk, csak nem háborgatjuk miatta azokat, akiket illet, mert amint lát­juk, itt a jó szó úgy sem használ, paziáért, a másik kívánatosabbnak tartja az isteni Yénust, sőt akad olyan is, aki egy Helénáért epekedik. De gustibus non est . . . stb. Lássa, szaladgálnak elég Adonis és Apolló kópiák e földtekén anél­kül, hogy a legszerényebb donjuani sikerekkel dicsekedhetnének s viszont egy Balsac lábainál (aki tudvalevőleg nem volt klasszikus szépség!) a toute la monde hölgyei hevertek. A szerelem csodálatos varázs­szemüveget ad nekünk: tucatembe­reknek látszó férfiakat isteni tulaj­donságokkal ruházunk fel. S míg szemünk közömbösen siklik el a leg- pazarabb walesi herceg mellényva­riációit felmutató gavallér fölött, megbüvölve, megigézve állapodik meg egy fehér homlok nemes domboru­latán, egy szelíd, meleg nézésű szem tekintetén s rabok lettünk. Nem a külsőség megigézettjei, hanem egy ná­lunknál jobb, nemesebb lélek önkén­tes meghódolói. S most ugy-e meg tudja érteni doktor ur, miért tudok oly rajongó lelkesedéssel beszélni az én „szürke“ festőmről ? S most ott vagyok, ahol hajda­nában Hercules apó a füle tövét va­dé mivel a viz posványnyá változott kísértsük meg most közbe a posvá- nyok ügyét ajánlani az illetékes kö­rök figyelmébe. Remélhető, hogy ez nem fog ankettezés alá kerülni, mert ha igen: beleful az egész ankett. Első helyen áll s szinte irigy­lendő terjedelemben díszeleg váro­sunkban a Vágóhíd-, Nagy- és Kis- uj- s a Temető-utcák, tehát 4 utca gócpontján, a Dókus major előtt el­terülő, elég tisztes terjedelmű és kellő mélységű mocsár. Amint halljuk, már részvénytársaság is alakult, mely e fertőben horgászatot rendez s költ­ségeit bőven megtérültnek vélemé­nyezi az abból kihalászandó külön­féle állatok tudományos értéke szem­pontjából. Mert kérem, nem tréfa az, ha 4 utca egybetorkolásánál, ahol naponta legalább kétezer gyalogjáró s 5—6 száz szekér fordul meg, egy éktelen és dögletes bűzt terjesztő mocsarat talál a városi ember. Leg- fölebb gyönyörködik a természet szép­ségeiben. És az sem tréfa, hogy min­den arra járó szekér elakad a gyalá­zatos fertőben, s ugyan tiszteli a ló- kinzó ur a nemes tanácsot! Ha a polgármester ur egyszer végig hall­gatna egy ilyen fuvaros-miatyánkot, tudom, hogy más véleménye volna a mi városunk közrend- és csendésze- téről. 1904. október eleje óta felárkolva áll a régi ref. temető éjszaki oldalán elvonuló széles utca. A fedanyag oda van hordva; kő, kavics, homok van ott nagy mennyiségben. Bizonyára nem ingyen hordták azt oda, de a polgárság adópénzéből telt ki azok ára. A több mint félév óta ott he­verő kő- és homok azonban pogá­ny ul apad, napról-napra. Egy részét elnyeli a feneketlen sár, más részét elhordja, mint gazdátlan, bitang jó­szágot, akinek ilyesmire szüksége van. Mire majd a kövezésre kerülne a sor, a drága pénzen, közköltségen meg­kargatta s üstökét tépte nagy zava­rában. Ön előtt nem elég motiválás a szakitási szándékomhoz az a „mellé­kes körülmény“, hogy nem a kato­námat, de mást szeretek. Teremtő Isten, hát tehetek-e arról, hogy ön egyszerűen szappanbuboréknak s lég­várnak minősiti a mély, igazi von­zalmat? S érvekkel is bizonyítgatta, hogy nincs férfi a földgömbön, aki egy nőnek tett hüségesküjét képes lenne megtartani. S minő sivár pél­dákkal illusztrálta ezt az állítását I Önkéntelenül a „Casanova“ operette jutott az eszembe. Bocsánat e kímé­letlenségért, de igazán operette lib­retto az ön okoskodása. S most odajutottam levelemben, ami írásom tulajdonképeni célja. „To come to the point“. Múltkori párbeszédünk Achilles sarka volt önnek az az igyekezete, hogy szivembe Hydra fejét beplán­tálja, hogy mély hitemet a létező férfi-ideálban megingassa. El akarta hitetni velem, hogy önök férfiak mind színészek, az egyik jobban játszik, a másik kevesebb routinnal. De minden komédiának egyforma a cime: „szó­szegés, esküszegés“. AZ EGYEDÜíELISMERT KELLEMES ÍZŰ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER.

Next

/
Thumbnails
Contents