Zemplén, 1905. január-június (35. évfolyam, 1-69. szám)
1905-03-30 / 35. szám
Sátoraljaújhely, 1905. március 30. 35. (4390.) Harmincharmadik ávfolyan. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhiratal: eitoralja-Ujnely, íötér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó 4 fill., vastagabb betűkkel.8 fill. Nyílttériben minden garmond sor 80 fill. Ti - Vd POLITIKAI HÍRLAP. iíj. Msczner G-yala. dr. Molnár János dr. Parányi József főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, f évre 6 kői negyedévre ;i k >r. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdstési Aij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó útin 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. Megdöbbentő adatok és tanulságok. — máre. 30. (y.) A „Bevándorló" cimü amerikai folyóirat nemrég érkezett számában olvassuk a következőket: „A múlt héten ideérkezett 2643 bevándorló Magyarországból, még pedig 639 magyar, 1152 tót, 668 sváb, 152 liorvát és 32 oláh.“ Ki tagadhatná ezek után, hogy gyönyörű összhang uralkodik a magyarországi nemzetiségek között? Ha idehaza tán nem mindig férnek meg békésen egymás mellett, abban egyetértenek mindannyian, bogy a hazában megélni a nehéznél is nehezebb dolog s jobb a bizonytalanságra bízni a jövendő sorsukat, mintsem hogy szülőföldjükön biztosan — nyomorogjanak. Hiába a valóságnak megfelelő amerikai vészhirek közlése, melyek szerint odaát igy meg amúgy vesződnek és kínlódnak a bevándorlottak, hiába az Amerikába való vándorlás törvényének szigorítása, melynek következtében az Újvilágba vetődött magyar származásúak jelentékeny része még mielőtt a boldogságot ígérő földre léphetne, visszaküldetik hazájába: a megélhetés utáni vágy, a tisztes munka kielégítő díjazása ellenálhatatlanul csábítják a nyomorral sújtott, gondokkal küzdő munkást. Tanúsága ennek a Á ZEMPLÉN TÁRCÁJA. A „Teatro Rossini“-ban. (Utinaplómból.) Irta: Mok Ferencné. A tavaszi est ráborult a lagúnák városára s kigyultak a villamos lámpák, hogy elhomályosítsák az égbolt milliárd, tündöklő csillagát. A szent Márk-tér óra harangja húszat kondult: 8 óra volt s erre megnyitották a színházak pénztárait. Idegesen, gyorsan beszélő olaszok tolongtak a bejáróknál, hogy mentül jobb helyre jussanak, hiszen dédelgetett kedvencük: P. Mascagni maga fogja dirigálni ifjú korának geniális szerzeményét a „Cavalleria Rusti- canát“. — Kérek egy páholyjegyet 1 — Harminc lira signora! Örömmel tettem tárcámba a jegyet, pompás helyet kaptam, a színpaddal szemben s aztán intettem egy gondolásnak s elvitettem magam a csatornák labyrinthusán át a „Teatro Rossini“ elé. Szemben az osztrák konzulátussal és a szent Gothárd templommal áll egy stilnélküli, egyszerű épület, első mi szükebb hazánk Zemplénvár- megye is, melyben január 1-töl közel 4500 kivándorló kért útlevelet. Hová fog ez vezetni? Népesedési viszonyaink amúgy sem elégítik ki a kivándorlókat, de közgazdasági, kereseti viszonyaink még a gyér népességnek sem képes megélhetést nyújtani. Az orvoslás furcsa módja, hogy megnehezítettük a kivándorlást, de nem gondoskodtunk, hogy a szinte kényszerrel itt tartott munkásnépet megszabadítottuk volna a nyomortól. Ha a költő azt mondja, hogy: „Itt élned, halnod kell!“ kétségtelenül igazat mond5 mert tényleg hazafiui kötelessége minden polgárnak, hogy hazájában éljen és majdan meghaljon, ám nem követelhető senkitől sem, hogy meghaljon, mielőtt élhetett volna. Az életfentartási ösztön minden élő lény, legkivált az ember természetében rejlik s erősebb, mint bármi más. Miért hát, ha honfiakat akarunk nevelni a fajmagyarokból és a velők asszimilálódott nemzetiségekből, nem igyekezünk ezt könnyen lehetővé tenni? Miért akasztjuk előlük oly magasra a hazaszeretetei, hogy — ha azt elérni akarják — szinte emberfölötti áldozatokat kelljen érette hozniok? Nekünk még nem fáj a népesség túlten- gése, miként más európai államoknak, melyek polgáraik megpillantásra valami ódon kaszárnyának néztem s csak mikor a szolga kinyitotta a bejárót, tudtam meg, hogy bent vagyok a színházban. Tömve voltak a páholy-sorok, a „Mascagni“ név varázshatalommal bír s aki csak hozzáférhetett, eljött, hogy gyönyörködhessék egy édes-bájos zeneköltemény melódiáiban. Mély dekoltázsban, pazar diszü estélyruhákban, érdekes, sötét szemű olasznők ültek a kopott zöld bársonyszékeken. Ragyogott a mesés értékű ékszer a formás, szép nyakon és vállakon, de még tündöklőbb volt a szép leányok szeme, melylyel a karmesteri pódiumra lépő maestro Mascagni szép, typikus olasz arcát nézték. A zúgó tapsot halálos csönd követte, előre nyújtott fővel, kipirult arccal száz és száz szempár csüngött a nyolcvan tagú zenekaron. Az introdukció után nem győzött a maestro hajlongni, szivére szorította két kezét s úgy nézett mosolyogva, diadalmasan, a szépséges, lelkesült olasz nőkre. Aztán hálából, a mester egy betétet dirigált, melyet még nem hallott a velencei nép. Volt is utána E„vviva“ „Bravo Mascagni“ „Bravo maestro“. élhetése kedvéért kénytelenek gyarmatok szerzéséről gondoskodni, a mi földünk, ha néha kevesebbet is, de rendesen bőven szolgál terményekkel, melyek nem csak hogy a lakosság szükségletét képesek kielégíteni, de feleslegükkel még elősegítik a kivitelt, amely iparunk és kereskedelmünk révén sehogysem tud fellendülni. Röviden meg lehet mondani az okát: nem értjük használni kincseinket! Sem a föld nyújtotta áldást, sem szellemi képességeinket kellően értékesíteni nem tudjuk. Szinte teljes híján vagyunk a kereskedelmi szellemnek és még nem tudtuk levetni a földmivesség termelő jellegét. Addig, mig kemény, acélos búzánknak, tüzes borainknak, kitűnő tenyészállatainknak még meg volt az ára külföldön, nem törődtünk kereskedelmünkkel,iparunkkal, a tejjel-mézzel megáldott föld termékeiből bőségesen jutott kereset. De ueháuy évtized alatt teljesen megváltoztak a viszonyok. A szomszédos államok kifejlődött közgazdasági életükkel szinte agyonnyomui fenyegetik zsenge közgazdaságunkat, miben nagy segitségökre vannak a hihetetlen módon fel- szaporitotfc és tökéletesbitett közlekedési eszközök, melyek lehetővé teszik, hogy a világ legel- rejtettebb zugából is oly olcsón Csönd lett ismét. A függöny felgördült. A templom mélyéből búgó orgonahang szűrődött ki a falusi kép derengő reggelébe, kezdetét vette a szi- cilliai dráma. Mennyi égő szenvedély s ideges mozgékonyság van az olasz színészben, a mozdulatai beszélnek s a szeme meséli el a darabot. Elvino Ventura („Turiddu“) és Fausta Labia („Santuzza“) gyönyörűen oldották meg izzó hévtől áthatott duójukat. A tiszta, csengő, sziv- belopódzó női hang belevegyült a tremolozó baritonba: lágyan, olvadé- konyan, behizelgőn. S aztán jött az intermezzo. Minő lelkes tapssal, minő üdvkiáltásokkal tapsolt kedvencének ez az olasz publikum. „Dacapo, dacapo Mascagni“! De a maestro nem akarta ismételni az intermezzot, hanem folytatta a darabot s Turiddu dalába kezdett. Erős, éles fütyüléssel s piszsze- géssel jelezte a publikum, hogy jogos a követelése, ami tetszik neki, ismételten hallani is akarja. A dirigáló bot jelt adott, félbemaradt a megkezdett intermezzo. S a legszebb pianóba, édes, fülbemászó dalamokba belevegyült egylehessen a termékeket a világpiacokra hozni, hogy e veszélyes konkurrencia hatása alatt termékeink árai mind lejebb szállanák. Az agrikultur bevételek igy jelentékenyen megcsappantak és a veszendőbe ment jövedelmet nem képes pótolni iparunk és kereskedelmünk. Ennek hatását sínyli meg szegény földmivelő népünk, ez alatt szenvednek földhöz ragadt szegény munkásaink. Ez űzi el őket a szeretett szülőföld rögétől, ez kergeti őket idegen hazába, ismeretlen, bizonytalan sors karjaiba. A kivándorlás megnehezítése nem segít a bajon. Arra kell törekednünk, hogy a kereskedelmi szellem növelésével fejlesz- szük közgazdasági erőinket, mert csak ezek segítségével teremthetünk jólétet, mely biztosabban tartja a hazában az értékes emberanyagot, mint a legszigorúbb ki- vagy bevándorlási törvény. A magyarság térfoglalása. Sárospatak 1905. márc. 30. Az uj népoktatási törvény ismét több jogot ad a magyar nyelvnek. A magyar faj szupremáciája győzedelmeskedik a széjjelhuzodó nemzetiségek fölött, igazságot szolgáltatván annak az elvnek, hogy Magyarország a magyaroké. A kulturhaladás leghívebb mérlege: az időszerinti állapotokat bizoszerre, mint egy disszonáns hang, egy elégedetlen olasz urnák a hangos kritikája. Éles fütytyel rendre utasították s újból mély csöndben, áhitatos elragadtatással hallgatták az édes muzsikát. Ez az „intermezzo“ nem zavarta meg a nézők kedélyét, szokva vannak az ilyesmihez. A finale már rég elhangzott s a publikum nem igyekezett kifelé, mint nálunk odahaza — hanem ott maradt 10—20 percig a helyén s szinte frenetikus tapssal és bravo kiáltásokkal honorálta az érdekes karmester szépséges előadását, muzsikáját. Mennyi elragadtatott szempár kísérte Mascagni magas, elegáns alakját s menynyi szépséges signora szivében hagyott felejthetetlen nyomot ez a paraszt-dráma, a gyönyörű zenekompo- zició. A „Divieta di miuto“ kanálisán számtalan gondola ringott. Egy szinházszolga szám és név- szerint hivta elő a fekete gondolákat. — Contessa „N. N.“ S a nyúlánk jármüvet cimeres gombu, selyemöves matróz hajtotta, az inas szinte matróz ruhában besegítette selyem- és plüs színházi köpenybe burkolt úrnőjét. Graciózus könnyűséggel fordult be a fedett gondolába a velencei urA TAVASZ. újdonságai úri- és női divatczikkekben már megérkeztek! Ruhadíszek, selymek, csipkék és szalagok. Napernyők, fehérneműek, harisnyák és hímzések. Bob- és Japán sapkák, övék és ridicülök. Blous és Joupon különlegességek legnagyobb választékban S“ * SZEGŐ Sándor központi áruházában Sátoraljaújhely. $
